HÍREK
A volt politikus szerint több bejelentés is eltűnt a rendszerben. Egyes ügyekben felfüggesztett vezetőket is visszahelyeztek, bár súlyos vádak merültek fel ellenük.
HÍREK
Semjén Zsolt hétfőn dühösen vágott vissza a javítóintézeti botrány miatt, perre készülnek a kormánypártiak. Lilu is beszállt: „Ki az a Zsolti bácsi?” – kérdezi, amíg ki nem derül az igazság.
HÍREK
A volt igazgató szerint évekkel ezelőtt is jelentették a visszaéléseket, mégis hallgattak. Most három és fél órán át faggatták a nyomozók.
HÍREK
A modell az Instagramon kérte számon azokat, akik szerinte gyerekeket használnak ki és hallgatnak róla. Szerinte „mocskos kezek” védhetik a gyanúsított igazgatót.
HÍREK
Több mint 40 gyerek él túlzsúfoltan a szolnoki befogadó otthonban, ahol a férőhelyek már rég megteltek. A dolgozók létszáma is alacsony, így a gyerekeket kanapén vagy matracon helyezik el.
HÍREK
A tervek között szerepel a digitális felnőttkor bevezetése is. Ennek lényege, hogy a kiskorúak csak szülői beleegyezéssel regisztrálhatnának olyan közösségi oldalakra, mint a TikTok, az Instagram vagy a Snapchat.
HÍREK
A DK országgyűlési képviselője arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesz legújabb javaslata szerint aki részt vesz a Pride-on, az szabálysértést követ el, pénzbüntetést fizethet, és a résztvevőket arcfelismerő szoftverrel is ki fogják nyomozni.
HÍREK
Elhagyott csecsemőket kellett átszállítani a kalocsai kórházból Bajára, mert a gyermekosztály már nem fogadta őket. A rendszer hibája miatt több száz baba nő fel kórházban szülők és otthon nélkül.
HÍREK
A ValóVilág 5-ben szereplő Kutai Kinga gyerekének új óvodát is kellett keresni. Ott azonban más problémák jöttek, elsősorban egy másik szülő miatt.
HÍREK
A miniszterelnök szerint a gyerekek védelme kapcsán az Alaptörvénybe bele kellene írni, hogy az ember vagy férfi, vagy nő.
HÍREK
Egy szakember szerint „a szakellátás Airbnb-je” zajlik. Sokszor tudják ugyan, hogy hol van az eltűnt gyerek, de a lehetőségeik így is végesek, és az állam nem könnyíti meg a helyzetüket.
HÍREK
A gyerekotthonok körül dolgozók szerint ez a szám naponta változik. Ugyanakkor a megkerült gyerekekkel sem mindig tudnak kellően foglalkozni a pszichológushiány miatt.
HÍREK
„Büntetendő cselekmény miatt” kellett távoznia a Számalk Szalézi Technikum és Szakgimnázium nevelési igazgatóhelyettesének. Az erről szóló közleményben a „gyermekvédelmi rendszert érintő jelzésről” is írnak.
HÍREK
A politikus szerint „fentről” szólhattak le az intézménynek. Ugyanakkor továbbra is bemutat olyan képeket, amit a dolgozók küldenek neki.
HÍREK
Nem az első intézmény ez, ahova nem engedik be az ellenzéki EP-képviselőt. Fülöp Attila előtt helyettese is nehezményezte, hogy Magyar be akar jutni a gyerekotthonokba.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-kormány mindent elkövet, hogy a nyilvánosság ne értesülhessen a gyermekvédelemben uralkodó áldatlan, embertelen állapotokról. Nem akarják, hogy az emberek értesülhessenek arról, hogy például a 22 férőhelyes nyírszőlősi otthonban majd 40 gyereket gondoznak.
HÍREK
A gyermekvédelmi szakember szerint ha megjelenik a pénz vagy ellentételezés, akkor felmerül az emberkereskedelem. De az áldozatok szinte soha nem mennek be a rendőrségre, a nevelők pedig gyakran azt érzik, tehetetlenek. A Lakatos Márk elleni vádak kapcsán beszélgettünk.
Népszerű
Ajánljuk