MÚLT
A Rovatból

„Közvetlen járványveszély alakult ki” – Ivóvíz-problémák, kutak és hálózati víz Budapesten a 19. században

Buda és Pest lakói a mindennapi élethez szükséges vízhez sokáig közvetlenül a Dunából, illetve a nagyobb tereken – pl. a Szentháromság téren, a Hal téren, a Ferenciek terén –, valamint udvarokon álló, fúrt kutakból juthattak hozzá.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2020. július 27.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

A budai oldalt a tiszta svábhegyi források látták el elegendő és megbízható minőségű vízzel, Pesten azonban az 1860-as évek közepére már súlyos ivóvíz-problémák jelentkeztek, nyomukban pedig közvetlen járványveszély (és járvány) alakult ki. Gyors megoldást az ideiglenes Pesti Vízmű létesítése jelentett, amelyet 1868-ban a mai Kossuth téren, az Országház helyén állítottak üzembe.

A lakóépületekbe folyamatosan vezették be a hálózati vizet; 1870 végére már 734 házba, és bennük több mint 37000 emberhez, a lakosság mintegy ötödéhez juthatott el az ivóvíz. A kezdeti tapasztalatok igencsak vegyesek voltak, a kifogásolható vízminőségre számtalan panasz érkezett. A gondokat az ellennyomó medencék megépítésével sikerült orvosolni; a mai napig működő első állandó vízmű, a lenyűgöző kőbányai víztározó három év leforgása alatt, 1871-re készült el.

A vízműhálózat-építés kölcsöneit finanszírozó Pesti Hazai Első Takarékpénztár vezetősége 1869-ben - Kálvin téri bankfiókjuk megnyitásának alkalmát megragadva - nagyívű bejelentést tett, miszerint az intézmény a város díszítésére egy “nagyobbszerű vízművet” kíván felállítani. Ez lett Pest első szökőkútja. A több kúttervet is jegyző Ybl Miklós elgondolásai nyomán megépülő, a négy nagy folyamot – Duna, Tisza, Dráva, Száva - megszemélyesítő Danubius-kút avatására 1883. október 22-én került sor.

A köztéri és udvari díszkutak építésének virágkora ekkoriban köszöntött be, ám e kutaknak már inkább csak dekoratív szerepet szántak; idővel, eredeti funkciójukat vesztve pedig mind kevesebb figyelem irányult rájuk. A 2. világháború után megmaradtak közül a műemlékvédelem - az alkotások jelentőségét felismerve - többet védetté nyilvánított, nagy részük azonban mára így is az enyészeté lett. A téma iránt érdeklődők Rajna György vagy Seenger Ervin kutatásai és írásai nyomán alkothatnak fogalmat arról, hány értékes köztéri és bérházudvarokon álló míves kút tűnt el, vagy hullott ki az emlékezet rostáján. Ez alkalommal pest-budai díszkutak képeiből válogattunk.

1803. Az Orczy-kertben álló egykori Illés-kút. Gottrfied Prixner rézmetszete In: Die Stadt Pesth und ihre Gegend, in Briefen v. einem Fremden. - Pesth : Trattner Druck, 1803. - p. 156-157. között. (FSZEK BGy)

"Az Illés-kút - ez a középkor óta ismert, bővizű forrás a XVII. sz végén kapta nevét a próféta napján idezarándokoló pesti szerbektől. A híres helynek kijáró megkülönböztetett figyelem jele, hogy fölé, az 1795 és 1798 közötti esztendők valamelyikében díszes kútházat emeltetett a város. Jórészt elbontották azonban az 1830-es évek derekán, az első magyar katonai nevelőintézet, a Ludovika megalapítói. Lassan kerek egy évszázada senki sem tudta már a városban, hol is volt valaha. A kút öntöttvas részét elhelyezték a Budai Várban a Szentháromság téren a déli támfalba süllyesztve (Lásd ott). 1986-ban Buza Péter irányításával felkutatták, helyreállították és 1990-ben visszaadták a pesti közönségnek."(Neszták Béla) (https://www.kozterkep.hu/3632)

[1837-1848] A Szentháromság tér a városháza felől, a Szent Ignác-kúttal és a Szentháromság-szoborral, körmenetkor In: Schwindt Károly (1797-1867): Zwölf Monate in Pesth. - [Pest] : [Schwind], [1837-1848]. - t. [8].

[1890-es évek] A Ferenciek tere és a Hatvani / Kossuth Lajos utca a kiszélesítés előtt. A Belvárosi Ferences-templom előtt a Nereidák (Najádok) kútja (Uhrl Ferenc, 1835). Klösz György felv. (FSZEK BGy).

"Uhrl Ferenc alkotását 1835-ben állították fel Pesten, a Ferenciek terén. A talapzatát Fessl József és Dunaiszky Lőrinc készítette. Több mint 60 évvel később, 1899-ben átvitték Kőbányára, a Liget térre. Itt érte a II. világháború, melynek során a talapzaton álló szobrok elpusztultak. Győri Dezső szobrászművész a fennmaradt fotók alapján újramintázta. A szobrot a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat Kőszobrász üzemében faragták ki süttői mészkőből, majd 1976-ban visszaállították az eredeti helyére.

„Ez az első kút, mely Pest város terein szobrászati művel ékesíttetett” – írta a Honművész című újság annak idején. Napjainkban a magyarországi lengyelek fontos emléke, illetve emlékhelye."

[1892 k.] Az egykori Hal tér a Haláruslány-kúttal ("Fischer Rézi") . Klösz György felv. (FSZEK BGy)

"A szobor és kút a pesti halászok céhének megrendelésére készült. 1862-ben állították fel először, eredetileg a halpiacként szolgáló Hal téren, egy 1847-ben felállított, és azóta tönkrement német-magyar feliratos közkút helyére. Az Erzsébet híd építésekor a Hal teret felszámolták, és a kút 1899-ben a Népligetbe került. 1964-ben útépítés miatt elbontották, kikerült a műemlékjegyzékből. Rajna György talált rá darabjaira egy raktárban; a szobrot ezután Lovas Sándor restaurálta, és 1985-ben felállították a Kristóf téren, nem messze eredeti helyétől. A helyreállítás emlékét emléktábla őrzi a kút elején."

1895 k. Tabán, Gyökér utca. A közeledő leány vállán vízhordásra is használatos, hátra vehető dongás faedény (puttony). Klösz György felvételének részlete.

[1902] Szökőkutak az egykori Gyár utca / mai Liszt Ferenc tér északi végében és az Andrássy út átellenes oldalán, a Jókai téren. Ism. felv.

A kép megjelent: Budapest leírása = Description de Budapest = Beschreibung von Budapest. - Budapest : "Magyar Vendéglős- és Kávés-ipar", 1902. - p. 85.

(FSZEK BGy) A két díszkutat Ybl Miklós tervei alapján id. Mátray Lajos készítette, 1885 körül. A Jókai térit 1921-ben a Liszt Ferenc tér 10. sz. udvarába vitték, helyén ma a Jókai szobor áll. A másikat 1936-ban az Izabella (ma Hevesi Sándor) térre szállították, 1945-ben elpusztult.

[1911 előtt] A Kálvin téren álló Danubius-kút (Ybl Miklós, Fessler Leó, Brestyánszky Béla, Marchenke Vilmos (kőfaragó), 1883). Képeslap. (FSZEK BGy).

"...1879 augusztusában Ybl két tervet nyújtott be a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek. Más műveihez hasonlóan itt is több változatban érlelte elképzelését. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület nagyvonalúságának köszönhetően a főváros egy nagy forgalmú tere gazdagodott a hárommedencés kitűnő arányú, egyenlő háromszögbe szerkesztett neoreneszánsz díszkúttal. „E négy folyó allegóriája közül három, a széles medence közepén három oldalt kiszögellő architektúrai törzsön ül. Elől jobbra a Tisza, mint ifjú, bájos nő, egymásra helyezett lábakkal, két kezében hálót tart, melyből most hullott ki néhány kecsege. Balra a Dráva, egyik lábát díszes edényen nyugtatva. Ölében csigákat és kagylókat tart, ezekből hajába is jutott ékesség gyanánt, sőt homloka fölött a diadém szintén egy szép kagyló. Hátul ül testvére, a Száva, ki szebb, mint a többi, de tétlenül néz maga elé.” – szól a kortárs leírás a korabeli Magyarország legnagyobb folyóinak szimbolikus alakjairól. Az allegorikus nőalakok szobrai között maszkokkal, kagylókkal díszített fali medencék ugranak ki a talapzatból. A szoboralakok felett egy nagyobb, a talapzat tetején egy kisebb kör alakú medencetányér helyezkedik el. A kompozíciót egy delfinen álló Danubius-szobor koronázza, amely az itáliai Neptun-szobrokat idézi. A kút kivitelezését Kauser János végezte, a szobrokat Fessler Leó (1840–1893) mintázta, budakalászi kőbe Brestyánszky Béla (1832–1895) faragta, míg a plasztikai díszítőelemek Marchenke Vilmos (1842–1915) munkáját dicsérik. Eredetileg az alsó medence káváján „A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület a fővárosnak 1880–1883” – felirat szerepelt. Az elkészült alkotást 1883. október 22-én adták át a közönségnek. A II. világháborúban súlyosan megsérült kutat restaurálása és helyreállítása után 1958-ban az Erzsébet téren állították fel Győri Dezső (1908–1979) szobrászművész tervei alapján. A kút a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszéke műemlék-felújító munkájának eredményeként 2000-ben újult meg." Hidvégi Violetta, forrás: http://ybl.bparchiv.hu/temak/danubius-kut

[1910-es(?) évek] A svábhegyi Város-kút (Szent-kút) alsó kútháza a Béla király úton (a mai Devecseri Gábor parkban). Képeslap (FSZEK BGy)

"Vizét a légvonalban 3,4 kilométerre, közel 200 méterrel alacsonyabban fekvő Várhegyre, a mai Szentháromság téren lévő csorgóba és az azt körülvevő medencébe vezették el. A közlekedőedények elvén kialakított vezetékből a mai Szentháromság téren álló csorgóban bukkant fel és az azt körülvevő medencében gyűlt össze a forrás vize. A vízvezeték pontos nyomvonala nem ismert, csak egyes szakaszai kerültek elő..."

[1922-1944] A "Négy évszak"-szökőkút a Rákóczi téren (Ybl Miklós, Mátray Lajos György, ifj. Mátray Lajos, 1922) Ism. felv. (FSZEK BGy) "Horganyból öntött kút. Felül két játszadozó gyerek, alul négy körbeülő alak, akik a négy évszakot képviselik bronz. A kút egyik szobrát a felállítás után ellopták, azt ifj. Mátrai Lajos mintázta meg újból. Eredetileg a Pesti Hazai Első Takarékpénztár székházának udvarán állt, 1922-ben helyezték át ide, ahol 1944-45-ben megsemmisült" (Neszták Béla)

1928-1935. Oroszlánszobros régi kút a Bálvány (ma Október 6.) utca 26. sz. ház udvarán. Ismeretlen amatőr felvétele.

[1935 után]. Döbrentei tér 9. Az Attila-gyógyforrás - a nagyszentmiklósi kincs egyes motívumainak felhasználásával készült - ivókútja a Rudas fürdő mellett. Kinszki Imre felvétele. (FSZEK BGy)

[1939] Pasaréti tér. Mária-kút. Felirata: "Virágos kert vala híres Pannonia, mely kertet öntözé híven Szűz Mária" (Boldogfai Farkas Sándor, 1939). Ism. felv. (FSZEK BGy)

1941. Széll Kálmán tér. Ivókút az egykori - süteményt, kávét és tejtermékeket kínáló - árusítópavilonban, a "Gombá"-ban. (A második világháborúban megsérült épületet 1970-ben bontották le). Ism. felv. A kép megjelent: Magyar építőművészet. - 1941. p. 187.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Ágyhoz láncolták, fürödni sem engedték 13 gyereküket a horrorházban szüleik - egyikükből azóta TikTok sztár lett
2018-ban az egész világot megdöbbentette, hogy a kaliforniai szülők két évtizeden át szó szerint lakat alatt tartották a gyerekeiket. Bár még egyikük sem tette túl magát a traumán, közülük a most 23 éves Jordan Turpin egész különös utat járt be.

Link másolása

2018. január 14-én egy 17 éves lány mászott ki a hajnali sötétségben egy kaliforniai ház ablakán. Amikor biztonságos távolba ért, a nála lévő mobiltelefonon hívta a rendőrséget, hogy elmondja: a szülei fogságban tartják őt és a testvéreit. A deaktivált mobil az egyik bátyjáé volt, a saját lakcímüket pedig egy hozzájuk érkezett levélről diktálta be. Már két éve készültek erre a szökésre a testvéreivel. A rendőrök személyesen is meghallgatták a lányt, aki annyira alultáplált volt, hogy tízévesnek nézték.

Jordan Turpin ezzel a bátor lépéssel mentette meg 12 testvérét és saját magát.

Mikor a rendőrök kimentek a Turpin-család perrisi házához, elképesztő állapotokat találtak: három gyerek az ágyhoz volt láncolva, a többiek pedig bűzös, szemetes szobákban tengődtek. A Turpin-gyerekek közül a legfiatalabb 2 éves volt, a legidősebb 29, de ő is mindössze negyven kilót nyomott. Volt olyan gyerek, aki nem ismerte a rendőr és a gyógyszer fogalmát.

A szülőket, az 56 éves David Turpint és a 49 éves Luise Turpint rögtön magukkal vitték, akik ugyan mindent tagadtak, de a tények magukért beszéltek: 12 millió dolláros óvadékot szabtak ki rájuk, minden gyerek után egyet-egyet.

Válogatott kínzások

David és Luise Turpin teljesen elszigetelte a gyerekeket a külvilágtól, így tudták évtizedeken át folytatni a kínzásukat. Iskolába se engedték őket, kérelmezték az otthoni oktatásukat. Az egyik idősebb fiú ugyan eljárt egy főiskolára, de az anyja szigorú felügyelete alatt: Louise megvárta, míg végez, majd rögtön hazavitte.

A szomszédok felfigyeltek rá, hogy napközben nincs mozgás a házban, éjszaka viszont égnek a lámpák, de nem sejtették, mi folyik a zárt ajtók mögött. A szülők arra kényszerítették a gyerekeket, hogy nappal aludjanak, és éjszaka legyenek fenn. Ha a szomszédok nagy ritkán belefutottak a gyerekekbe, csak azt furcsállták, hogy milyen sápadtak.

Pedig a házban válogatott borzalmaknak voltak kitéve: a verések rendszeresek voltak, előfordult, hogy büntetésből az ágyhoz láncolták őket, olyankor a vécére se mehettek ki, ezért kénytelenek voltak helyben elvégezni a dolgukat, és sokszor a saját ürülékükben feküdni. A szülők eleinte kötéllel kötözték a gyerekeket a bútorokhoz, de azt megtanulták eloldozni, ezután jött a lánc és a lakat.

Évente egyszer zuhanyozhattak, és ha úgy mostak kezet, hogy a csuklójukat is érte a víz, megbüntették őket, mert akkor „játszottak a vízzel”, és azt nem volt szabad.

A férfi egy alkalommal fajtalankodott is az egyik gyermekkel.

A hatóságok a házban becsomagolt, vadonatúj játékokat találtak. Ezeknek is büntető szerepük volt: a gyerekek nézhették őket, de nem nyúlhattak hozzájuk. Mindegyik gyerek alultáplált volt, mert a szülők találtak rá okot, hogy megvonják tőlük az élelmet. A farkaséhes gyerekekkel süteményeket, például almás lepényt szagoltattak.

Az életmentő napló

A gyerekeknek nem volt szabad tévét nézniük, játszaniuk, és a házból kimenniük sem. Egy dolgot azonban fura módon megengedtek nekik: írhattak. Több száz ilyen kézzel írott napló került a hatóságok kezére, amik fontos bizonyítékul szolgáltak az átélt borzalmakról. De más szerepük is volt ezeknek az írásoknak.

Elég valószínű, hogy a gyerekek emiatt élték túl a félelmet, az éhezést, a borzalmakat – vélte James Pennebaker pszichológus professzor, akinek szakterülete az írás traumatikus tapasztalatok gyógyításában betöltött szerepe.

Szerinte könnyen elképzelhető, hogy a gyerekek az írásnak köszönhetően őrizték meg a józan eszüket, mert az segített feldolgozni annak a bizarr világnak a történéseit, amiben kénytelenek voltak élni.

Pennebaker maga is csodálkozott azon, hogy a szülők megengedték a gyerekeknek, hogy a fogságuk krónikásai legyenek, és még azt is, hogy a házban felgyűljenek ezek a naplók. Ezzel tulajdonképpen bizonyítékot szolgáltattak az általuk elkövetett bűnökről.

A nyilvánosságra került ügy rettenetesen felkavarta a közvéleményt, olyannyira, hogy négy nap alatt több mint százezer dollár gyűlt össze a Turpin-gyerekek javára.

A Turpin-család korábban Texasban élt, és az ottani szomszédjuk, Rick Vinyard megdöbbent, amikor bekerültek a hírekbe. A People magazinnak elmondta, hogy miután Turpinék kiköltöztek, átment körülnézni a házukba, és megdöbbent azon, amit ott talált.

Derékig értek a koszos pelenkák. Egy döglött kutyát és egy döglött macskát is láttunk odabenn. Mindenütt lakatok voltak: a szekrényeken, a fürdőszobákon, a hűtőszekrényen. Az ágyakhoz kötelek voltak kötözve.

Vinyard már nagyon bánja, hogy a látottakról nem szólt senkinek. Ha tudtam volna, mit csinálnak azokkal a gyerekekkel, naponta tízszer hívtam volna a rendőrséget – mondta.

Szeretem a szüleimet

David és Louisa Turpin a kezdeti tagadás után végül bűnösnek vallotta magát minden vádpontban, így tárgyalás nélkül életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. Állítólag nem akarták kitenni a gyerekeiket annak, hogy ellenük kelljen tanúskodniuk. 25 év után fontolható meg az esetleges szabadlábra bocsátásuk.

A bíróságon az egyik nagyfiuk azt mondta:

Nem tudom szavakkal leírni, hogy min mentünk keresztül. Néha még most is rémálmaim vannak, de ez már a múlt. Szeretem a szüleimet, és megbocsátottam nekik mindazért, amit elkövettek ellenünk.

A mérnök David Turpin már fiatalon is visszahúzódó, csendes, magának való ember volt, aki kerülte a társaságot. Louise-t pedig az anyja gyerekkorában pénzért árulta egy pedofilnak – legalábbis ezt állította az ügy kirobbanása után a testvére. Tettüket a bíróság előtt mindketten megbánták.

Az ember azt gondolná, hogy a Turpin-gyerekek tortúrája ezzel véget ért, de nem. A kisebbek közül hatan nevelőszülőkhöz kerültek, akik mintegy két évig fizikailag, érzelmileg és szexuálisan is bántalmazták őket.

Állítólag öngyilkosságra buzdították őket, és azzal fenyegetőztek, hogy visszaadják őket „biológiai szüleiknek".

A gyerekek végül onnan is kiszabadultak, és a segítőik beperelték a nevelőszülőket, valamint a kihelyezésért felelős gyámhatóságot is.

A testvérek még most, évekkel később is küzdenek a szadista szüleik által elkövetett, rémálomszerű testi, lelki és érzelmi bántalmazás következményeivel. A gyerekeknek a nulláról kezdve kellett megtanulniuk a legalapvetőbb dolgokat is, például hogyan kezeljék a pénzt, vagy hogyan érintkezzenek más emberekkel, főként idegenekkel.

A testvéreit kiszabadító, ma 23 éves Jordan Turpin azonban különös átalakuláson ment át. Miután kijutott a külvilágba, egy Taco-bárban kezdett dolgozni. Nem volt könnyű beilleszkednie, mindenkivel igyekezett szuperkedves lenni, és folyton bocsánatot kért. A koronavírus járvánnyal járó karantén őt még másoknál is jobban megviselte. Az Elle magazinnak azt mondta, épp csak megízlelte a szabadságot, és akkor úgy tűnt neki, illúzió volt az egész.

Ebben a helyzetben kezdett TikTok-ozni. Táncvideókat készített, de a testvéreiről is gyakran beszélt. Hamar amolyan feltörekvő sztárrá vált a platformon.

Ma már 1,3 milliónál is többen követik, sok adományt kap a platformon keresztül, amiből testvéreinek is vesz ajándékokat, sőt, még modellszerződést is kötöttek vele.

Jordan, a TikTok sztár

Ugyanakkor ő sem tudja elfelejteni a múltat. Amikor a napi rutinjáról kérdezték, azt felelte, általában sírással indulnak a napjai. Aztán megpróbálja rávenni magát, hogy egyen. Aztán elkezd sminkelni, de ismét rátör a zokogás, és kezdheti előről. Majd amikor megpróbál egy új TikTok videót csinálni, attól fél, mit mondanak majd róla az emberek.

Ennek ellenére folytatja, és azt is eldöntötte, életét annak szenteli, hogy másokon segíthessen valamiképpen. A legnagyobb vágya, hogy motivációs tréner lehessen.

Via All That is Interesting, People, Desert Sun, ABC, Elle, New York Post

Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Latrinába fulladtak az előkelő résztvevők egy szerencsétlenül véget ért találkozón
Békét teremtett volna egy király, de a középkori szennyvízkezelési szokások miatt a világ leggusztustalanabb baleset lett belőle, aminek Európa színe-java áldozatul esett.

Link másolása

Még a legjobb szándékú cselekedet is félremehet, kiváló példa erre a VI. Henrik király által 1184-ben összehívott erfurti találkozó. A német királyt az a nemes cél vezette, hogy elsimítsa a nézeteltérést a kor két nagyhatalmú vezetője, III. Lajos türingiai tartománygróf és Konrád mainzi érsek között. De még szinte el sem kezdődött a találkozó, amikor a szegényes infrastruktúra, a túlzsúfoltság és a szennyvízkezelés hiánya miatt a résztvevők egy hatalmas pöcegödörben találták magukat, amiből a fejük búbja se látszott ki. Az eseményre ráadásul Henrik gondosan meginvitálta az európai nemesség színe-javát, akik szintén részesültek az "élményben".

Ha nem látható, nincs is

Ahhoz, hogy megértsük, hogyan történhetett meg, hogy a főurak gyakorlatilag szarban úsztak (és sokan bele is fulladtak), meg kell ismernünk a középkor szennyvízkezelési szokásait.

Számunkra már természetes a vízöblítéses vécé, de azért 1184-ben egy kicsit más volt a helyzet. A középkori városok általában mocskosak voltak, bár Erfurt modern városnak számított: kereskedelmi, kulturális és vallási központ volt macskaköves utcákkal, faállványos házakkal, és a város ékességével, a Szent Péter katedrálissal.

Ezzel együtt a szennyvízkezelés és hulladékgazdálkodás náluk is gyenge lábakon állt, gyakorlatilag nem is létezett. A folytonosan termelődő emberi ürüléket ugyanúgy kezelték, mint máshol. A hozzáállás lényege az volt, hogy ne legyen szem előtt, vagyis „ha nem látjuk, nem tudunk róla”.

Az építmények alá hatalmas gödröket ástak, és az ürülék a vécékből közvetlenül ezekbe pottyant.

A pöcegödröknek az volt a legnagyobb hátrányuk, hogy kézi erővel kellett kiüríteni őket. Ha ez nem volt lehetséges, a megtelt emésztőgödröket egyszerűen bedeszkázták, és igyekeztek megfeledkezni róluk.

A középkori embereknek nem volt még fogalmuk baktériumokról, vírusokról, az egész baciluskoncepcióról. Ezért eszükbe sem jutott, hogy káros lehet, ha a szennyvíz bekerül az ivóvízbe.

A folyóparti városoknak, mint amilyen Erfurt is, megvolt az az előnyük, hogy a latrináik tartalmát belevezethették a folyóba, így a víz folyásirányban elvitte a szennyet. Ennek, mondjuk a folyó mentén alattuk élők biztosan nem örültek túlzottan.

Ha nem volt a közelben folyó, akkor a latrina tartalma lassan bomlani kezdett, és a talajba szivárgott. Ez nem volt ideális megoldás, mert így vagy úgy, de előbb-utóbb bekerült a vízkörforgásba, ami megnövelte a betegségek kialakulásának kockázatát.

Szarban úszott Európa színe-java

Erfurtban a folyó vize és az emberi ürülék beszivárgott az emésztőgödör faszerkezetébe, és meggyengítette azt. Közben a folyó folyamatosan mosta a partot, így a talaj is napról napra morzsolódott és veszített a szilárdságából.

A nemesi találkozót az erfurti katedrálisba hívták össze, amelynek latrinarendszere a Gera-folyóba vezetett, és a nedvességnek való kitettsége miatt folyamatosan veszített a stabilitásából. Ráadásul Erfurt népessége abban az időben megnövekedett, és ez extra terhelést jelentett a város latrinarendszerének, ami kisebb lélekszámra volt kitalálva.

1184. július 26-án az európai elit tagjai ott tülekedtek a katedrálisban, és fogalmuk sem volt arról, hogy pár perc múlva az életükért kell küzdeniük, rendkívül gusztustalan körülmények között.

Épp, amikor megnyitották volna a találkozót, a fapadló beszakadt, és szinte mindenki a mély emésztőgödörben találta magát. A katedrális alá különösen mély latrinarendszert építettek, hogy sokáig ne kelljen vele bajlódni.

Mélyebb volt, mint egy felnőtt ember testmagassága, ezért a nemesek a fejüket sem tudták kiemelni a bélsárból.

A katasztrófa halálos áldozatainak számát 60 és 100 közé becsülik a történészek. Volt, aki fulladásos halált szenvedett, mások súlyosan sérültek esés közben, vagy a leomló törmelék zúzta őket agyon, de olyan is lehetett, aki a bomló ürülék kipárolgásától fulladt meg.

A történet három kulcsszereplője ép bőrrel megúszta a balesetet. VI. Henrik király egy kőpadlójú falmélyedésben ült, amikor az omlás bekövetkezett, ő és a vele lévő érsek állítólag egy ablakrácsba kapaszkodott a mentésig. III. Türingiai Lajos nem volt ilyen szerencsés: a többi nemeshez hasonlóan ő is megmártózott az emésztőgödörben, míg végül kimentették.

Ezek mellett legalábbis eltörpült az a területi viszály, ami a tartománygróf és az érsek között feszült. VI. Henrik karrierje nem szenvedte meg az erfurti latrinabalesetet: később német-római császárságig vitte.

(Via ATII, Science Times, History Defined)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
A Titanic pékje azért élte túl a végzetes hajóbalesetet, mert rettenetesen leitta magát
Önzetlenül segített az utasok mentésében, és whiskyvel vigasztalódott, mert tudta, hogy a mentőcsónakokban neki úgyse jut hely. Azzal együtt, hogy kitűnő úszó volt, a szerencse fiának mondhatja magát.

Link másolása

1912. április 14-én a Titanic főpékje, Charles Joughin egy dolgos nap után álomba szenderült, majd kis idő múlva arra riadt, hogy a hajó megremeg. Nem volt túlságosan meglepve, mert korábban látta a jéghegyeket, és azt is tudta, hogy Edward Smith kapitány délebbre igyekszik kormányozni a hajót, hogy elkerülje a veszélyes vidéket. Charles Joughint 11:35-kor riasztották és a fedélzetre parancsolták a legénység többi tagjával együtt. Ahogy azt már – legkésőbb a híres filmből – az egész világ tudja, a Titanic jéghegynek ütközött.

Azt tartották, hogy a monstrum elsüllyeszthetetlen, és a vízbiztos kamrák miatt a hajótest legkomolyabb sérülése sem járhat végzetes következménnyel, vagyis bármilyen baleset kontroll alatt tartható. A kamrák azonban, ahogy megteltek vízzel és elnehezedtek, elkezdték lefelé húzni a hajó orrát, így a víz szabadon áramolhatott befelé a hajó más részeibe. Smith kapitány világosan látta, hogy a süllyedésbiztos Titanicnak vége, és kiadta a parancsot az utasok mentésére.

Vén tengeri medve

Charles Joughin 11 éves kora óta szolgált a tengeren, tudta, mit kell tennie. Tisztában volt vele, hogy nincs a hajón elég mentőcsónak, ezért számított rá, hogy neki már nem jut bennük hely. Ennek ellenére is összeszedetten és önzetlenül viselkedett: a péksegédeknek kiadta a parancsot, hogy a hajón lévő összes kenyeret gyűjtsék össze és osszák szét a mentőcsónakokba, hogy az emberek tudjanak majd harapni valamit a tengeren hánykolódva.

Nemcsak a tengerésztapasztalat miatt nem pánikolt Joughin: a jövés-menés közben meg-meghúzta a whiskysüveget a kabinjában. Egyes források szerint két üveggel döntött magába a lélekmelegítőből, bár ő maga azt állítja, csak pár kortyot ivott.

Talán arra gondolt, hogy az utolsó pár óráját vígan tölti.

Közben a társaival együtt besegítette a nőket és a gyermekeket a mentőcsónakokba, majd végigtántorgott az addigra már erősen megdőlt fedélzeten, hogy felmérje, mennyi idejük van még hátra. Még arra is volt gondja, hogy a székeket a fedélzetről a vízbe hajítsa, hogy a menekülők azokba kapaszkodhassanak.

2 óra 20 körül a Titanic másik fele is függőleges helyzetbe állt, és elnyelte az óceán. Joughin addig nem ereszkedett bele a mínusz 2 fokos vízbe, amíg ez nem vált elkerülhetetlenné. Mint később felidézte:

a tat jobb oldalára mentem, és egyszer csak én is a vízben találtam magam. De még a hajam se lett vizes.

2 óra mínusz 2 fokban

A Titanic másodtisztje úgy emlékezett vissza, hogy olyan érzés volt a jeges vízbe merülni, mintha egyszerre több ezer késsel szurkálnák az ember testét.

Sokan negyedóra alatt halálra dermedtek, kihűltek, mások pánikba estek és belefulladtak a vízbe.

Joughin azonban jó úszó volt, és természeténél fogva nyugodt. Majdnem két órán át taposta a jeges vizet a vaksötétben. Ahogy megjelentek az első napsugarak, meglátott egy felfordított mentőcsónakot, és úszni kezdett felé. Teltház volt, 25 ember szorongott rajta, de annyit segítettek neki, hogy amennyire tudták, tartották. Később azonban újabb csónakot fedezett fel, és arra már fel tudott kapaszkodni.

Végül az RMS Carpathia hajnali 4:10-kor tűnt fel a láthatáron, és hamarosan elkezdte a hajótörötteket a fedélzetére emelni. 1517 embernek ez már késő volt, csak 706-an élték túl a békeidőben valaha történt legsúlyosabb hajókatasztrófát. Joughinnak mindössze annyi panasza volt, hogy megdagadt a lába. Biztos volt benne, hogy a whiskynek köszönheti az életét.

Hidegsokk versus alkohol

A mai napig nem tudjuk pontosan, hogyan maradhatott életben. Bizonyára szerepet játszott nyugodt viselkedése, az, hogy jó döntéseket hozott, és az utolsó pillanatig kinn maradt a vízből.

Ami a lerészegedést illeti, az alkohol egyrészt tágítja az ereket. Ez általánosságban fokozza a hypothermia, a kóros kihűlés esélyét az úgynevezett vazodilatáció jelensége miatt, amelynek során több vér áramlik a bőrfelszín közelébe és gyorsabban távozik a testhő. Ezért nem ajánlatos becsípve hideg helyen éjszakázni, mert nagyobb a kihűlés esélye.

Másrészről azonban, a legtöbb ember a hideg vízbe merülve nem a hypothermiába, hanem a hidegsokkba hal bele. A 10 Celsius fok alatti vízben szaporává, szaggatottá válik a légzés, az erek összehúzódnak, a szervezet pánikreakciókat produkál. Ilyenkor hamarabb bekövetkezik a vízbe fulladás vagy a szívinfarktus, mint a kóros kihűlés.

Ez a két tényező fura módon a Titanic főpékje esetében éppen kioltotta egymást. Joughin alkoholtól kitágult erei a hideg vízben éppen normális méretűre szűkültek. Az alkohol pszichés hatása pedig megakadályozta, hogy érzékelje az intenzív hideget, és azt is, hogy a szervezete pánikreakciót adjon.

Miután nem érzékelte a veszélyt, a teste nem is reagált rá.

Így történhetett meg, amire senki nem gondolt: az alkohol mentette meg az életét. Tudósok azért arra figyelmeztetnek, hogy ne próbáljuk meg utána csinálni…

Bár a Titanic túlélői közül sokan szent fogadalmat tettek, hogy soha többé nem hagyják el a szárazföldet, Joughin az első világháború kitörésekor csatlakozott egy kereskedelmi flottához, és ismét nekivágott a nyílt tengernek. Így nem is a Titanic volt az utolsó hajókatasztrófa, amit átélt: az SS Oregon fedélzetén is ott volt, amikor az elsüllyedt a bostoni kikötőben. Azt is túlélte, bár azt nem tudni, hogy akkor is felöntött-e a garasra. 1956-ban halt meg 78 éves korában.

(Via ATTI, McGill, Aspects of History)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Amikor még a Kálvin téri metróaluljáróban voltak a város legjobb bulijai – Bejártuk a ‘90-es évek Budapestjének legendás szórakozóhelyeit
Kultiplex, Tilos az Á, Ciánkáli, Cha-Cha-Cha: ezek a nevek a mai tizenéveseknek valószínűleg már semmit nem mondanak, de egy egész generáció őriz róluk szép emlékeket.

Link másolása

A kilencvenes évekről mindenkinek vannak emlékei, de mindenki kicsit másképp emlékszik rá – ez volt a tételmondata a hosszúlépés.járunk? és a Telekom Electronic Beats közös esti sétájának, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria „TechnoCool. Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében” című kiállításához kapcsolódva hirdettek meg.

Kiindulópontunk a Markusovszky téri parkban volt, a 2008-ban ledózerolt Kultiplex helyén. Itt valaha nemcsak szórakozóhely, hanem mozi is működött, ‘89-ig Kinizsi, aztán Bluebox néven. A filmipar ekkoriban virágkorát érte, a tévében is épp kezdtek elterjedni az színvonalasabb tartalmak, amiket már nem lehetett egyetlen legyintéssel („hát ez gagyi…”) elintézni.

Később pedig szinte az összes meghatározó underground zenekar koncertezett a klubban, aminek ma már csak a hűlt helye látható (tavaly nyár végén egyhetes fesztivállal emlékeztek meg róla). A szomszédos ház tűzfalán azért a mai napig megmaradtak az épület egykori kontúrjai, valamint az emblematikus, szárnyas disznót ábrázoló graffiti.

Innen a rendszerváltás éveinek talán legismertebb szórakozóhelye, a Tilos az Á (vagy ahogy jelenlegi utódját hívják, Tilos a Tilos) felé kanyarodtunk. A klub 1989 szilveszterén nyílt meg a korábbi Bakony étterem helyén, ahol sok híresség mellett még Cseh Tamás is többször megfordult.

Itt jött létre a TÁP Színház, a Vákuum TV, valamint természetesen a Tilos Rádió is, és innen indult a néhány hónapja tragikus hirtelenséggel elhunyt DJ Palotai karrierje. A falakra 1993-ben a francia Jean-Michel Verret festett fel egy New York-i utcaképet, ami akkor sokakat kiakasztott, de végül átvészelt több tulajdonosváltást, és még most is látható.

Nem csoda, hogy az említett helyek a ‘80-as, ‘90-es évek fordulóján nyitottak, hiszen ekkor a társasági életben is rendszerváltás zajlott le. A Monarchia régi kávéházait a szocializmus kinyírta, mivel mindenáron próbálták elkerülni, hogy az emberek közösségben legyenek, ahol akár a rendszer megdöntése céljából is szervezkedhettek volna.

Helyettük kényelmetlen presszók jöttek, ahová épp csak beugrottak az emberek egy kávéra, majd mentek is tovább. Azonban amint megszűnt a kényszer, azonnal visszatértek a korábbi találkozóhelyek, ahová beülve akár az egész napot el lehetett tölteni.

A Kálvin tér felé tovább sétálva egy olyan üzlet mellett haladtunk el, amiről a legtöbben talán nem is sejtik, hogy a mai napig üzemel. A Bahiáról van szó, amely igazi fogalom volt a ‘90-es években: az azóta bezárt Ciánkálival együtt az alternatív ruhadarabok fő beszerzőhelyének számított.

Egy teljes szubkultúra öltözködött innen, akik mélységesen elítélték az akkoriban elburjánzó plázákat és márkalázat. Ugyanakkor közös pont volt, hogy ők is egyfajta életérzést adtak a tuhák mellé, még ha ez a másik tábor szöges ellentéte is volt. A két csoport között óriási ellentétek feszültek, akadtak olyanok, akik kis túlzással egy másik ember cipőfűzőjéből meg tudták állapítani, hová tartozik.

A Bahia fő jellemzője az intenzív füstölőszag volt, míg a Krúdy Gyula utcai Ciánkáliba belépve a tömény bőr szaga csapta meg azonnal az orrot. Előbbi néven egyébként könyv- és lemezkiadó is működött, sőt a Sziget Fesztiválon is évekig jelen voltak egy saját színpaddal, ahol jóformán a teljes underground fellépett.

A Cha-Cha-Cha helye ma

Néhány lépéssel arrébb egy másik nagy túlélő, a Marilyn Night Club található, amely 1993 óta az eredeti tulajdonossal működik. Annak ellenére, hogy klasszikus sztriptízbárról van szó, amelyek száma az utóbbi években igencsak megcsappant, nekik sikerült túlélniük nemcsak a ‘90-es éveket, de az azóta eltelt jóval hosszabb időt is. Sőt, olyan jó viszonyban vannak a hely felett található társasházban élőkkel, hogy még a lakógyűléseket is itt tartják.

Kevés szürreálisabb hely működhetett valaha is a magyar fővárosban, mint a 2000 januárjában, a Kálvin téri aluljáróban megnyitott Cha-Cha-Cha. Bár a séta apropóját adó évtizedből pont kicsúszott, a szellemiséget szinte észrevétlenül vitte tovább. Korábban itt az aprócska, alig 30 négyzetméteres Mónika presszó üzemelt, az irányváltás után viszont vérbeli bulihely lett belőle.

Gyakoriak voltak az akár 3-400 fős bulik, amelyek nagy része kint zajlott az aluljáróban, hiszen ennyien nem is fértek volna be. Gyakori fellépőnek számított a Belga, valamint több rezidens DJ is rendszeresen pörgette a lemezeket. Végül 2007 áprilisában kellett bezárnia a 4-es metró építése miatt – azóta teljesen meg is változott az aluljáró elrendezése, az egykori bejárat helyén ma a peronra vezető liftek találhatók.

Kéri Gáspár sétavezető egy Cha-Cha-Chából származó felespohárral

Utolsó előtti állomásunk kissé kilógott a sorból: az Astoria szállóval szemben magasodó East-West Business Centernél álltunk meg egy pillanatra, amely igazi állatorvosi lóként mutatja be a rendszerváltás éveiben elburjánzó irodaház-építési lázat.

Érdekesség, hogy itt működött a második panorámás üveglift Magyarországon, amit bárki kipróbálhatott akár az utcáról betérve is. Ma már szürreális lehet, de akkor még önmagában ez is látványosságnak számított. A 2000-es években viszont gazdát cserélt az épület, az új tulajdonos pedig beépítette a lifteket.

A séta a Madách téren zárult, amely már egy teljesen újfajta bulikultúra bölcsőjének számít: ennek a Szimpla volt az első képviselője 2001-ben, majd fokozatosan kialakult a ma is ismert Bulinegyed a VII. kerület szívében. Ez azonban már egy másik történet.

(A sétát február 9-én és 10-én további 10 alkalommal tartják meg, de már egyikre sincsen szabad hely.)

Link másolása
KÖVESS MINKET: