HÍREK
A Rovatból

Magyar Bálint a Corvinuson Mészáros Lőrincről és a bűnöző államról tartott előadást

A Corvinus Egyetem, a Harvard Egyetem és a CEU Demokrácia Intézete közösen szervezett konferenciát Kornai János tiszteletére. Magyar Bálint itt azt elemezte, hogyan működik oligarchisztikus rendszerekben a korrupció.


Még csak két éve halt meg Kornai János, közgazdász, akinek a szocialista rendszerekkel kapcsolatos kutatásait világszerte elismerik. Két év nem nagy idő, de az a munkásság, melyet Kornai ránk hagyott örökül, már elégséges ok arra, hogy emlékére és tiszteletére május 15-16-án kétnapos nemzetközi tudományos konferenciát rendezzenek. Ha a rendező intézmények felsorolását nézzük, nyilvánvaló, hogy Kornai (szerencsére) nem kisajátítható a politikai oldalak, táborok között, ami manapság már önmagában eredménynek tekinthető. Hiszen az eseménynek felváltva adott otthont a Corvinus Egyetem és a bécsi (egykoron budapesti) CEU Budapesten működő Demokrácia Intézete. A konferencia harmadik szervezője a hazai intézmények mellett a Harvard Egyetem Közgazdaságtudományi Intézete volt.

Ki is volt Kornai János?

Életpályája összefonódott a szocialista gazdasági rendszerrel. 1956-ban (!) „A gazdasági vezetés túlzott központosítása” címmel védi meg kandidátusi értekezését, amivel kiérdemelte a revizionista jelzőt. Életművének egyik legjelentősebb, legtöbbet idézett műve a „Hiány” volt, melyben tételesen bizonyítja azt, ami mára talán közhely, de akkor meglehetősen merész gondolat volt: a szocialista tervgazdaságokban fellépő hiány nem a rossz tervezésnek, hanem magának a rendszernek a logikus következménye. Talán nem kell érzékeltetni, hogy ez mennyire eretnek gondolat volt még a nyolcvanas évek első felében is. Szerencsére ekkor már nem kellett ideológiai alapú támadásokkal megküzdenie, noha természetesen megállapításait akkor sokan vitatták. Neki köszönhetjük a puha költségvetési korlát fogalmát mely azt az állami (nemcsak szocialista) vállalatok működését torzító jelenséget írja le, amikor az állam központi költségvetése szinte korlátlan forrásokkal támogat meg egyes válalatokat, torzítva ezzel a gazdasági verseny és a piac szabályozó hatását. A szocializmus összeomlásakor jelenteti meg a rendszerek gazdaságtanát leíró munkáját, „A szocialista rendszer – kritikai politikai gazdaságtan” címmel. Számos egyetemen tanított, többek között a Harvard Egyetem professzora volt.

A szocialista rendszerek bukása után eltelt ugyan harminc év, de mindaz, amit Kornai ránk hagyott, ma is alkalmazható, élő közgazdaságtudomány. Erről győzött meg a konferencia, ahol harmincnégy előadás hangzott el, reflektálva Kornaira, de sok esetben egészen friss megállapításokat is közzétéve.

Magyar Bálint például ragadozókról és prédákról értekezett a jelenlegi magyar helyzetet is elemző előadásában.

Kornai úgy gondolta, a szocialista gazdaságot a „bürokratikus koordináció” különböztette meg a piacgazdaságtól. Ahhoz, hogy a posztkommunista országok rezsimjeit megértsük, Magyar Bálint szerint azonosítani kell azokat a koordinációs mechanizmusokat, amelyek ezekre az országokra jellemzőek.

Szerinte ebből a szempontból fontos megkülönböztetni a kapitalista gazdasági rendszerben működő nagyvállalkozókat, illetve a keleti posztszocialista gazdaságokat működtető oligarchákat. Míg a nagyvállalkozók nincsenek beágyazva a politikai szférába, addig az oligarchák formálisan is beágyazódnak a politikai struktúrába. Míg egy normális gazdaságban a vállalkozókat közvetlenül nem befolyásolja az állam, addig az oligarchisztikus rendszerben az oligarchákat adott esetben személyre szabott állami beavatkozások segítik.

Magyar Bálint a Corvinuson tartott előadásában Mészáros Lőrincet megemlítve mutatta be, milyen az oligarcha és a „poligarcha” viszonya egymáshoz.

Szerinte míg az oligarchának látható gazdasági és informális politikai hatalma van, addig az autokrata vezetőnél ez fordítva van: a nagyon is látható politikai hatalma láthatatlan gazdasági hatalommal párosul.

