Szívszorító részletek árult Karsai Dániel testvére az alkotmányjogász utolsó óráiról. Péter biztos abban, hogy „Dani ezt már nem akarta volna innen folytatni”.
ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel szombaton halt meg. A jogász az utolsó pillanatokig küzdött az eutanázia, azaz a kegyes vagy méltó halál jogáért a hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvedők esetében – sikertelenül, ugyanis sem a magyar kormány, sem pedig a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nem támogatta a kérelmét.
Dániel testvére Péter az ATV Start című műsorában beszélt a testvére utolsó óráiról hétfő reggel. Mint mondta,
Dánielnek az utóbbi egy-két hónapban voltak már gondok légzésével, „kisebb fulladásos problémái”. Péter felidézte, hogy szombaton, amikor 3/4 négy körül megérkezett hozzá, éppen akkor kezdődött egy ilyen „szokásosnak mondható” légzési nehézség.
Mivel ezt perceken keresztül nem tudták kezelni az ápolónővel sem, azért úgy döntöttek, hogy mentőt hívnak. Péter szerint a mentősök „elképesztően szakszerű munkát végeztek”, és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy stabilizálják a Dániel légzését. Azonban sokáig nem volt szállítható állapotban, így csak nyolc óra körül értek be a kórházba.
„Egyeztetve az intenzív főorvos úrral, teljesen világossá tette számomra, hogy Danit lélegeztetőgépen kell tartani, nem lehet visszahozni ebből az állapotból. És Dani egy olyan két órával később elhunyt”
– mondta megrendülten a testvére, aki végig támasza volt az alkotmányjogásznak a betegsége alatt.
Karsai Péter biztos abban, hogy „Dani ezt már nem akarta volna innen folytatni”, és azt is hozzátette testvére fél évvel ezelőtt – közjegyző előtt – lemondott arról a lehetőségről, hogy lélegeztetőgépre tegyék.
Azt is felidézte, hogy amikor két évvel ezelőtt Dániel először beszélt szűk családi körben a betegségéről, azt mondta, nem akarja megvárni azt, hogy már nem tud magától étkezni vagy lefürdeni.
„Bőven túlléptünk ezen” – mondta most a testvére. Elmondta azt is, hogy a legszűkebb baráti körrel a héten összejönnek, hogy kibeszéljék magukat, és terveznek egy megemlékezést is.
„Dani teljes nyugodtsággal az arcán, teljesen kisimultan hunyt el. Semmilyen szinten nem voltak fájdalmai. Ezt az orvosa is megerősítette”
– árulta el Karsai Péter.
Szívszorító részletek árult Karsai Dániel testvére az alkotmányjogász utolsó óráiról. Péter biztos abban, hogy „Dani ezt már nem akarta volna innen folytatni”.
ALS-betegségben szenvedő Karsai Dániel szombaton halt meg. A jogász az utolsó pillanatokig küzdött az eutanázia, azaz a kegyes vagy méltó halál jogáért a hasonlóan gyógyíthatatlan betegségben szenvedők esetében – sikertelenül, ugyanis sem a magyar kormány, sem pedig a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága nem támogatta a kérelmét.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotógaléria – Vályi István felhívására futótűzként terjed az új őrület, rengetegen pózolnak radiátorral Orbán Viktor után
Futótűzként terjed az interneten a legújabb kihívás, miután Vályi István autós újságíró csütörtökön felhívást tett közzé: arra kérte követőit, hogy alkossák újra Orbán Viktor miniszterelnök előző napi, radiátort szorongató fotóját.
A kormányfő szerdán tett közzé egy – vélhetően mesterséges intelligenciával generált – képet, amin bőrkabátban és napszemüvegben tart egy öntöttvas fűtőtestet.
A Radiátor challenge 2026 névre keresztelt kezdeményezéshez Vályi István újságíró posztja rövid idő alatt több mint 33 ezer kedvelést gyűjtött, míg a miniszterelnöké 36 ezernél jár.
Vályi a saját közösségi oldalán közzétett felhívásában így buzdította az embereket a közös nevetésre: „Nézd meg az eredetit, fogj egy bármilyen fűtőtestet, készítsd el a sajátodat, figyelj a részletekre, de vidd bele magad is, legyen ez a művészet és a praktikum vegytiszta násza, lássa meg az ország, hogy mi tudjuk, mi kell. Nevessünk egy jót ebben a pusztulatban egymáson is, mert a nevetés jó és gyógyít”. A hozzászólásokban sorra jelennek meg a fotó reprodukciói, sokan a legkülönfélébb fűtőtestekkel pózolnak. Mutatjuk a legjobbakat!
A kormányfő szerdán tett közzé egy – vélhetően mesterséges intelligenciával generált – képet, amin bőrkabátban és napszemüvegben tart egy öntöttvas fűtőtestet.
