SZEMPONT
A Rovatból

Hittanórai pofon, vidéki állapotok – egy lelkész őszintén válaszolt

Több lap is beszámolt arról, hogy egy veszprémi faluban a katolikus pap úgy megütött egy gyereket a hittanórán, hogy az vérezni kezdett. Az eset hátteréről egy evangélikus lelkész beszélt - korábban ő is azon a vidéken szolgált.
Laborczi Dóra cikke a Kötőszó blogon, Címkép: Kiss Tamás - szmo.hu
2016. december 16.



Kötőszó evangélikus közéleti blog

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

"

Döbbenetes állapotok uralkodnak a magyar társadalomban és így a magyar oktatásban is. Tanítottam már Budapesten, megyeszékhelyen, kisvárosban és falun is. Köztük azon a környéken is, amelyik most reflektorfénybe került az elmúlt héten egy katolikus pap miatt. Le kell szögeznem, hogy a bántalmazás, a fizikai erőszak minden formája elítélendő a tanítási órákon. Ez nem kérdés. Ezen kívül viszont rengeteg kérdést vet fel ez az eset

– kezdi az evangélikus lelkész.

„Hogyan juthatott el egy alapvetően szerető Istent hirdető vallás papja odáig, hogy megüt egy nála gyengébbet? Hogyan lett ez egy mindennapos tanórai konfliktusból?” – veti fel a kérdést a katolikus pap egykori kollégája, aki szerint ahhoz, hogy megértsük, hogyan történhetett meg mindez, elsősorban azt kellene megismernünk, hogy milyen körülmények között kell ma tanítani.

Erre nem voltunk felkészülve

Az eddig teljesen különböző településeken szolgáló és tanító lelkész a tapasztalatai alapján arra jutott, hogy

"
az M0-s körgyűrű nem elkerülő, hanem inkább szakadék, és minimum kétfelé vágja az országot

Majd a konkrét eset hátterével kapcsolatban így fogalmaz: „Erről a környékről is rengeteg történetet tudnék mesélni. Sok olyat, hogy a könnyeimmel kell küszködnöm, ha csak rágondolok. Olyan környéken szolgáltam, ahol – az országos átlaggal szemben – nem a reformátusok, hanem az evangélikusok a második legnagyobb felekezet. Így viszonylag sok családdal és gyermekkel kerülhettem kapcsolatba. Főleg azért, mert az ilyen kis közösségekben sokkal jobban számít a személyek iránti szimpátia, mint a konvencionális elkötelezettségek.

Ezért van az, hogy falun legtöbbször függetlenek a polgármesterek, legalábbis nem különböző >>színekben<< indulnak, és ezért lehetséges az, hogy egy-egy vasárnap az evangélikus istentiszteleten lévők harmada más felekezethez tartozik. Papíron legalábbis. És ezért az is gyakran előfordul, hogy ha a jó híre van egy hittanórának, akkor a szülők simán beíratják a gyereket a másik felekezet hittanórájára, vagy éppen a vallástalan család is hittanórára járatja a gyereket.

A lelkészek ugyanakkor nehéz helyzetben vannak a közoktatásban, pláne a szegényebb, kisebb településeken, hiszen „lelkészek vagyunk, nem pedagógusok".

"
Felkészítettek bennünket a hittanórák tartására, de arra senki sem számított, hogy ez nem egy-két-három hittanórát jelent a parókián, hanem adott esetben húszat az iskolában. Erre, azt hiszem, nem voltunk felkészülve.

Amíg nem kerültem el különböző falusi iskolákba tanítani, addig el sem tudtam képzelni, hogy olyan dolgok léteznek az országban, amiket tapasztaltam. Pedig nem burokban nőttem fel. Kezdjük azzal, hogy iszonytató a nyomor. Lakhatatlan házak, pénz nulla, munka nulla, a közmunka egy vicc, kilátástalanság van mindenütt. Egyszer megkérdeztem az egyik hittan csoportomat, hogy szerintük mi kell a boldogsághoz, 9-11 évesekről van szó. Kettő dolog jelent meg válaszaikban a leghangsúlyosabban: tablet, lehetőleg internettel, és hogy legyen a közelben Tesco… És ezeket nem csak úgy elvétve említették, ez volt az általános.”

hittanora5

Fotó: Kiss Tamás

Nincs méltósága a tanári hivatásnak

A lelkész elmondása szerint az iskolai, eszközszintű körülmények nem rosszak, legalábbis ezen a környéken.

"
Vannak informatikai eszközök, vannak okostáblák, van minden. Csak éppen a lelki és a pedagógiai körülmények tragikusak. A tanárokon – és mindenkin, aki tanít – annyi az adminisztrációs teher, hogy az elképzelhetetlen. Ráadásul azzal is meg kell küzdeni, hogy semmi méltósága nincsen a tanári hivatásnak.

Tisztelet nincsen, és általános az a felfogás, hogy az oktató az akadály a gyerek és a jó jegy között. Éppen ezért a tanár a hibás, ha rosszul tanul a gyerek, nem egyszer fenyegettek meg pedagógust a környéken. A fizetés pedig nevetséges. Sokszor utazni kell, futni egyik faluból a másikba, mert nincsen elég helyben lakó tanár.

A megkérdezett lelkész szerint a gyerekek mentális, pszichés állapota és képességei is egyre katasztrofálisabbak. A nyomorban az ember csak a Maslow piramis aljára tud koncentrálni: ami számít, az a kaja, az alvás, a védelem, és még hozzátenném a belső menekülési kényszer miatt kialakult függőségeket, mint az alkohol, a drog vagy a virtuális valóság. Ami ezen túl megy, azért már küzdeni kell. Nem kicsit. Emiatt a gyermekek és a felnőttek közötti határ enyhén szólva elmosódik, illetve a szellemi és biológiai érettség olykor köszönő viszonyban sincsenek egymással.

"
Van úgy, hogy tizenkét évesen már kora délután be vannak állva a biofűtől, tizenhárom évesen még plüssjátékot hoznak magukkal az iskolába, tizennégy évesen teherbe esnek.

Ilyen körülmények mellett már az is csoda, hogy vannak kivételek – pedig vannak, szép számmal. Sok olyan családot ismerek, akik próbálják a körülményekhez és a lehetőségekhez képest tisztességesen felnevelni gyermekeiket, és megadni nekik mindazt, ami ehhez kell. Napi szintű küzdelem ez, sokszor az árral szemben.”

hittanora4

Fotó: Pixabay

Ami pedig az iskolákat illeti: sokszor abba az ellentmondásos helyzetbe kerülnek, hogy muszáj minél több sajátos nevelési igényű, vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyereket felvenni vagy elcsábítani a szomszéd falu iskolájából, hogy 14 gyereket összeszedjenek – mivel ennyi tanuló kell egy önálló osztály indításához. De a lelkész tud olyanról is, hogy sok gyerek azért ment át egyik iskolából a másikba, mert ott van reggeli is a tízórai, az ebéd és az uzsonna mellett, mert valószínűleg otthon nem tudnak reggelizni.

Ezek a folyamatok viszont ördögi körök, mert ezek miatt sokan elmennek a jó és az átlagos képességű gyerekek közül is: "Akik maradnak a falusi iskolákban, azok vagy lojalitásból teszik, hogy ne zárjon be az iskola. Vagy, mert hisznek abban, hogy azon a településen, illetve környéken, amit otthonuknak tekintenek, lehet még tenni valamit, és ki kell tartani. Vagy, mert nem tudják megengedni maguknak a távoli városi iskolát, vagy nem akarják kitenni gyereket az amúgy katasztrofális tömegközlekedési viszonyoknak. Vagy egyszerűen nem mernek elmenni, vagy csupán szükséges rossznak tartják az iskolát, amit ki kell bekkelni valahogy."

Igazi hősök – és analfabéták

A körülmények miatt kiégett és sokszor a gyerekundor érzése miatti lelkiismeret-furdalással küszködő pedagógusok és hitoktató lelkészek ilyen helyzetben próbálnak meg valamit tenni, vagy legalább kitartani, mert tudják, hogy valójában nem a gyerekek a hibásak, ők nem ezt érdemlik. Az órákat meg kell tartani, és meg is kell élni valamiből. „Szép számmal vannak közöttük igazi hősök is” – mondja a lelkész.

Amikor első vidéken töltött hitoktatói élményeiről kérdezzük, így felel:

"
Először azzal kellett szembesülnöm, amikor falura kerültem, hogy gyerekek jó része nem tud olvasni, ezt a mostani PISA jelentés is megerősíti.

Persze odarakosgatják a betűket-szavakat egymás után, de fogalmuk sincs, hogy mit jelentenek. Mint anno a kódexmásoló szerzetesek némelyike: írni nem tud, csak másolja betűket. A gyerek olvasni nem tud, csak mondja a szavakat. Hogyan próbálsz meg Isten igéjéről beszélni, azt tanítani, ha el se tudják olvasni? Beszélgetni is nagyon nehéz. Sokszor úgy érzem, hogy csak azt várják, mondjam el amit akarok, aztán hadd menjünk haza.

És az sem igaz, hogy ha a diákok szeretik az oktatót, akkor rendesek az óráján. A gyerekek simán beszólnak neked, és rendszeresek az olyan helyzetek, amiket nem tudsz megoldani.

"
Volt, hogy két tízéves fiú verekedett az órámon. Beszóltak, egymásnak estek és a földön hemperegve püfölték egymást. Öt perccel azután, hogy befejezték, véletlenül leejtettem egy ceruzát, és az egyik verekedő srác azonnal ugrott érte, nehogy már nekem kelljen lehajolni...

Tudom, hogy szeretnek és ezt ki is fejezik, mégis gyakran nem ismernek más formát a dolgok elintézésére, mint az agressziót.

Van az a pont

Arra a kérdésre, hogy mit gondol a hittanórai pofozkodásról, így válaszol: „ha őszintén magamba nézek, van az pont, amikor az ember legszívesebben megütné a gyereket. Nem azért mert maga is agresszívvá vált, hanem azért mert a tehetetlenségnek abban a pillanatában azt gondolja, hogy talán az lenne egyetlen közlési forma, amit megértenek. A kiabálás nem hat, kiküldeni nem lehet a gyereket az óráról, mert a törvény nem engedi.

