Január elsején életbe lépett egy fontos, környezetvédelmi célokat szolgáló szabályozás Barcelonában: kitiltották a nagyvárosból a 2000 előtt gyártott benzines és a 2006 előtt gyártott dízeles autókat, valamint az 1944 előtt forgalomba állt teherautókat és a 2003 előtti motorokat is.
A korlátozással egy 95 négyzetkilométeres alacsony kibocsátású zóna jött létre, ami Európában eddig a legnagyobb.
A Madridban is kialakított hasonló területnél hússzor nagyobb, és további előnye, hogy nem csak a katalán fővárost fedi le, hanem több környező kisebb települést is.
A fent említett járművek munkanapokon reggel 7 és este 8 óra között nem hajthatnak be a zónába. Aki megszegi a szabályt, 100-500 eurós büntetést kaphat, ugyanakkor az első három hónapban még csak figyelmeztetnek, nem büntetnek.
Janet Sanz, a mobilitásért felelős alpolgármester elmondta, a céljuk az, hogy három éven belül 125 ezerrel csökkentsék a Barcelonában közlekedő autók számát, ezzel elősegítve a légszennyezettség 20 százalékos csökkentését négy éven belül.
Január elsején életbe lépett egy fontos, környezetvédelmi célokat szolgáló szabályozás Barcelonában: kitiltották a nagyvárosból a 2000 előtt gyártott benzines és a 2006 előtt gyártott dízeles autókat, valamint az 1944 előtt forgalomba állt teherautókat és a 2003 előtti motorokat is.
A korlátozással egy 95 négyzetkilométeres alacsony kibocsátású zóna jött létre, ami Európában eddig a legnagyobb.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kinevették az államtitkárt a beszéde közben a végzős állatorvosok a diplomaosztón
Varga-Bajusz Veronika államtitkár az Erasmus-ügyet bírálta az Állatorvostudományi Egyetem diplomaosztóján. A hallgatók a beszédet hangos nevetéssel és fütyüléssel zavarták meg.
Hangos nevetéssel és fütyüléssel szakították félbe a végzős hallgatók Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkár beszédét az Állatorvostudományi Egyetem pénteki, február 27-i diplomaosztóján. Az eseményt élőben közvetítették a YouTube-on, így akár vissza is lehet nézni a közönség reakcióját.
A kacagás akkor tört ki, amikor az államtitkár elkezdte sorolni az eredményeket.
„Ellenszélben dolgoztunk. Hitvány, silány emberek próbálták ellehetetleníteni sikereinket, elvenni a lehetőségeket fiataljainktól, elnyomni a kiváló oktatókat, professzorainkat” – mondta az államtitkár, aki szerint a diákok „kicsinyes politikai bosszúállás” miatt nem vehettek részt az Erasmus csereprogramban.
A hallgatóság erre a kijelentésre reagált nevetéssel és fütyüléssel. Varga-Bajusz Veronika láthatóan meglepődött ezen.
A jelenetet az alábbi videóban 2:02:10 és 2:02:58 között lehet visszanézni:
Varga-Bajusz Veronika beszédében arról is szólt, hogy a kormánynak kötelessége volt helytállnia a hallgatókért, amikor kizárták őket az Erasmus és a Horizont együttműködésekből, ezért indították el válaszul a Pannónia ösztöndíjprogramot.
A történtekről Hadházy Ákos írt a Facebook-oldalán. Arról is beszámolt, hogy „a végzős diákok korábban petíciót indítottak, amikor megtudták, hogy az egyetem két minisztert is meghívott életük nagy napjára”. Az kérték, hogy az ünnepség maradjon mentes az aktuálpolitikai tartalmú beszédektől.
Hadházy Ákos szerint eredetileg Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter vett volna részt az eseményen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mellett, de előbbi végül nem jelent meg, Gulyás pedig csak egy pár mondatos udvarias köszöntőt mondott.
Az Európai Unió azzal indokolta a modellváltáson átesett, alapítványi fenntartású egyetemek kizárását, hogy az intézmények irányításában összeférhetetlenségi és autonómiával kapcsolatos kockázatok merültek fel. A kizárás azóta is érvényben van, mert az Európai Bizottság szerint a magyar kormány törvénymódosításai nem kezelték megfelelően ezeket az aggályokat.
Hangos nevetéssel és fütyüléssel szakították félbe a végzős hallgatók Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkár beszédét az Állatorvostudományi Egyetem pénteki, február 27-i diplomaosztóján. Az eseményt élőben közvetítették a YouTube-on, így akár vissza is lehet nézni a közönség reakcióját.
A kacagás akkor tört ki, amikor az államtitkár elkezdte sorolni az eredményeket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Amerikai bázisokra támadt Irán, Bahreinre is átterjedtek a légicsapások
Aktiválták a légvédelmi szirénákat Bahreinben, hogy így figyelmeztessenek az ott található amerikai katonai bázisok elleni iráni támadásra. Bahrein fővárosában robbanásokat hallottak és füstöt láttak. A tudósítások a szaúdi fővárosban, Kuvaitban és az Egyesült Arab Emírségekben is robbanásokról számoltak be.
A bahreini belügyminisztérium bejelentette, hogy aktiválta a légvédelmi szirénákat, hogy figyelmeztessenek az Perzsa-öböl menti államban található amerikai katonai bázisok elleni iráni támadásra, amit a ma reggeli amerikai-izraeli légicsapásokra válaszul indítottak – írja a Times of Israel. A New York Times szerint a bahreini belügyminisztérium mobiltelefon-riasztásban kérte a lakosokat, hogy „maradjanak nyugodtak és menjenek a legközelebbi biztonságos helyre”.
Bahreinben található az amerikai haditengerészet Központi Parancsnoksága és az Ötödik Flotta főhadiszállása is.
Az arab média jelentése szerint megkezdődött az iráni támadás a fővárosban, Manámában, a helyiek robbanásokat hallottak, valamint füstöt láttak.
A bahreini állami hírügynökség közölte, hogy az amerikai haditengerészet ötödik flottájának kiszolgáló központját érte rakétatámadás.
Több szemtanú is arról számolt be, hogy hangos robbanást hallottak Manáma Juffair kerületében, ahol a haditengerészeti bázis is található.
Közben a katari védelmi minisztérium azt nyilatkozta, hogy náluk is megszólaltak a légvédelmi szirénák, de sikeresen lelőtték az összes rakétát, amelyet Irán a Perzsa-öböl menti államra lőtt, mielőtt azok elérték volna a légterét.
„Teljes mértékben rendelkezünk az ország védelmével és minden külső fenyegetés elhárításával” – közölte a katari minisztérium, hozzátéve, hogy a helyzet Katarban „biztonságos és stabil”.
A támadásokra már Szíria is reagált: bejelentették, hogy 12 órára lezárják a légterüket.
Az AFP hírügynökség tudósítói a szaúdi fővárosban, Rijádban hangos csattanásról és több robbanásról számoltak be. Az arab média tudósítása szerint pedig hangos robbanások hallatszottak Kuvaitban és az Egyesült Arab Emírségekben is. Jordániában arról számolt be az állami média, hogy egy iráni rakéta csapódott egy házba a fővárosban, Ammanban.
Az iráni Fars hírügynökség jelentése szerint az iráni rakétatámadások célpontjai az amerikai katonai bázisok voltak a régióban,
köztük az Al Udeid légibázis Katarban, az Ali Al Salem légibázis Kuvaitban, az Al Dhafra légibázis az Egyesült Arab Emírségekben, valamint az amerikai ötödik flotta bahreini főhadiszállása.
Az izraeli, katari és az Egyesült Arab Emírségekbeli amerikai nagykövetségek és konzulátusok a közösségi médiában közzétették, hogy felszólították alkalmazottaikat, maradjanak otthon, és azt javasolták minden amerikainak, hogy „tegyék ugyanezt a további értesítésig”.
A bahreini belügyminisztérium bejelentette, hogy aktiválta a légvédelmi szirénákat, hogy figyelmeztessenek az Perzsa-öböl menti államban található amerikai katonai bázisok elleni iráni támadásra, amit a ma reggeli amerikai-izraeli légicsapásokra válaszul indítottak – írja a Times of Israel. A New York Times szerint a bahreini belügyminisztérium mobiltelefon-riasztásban kérte a lakosokat, hogy „maradjanak nyugodtak és menjenek a legközelebbi biztonságos helyre”.
Bahreinben található az amerikai haditengerészet Központi Parancsnoksága és az Ötödik Flotta főhadiszállása is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A katasztrófavédelem megerősítette: tényleg vittek veszélyes anyagokat a gödi Samsung-gyárból külső helyszínekre
Miután a TISZA Pártnak egy volt szállítmányozó arról beszélt, hogy 20-50 kamionnyi veszélyes anyagot szállítottak el az akkuulátorgyárból a tervezett hatósági ellenőrzések előtt, a katasztrófavédelem elismerte, hogy a megnövekedett szállítások észlelésekor telephely-ellenőrzéseket is végeztek.
Megerősítette a katasztrófavédelem: valóban vittek ki veszélyes anyagokat a gödi Samsung-gyárból külső helyszínekre.
A hatóság azután reagált, hogy a TISZA Párt által közzétett videóban nyilatkozott egy férfi, aki állítása szerint 2019 és 2022 között egy dél-koreai alvállalkozó szállítmányozójaként dolgozott a gödi akkumulátorgyárnak.
Többek közt azt állította, hogy a tervezett hatósági ellenőrzések előtt rendszeresen 20-50 kamionnyi, akkumulátorgyártáshoz szükséges anyagot kellett elszállítaniuk, nehogy megbüntessék a gyárat a többlet miatt.
Az ügyben rendőrségi eljárás is indult, Magyar Péter szerint a nyilatkozó férfit a Nemzeti Nyomozó Iroda hallgatta meg tanúként.
A hatóság a 444.hu érdeklődésére tudatta, hogy a tervezett, időszakos ellenőrzésekről a jogszabályoknak megfelelően valóban előre értesítették a gyárat, a soron kívüli vizsgálatokról azonban csak a helyszínen adtak tájékoztatást. Válaszukban lényegében elismerték a kiszállítások tényét.
„A hivatásos katasztrófavédelmi szerv a veszélyes szállítmányok ellenőrzése során megnövekedett szállítások észlelése esetén telephelyek ellenőrzését is végrehajtotta, szabálytalan tárolás miatt hatáskörében soron kívül intézkedett a biztonság megteremtésére és alkalmazta a jogszabály által előírt szankciókat” – közölték.
Ahogy arról beszámoltunk, pénteken újabb videóval jelentkezett a TISZA Párt, amelyben egy magát volt dolgozónak valló férfi arról azt állította, hogy az akkumulátorgyár már a tervezés pillanatától kezdve több területen is hiányosságokkal küzdött. Elmondása szerint kezdetben a legveszélyesebb területen dolgozók csak egyszerű orvosi szájmaszkot kaptak, a külsős cégek által foglalkoztatott dolgozók, például a takarítók számára pedig semmilyen védőeszközt nem biztosítottak.
Azt is állította, hogy egy idő után belső információi alapján „egyszerűen megtiltották a hatóságoknak, hogy ellenőrzéseket végezzenek”.
A rendőrség közleményben erősítette meg a minap, hogy a gödi Samsung-gyár ügyében jelenleg négy büntetőeljárás van folyamatban, melyek 2023-tól egészen idén februárig ívelnek, és érintik a hulladékgazdálkodást, a környezetkárosítást és a munkavédelmet is.
Megerősítette a katasztrófavédelem: valóban vittek ki veszélyes anyagokat a gödi Samsung-gyárból külső helyszínekre.
A hatóság azután reagált, hogy a TISZA Párt által közzétett videóban nyilatkozott egy férfi, aki állítása szerint 2019 és 2022 között egy dél-koreai alvállalkozó szállítmányozójaként dolgozott a gödi akkumulátorgyárnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több közel-keleti járatát is felfüggesztette a Wizz Air
A légitársaság nem indít járatokat többek közt Izraelbe sem legalább március 7-ig. A járattörlésekben érintett utasokat a haza- és kijutási lehetőségekről az ügyfélszolgálat közvetlenül értesíti.
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi, és ammani járatát. Az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
A kialakult helyzetben Izrael lezárta a légterét, és több más légitársaság, köztük a Lufthansa, a KLM és az Air France is járatokat törölt vagy útvonalakat módosított.
A Wizz Air közleménye szerint külső szakértők bevonásával folyamatosan elemzik a biztonsági helyzetet, és állandó kapcsolatban állnak a helyi és nemzetközi légiközlekedési, biztonsági és kormányzati szervezetekkel.
„Utasaik, a személyzet és repülőgépeinek biztonsága minden helyzetben a legfontosabb” – hangsúlyozta a légitársaság.
A járattörlésekben érintett utasokat a haza- és kijutási lehetőségekről az ügyfélszolgálat közvetlenül értesíti.