A Radiátor challenge 2026 névre keresztelt kezdeményezéshez Vályi István újságíró posztja rövid idő alatt több mint 33 ezer kedvelést gyűjtött, míg a miniszterelnöké 36 ezernél jár.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A kormányénál jóval borúsabb a jövőkép Tiborczéknál: mindössze 2 százalékos növekedést és gyengülő forintot jósol az Equilor
A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég, az Equilor rosszabbnak látja a gazdaság helyzetét a kormánynál: lassabb növekedést és gyengülő forintot jósolnak, de a bóvli minősítést elkerülhetjük.
Jóval a kormány várakozásai alatt, mindössze 2 százalékkal bővülhet idén a magyar gazdaság, miközben lassú forintgyengülés jöhet – ez derül ki az Equilor Befektetési Zrt. csütörtökön ismertetett prognózisából. A cég szerint a magyar gazdaság növekedésének kedvezőtlen szerkezete fennmarad, a hajtóerőt pedig továbbra is főleg a lakossági fogyasztás jelenti majd.
Az Equilor úgy számol, tavaly mindössze 0,4 százalékos lehetett a magyar gazdaság bővülése, noha év végén már a kormány is csupán fél százalék körüli növekedést várt.
A cég elemzése szerint „a gazdasági növekedésnek a bérdinamika által támogatott belső fogyasztáson túl az új gyártói kapacitások adhat erőt”, a kilátásokat ugyanakkor beárnyékolja a gyenge külső keresleti környezet – írja a 444.hu. Érdemi beruházásélénkülés csak akkor várható, ha az ország hozzáfér az uniós forrásokhoz. Bár 2025 őszén az Európai Bizottság engedélyezett egy kisebb összeg átcsoportosítását, a kifizetések zöme továbbra is feltételekhez kötött.
A helyzetet tovább nehezíti a szűk költségvetési mozgástér, amit részben az államadósság magas kamatterhei okoznak.
Az Equilor szerint a kormány a rendelkezésre álló forrásokat idén is főleg a fogyasztás élénkítésére fordítja majd. A cég 5,2 százalékos államháztartási hiányt valószínűsít, ami némileg kedvezőtlenebb a kormány 5 százalékos előrejelzésénél. Az államadósság lényegében stagnálhat: a 2025 végén mért 74,6 százalékos GDP-arányos szintje az év végére 74,5 százalékra mérséklődhet.
Az infláció terén kedvezőbb a kép: a tavalyi emelkedés után idén ismét csökkenhet, az Equilor 3,5 százalékos éves átlagot vár.
Ez lehetővé teszi, hogy a Magyar Nemzeti Bank több kis lépésben 5,75 százalékra csökkentse év végéig az alapkamatot a jelenlegi 6,50 százalékról. Aradványi Péter vezető elemző szerint márciusban jöhet az első 0,25 százalékpontos vágás, amit a második félévben további kettő követhet, ezeket pedig minden alkalommal heves devizapiaci reakciók kísérhetik.
A devizapiaci kilátásokat illetően Buró Szilárd pénzügyi innovációs vezető lassú forintgyengülést vázolt fel, szerinte „óvatosan terelgetett gyengülés lehet a cél”. Hozzátette, „jó eséllyel túl vagyunk a forint legerősebb szintjén”. A forintot gyengítő tényezők között említette a választás jelentette politikai bizonytalanságot.
Az Equilor idén átlagosan 392 forintos euróárfolyamot vár, míg 2027-re 395 forintos euróár szerepel az előrejelzésben.
A tőkepiacokon ugyanakkor derűlátóbbak. Szécsényi Bálint vezérigazgató elmondta, tavaly jó éve volt a budapesti tőzsdének, és arra számítanak, hogy idén is 10 százalékot elérő hozamokat produkálhatnak a nemzetközi és a magyar értékpapír-piacok is. Az Equilor tavaly többek között az MBH Bank tőzsdére vitelében is közreműködött.
A nehézségek ellenére a cég nem számít arra, hogy Magyarország bóvliba kerülne a hitelminősítőknél.
Bár a Moody'snál 60, míg az S&P-nél és a Fitchnél 40-40 százalék esélyt adnak a leminősítésre, csak az S&P-nél van az ország közvetlenül a befektetésre nem ajánlott osztályzat felett. A Fitch és az S&P is negatívra rontotta a magyar adósbesorolás kilátását az utóbbi időben a költségvetési kockázatok miatt. A makrogazdasági mutatók enyhe javulását 2027-re várják, amikor a GDP már 2,5 százalékkal nőhet. A Központi Statisztikai Hivatal a jövő héten közli a tavalyi utolsó negyedéves és éves GDP-gyorsjelentést.
