Ők újítják meg a tanulást – különleges pedagógiai ötleteket díjazott az OTP Fáy Alapítvány
Rekordszámú, több mint 300 nevezés érkezett az idei OTP Fáy Oktatási Innovációs Díjra, amely immár harmadik alkalommal jutalmazta azokat az oktatási megoldásokat, amelyek valódi áttörést hozhatnak a tanulás és tanítás világába.
A 20 millió forint összdíjazású OTP Fáy Oktatási Innovációs Díj idén is azokat az úttörő pedagógiai eszközöket és módszereket kereste, amelyek a 21. századi tanulást teszik élményszerűvé és hatékonyabbá. Az ünnepélyes díjátadóra október 17-én került sor Budapesten, ahol Erdei Tamás, az OTP Bank Igazgatóságának alelnöke és Freund Tamás, az MTA elnöke is köszöntötte a díjazottakat.

A programra az ország minden részéből, sőt határon túlról is érkeztek pályázatok – összesen több mint 300 –, ami minden eddiginél nagyobb érdeklődést jelez.
„A pályázatok között idén különösen sok olyan kezdeményezés volt, amely a mentális egészség megőrzésére, a hátrányos helyzetű diákok fejlesztésére, valamint a digitális készségek és a fenntarthatóság erősítésére fókuszált” – mondta Csejtei Ildikó, az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője.
A 2025-ös díjazottak között voltak a legkülönbözőbb témák képviselői:
Általános iskola alsó tagozat kategória:
Az aranyfokozatot Dr. Stephens-Sarlós Erzsébet (Széchenyi István Egyetem) Mozgásban a siker – Játékos szenzomotoros tréning című fejlesztése kapta.
Az ezüst a SPIRIBUUU Kft. pszichológusai által kidolgozott, az osztálytermi viselkedés szabályozását segítő programé lett,
míg bronz fokozattal jutalmazták Fábián Ildikó (Teleki Blanka Gimnázium, Mezőtúr) Kék Könyv című innovációját, amely az autizmussal élő gyermekek fogorvosi vizsgálatra való felkészítését segíti.
Általános iskola felső tagozat kategória:
Az arany minősítést és ezzel a pályázat nagydíját is a KórházSuli Alapítvány programja nyerte, amely a tartósan gyógykezelt diákok tanulását és közösségi integrációját támogatja.
Az ezüst a Pro Gemmo Alapítvány AR-rel kiegészített öko makettházáé,
a bronz pedig az Edu&Fun Digitális Élményközpont fejlesztéséé lett.
Középiskola kategória:
Aranyfokozattal díjazták A 21. Századi Pedagógiáért Alapítvány E-tanoda x Romoji: Barátság, Tudás, Jövő programját.
Az ezüst Pappné Takács Krisztina (egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum) Kódkaland projektjéé lett,
míg a bronz Tóth Kristóf (ELTE-TTK, Czuczor Gergely Bencés Gimnázium) Diákközpontú modern fizika az iskolában: bevezetés a kvantumszámításokba című programját illette.
Különdíj
A zsűri különdíját Lehr-Juhász Mónika, dusnoki és fajszi pedagógus kapta, aki a középiskolások figyelemzavarait és motivációs nehézségeit igyekszik csökkenteni az őket megszólító digitális formátumok és platformok segítségével.
A díjazottak nemcsak pénzjutalomban – kategóriánként 3, 2 és 1 millió forintban, a nagydíj esetében pedig 5 millió forintban – részesülnek, hanem szakmai támogatást is kapnak: szabadalmi, jogi, pénzügyi-befektetési és PR-kommunikációs tanácsadást.
A nyerteseket öttagú, neves szakemberekből álló zsűri választotta ki: Dr. Aáry-Tamás Lajos (az oktatási jogok biztosa), Csányi Péter (az OTP Bank vezérigazgatója), Csejtei Ildikó (az OTP Fáy Alapítvány ügyvezetője), Dr. Érdi Péter (a Kalamazoo College professzora) és Polgár Judit, minden idők legsikeresebb női sakkozója.
Az OTP Fáy Alapítvány célja a fiatalok jövőtudatos gondolkodásának és pénzügyi kompetenciáinak fejlesztése. Az alapítvány évente közel 70 000 diákot ér el élményalapú, ingyenes tréningjeivel, és két high-tech Oktatási és Innovációs Központot működtet Budapesten és Nyíregyházán. Programjai nemcsak általános és középiskolások, hanem szakképzésben tanulók és egyetemisták számára is elérhetők – több egyetemen már tantervbe épített kurzusként is.
További részletek: otpfaydij.hu