SZTÁRVILÁG
Egy norvég színésznő egy élénkvörös Louis Vuitton-estélyivel keltett feltűnést, míg többen, például Timothée Chalamet a letisztult, törtfehér árnyalatot választották a 98. Oscar-díjátadóra. Mutatjuk a legjobban öltözött sztárokat.
SZTÁRVILÁG
A Marty Supreme főszereplője egy egyetemi beszélgetésen vonta kétségbe a klasszikus műfajok relevanciáját. A kijelentés a jegyárakról és a hozzáférhetőségről szóló szakmai vitát hozta felszínre.
SZTÁRVILÁG
A „Marty Supreme” című film a Brit Filmakadémia díjátadójáról díj nélkül távozott, ezzel pedig beállította a „Szerelmes asszonyok” és az „Én, Pán Péter” negatív rekordját.
SZTÁRVILÁG
Josh Safdie Marty Supreme című sportdrámájában a magyar színész Kletzki Bélát, egy fiktív bajnokot játszik. Alakításának kulcsjelenete egy valós holokauszttörténeten alapul, amely a film morális súlypontját adja.
SZTÁRVILÁG
Az Egyik csata a másik után című vígjáték több díjat is nyert, de a főszereplő DiCaprio ezúttal lemaradt az elismerésről. A limitált sorozatok kategóriáját a Kamaszok uralta.
SZTÁRVILÁG
Azt hitte, a Csillagok közöttel fog befutni, a kis szerepe miatt azonban még várnia kellett pár évet, de megérte: Leonardo DiCaprio örököse már a földkerekség egyik legnagyobb sztárja.
SZTÁRVILÁG
A világhírű influenszer magángéppel érkezett a magyar fővárosba. Lesifotók is készültek róluk, amint egy budapesti étteremben kombuchát szürcsöltek.
SZTÁRVILÁG
A Page Six szerint a színész már a mögöttük ülőkkel fogott kezet, miközben Jenner a felvételek alapján egy második csókra készült volna.
SZTÁRVILÁG
Bob Dylan, Johnny Cash, Joan Baez, Pete Seeger és a többiek – A folkzene legnagyobbjai tűnnek fel James Mangold zenés kis csodájában, amely abszolút megérdemelte mind a 8 Oscar-jelölését.
SZTÁRVILÁG
A Dűne folytatása már az otthoni képernyőkön is újrázható/bepótolható, hiszen felkerült a megújult Max streamingszolgáltató kínálatába, és ahogy várni lehetet, ott is hasít. Ez alkalomból pedig összeszedtünk néhány érdekességet az idei év eddigi legnagyobb blockbusteréről.
SZTÁRVILÁG
Ezeket a filmeket várjuk legjobban idén. Timothée Chalamet megint támad, akárcsak Joaquin Phoenix a leépült pszichéjű Joker szerepében.
SZTÁRVILÁG
Johnny Depp és Gene Wilder után most a Dűne és a Szólíts a neveden Oscar-jelölt sztárja ölti magára Willy Wonka kalapját és kabátját, hogy vidámságot és rengeteg csokit szórjon a közönsége lábai elé. Nem mellesleg pedig a 2023-as filmév egyik legtündéribb mozis élményét. Kritika.
SZTÁRVILÁG
Az amerikai színész filmforgatás miatt tartózkodik Budapesten július vége óta, most lazított egy kicsit a fesztiválon.
SZTÁRVILÁG
A kannibalizmussal vádolt Armie Hammer oldalán futott be a 25 éves amerikai színész, akit sokan az új DiCaprióként emlegetnek. Hatalmas egyéniség, vicces sztorikkal.
SZTÁRVILÁG
Exnője bordájára vágyott a színész. Sokak szerint itt van vége az A-kategóriás hollywoodi színész karrierjének.
SZTÁRVILÁG
Októberben David Attenborough borús látomása, egy filmkészítő felkészülése apja halálára, illetve Tom Hanks legújabb, csupa szeretet filmje is látható lesz.
Népszerű
Ajánljuk