Lázár a szolnoki buszbalesetről: 18 könnyebb és 5 súlyosabb sérült van, a könnyebb sérültek közt van 5 kiskorú is
Szerdán reggel Szolnok belvárosában egy busz lesodródott az útról, és egy gimnázium falának csapódott.
"A szerencsétlenséghez jelenlegi tudásunk szerint a járművezető rosszulléte, pillanatnyi eszméletvesztése vezetett, nem műszaki ok vagy egyéb körülmény. Minden ezzel ellentétes sejtetés vagy állítás megalapozatlan, vagy politikailag motivált" - írta a Facebookon Lázár János közlekedési miniszter.
A 8 napon belül gyógyuló sérüléssel érintettek között sajnos van 5 kiskorú utas, a 8 napon túl gyógyuló sérüléssel érintettek között pedig egy idős hölgy is, akit gerincsérüléssel ápolnak. Ő a baleset legsúlyosabb sérültje" - írta.
Lázár minden részletre kiterjedő vizsgálatot kért, és azt is elrendelte, hogy a MÁV-csoport méltányossági alapon fájdalomdíjat fizessen az érintetteknek. „az utasoknak a MÁV-csoport járatain elszenvedett legkisebb sérülése is súlyosabb az elfogadhatónál” – fogalmazott a miniszter. Az érintettek a [email protected] címen vehetik fel a kapcsolatot.
A MÁV közlése szerint a busz jó műszaki állapotban volt: a Credo BN 12 típusú, 2009-ben forgalomba állított, 16 éves jármű október 6-án megfelelt az időszakos műszaki szemlén, és a fék a bevontatáskor is hatékonyan működött. A sofőrt rosszulléte miatt kórházban vizsgálták. A vállalat szerint „A kollégánk május 29-én esett át az éves üzemorvosi vizsgálaton, amely során korlátozás nélkül, egy évre kapta meg az alkalmasságot.”
Via: 24.hu