Ettől függetlenül vitán felül áll, ezt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nem ütünk meg egy gyereket soha. Erre nincs mentség, ez durva hiba volt és nagyon romboló az egyházra nézve. Bár döbbenetesek a körülmények, amik között szolgálnunk kell, és ez sok mindent kihoz az emberből – rosszat is, jót is –, de ezt nem lehet megtenni. Más megoldást kell találni, bár én sem tudom, mi lehetne az.

Csak reménykedem abban, hogy az elvetett magok, a valóban odaadó lelkészek, papok igyekezete nem hiábavaló és valami szárba szökkenhet abból, amit tovább próbálunk adni” – mondja a lelkész, aki egykori katolikus kollégájával kapcsolatos kérdéseinkre személyes érintettsége miatt nem kívánt válaszolni.

A fotók illusztrációk, nem a helyszínen készültek.

Ha úgy gondolod, hogy az ismerőseidet is érdekli a cikk, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, ki lehet az új pápa - íme a válasz
Május 7-én megkezdődik a konklávé, ahol 133 bíboros dönt titkos szavazással arról, ki legyen a katolikus egyház következő vezetője. Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, ki lehet a befutó és miért. A válasz meglepően határozott volt.


Ferenc pápa halála után az egész világ figyelme újra a Vatikánra irányul. A fehér füst még nem szállt fel, de a találgatások már napok óta tartanak – mi pedig megkérdeztük a Chat GPT-t, kit tart a legesélyesebbnek.

A válasz meglepően határozott volt: a következő pápa a mesterséges intelligencia szerint Pietro Parolin lehet, az olasz bíboros, aki Ferenc pápa államtitkáraként hosszú évek óta a Vatikán második embere.

Az AI szerint Pietro Parolin mellett szól a diplomáciai tapasztalata, a belső befolyása, és az egyensúlyteremtő személyisége. Parolint a fogadóirodák többségénél is a legesélyesebb utódjelöltként tartják számon.

„Ő most nagyon erős jelölt – talán a legerősebb” – mondta a Financial Times-nak Iacopo Scaramuzzi, aki több könyvet is írt a katolikus egyház politikájáról. – „Parolin bíboros közvetítő – nemcsak a szerepe miatt, hanem a személyisége okán is.”

Persze az ő múltja sem makulátlan. Ronthatja az esélyeit egy megállapodás, amit ő hozott tető alá 2018-ban a Szentszék és a Kínai Kommunista Párt között. Ez hivatalos szerepet adott Pekingnek a katolikus püspökök kinevezésében, hogy megakadályozza az egyházszakadást Kínában. Az ottani 6-12 millió katolikus közösség ugyanis két táborra szakadt: sokan a Vatikánhoz hű „földalatti” templomokba jártak, mások az állam által elismert templomokba. Ferenc pápa szerette volna megszüntetni ezt a megosztottságot. Parolin sikert ért el, csakhogy az általa kidolgozott megállapodást sokan árulásként élték meg.

A Bishop Accountability nevű szervezet a Times szerint bírálta Parolint azért is, mert szerintük akadályozta az egyházi gyermekbántalmazási ügyek nyilvánosságra kerülését, például az Egyesült Királyságban és Ausztráliában.

Ugyanakkor sokan úgy látják, hogy ha a bíborosok kompromisszumos jelöltet keresnek, aki jól ismeri a belső rendszert, akkor ő a leglogikusabb választás.

Parolin személyisége visszafogott, nem keres reflektorfényt, ugyanakkor a háttérben rendkívül hatékony. Nem karizmatikus szónok, mint elődje, Ferenc pápa, de sokak szerint épp emiatt lenne stabilizáló ereje az egyház élén. A Vatikánon belül Parolin híres arról, hogy mindenkit meghallgat – legyen az konzervatív bíboros vagy progresszív püspök –, és mindig a közös pontokat keresi. Ezzel olyan vezető benyomását kelti, aki képes lehet áthidalni az elmúlt években kiéleződött belső feszültségeket.

Egy lehetséges Parolin-pápaság azt is jelenthetné, hogy a Vatikán működésében még nagyobb hangsúlyt kapna az intézményi stabilitás és a diplomáciai jelenlét. Sokan éppen ezért támogatják őt a konklávéban: nem várnak tőle teológiai forradalmat, de azt igen, hogy megerősítse az egyház pozícióját egy instabil világban.

Természetesen nem Parolin az egyetlen esélyes. Szorosan ott van mögötte például Luis Antonio Tagle, a Fülöp-szigetekről.

Őt gyakran nevezik az „ázsiai Ferenc pápának” közvetlensége és nyitottsága miatt.

Az evangelizáció globális vezetőjeként jelentős befolyással bír az egyházban. Ugyanakkor a saját országában őt is érte kritika a bántalmazási ügyek kezelése miatt, és a Vatikán belső köreiben nincs akkora befolyása, mint Parolinnak.