Magyar Bálint úgy gondolja, a rendszer megértéséhez a kulcsszó a korrupció. De amíg a korrupció minden gazdaságban valamilyen szinten jelen van, az a fajta korrupció, ami egy ilyen oligarchisztikus rendszer működtetéséhez kell, szerinte két szinttel fejlettebb forma.

A korrupció szintjei

Az első szint a hétköznapi korrupció. Itt a korrupciós tranzakciók általában mindkét oldalról önkéntesek, nem hoznak létre szükségszerűen függő helyzetet a szereplők között. A szereplők szabadon beléphetnek a korrupt ügyletbe, és szabadon kiléphetnek abból. Az ilyen aktusokból nem lesz rendszer.

A második szint az, amikor az oligarchák, egyes politikai csoportok megragadják az állam egyes aktorait, minisztériumokat, intézményeket, és azokon belül a saját érdekeit érvényesítik.

Innen nincsen messze a legfejlettebb szint, amikor a bűnöző csoportok magát az államot foglalják el.

Magyar Bálint szerint ilyenkor már maga a kormányzat is bűnszervezetként működik. A bűnöző államban a kormány, a parlament, a hatóságok, a rendõrség, az adóhivatal összehangoltan működik, és mindezeket a szereplőket egyszerre használhatja magáncélokra a hatalmat birtokló csoport vagy személy.

A vadászat

A bűnöző állam átalakítja a tulajdonviszonyokat is. Magyar Bálint ezt a folyamatot „vadászatként” írja le. Mivel nemcsak a bűnszövetkezet tagjai vesznek részt a gazdasági életben,

megesik, hogy valamely, a hatalomtól függetlenül működő vállalkozó cégére szemet vet a hatalom. Ilyenkor kezdődik szerinte a vadászat.

Az első fázis, ahogy az igazi vadászatban is: az üldözés. Például vételi ajánlatot tesznek a kiszemelt cégre, érzékeltetve, mennyivel jobban járhat a tulajdonos, ha azt az ajánlatot elfogadja. Ezt követik a szisztematikus, akár már kifejezetten az adott vállalkozásra szabott kormányzati intézkedések, melyek nehéz helyzetbe hozzák a vállalkozót. Végül állami kényszerrel, akár a parlament, a kormány, az adóhivatal összehangolt fellépésével tönkreteszik az adott cég vállalkozói pozícióját. Ezzel zárul a vadászat.

Ezután következik az emésztési szakasz, amikor a megszerzett javakat elosztják és újrahasznosítják, immár a politikai szféra támogatására. Magyar Bálint szerint különbséget tehetünk a piaci buborékok és az úgynevezett relációs buborékok között. Amíg a piaci buborék esetében a várakozások a többlet piaci hozamra vonatkoznak, a relációs buborékban viszont korrupciós elvárások vannak az extra piaci hozamért.

Magyar Bálint

Tanár, szociológus, az SZDSZ volt elnöke, 2002 és 2006 között a Horn-kormány oktatási minisztere. 2020 óta a CEU Demokrácia Intézetének tudományos főmunkatársa.

Magyar Bálint szerint a bűnöző államban, vagy bukott államban a kikényszerített korrupcióért már nincsen anyagi ellentételezés, hanem az így befizetett pénzek nyugodtan tekinthetők egyszerűen védelmi pénznek. Ez a rendszer végső soron szerinte maffiakapitalizmus, ahol a korrupció domináns formáját maga a bűnöző állam irányítja. Az ilyen államban az elit szociológiai antropológiai formája egy adoptált politikai család. Nem nómenklatúra, nem osztály, hanem adoptált politikai család.

Magyar Bálint azt mondja,

ez valóban egy ragadozó állam, ahol a korrupció monopolizálva van.

A konferencia két napon át tartott, a résztvevők egy része személyesen, míg mások intereten keresztül kapcsolódtak be a munkába.

A többi előadás rövid leírása ezen a linken olvasható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump olyan videót posztolt, amin Obamát majomként ábrázolta, de akkora felháborodás lett, hogy törölte
A 2020-as választási csalásról szóló klip végén bukkant fel a rasszista mém. A botrány a Fekete Történelem Hónapjának első hetében robbant ki.


Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.

A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.

A Fehér Ház kommunikációja a botrány kirobbanása után fordulatot vett. Karoline Leavitt szóvivő kezdetben „álfelháborodásként” utasította vissza a kritikákat. „Ez egy internetes mémvideóból van, amely Donald Trump elnököt a dzsungel királyaként, a demokratákat pedig az Oroszlánkirály szereplőiként ábrázolja” – írta, majd hozzátette:

„Kérem, hagyjanak fel az ál-felháborodással, és számoljanak be ma valami olyasmiről, ami valóban fontos az amerikai közvélemény számára.” Később azonban egy másik Fehér Házi tisztviselő már arról beszélt, hogy a posztot tévedésből tették közzé. „Egy Fehér Házi alkalmazott tévedésből tette közzé a bejegyzést. Eltávolítottuk.”

A bejegyzés azonnali politikai visszhangot váltott ki. Tim Scott, fekete bőrű republikánus szenátor is bírálta a posztot. „Remélem, hogy hamis volt, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól. Az elnöknek el kell távolítania” – írta a közösségi médiában. Derrick Johnson, az NAACP elnöke közleményében úgy fogalmazott: „Donald Trump videója nyíltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült.” A Republicans Against Trump csoport annyit írt: „Nincs legalja.”

A fekete emberek majmokkal való, rasszista azonosításának hosszú múltja van az Egyesült Államokban. A gyakorlat a 18. századi kulturális rasszizmusig és azokig az áltudományos elméletekig nyúlik vissza, amelyekkel a rabszolgaságot igazolták. Thomas Jefferson azt írta, hogy a fekete nők az orangutánok kedvelt szexuális partnerei. Dwight Eisenhower elnök az 1950-es években azzal érvelt, hogy a fehér szülők aggódnak lányaik miatt, ha „nagy fekete hímekkel” kerülnek egy osztályba. Magát Obamát már elnökjelöltként és elnökként is majomként vagy más főemlősként ábrázolták pólókon és egyéb árucikkeken.

Trump maga is régóta személyeskedve bírálja Obamát, és gyakran használ uszító, időnként rasszista retorikát. A 2024-es kampányában azt mondta, hogy a bevándorlók „mérgezik országunk vérét”. Első elnöki ciklusa idején a többségében fekete lakosságú fejlődő országok egy részét „szarfészek országoknak” nevezte. Amikor Obama a Fehér Házban volt, Trump terjesztette a hamis állításokat, miszerint a 44. elnök Kenyában született, és így alkotmányosan nem lett volna jogosult az elnöki tisztségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.


Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.

Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.

Márki-Zay Péter szerint éppen Orbán Viktor bizonyítja be, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha az elmúlt négy évben

„nem egy korrupt, Putyin-bérenc, pedofil-támogató nepotista zsarnok” lett volna a miniszterelnök.

Ezt több pontban is kifejti. Az orosz gázzal és a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt állítja, Orbán világpiaci áron, esetenként még drágábban is veszi a gázt Oroszországtól, miközben szerinte egy fideszes cég, a MET tetemes hasznot tesz rá. Úgy véli, a Mészáros-cégek érdekében megemelt rendszerhasználati díj miatt magyar vállalkozások zárnak be. Ezzel szemben a 2022-es ellenzéki programot hozza fel példaként:

„A 2022-es ellenzéki program ezzel szemben szociális alapon nekik is nyújtott volna támogatást, a vállalkozások nemzetközileg is versenyképes áron jutnának energiához és a lakások felújításának támogatásával osztrák szintre csökkent volna a magyar lakosság energiafogyasztása, ezzel okosan és tartósan, az adófizetőket kímélve oldottuk volna meg a rezsicsökkentést - szemben az orbáni, egész országot csőddel fenyegető világraszóló ostobasággal...”

A háború kérdésében Márki-Zay szerint érdekes Orbán Viktor azon állítása, hogy nélküle nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, mivel Európa többi 26 országa sem lépett be a háborúba. A polgármester szerint a magyarok kevésbé szerencsések, mert náluk „egyetlen olyan háborúmániás idióta sem akadt”, aki katonákat küldene Csádba, katonai felderítőket Ukrajnába, vagy fegyveres segítséget ígért volna a szerbeknek a NATO ellen.

A Brüsszellel vívott csatákat szintén „öngólnak” nevezi.

„Újabb öngól, amikor miniszterelnök úr a Brüsszellel való hadakozást említi - ebből ugyanis a magyar nemzet minden nap vesztesen kerül ki, ugyanis minden nap egymillió eurót buktunk és még többet fogunk, ha az ő korrupt, diktatórikus, Putyin-bérenc rendszere miatt kilépünk az Európai Unióból, illetve elesünk még a támogatások megmaradt kétharmadától is.”

Márki-Zay felsorolja, mi lett volna másként, ha 2022-ben az ellenzék veszi át a kormányzást: szerinte a korrupció felszámolásával nem lenne a legmagasabb az infláció, az egészségügy fejlesztésével csökkentek volna a várólisták, az oktatás rendbetételével pedig a fiatalok jobb állásokat kapnának. Úgy véli, megvédték volna az állami gondozott gyermekeket, a jogbiztonság garantálásával pedig a vállalkozások szabadon fejlődnének.

Hódmezővásárhelyt állítja példaként, ahol szerinte egy „jogtipró, bosszúálló, aberrált zsarnoki rendszerben” is látványosan tudtak fejlődni, miközben adósságot fizettek vissza és adókat csökkentettek.

Felsorolja a város eredményeit, mint a dolgozói juttatások, a klimatizált intézmények, az ingyenes buszközlekedés, valamint számos beruházást az épületfelújításoktól az új BMX-pályáig.

„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!”

– teszi hozzá.

A poszt végén Márki-Zay emlékeztet rá, hogy 2010-ig Orbán Viktorra szavazott, amikor a miniszterelnök állítása szerint még a korrupció és Putyin ellen harcolt. Azt írja, Magyarország a Fidesz alatt Európa legkorruptabb és legszegényebb országa lett. A bejegyzést azzal zárja, hogy jó utat kíván Orbán Viktornak Krasznodárba, és a „Viszontlátásra” helyett az „Ég Önnel!” kifejezéssel búcsúzik.

A vita közvetlen előzménye, hogy Orbán Viktor a kampányban azt a kérdést tette fel a Facebookon: „Volt‑e olyan pillanat az elmúlt négy évben, amikor bárki felsóhajtott, hogy ‘hej, bárcsak most inkább Márki‑Zay Péter vezetné az országot’?” A két politikus közötti feszültséget jelzi egy 2024. májusi eset, amikor Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök nem fogadta Márki-Zay kéznyújtását; a polgármester által átadni kívánt dossziét végül Lázár János vette át. Néhány héttel később Márki-Zay Péter újra megnyerte a polgármester-választást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bajban a Fidesz jelöltje – a NAV vizsgálja Radics Béla alapítványának eltűnt 40 millióját
Hadházy Ákos feljelentése nyomán a legfőbb ügyész a NAV bűnügyi igazgatóságához utalta a Tradíciókért Alapítvány ügyét. A nyomozás politikai következményekkel is járhat a mandátumért induló jelöltre nézve.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja a fideszes Radics Béla alapítványának pénzügyeit. A legfőbb ügyész erről Hadházy Ákost tájékoztatta, miután a független képviselő az ügyben hozzá fordult – írta a 24.hu.

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész közölte: a kérdést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának küldte át. Mivel a Tradíciókért Alapítvány állami támogatása ügyében korábban már feljelentést tettek, feljelentés-kiegészítést rendeltek el.

Hadházy Ákos azt tudakolta, indult-e eljárás az alapítvány állami támogatásainak felhasználása miatt költségvetési csalás vagy más vagyon elleni bűncselekmény gyanújával.

Szerinte megalapozottan feltételezhető, hogy az állami támogatások egy részét egy tényleges piaci tevékenységet érdemben nem folytató nyomdán keresztül, fiktív vagy túlárazott szolgáltatások mögé rejtve, magánérdekeket szolgáló módon vonták ki.

A független képviselő azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy az RTL kiderítette: Radics Béla alapítványa hivatalosan egy székhelyszolgáltató cég belvárosi címére van bejelentve, weboldala pedig „karbantartás” miatt évek óta nem elérhető.

Ennek ellenére jelentős pályázati forrásokhoz jutott: az Erasmus+ program hazai forrásából 24,4 millió forintot, a Bethlen Gábor Alapkezelőtől 13,8 milliót, a Miniszterelnöki Kabinetirodától 3 milliót, a kultúráért és innovációért felelős minisztertől pedig 1,7 milliót kapott.

Az elmúlt három évben összesen több mint 40 millió forintra rúgott a szervezet költségvetési támogatása.

A Magyar Narancs arról írt, hogy a feltárt állami támogatások egyike sem szerepel a Tradíciókért Alapítvány beszámolóiban. Bár 2023-ban 700 ezer, 2024-ben pedig 5 millió forint költségvetési támogatást jeleztek, az nem derül ki, hogy melyik állami szervtől érkezett a pénz, és hiányoznak az elvégzett teljesítésekről, valamint az alapítványi munkáról szóló szöveges beszámolók is.

Radics Béla korábban „gratulált” az RTL-nek az oknyomozáshoz, és úgy reagált: „reméli nem bűn irodabérlés helyett ifjúsági és kulturális programokat megvalósítani.” Magyar Péter szerint ugyanakkor Radics Bélának fel kellene függesztenie tevékenységét a Fővárosi Közgyűlésben, amíg nem tisztázza magát a közpénzmilliók eltüntetésének gyanúja alól, a Fidesznek pedig vissza kellene vonnia országgyűlési képviselőjelöltségét.

Az alapítványt vezető Radics Béla jelenleg a fővárosi képviselő-testület tagja, az áprilisi választáson pedig Budapest 6-os számú egyéni választókerületében indul a parlamenti mandátumért a kormánypárt színeiben. Ebben a körzetben indul Hadházy Ákos és a Tisza Párt jelöltje, Velkey György László is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk