UTAZZ
A Wizz Air bejelentette, hogy 2027-től a teljes flottáján elérhetővé teszi a Starlink műholdas internetet. A lépés azt jelenti, hogy a diszkont áron utazók is a legkorszerűbb szolgáltatást kaphatják majd a levegőben.
UTAZZ
Váradi József szerint a nyári túlkínálat miatt most olcsóbbak a repülőjegyek, de a helyzet hamarosan megváltozhat. A magasabb kerozinárak és a piaci verseny átalakulása miatt ősztől a szektorban érezhető jegyáremelkedésre számít.
UTAZZ
A Wizz Air közleményben cáfolta, hogy a nyáron kerozinhiány miatt járattörlések jöhetnének. A légitársaság a HungaroControl vezérigazgatójának borús jóslatára reagált, aki szerint júliusra mélyülhet a válság.
UTAZZ
A budapesti Bajnokok Ligája-döntő miatt a Budapest Airport ideiglenesen újra megnyitja a 14 éve bezárt épületet. A hétvégén a Wizz Air összes londoni járata ide érkezik, vagy innen indul.
UTAZZ
A Wizz Air járatát teljesítő repülőgép előző útján madárral ütközött, ezért nem szállhatott fel. A gépcsere miatt a miniszteri delegáció 40 perces késéssel landolt a lengyel fővárosban.
UTAZZ
A Budapestről Koppenhágába tartó járat útját kellett megszakítani, mert egy utasnak sürgős orvosi ellátásra volt szüksége. A fedélzeti személyzet a landolásig ellátta a beteget, akit a leszállás után kórházba szállítottak.
UTAZZ
A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással indokolta a manővert, az utasok pánikról és rosszullétről számoltak be.
UTAZZ
A gép elképesztő sebességgel, másodpercenként 24 métert süllyedve fordult a reptér felé. Az eseményt egy repülési szakoldal szúrta ki hétfő reggel.
UTAZZ
A BUX 2,5 százalékos mínuszban nyitott, a hazai blue chipek mind esnek. Az elszálló olajár különösen érzékenyen érinti a légitársaságokat, Wizz Air részvényei is zuhanni kezdtek.
UTAZZ
Jövő vasárnapig biztosan nem indulnak járatok Izraelbe, Dubajba, Abu-Dzabiba és Ammánba. A Budapest–Sarm es-Sejk útvonalon viszont péntektől több gép repül majd.
UTAZZ
Az első gép Kecskemétről szállt fel, 87 embert hoz haza Jordániából, köztük egy 51 fős zarándokcsoportot is. A Wizz Air is besegít, sűríti az egyik egyiptomi járatát.
UTAZZ
A légtérzár miatt Dubajban rekedt magyaroknak a helyi hotelek az állami ígéret ellenére sem biztosítanak ingyenes szállást – legalábbis többen is erről számoltak be egy Facebook-csoportban. Az utasoknak így saját zsebből kell fizetniük, miközben a hazajutásuk is bizonytalan.
UTAZZ
A légitársaság nem indít járatokat többek közt Izraelbe sem legalább március 7-ig. A járattörlésekben érintett utasokat a haza- és kijutási lehetőségekről az ügyfélszolgálat közvetlenül értesíti.
UTAZZ
A Londonból induló járatot az izraeli hatóságok a Ben Gurion repülőtér egy távoli állóhelyére irányították. Az ízléstelen vicc kiötlőjét egy életre eltiltotta a légitársaság.
UTAZZ
A Bukarestből Tenerifére tartó járat a hiba elhárítása után, elővigyázatosságból szállt le Budapesten. Az utasokat cseregép vitte tovább a spanyol szigetre.
UTAZZ
A Wizz Air vezérigazgatója kemény állításokat fogalmazott meg egy új interjúban, ahol leszögezte, hogy a Malévvel ellentétben „mi nem az adófizetők pénzéből csináljuk”.
UTAZZ
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.
Népszerű
Ajánljuk