Sokan beszélnek a mesterséges intelligencia szerint Pierbattista Pizzaballáról is, aki a jeruzsálemi latin pátriárka. Ő a Közel-Kelet békéjének egyik ismert hangja: 2023-ban például felajánlotta, hogy önkéntes túszként menne el Hamász fogságába izraeli gyerekek szabadulása érdekében. Karakteres, bátor, és sokan tisztelik érte, de viszonylag fiatal, és csak nemrég vált bíborossá – ami csökkenti esélyeit a konklávéban.

És Erdő Péter neve is felmerült. A magyar bíboros erős kánonjogi háttérrel, európai beágyazottsággal és visszafogott stílussal bír, ami sok konzervatív számára vonzó lehet. Ugyanakkor a Guardian szerint egyesek túl közelinek érzik a magyar kormányhoz, és túl óvatosnak bizonyult olyan társadalmi kérdésekben, amelyek ma már egyre égetőbbek az egyházon belül is.

Összességében a mesterséges intelligencia a korábbi konklávék tapasztalatai, a diplomáciai és teológiai háttér, a földrajzi képviselet, és a belső egyházi befolyás alapján úgy látja, az esélyes jelöltek közül Pietro Parolin emelkedik ki.

A végső szót persze a bíborosok mondják ki – és amíg nem száll fel a fehér füst, addig minden lehetőség nyitva marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Kozák Tamás az árrésstopról: Nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani
Nagy Márton már arról beszél, hogy valamilyen formában „örökre” maradhat az árrésstop. De a Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a szocialista tervgazdaságot idézi, ráadásul az egész csak egy tüneti kezelés, a valódi okokkal nem foglalkozik.


A kereskedőket sokkolta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter a héten már arról beszélt, hogy az árréstop akár nyár végéig maradhat, sőt, akár "örökre" korlátozhatja valamilyen formában a kormány a kereskedők hasznát. Vagyis a jelek szerint az intézkedést nem vezetik ki május végén, annak ellenére, hogy az eredeti rendeletben ez szerepel. Sőt, Nagy Márton újabb bolthálózatokra, például a DM-re, a Rossmanra és a Müllerre is kiterjesztené a szabályokat, valamint a tusfürdőktől a pelenkákig jónéhány háztartási cikknél is 10 százalékos szinten a korlátozná árrést. Mindezt az infláció elleni harcra hivatkozva.

A kereskedelmi szövetségek szerint ez hosszú évekre tönkreteheti a kereskedelmet, boltbezárásokhoz és elbocsájtásokhoz vezethet, és végső soron az fogyasztók isszák majd meg a levét. A lehetséges hatásokról beszélgettünk Kozák Tamással, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárával.

– Nagy Márton szerint akár örökre velünk maradhat az árrésstop, ami szerinte nagy siker. Valóban az?

– Az tény, hogy az infláció lassult, de ettől még ez egy olyan adminisztratív beavatkozás az árszabályozásba, ami lefojtja az inflációt, de nem oldja meg.

Lehet azt mondani, hogy ez sikeres, mert megállt az infláció növekedése, ami egyébként tény, de ez csak egy tüneti kezelés, mert arról, hogy mi az infláció oka, még nem beszéltünk.

Másrészt ez egy adminisztratív beavatkozás a cégek árképzésébe, de ettől a piaci nyomás nem szűnik meg. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy ez egy korrekció, viszont amikor egy ilyen beavatkozás megtörténik, akkor ennek könnyen az lehet a következménye, hogy ezt a korrekciót is majd korrigálni kell. Lehet, hogy jövőre az infláció újból magas lesz, amikor visszaáll a piaci alapú árképzés, mert a viszonyítási alap, a bázis egy mesterségesen alacsony szinten volt fixálva.

– Az árrésstopnak van egy olyan részletszabálya, hogy a legkisebb boltokra ez nem kötelező. De akkor legalább ezeken ez a szabály segít?

– Olyan szempontból segít rajtuk, hogy nem kötelesek az árakat csökkenteni. Viszont van egy olyan hatása, hogy ebbe az árversenybe ők nehezebben tudnak beszállni. Abba gondoljon bele, hogy egy nagy üzletlánc valahogy ideig-óráig kiköhögi ezt, le tudja szorítani az árréseket, tud veszteségesen működni, de már nagy üzletláncok is elmentek a falig. Egy kis bolt, akinek mondjuk a kínálatában 80-90%-ban élelmiszer van, teljesen más költségszerkezettel működik, mint egy nagy üzletlánc. Nem tud annyira hatékony lenni. A kis boltnál a fajlagos költségek sokkal magasabbak, ezért nehezebben tudja felvenni az árversenyt.

Tehát nehéz helyzetbe hozhatja a kisboltokat.

Mert mit csinál a Marika néni meg a Józsi bácsi? Előveszi a katalógust, amit bedobtak a postaládájába, és megnézi. Ha azt látja, hogy 10-20%-kal olcsóbb a szomszéd kisvárosban lévő áru, a szupermarketben, hipermarketben, akkor fölszállnak a guruló kocsival a buszra, elmennek, és bevásárolnak ott.

– Lehet, hogy Józsi bácsi és Marika néni éppen hogy csak el tud menni a sarki boltig.

– Ha csak úgy nem.

– Ilyenfajta árréssapkák máshol is léteztek.

– Amennyire én tudom, talán Romániában voltak, de nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani.

Ilyen jellegű adminisztratív beavatkozások az árképzésbe a tervgazdaságban voltak.

Tehát ahol nemcsak az árat rögzítik, hanem a volument is meghatározzák, mert megmondják, hogy van egy viszonyítási alap, hogy mennyi készletet kell a polcon tartani a kereskedőknek, akikre ez vonatkozik. Ez egy picikét már hajaz a tervgazdaság jellegű irányításra. Kérdés, hogy mi a cél? Próbáljunk meg annak a fejével gondolkodni, aki hozza ezeket a döntéseket. Az infláció kordában tartása vagy szinten tartása történik, ez azt gondolom, hogy elfogadható cél, annak érdekében, hogy a vásárlóerő szinten maradjon. Mert hiába növekszik a bér, ha elviszi az infláció a bérnövekedés hatását, akkor nincsen reálbérnövekedés, nincsen fogyasztás. Eddig még azt mondom, hogy partner tud lenni a piaci szektor is a gazdaságpolitika döntéshozóival. Viszont akkor, amikor egy ilyenfajta árszabályozás meghatározza azt is, hogy mennyi nyeresége lehessen egy cégnek, akkor ez már gyakorlatilag egy újraelosztás jellegű gazdaságpolitikai beavatkozás.

– Meddig lehet működtetni egy piacgazdaságot tervgazdasági utasításokkal?

– Hosszú távon nem lehet. Ha hosszú távon elszakadunk a piaci logikától, nem következik be nyereségfelhalmozás, akkor nincsen beruházás sem. Ha nincsen beruházás, akkor előbb-utóbb versenyképtelenek lesznek a kereskedők is. És előbb-utóbb a fogyasztók fogják megérezni ennek a negatív hatását.

– Ha ez a módszer nem eléggé piackonform, akkor hogyan kellene ugyanezt a célt elérni olyan eszközökkel, amik azok? Hogyan kellene ezt jól csinálni?

– Meg kell nézni, hogy mi az oka az inflációnak. Azoknál a termékeknél, ahol például magas az importrány, ott a forintnak a leértékelése önmagában egy inflációs tényező. Meg kell nézni, nemcsak a kereskedőknél, hanem mindenkinél, hogy milyen költségek rakódnak rá az árakra. Az energiaköltség, vagy akár a műtrágyaköltség nagyon jelentős költségnövekedést okozott a mezőgazdaságban.

Azt is érdemes megnézni, hogy a régióban ugyanez okozott-e ekkora élelmiszerár-növekedést?

Az élelmiszerár-növekedés mindenhol magas körülöttünk, de itt a legmagasabb. Fel kell tenni a kérdést, hogy miért.

Például van-e olyan adótartalom akár Ausztriában, akár Szlovákiában, ami ilyen szempontból növeli a fogyasztói árakat? Ne felejtsük el, hogy a 27%-os áfa egyedülállóan magas, bár igaz, hogy több terméknél vannak kivételek, a húsnál és a tejtermékeknél 5, illetve 18 százalék, de az általános alap áfakulcs 27 százalék. Plusz a kiskereskedelmi adó 4,5 százalékát nem kell máshol elszámolni a környező országokban, de nálunk az is beépül az árba. Ez igen messze vezet.

– Elhangzott a miniszter hétvégi nyilatkozatában, hogy esetleg a pipereháztartási eszközökre, testápolószerekre is kiterjed majd ez az árstop.

– Nem tudjuk még, hogy ennek pontosan mi a terjedelme, hogy konkrétan milyen termékekre fog ez kiterjedni. Viszont ha megnézzük, hogy a fogyasztói kosárban milyen súlya van ezeknek a termékeknek, láthatjuk, hogy minimális, bőven 1% alatti ezeknek az inflációs hatása. Tehát itt nem értjük, hogy mi a cél.

– Nagy Márton március 17-én azt írta, és azóta is mondja, hogy a kormány az adócsökkentés pártján áll.

– Ahhoz, hogy GDP-növekedés legyen, hogy a magyar cégek versenyképessége erősödjön, a piaci szférában kellene az adócsökkentéseknek megtörténnie, mert akkor lesznek versenyképesebbek a vállalatok, és az tud hatni a GDP-re. Mert a GDP attól fog növekedni, hogy a vállalatok hozzáadott értéke növekszik. Ezt még nem látjuk. Csak akkor tud GDP növekedni, ha a cégek nyeresége növekszik. Én most nem látok ilyen kitörési pontokat, mint közgazdász.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni
Hiába jönnek a választások, már kevésbé futja a hangulatjavító intézkedésekre, mert az Orbán-kormány által létrehozott eltorzított piacgazdaság egyre gyengébb eredményeket produkál - mondja a volt jegybankelnök.


Hiába beszélt Orbán Viktor repülőrajtról, a gazdasági mutatók valami egészen mást jeleznek. A KSH szerint 2025 első negyedévében nemhogy nőtt volna a GDP, de negyedéves alapon 0,2, éves alapon pedig 0,4 százalékkal csökkent. A stagnáló gazdaság képe rajzolódik ki, amit a gyenge külkereslet, a német gazdaság gondjai, a vámháború és a vállalati beruházások visszaesése is súlyosbít. Eközben a kormány újabb adómentességi és családtámogatási intézkedésekkel próbálja életben tartani a belföldi fogyasztást – és a politikai bizakodást.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük arról, miért nem akar megindulni a növekedés, miért lett ilyen nagy a valóság és a propaganda közötti szakadék, és mennyire bízhatunk abban, hogy majd a második félévben minden jobbra fordul. Az interjúban szó esik a bizonytalanság bénító hatásáról, a politikai marketing korlátairól, és arról is, hogy miért nem segít a kormányzati „extraprofitozás” akkor, amikor valójában épp bizalomra lenne a legnagyobb szükség.

– Ennél szebb repülőrajtot nem is kívánhattunk volna magunknak.

– Az irónia jogos, mert számomra érthetetlen okokból a miniszterelnök tavaly decemberben azt vállalta nyilvánosan, hogy „2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”, majd már az idén valóban a repülőrajtot ígérte. Mondta mindezt olyan év után, amikor a gazdaságunk összesen fél százalékkal nőtt, azt is csupán a zsugorodást hozó 2023-as évhez képest. Értem én, hogy két lapos, mondhatnánk recessziós év után jó lenne bejelenteni a repülőrajtot, és elmondani, hogy

„lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2025-ben kijönnek”. Hát valóban nagyot néztünk. Orbán előrejelzéseinek ez a része bekövetkezett.

Bár az elemzői közösség nem várt komoly növekedési ütemet, de lehetett azt feltételezni, hogy a 2024-es év végén már felfelé araszoló gazdaság vesz némi lendületet azáltal, hogy levonult az inflációs hullám, amelyben Magyarország Európa-bajnok volt, és a reálbérek is nőnek. Ehhez képest jött most ez a hideg zuhany, a kellemetlen tényadat: a tavalyi év végéhez képest csökkent az idei első negyedéves gazdasági teljesítmény. Azt gondolhattuk, hogy a kormányzat azért ennyire magabiztos, azért alapozta az idei költségvetését a gazdaság 3,4 százalékos növekedésére, mert tud bizakodásra okot adó fejleményekről. Hát nem. Persze már eddig is láttuk, hogy a gazdasági miniszter, aki egyébként harsány optimizmusban a fiatal Matolcsy szintjét tudta hozni, az utóbbi hetekben maga is visszavett az előrejelzésből. Most jött, ami jött: 2025 a tavaly év végéhez képest zsugorodással indult, és a gazdasági teljesítmény lejjebb van, mint a tavalyi év első negyedében.

– Lehetett-e ennek a kincstári optimizmusnak a hátterében az a tavaly nyár óta hangoztatott tétel, hogy majd, ha jön Trump, akkor majd itt minden megváltozik?

– Már akkor is érthetetlen volt, hogy miért rugaszkodik el ennyire a valóságtól a magyar kormánypropaganda. A politikai felső vezetés néhány exponált tagjának persze nagyon jól jön, hogy nem demokrata kormányzat van Amerikában. Viszont az ország egészének nem kellene, hogy sokat számítson az amerikai kormányzat politikai színezete. Azt viszont tudhattuk, hogy a második trumpi kormányciklus még inkább vámközpontú lesz, mint az első. Márpedig egy külgazdaságilag nyitott ország esetében a vámhatárok megjelenése rossz hír. Tehát

eleve logikátlanul kötötte össze Orbán az amerikai belpolitikai fordulatot a magyar gazdaság remélt fordulatával.

Gazdaságunk az európai tér szerves része. Amerikától való függésünk nagyságrendileg kisebb, mint például Kanadáé vagy Mexikóé. Most már látható is, hogy amit Trump elnök idáig 100 nap alatt produkált, mekkora kellemetlen sokkot okozott a világban. Viszont itteni témánkat, a magyar gazdaság első negyedévét csak áttételesen érinti a tavaly novemberi amerikai politikai fordulat. Noha nehezen kimutatható módon azért benne van valamennyire, hiszen az április 2-i trumpi vámháborús bejelentést már megelőzték lebegtetett gazdaságpolitikai fenyegetések, amik világszerte bizonytalanságot okoztak. Azt pedig az elemzők elmondták, így magam is, hogy a gazdaságnak, az üzleti világnak rosszat tesz a bizonytalanság. Egy nagy tőkefejlesztéshez kellene 5-8 év előrelátás ahhoz, hogy a vállalat elkötelezze magát a beruházás mellett, de a kisebb, közepes cégnél is akkor vállalják a fejlesztés, bővítés pénzügyi terheit, ha valamennyire előrelátható a következő néhány év. Trumpnak az a taktikája, hogy mond egy jó nagyot, onnan indít egy alkufolyamatot, aminek a lefutását nem lehet előre látni. A szándékosan megnövelt bizonytalanság azonban nem előnyös az USA-ra nézve se, ott is visszafogja a gazdasági aktivitást. Ahogy indult az új amerikai kormányzati ciklus, az bizonyos fokig belejátszott a mögöttünk hagyott hónapok európai teljesítményébe is. Mindemellett

az európai gazdaság idei első negyedéve nem annyira rossz, még a nehéz átalakulási szakaszban lévő német gazdaság is valamelyest bővült.

