„Ön most belép az 51-es körzetbe” – így indult a Művészetek Völgye egyik legeredetibb alternatív helyszíne
A Művészetek Völgye legszerethetőbb védjegye talán az, hogy a tömegeket vonzó fő programok mellett számos eldugott, titkos helyet is tartogat. Az egyik ilyen már 1991 óta működik Galántai György és Klaniczay Júlia akkor még kissé romos házának üzlethelyiségében, előbb Újkapolcs Galéria, majd a 2009-es felújítás után a házszám szerint K55 (illetve az idei évtől, mivel átszámozták a házat, K53) néven.
A 2016-ban indult 51-es körzet és a K53 egymáshoz kapcsolódó programjai, amelyek a budapesti Artpool Művészetkutató Központ eseményeihez is szorosan kötődnek, minden évben megújulnak.
Bár az idei tíznapos fesztivál elmaradt, a helyette megrendezett négy őszi Völgyhétvégén meg lehet nézni a kiállításokat. Erről és a településhez fűződő viszonyukról is meséltek az ötletgazdák.
– Hogyan kerültek annak idején Kapolcsra és mi fogta meg önöket a faluban?
Galántai György: Márta Pistát még Balatonboglárról, a ‘70-es évekből ismertem, később dolgoztunk is együtt néhány közös projektben. A rendszerváltás előtt pár évvel mesélte nekem, hogy talált egy gyönyörű falut, ahol meg is vett egy házat. Onnantól folyamatosan erről áradozott, és miután elkezdte a Kapolcsi Művészeti Napokat, tovább gondolkodott arról, merre lehetne fejleszteni. Ő a zene és a színház irányából érkezett, én pedig a képzőművészetben mozogtam, és mivel tudta rólam, hogy értek a szervezéshez, elkezdett győzködni, hogy szálljak be.
Rá akart venni, hogy én is vásároljak egy házat, és ki is nézett nekem egyet, de az lakhatatlan volt és túl drágának bizonyult. Észrevettünk azonban egy másikat, ami a szülőházamra emlékeztetett. Ugyan ez is nagyon romos volt, teljesen benőtte a gaz, mégis megfogott a hangulata. Bár akkor még nem volt eladó, végül sikerült megszereznünk.
– Rögtön eldöntötték, hogy kiállításokat fognak rendezni ott?
GGY: Kezdetben még szó se lehetett róla, annyira lerobbant volt a ház.
Az ablakok majdnem kiestek a keretből, az ajtók is épphogy össze voltak szögelve, hullott a vakolat. Két évbe telt, mire úgy-ahogy lakhatóvá tettük, 1991-ben tartottuk az első kiállítást.
A rákövetkező évben azonban megnyílt az Artpool budapesti központja, ami teljesen lekötött bennünket, így sosem merült fel, hogy Kapolcsra költözzünk. A fesztivál idejét leszámítva azóta is inkább csak a hétvégéket töltjük ott.
– Milyen emlékeik vannak a Művészetek Völgyéről? Hogyan változott az idők során a fesztivál, és mi teszi szerethetővé ma?
GGY: A Kapolcsi Művészeti Napok még nagyon intim, bensőséges hangulatban zajlott, de miután Művészetek Völgye lett belőle, egyre nagyobb teret kapott a kereskedelmi szemlélet. Amikor nagyjából öt év után azt éreztem, hogy már túlzottan az üzletről szól az egész, össze is különböztem a szervezőkkel. Innentől több mint egy évtizedig egyáltalán nem vettünk részt a fesztiválon, csak Budapesten szerveztünk kiállításokat.
2009-ben tértünk vissza, előtte éveket töltöttünk a ház felújításával, mivel a megvásárlás után csak a legalapvetőbb munkákat tudtuk elvégezni. Az újrakezdés első évét a ház felújításának és az 1990-es években rendezett eseményeink bemutatásának szenteltük, ez volt a belépőnk a következő évtizedbe.
Bár a fesztivál koncepciójába ma sem illeszkedünk szervesen – sőt, tulajdonképpen semennyire –, Kapolcsnak megvan az a ritka jósága, hogy semmi nem tud idegen lenni. Nagyon befogadó a légkör, a különféle vallási felekezetek is mindig békésen megfértek egymás mellett.
– Milyen a közönség, akik betérnek önökhöz?