Disznósajt nyalóka és ubisali-jégkása: megnyílt a Na\No
Először is beszéljük már meg, mi az isten az a molekuláris gasztronómia! Látom a fejed felett a gondolatfelhőkben a "kis adag drágán,rommá csicsázva" téziseket. Ezek a gondolatok valahol a fine-dining bugyraiba ivódtak be - bár ez is egy érdekes kérdés- de most maradjunk a molekularitásnál. Lényege, hogy a megszokott halmazállapotokat rendhagyóbb, kreatív módon átszerkesztve, az alapanyagok megismert formáit kicsavarva teszi elénk. Ez egy játék az étellel, és általában egy mocskosul drága játék. Itt van nekünk viszont ez a NA\NO, és félelmetesen egy London belvárosi elit étterem kisugárzásával bedurrantotta magát az Egyetem térhez a legolcsóbb molekuláris degusztációs menüvel, amit valaha ez az ország láthatott.
Elsőre az étterem látványa buldózerrel ront neki a kockás abroszok halvány emlékének is lelkünk petrezselymes burgonyás szegleteiben. Felénk tornyosul a rohadt nagy NA\NO felirat, és mielőtt belépnél a csajjal az oldaladon, azon gondolkodsz, hogy most toltad túl anyagilag a Tinderezést. A valóság azonban sokkal szívet melengetőbb, ugyanis az 5 fogásos menü 7900 ft, a 7 pedig 12900.
Mielőtt felrántod a szemöldöködet a Szaturnuszig, szögezzük le: a degusztációs menük lényege a szórakozással egybekötött, hosszabb levegőre vett étkezési élmény. Nem hasonlítható egy Népszínház utcai Dínó büfében elfogyasztott rakottkel kulináris élvezeteihez. A NA\NO-ba nem azért mész mert éhes vagy, hanem azért leszel éhes, hogy a NA\NO-ba mehess. Hasonló kaliberű éttermek 30-40 ezer forintos áron operálnak a belvárosban, legyen ez az összehasonlítási alap. A két degusztáció mellett, azonban a fogásokat egyenként is összeválogathatjuk, ha az 5-7 fogást sokallnánk.
Az inkább bárszerű kialakítás és a nem e világi basszusokkal tűzdelt zene úgy lazítja a pajkos-dark hangulatot, mint ipari giliszta a humuszt. Random elemeket választgattam a menüből, hogy megnézzem, be kell-e esni a szomszédos Pad thai-ba három fogás után. A felszolgálók mindent tudnak, sőt véleményük is van, és még akkor is jól esik, hogy megdicséri a választásodat, ha pontosan tudod: bármit mondhattál volna, ugyanúgy megteszi.
Nem hagynak a téren fagyoskodókat bámulni, érkezik egy kis vendégváró: lazac, wasabival. Friss lazac szeletke, amit beletúrsz a wasabiba és érzed, hogy ez a te napod. Kivéve, ha felkanalazod magába a maradék wasabit, mint ha nem lenne holnap, mert akkor taknyod-nyálad összefolyik 4 másodpercre - mint nekem- és utána jön csak a te napod. Aztán a séf, Huszák Zoltán bedurvul.
Előétel: Disznóságok, uborka textúrák. A disznó és az uborka tánca a kémialaborban. Disznósajt nyalóka, bacon homok, uborkasaláta-jégkása. Utóbbi tényleg az, amit gyerekkorodban jégkásaként definiáltál a búcsúban, csak tedd hozzá, hogy nem epres vagy kiwis, hanem ubisalis. Nagyon zorall.
Főételnek a malaccsászárt választottam savanyított vöröslencsével, vad körte espuma-val, és espresso jus-vel, méghozzá azért, mert ezt választottam volna utoljára. Se a malaccsászárral nem felhőtlen a viszonyunk, se a lencsével. Kihívás: ON, magamat is megleptem ezen a lázadó magatartáson, de az állandó rosé kacsákat és steakeket lassan már nem tudom hova magasztalni.
Ez azért is volt kurva jó ötlet, mert pontosan az történt, amire vártam: levetkeztem gátlásaimat a zsírral szemben, és kifejezetten bejött ebben a tökéletes formában a malac is meg a lencse is, az egész miliő a tányéron pedig olyan jól esik, mint az első sör száraz november után. A szelet malac állaga már inkább krémes, mint hús fless. A lencse savanyúja a körtehabbal és a kávéval alkot valami olyan kombót, mint amikor a durvább Yves Rocher tusfürdők illatát próbálod fogyasztható ízhez kötni.
Közben meglepnek egy tál ehető, molekuláris koktélkóstolóval, amit max az elit-hipszter, szemétből készített ékszer-kiállításmegnyitókon kóstolhat meg az ember a mindennapokban. Liofilizált (fagyasztva szárított) cseresznyezselé rózsával, vaníliás gömb étcsoki maggal, almás Redbull hab és hasonló elemek, ami a nagyid húsvéti asztalán csak elvétve szerepel. Ez is érdekes játék, szalonspiccre eheted magadat simán.
A desszert: Gesztenyepüré future. Már az étlapon olvasva sejtettem, hogy ennek a gesztenyepürének annyi köze lesz a Birka Csárdás verzióhoz, mint Róbert Gidának a liquid LSD-hez (tehát csak nyomokban). Gyakorlatilag félig koktél, félig desszert a téma. Liofilizált eperrel és aranyozott robbanó cukorral megküldött, érlelt tequilával bolondított gesztenyehab. Betúrom, mint guppi a tápot, és majdnem tvisztolivérbe járulok a pulthoz repetáért, mikor ráeszmélek, hogy 4 fogással is koppanásig tankoltam. Szaktanári dicséretben részesítem a helyet, majd egy kilépőkoktélra repülök rá.
A pohár egy tányéron érkezik, mert mellé egy decis-csatosüvegben, szárazjégbe ágyazva, füstölögve érkezik az utántöltője a South American Ambassador nevű saját koktéluknak. Diplomatico rum, Patron XO kávélikőr, almalé, csillagánizs és fahéj.
Odavagyok meg vissza. Minden egyes elem triplán sokkolt a NA\NO-ban: egyszer a formáival, másodszor az ízeivel, és a végén az árának korrektségével. Az egész annyira izgalmas mégis egyszerű, mint ha a NA\NO bekopogna az ízlelőbimbóidhoz suli után és lehívná őket játszani. Ne féljetek tőle, nagy élmény lehet egy ilyen vacsora!
Ha ismerőseidnek is ajánlanád a helyet, kattints a megosztásra!
