Horvátország ősszel is csábító! - végigettük Rijekát
Valamiért Horvátország eddig kimaradt az életemből. Gyerekként nem utaztunk a szüleimmel külföldre, amikor pedig már magam utazhattam, mindig a repülővel könnyedén elérhető helyszínek közül válogattam.
Ügyesen elcsípve a szezon utolsó járatainak egyikét, mi most ezt az utóbbi lehetőséget választottuk.
RegioJettel utaztunk éjszaka, így a 10 órás menetidő nagy részét konkrétan átaludtuk, és délelőtt már aktívan tudtuk járni a várost. (Bár szezonon kívül ez a vonal nem üzemel, érdemes lehet a RegioJet honlapját böngészni, mert több, más európai városba is eljuthatunk Budapestről, és a kényelmi szolgáltatásaiknak köszönhetően jóval pihentetőbb utunk lehet, mint egy hagyományos vonatkocsiban.)
A magyarok szempontjából azért is fontos, mert a Monarchia idején ez volt a legnagyobb kikötője Magyarországnak. Ekkor élte fénykorát a város, számos épületet emeltek, és az infrastruktúrát is jelentősen fejlesztették. Ezeket a magyar emlékeket is érdemes meglátogatni egy városi séta során.
Szállást 2 főre nagyjából 10.000 forint környékén már lehet foglalni egy éjszakára, de ha nagyobb keret van rá, csodaszép hotelek közül is válogathatunk.
Az 1876-ban épült, de azóta teljesen felújított 4 csillagos hotel a Corso sétány mellett található, és a tengerhez is csak pár perc leérni.
Már az első napunkon ki is használtuk a part közelségét, és a kikötőtől nem messze fogyasztottuk el az ebédünket.
És itt történt meg a csoda, az élmény, ami teljesen megváltoztatta a tenger kincseihez való hozzáállásomat. Nem tudom, hogy hogyan kerülhettek el eddig az igazán ízletes, tengeri ételek, de ez után az ebéd után rá kellett jönnöm, hogy én még soha nem ettem igazán friss halat.
Ha csak egy helyet ajánlhatnék Fiumében, ez lenne az. És ha szeretitek a halat, vagy szeretnétek megszeretni, akkor itt bátran vállaljatok be bármit.
Az előételek feléről azt sem tudtuk, hogy pontosan mi, mégis egymás kezéből kaptuk ki a kanalat és ájuldoztunk az ízeken és a friss hal minőségén.
A tulajdonos gyorsan lefektette a főbb szabályokat is: fokhagyma, olíva és friss hal. Ez a szentháromság. És valóban, olyan helyen nem jártunk, ahol ezek közül ne szerepelt volna valami az asztalon.
Itt kóstoltuk először a blitvát, ami mángold és főtt krumpli elegye. Remek köret egy friss hal mellé.
És itt ettem először buzarát, ami az egyik kedvencem lett, és ami egy állandó vágyakozást idézett elő bennem. (És ez a vágyakozás sajnos a hazatéréssel sem szűnt meg.)
A Buzara egy horvát "technika" a tenger gyümölcseinek elkészítésére. Különösen Dalmáciára és az Isztria régiókra jellemző. Olívaolaj, bor, fokhagyma, friss fűszernövények (általában petrezselyem) és (néha) zsemlemorzsa keveréke. Ez az elkészítési mód ízletes mártást hoz létre, amely jellegzetes, friss és tiszta ízt és aromát kölcsönöz az ételnek, amely a tengerre emlékeztet. A tenger gyümölcsei közül leggyakrabban a scampit vagy a kagylót készítik el így, de a kis halakat is gyakran főzik ezzel a módszerrel.A buzara elkészíthető fehéren vagy pirosan, a mártás színére utalva. A fehér buzara fehérborból és a fent említett összes többi összetevőből készül, míg a vörös változat friss paradicsomot vagy paradicsomszószt is tartalmaz. Általában ropogós kenyérrel szolgálják fel, hogy felitathassuk a finom mártást.
Szóval az első ebédünk után biztosak lettünk benne, hogy ki kell használnunk a lehetőséget, hogy ilyen közel vagyunk a tengerhez.
A vacsoránk helyszíne egy klasszikus, kockás terítős hely volt a belvárosban.
Itt is rábíztuk magunkat a felszolgálónkra, és azt ettük, amit ajánlott nekünk. Nem jártunk rosszul, bár egy picit szintén túlrendeltük magunkat.
A horvátoknál is szokás az, hogy a főételeket egymásra halmozzák, és hogy egy tésztás étel után még jön egy halas fogás, amit aztán megfejelhetünk egy desszerttel.
Itt kóstoltunk először surlicét, ami a horvátok egyik közkedvelt, friss tésztája. Ez a hosszúkás, belül lyukas tészta tényleg mindenhez megy. Húsos és zöldséges raguk mellé ugyanúgy jól esik, mint a paradicsomos vagy tejszínes tenger gyümölcsei alá.
Desszertek közül csak a fritulét kóstoltuk meg, ami a horvátok mini fánkja.
Ha valaki el szeretné kerülni a napi kétszeri éttermezést, és apartmanban foglal szállást, jó barátságot köthet a helyi piaccal.
A friss zöldségeket és gyümölcsöket is csodaszépnek találtuk, de a halpiac abszolút új élmény volt. Na itt lehet kísérletezni a különböző tengeri állatokkal.
Ha pedig mégis beülnénk valahova, a piac mellett kifejezetten olcsó éttermek sorakoznak.
Napi ajánlat, pörgős konyha, óriási adagok. Ebben a kategóriában sem csalódtunk.
És végre szarvasgomba is került a tányérunkra, amiről szintén híres ez a térség. Hihetetlen, de igaz, hogy egy egyszerű, "kifőzdeszerű" helyen is kerülhet ilyen luxus cikk a tányérra.
A vacsoránk aztán ismét elég extrára sikerült. A Conca D'oro tökéletes elegye a pizzériának, a kocsmának és a bisztró kategóriának.
Van, aki csak egy pohár gyöngyözőt dönt le itt magába, mások elé meg óriási húsos tál érkezik. Mi természetesen a tulajdonos tanácsára maradtunk a tengeri fogásoknál.
A polip carpaccio füstölögve érkezett az asztalunkra. És ez a füstös aroma szerencsére az étel ízében is megmutatkozott. Itt már tényleg szóhoz sem jutottunk, annyira sokat adott maga az étel, és az elkészítési mód különlegessége is.
A másik friss hal, ami ha jól emlékszem csak marinálva volt, passiógyümölcsöt is tartalmazott, és ettől igazán gyümölcsös és könnyed ízt kapott az egész tál. Most is a számban érzem az ízét, ha rágondolok.
De asztalra került egy fésűkagylós rizottó is. Természetesen szarvasgombával!
És egy mondhatni egyszerűbb fogás is érkezett: a tintahal főtt burgonyával.
A következő napokban kicsit barangoltunk a szomszédos városok és szigetek között (erről majd egy másik cikkben mesélek!), és csak az utolsó vacsoránkat fogyasztottuk el Fiumében.
Ez az étterem, ahogy a többi is, vegyesen volt tele turistákkal és helyiekkel, úgyhogy úgy érzem, hogy jó helyeket találtunk meg az utazásunk során.
Itt is sorakoztak friss halak a hűtőpultban, ami arra ösztönzött minket, hogy maradjunk hűek az előző napokhoz, és búcsúzzunk méltóan a várostól.
Ismét egy fergeteges előételes tálat fogtunk ki. Ami akkor adag volt, hogy bőven elég lett volna vacsorára. És eszméletlenül puha kenyér is érkezett hozzá, így otthagyni nem tudtuk.
A főfogásként érkező tintahal itt egyben volt megsütve. Az első két darabnál hirtelen nem értettük, hogy mi az a kis műanyagnak tűnő zsák benne, de miután rájöttünk, hogy csak a tinta tokja, már annak örültünk, hogy ez így mennyivel autentikusabb élmény volt.
Ha az ember a nyári melegben látogat el a tengerhez, nyilván inkább fürdeni és pihenni fog a tengerparton. De ha ősszel érkezik, több figyelmet fordíthat a kultúrára, a nagy kirándulásokra vagy éppen a gasztronómiára. Mi rendkívül hálásak vagyunk azért, hogy végül nyárról őszre csúsztattuk a túránkat.
Horvátországról rengeteg információt olvashattok még ide kattintva. És higgyétek el, szezonon kívül is tele van élettel!
