La Parrilla: új spanyol-magyar étterem az ízek szerelmeseinek
A Szabadság tér környékén lévő éttermek azon a helyen vannak, ahol már pont elkerülik a durvább turista-sáskajárást, viszont még pont annyira belvárosiak, hogy megfelelően köztudatban vannak. Van azonban egy pontja ennek az igen frekventált térnek, ami valamiért mindig is csendben volt, pedig kiváló éttermek működtek benne.
Ez az Iberostar Hotel alja, ami közvetlen az Október 6. utca és a tér sarkán van. Veszettül feltűnő, mégis fekete lyukként értelmezik a taxisoktól kezdve a nagyérdeműig majdnem mindenki. Nos, a legújabb formáció ezen a számomra mitikus helyen a La Parrilla, mely a hoteltől független és aminek most már nem szabad feledésbe merülnie, ahogy itt fészkelt elődeivel (La Plaza, Borkakas) történt.
A La Parrilla erős, spanyol-magyar vonalat szándékozik képviselni a kínálat terén, megküldve egy impresszív koktélbárral. Az enteriőr pazar, kicsit már-már szemtelenül elegáns, de nem kell megijedni tőle. Szabó Péter és Papp Balázs séfek viszik a konyhát, összeütöttek egy kifinomult étlapot, amin többnyire a hármas ízbedobást alkalmazzák (a rendelésünk felsorolásánál tiszta lesz, hogy mire gondolok).
Először is koktél! Kapásból kiböktem egy olyat, amiben ibolyaszirup is van, az kell, tök mindegy mi van még benne. A másik koktélunk egy korianderes-gines-tonicos megoldás, mert a koriander rohadt menő.
Az ibolyás koktélom nagyon sci-fi, galaxiskék és ultraibolya. Gyorsabban fogyott, mint a pénteki milánói a sulimenzán.
A korianderes is vagány volt, mert Adri imádja a gin-tonicot, de a koriander nem üvöltözött belőle.
Előételnek betaláljuk a Libamájat céklával és fügével (a hármas bedobás), valamint a báránybélszín-fokhagyma-rozmaring triót. Örök haverok a kombinációk mindkét esetben, a libamájnál egy gömbbe komponált füge viszi a nap „dejó”-ját, de a rozmaring hab (levegőnek is hívják fájdájningul) is izgalmas.
Főételeknél rámentünk egy szárazon érlelt rib-eye-ra és a kacsamell, zeller-rizottó-szőlő formációra. A steak bébi zöldségekkel érkezik, amiben a szokásos répa, cékla és cukkini mellett bébi padlizsánt is találtam. Ez nemcsak halál aranyos, de sokkal koncentráltabban tolja a padlizsán létet, mint nagyobb tesói. A hús maga lávakövön grillezett, és annak minden füstös előnyét magában hordozza. A kacsánál szépen rozéra sütött mell fekszik a zelleres rizottó és a rizshab alkotta halmok között, amiben gondolatnyi szőlő textúra is helyet kapott.
Desszertpályán jönnek az igazi badass ötletek: barnakenyér fagylalt! Na ez az, apám! Kicsit komlós jegyekkel csorog egy pofás csokoládé labdán, karamell tócsákkal.
Olyan érzés habzsolni, mint Uzival halászni. Tökéletes lezáró elem, még ha nem is a legkönnyebb fajta.
A sajttortájukat is érdemes bevállalni, a séfek határozott véleménnyel vannak a mindenkori sajttorták sajttartalmával kapcsolatban és célukként tűzték ki, hogy lenyomják a tejszín uralmát. Ennek a sajttortának frankón sajt íze van, teljesen más téma, mint amit megszoktunk.
Azt hiszem, sikerült szépen beválasztani a menünket, amit a La Parrilla-nak ugyancsak szépen sikerült szervíroznia is nekünk. Izgalmas hely ez egy gyönyörű környezetben, ahol két fiatal séf játszik a hagyományos értelemben vett bisztró konyha és a fine-dining kémiájának határán. Az árak is ezen a szinten vannak: nem olcsó, de a pénzünkért igazi minőséget kapunk.
Talán a desszert rakta fel az akkora pontot az i-re, hogy majd’ összeroskad alatta, pedig érdemes próbálkozni még a hangulatos bárban is, ahol alkalomadtán a hotel vendégeinek világi sztorijaival megspékelt vad koktélozgatásokba csapódhatunk. Megér a hely egy egész estés kulináris kirándulást, nem okoz csalódást.