A magyar gazdaság helyzete és növekedési kilátása viszont más mozgatók szerint alakul, az amerikai politikai fordulatokkal megmagyarázni nem lehet a magyar gazdasági helyzetet. Ezzel együtt a vámháborús irányvétel gazdasági szereplőink többségét előnytelenül érinti.

– Miközben a GDP-adatok olyanok, amilyenek, éppen most szavazták meg a parlamentben az anyák adómentességét.

– A „jól bevált” régi képletet alkalmazzák újra és újra. Politikai értelemben eddig jól bevált, hogy a választások előtt a hivatalban levő kormány leviszi az adókat, és ha lehet, akkor jó sok pénzt kioszt.

Meghirdeti, hogy fényes lesz a jövő, és ami probléma most van, az a kormányon maradása esetén el fog múlni, ha mégsem, az a belső ellenzék aknamunkája miatt van.

Ez régi képlet, legutóbb a 2022-t megelőző kiköltekezéskor láttuk vegytisztán. Most annyi a változás, hogy a lakossági tehercsökkenés, és egyben a költségvetésre nehezedő teher, fokozatosan lép be. A parlamentben most megszavazott újabb szja-csökkentés teljes hatása jövőre, meg azt követően fejti ki hatását, beleértve azt is, hogy dagasztja az államháztartás deficitjét. Azt valószínűtlennek tartom, hogy legyen olyan új kormány, amelyik vissza tudná csinálni az ilyen ígéreteket, hacsak nem pénzügyi csődveszély esetén. Tekintettel gazdasági és pénzügyi viszonyainkra,

a mostani előre kiköltekezés a szememben a politikai felelőtlenség magas foka.

Ezzel együtt azt is látjuk, hogy annyi pénz már nem áll rendelkezésre, mint 2022 előtt. Tehát míg a 2022-es választásnál a fenyegető ellenzéki veszélyt a kormányzat azzal semlegesítette, hogy egyfelől jó nagy költségvetési impulzust adott, amit a jegybank támogatott a maga kamatpolitikájával, másfelől pedig a háborús fenyegetéssel operált, és szította az ideológiai háborút „az unokát át fogják műteni, ha az ellenzék győz” típusú üzenetekkel. Ez a mix most úgy fog kinézni, hogy kevesebb benne a voks-vásárló gazdaságélénkítő elem, másfelől a hiányzó gazdasági erőt a fenyegetés és a még durvább agitprop pótolja ki.

– A Kereskedelmi Szövetség durván bírálta az árrésstopot, és azt mondta, hogy ez nagyon káros, és ezt vissza kellene vonni, miközben Nagy Márton már a piperecikkekre is ki akarja terjeszteni. A Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a tervutasítások idejét idéző gazdaságpolitika, amit a kormány folytat.

– Ezek az intervenciók valószínűleg rosszabb határfokúak, mint a tervgazdasági árszabályozásnak a gyakorlata. Először is volt akkor erre egy szakhatóság, az Országos Anyag- és Árhivatal, amelyik nem csupán megszabta a bolti árakat, hanem az állami vállalatok árképzését is meghatározta. Másodszor az árakba, sőt most egy versenypiaci szektorban az árképzési folyamatba való hatalmi beleszólás idegen elem a piacgazdaságban. Nem is fog működni. Amit most a kormányzat csinál, tartalmilag látszatpolitizálás.

A hatósági beavatkozás árcsökkentő eredményei látszólagosak, hiszen mind a fogyasztói ár rögzítése, mind pedig az árképzésbe való állami beavatkozás, ami még szokatlanabb, bizonyított módon képtelen az inflációt megfékezni, legfeljebb időben arrébb tolja az áremelkedést.

Aztán előbb-utóbb, mikor megszűnik az intézkedés, az elfojtott infláció a felszínre fog törni. Ezt nem csak az elemzők, gazdasági szakértők tudják. Nyilván az is tudja, aki a minisztériumban csinálja. A nagyközönség vagy megérti, vagy nem, de illúziója azért senkinek ne legyen. Ez az árrés-szabályozás újabb fogás, az viszont hosszú idő óta látható, hogy egy populista kormány hogyan osztja el az állam működtetését szolgáló adók terheit. Igyekszik az egyenes adóknál, tehát amelyeket az adóalany közvetlenül az államnak fizet például személyes jövedelme után, az adókulcsokat lefelé vinni. Ezzel szemben a szükséges bevételeket a forgalomból szedeti be a vállalkozások közbeiktatásával, a rettentő magasra felhúzott ÁFÁ-n, az áfaszerű módon működő kiskereskedelmi pótadókon keresztül, amiket ráadásul valamilyen hiper-szuper-profitra hivatkozva vet ki egy olyan ágazatra, amelyben egyszerűen nem tud képződni extra nyereség. A belkereskedelem versenypiac. Aki jár vásárolni, tudja, hogy az egyik bolt mellett van egy másik bolt, távolabb egy harmadik bolt, lehet rendelni online, elmehet az ember a piacra.

Ebben a gazdasági ágazatban nem lehet olyan módon túlárazni a termékeket, mint egy stadionépítésen, állami számítógép-beszerzésnél, vagy pedig egy Zelenszkijt reklámozó kormányzati PR-kampány esetében. Na, ott holtbiztosan található lenne extraprofit!

Most a kormány mégis a kiskereskedelemre tolja az infláció megállításának a terhét és felelősségét. Ahelyett, hogy a családokat, vállalkozókat nyomasztó állami terheket csökkentenék olyan törvényekkel, amelyek szavatolják, hogy a legkisebb költséggel működjön az állam, és elvégezze az alapfeladatait, a kormány inkább a hiányzó állami bevételeket valahogy bevadássza a magánszektortól, és az üzleti világra igyekszik kiszignálni azokat, amelyek elvégzése az állam feladata lenne. Ilyen az infláció elleni fellépés – ez nem tartozik a kiskereskedők teendői közé. Három éve a benzinkutasoktól várta el a kormány, hogy állítsák meg az üzemanyagár-inflációt, ami egyébként globális jelenség volt. Ezek nem egyedi példák.

Itt egy teljesen furcsa, közgazdaságilag logikátlan, ezzel szemben valamilyen politikai logikát hordozó, sajátos modell alakult ki. Semmiképpen sem neveznék tervgazdaságnak, mert ebben a tervszerűségnek nyomai sem találhatók. Eltorzított piacgazdaság ez, amelynek a hatásfoka mind láthatóan egyre gyengébb.

Hosszú idő terméke: az egész gazdasági modell 2010-től azzal indult, hogy a checks and balances, azaz az fékek és ellensúlyok rendszerét fokozatosan kiiktatták. Ha pedig nincsenek a politikai hatalomtól független intézmények, nincs nyílt parlamenti vita, nincs érdemi szakmai, társadalmi nyilvánosság, nos akkor nem lehet értelmesen szekundálni vagy pedig opponálni egy kormánydöntést. Akkor bizony jönnek ezek a zavaros hátterű, hektikus, improvizált döntések. Akkor nő az a fajta bizonytalanság, ami káros a gazdaságnak. Ehhez a belső bizonytalansághoz társul most a külvilágból érkező hatalmas bizonytalanság. Úgy gondolom, bár nehéz forintban, százalékban kimutatni, hogy ennek a már harmadik éve tartó recessziós, stagnáló gazdasági kurzusnak az egyik okozati tényezője Magyarországon a bizonytalanság, a jogos bizalmatlanság. A bizalomhiány a gazdaságban az egyik legfontosabb fék. Mert együtt lehet élni a magas kamatszinttel, együtt lehet élni az inflációval, legfeljebb sűrűbben kell átárazni az árukat, ám ha nincsen minimális bizalom abban, hogy az intézkedések, törvények, szabályok egy darabig kitartanak, akkor a racionális gazdasági szereplő a minimálisra vonja vissza a maga elkötelezettségét, mert ő viseli a kockázatot, nem más.

– Hogyan nyerheti meg a választást a kormány, ha már nincs pénz osztogatni?

– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom. Közgazdászként csak azt látom, hogy a szavazatvásárló, „hangulatjavító” gazdasági ösztönzőkre most már kevésbé futja az államháztartás igen kényes helyzete miatt. Talán már nem is működne a régi módon a szokásos voks-vásárló osztogatás. Talán a társadalom nagyobb része már túljutott azon, hogy a szép ígéreteket komolyan vegye.

Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni.

De itt megállok, mert arról, hogy a kormányzat mit akar csinálni, őket kell kérdezni, nem engem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Akkor már a kólát is tiltsák be – diákok arról, hogy nem vehetnek energiaitalt 18 éven aluliak
A többség értelmetlennek tartja, és nem ért egyet azzal, hogy megtiltják az energiaitalok értékesítését a 18 éven aluliak számára. Ugyanakkor voltak, akik azt mondták, megértik a döntést, mert úgy gondolják, hogy ezek az italok károsak az egészségre, főleg a fiatalok számára.


A parlament kedden megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja az energiaitalok értékesítését 18 éven aluliak számára.

Megkérdeztük a diákokat, hogyan vélekednek erről.

„Foglalkozzanak igazi problémákkal”

- fogalmazott egy fiatal.

A legtöbben azt válaszolták, hogy értelmetlennek tartják a döntést és nem értenek egyet vele.

„Nekem ez az életem...ezzel élem túl itt a mindennapjaimat, úgyhogy ez elég problémás. Amúgy meg ennyi erővel a kólát meg a kávét is betilthatnák, szóval ez egy értelmetlen törvény”

- mondta egy fiú.

Ugyanakkor voltak, akik azt mondták, hogy megértik a döntést.

„Nagyon sok gyerek ebbe hal bele...meg felnőttek is...apukám is nagyon sokat ivott és abba halt bele, úgyhogy megértem”

- fogalmazott egy másik fiatal.

A Szeretlek Magyarország videóját itt nézheted meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET: