2007-ben készült el a Holdviola hatalmas népszerűségnek örvendő dala, a „Bánat utca”, amit most az átdolgozások verhetetlen lemezlovasa, Lotfi Begi és a Holdviola szellemiségét folytató Zsaya együttes gondolt újra.
A Fonogram-díjas DJ/producer Lotfi Begi az utóbbi időkben csak úgy ontja magából az újabbnál újabb, slágervárományos trackeket. Múlt héten jelentkezett Dér Henivel közös euforikus számával, a „Freed From Desire”-rel, ami jelenleg a YouTube felkapott top szerzeményei között szerepel.
Borítékolható a siker a most debütáló „Bánat utca” legújabb verziójánál is, amit az előadó nem mással, mint a Zsaya formációval közösen álmodott újra – akiknek tagjait már jól ismerhetünk a tavaly búcsúzó szintén Fonogram-díjas Holdviolából:
„Nagyon szép emlékek fűződnek a „Bánat utcához”, annak idején, a 2010-es években még a Compact Disco tagjaként készítettünk egy remixet a felvételből a Holdviola felkérésére, ez volt mondhatni az első nagy sikere a zenekarunknak, és nekem is. Most már ugyan én is külön utakon járok és a Holdviola egykori tagjai is más felállásban vannak, de így is egymásra találtunk”
Az újdonság különlegessége, hogy egy olyan hangkópiát is tartalmaz, amit korábban nem hallhatott a közönség, mégis szorosan kapcsolódik az ikonikus kiadványhoz:
„Az eredeti verzió úgy született meg, hogy egy iskolai gyerekkórus koncertjén ültem és rögzítettem a szereplést. Ez a hangfelvétel eddig csak inspirációként szolgált, de most be is építettük a jelenlegi változatba és azt gondolom, nagyon érdekes atmoszférát ad neki” – osztotta meg Farkas Péter, a Holdviola egykori alapítója, és a Zsaya jelenlegi alkotója.
A nagyszerű újragondolást egy metaforikus klip kíséretében élvezhetjük, aminek forgatásakor egy kis rögtönzés kellett:
„A videóklipben a fényt és sötétséget szerettük volna kiemelni, a komorabb jelenetek egy kőbányai alagútrendszerben forogtak. A szinopszis mindenkinek nagyon tetszett, viszont a Zsaya énekesnője, Sári a szűk, zárt tereket nehezen viseli, így ő lett a story elbeszélője, a főszereplője pedig, félig-meddig „családi vállalkozásként” a feleségem, Réka” – mesélte Begi. Lotfi-Schadi Rékától egyébként cseppet sem áll távol a szakma, hiszen divatmárka tulajdonosként és dizájnerként profi módon alakított a kamerák előtt.
A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.
A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó PéterSzergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.
Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.
Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.
Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.
Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.
1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.
A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.
Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.
Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.
A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.
Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.
A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.
Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.
Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.
A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.
Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.
Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.
A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.
Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.
Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,
azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.
Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.
Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.
Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.
Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.
Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.
Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.