Jóval a kormány várakozásai alatt, mindössze 2 százalékkal bővülhet idén a magyar gazdaság, miközben lassú forintgyengülés jöhet – ez derül ki az Equilor Befektetési Zrt. csütörtökön ismertetett prognózisából. A cég szerint a magyar gazdaság növekedésének kedvezőtlen szerkezete fennmarad, a hajtóerőt pedig továbbra is főleg a lakossági fogyasztás jelenti majd.
Az Equilor úgy számol, tavaly mindössze 0,4 százalékos lehetett a magyar gazdaság bővülése, noha év végén már a kormány is csupán fél százalék körüli növekedést várt.
A cég elemzése szerint „a gazdasági növekedésnek a bérdinamika által támogatott belső fogyasztáson túl az új gyártói kapacitások adhat erőt”, a kilátásokat ugyanakkor beárnyékolja a gyenge külső keresleti környezet – írja a 444.hu. Érdemi beruházásélénkülés csak akkor várható, ha az ország hozzáfér az uniós forrásokhoz. Bár 2025 őszén az Európai Bizottság engedélyezett egy kisebb összeg átcsoportosítását, a kifizetések zöme továbbra is feltételekhez kötött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Betiltottak egy másik, Orbán Viktor bukását előrejelző fogadási oldalt is
A Polymarket után a magyar hatóságok tiltott szerencsejátékra hivatkozva blokkolták a Kalshi nevű előrejelzési piacot is. A platformon a felhasználók politikai eseményekre is fogadhattak, köztük a 2026-os választások kimenetelére.
A Bitcoinbázis vette észre, hogy a magyar hatóságok elérhetetlenné tették a Kalshi nevű fogadási és előrejelzési platformot. Az oldal magyar IP-címről már nem érhető el, és ezzel rövid időn belül ez a második olyan fogadási oldal amelyet a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága blokkolt. A hatóság tájékoztatása szerint
a Kalshit tiltott szerencsejáték miatt tiltották le, ahogyan néhány nappal korábban, hétfőn a Polymarket nevű oldalt is.
A 2018-ban alapított Kalshi Inc. mögött Tarek Mansour és Luana Lopes Lara állnak, akik felkerültek a Forbes legfiatalabb, legsikeresebb vállalkozókat bemutató listájára. A platform egy úgynevezett előrejelzési piac, ahol nem hagyományos fogadás zajlik, hanem a tőzsdékhez hasonlóan a résztvevők egymás között kereskednek jövőbeli események kimenetelével. Az árfolyamok azt tükrözik, hogy a piac mekkora valószínűséget tulajdonít egy adott eseménynek. A Kalshi nem blokkláncalapú platform, hanem az Amerikai Árutőzsdei Határidős Felügyelet által felügyelt, hivatalosan is kijelölt tőzsde.
A Kalshi weboldalán politikai eseményekre is lehetett fogadni, és jelenleg sok felhasználó tett pénzt arra, hogy Orbán Viktor a parlamenti választások után elveszíti miniszterelnöki pozícióját
- írja a 24.hu. Ennél többen csak Miguel Díaz-Canel kubai elnök és Keir Starmer brit miniszterelnök bukására kötöttek üzletet a platformon. A korábban betiltott Polymarket oldalán szintén szerepelt a 2026-os magyar parlamenti választásokkal összefüggő fogadás.
Amikor a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága az előző oldalt, a Polymarketet lelőtte, Magyar Péter éppen 54 százalékkal vezetett, vagyis a piac egy hajszálnyival, de őt tartotta esélyesebbnek arra, hogy az áprilisi választások után kormányt alakítson.
A politikai eseményekre vonatkozó fogadások körül az Egyesült Államokban is évek óta jogi vita zajlik. A vita lényege a szövetségi derivatívafelügyelet és az egyes államok szerencsejáték-szabályozása közötti hatásköri konfliktus. A Kalshi 2024-ben pert nyert a felügyelettel szemben, amikor egy bíróság megsemmisítette a politikai eseményekre vonatkozó szerződéseket tiltó korábbi döntést. Ennek ellenére 2025-ben több amerikai állam is felszólította a platformot a tevékenység beszüntetésére, az állami sportfogadási törvények megsértésére hivatkozva.
A Bitcoinbázis vette észre, hogy a magyar hatóságok elérhetetlenné tették a Kalshi nevű fogadási és előrejelzési platformot. Az oldal magyar IP-címről már nem érhető el, és ezzel rövid időn belül ez a második olyan fogadási oldal amelyet a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága blokkolt. A hatóság tájékoztatása szerint
a Kalshit tiltott szerencsejáték miatt tiltották le, ahogyan néhány nappal korábban, hétfőn a Polymarket nevű oldalt is.
A 2018-ban alapított Kalshi Inc. mögött Tarek Mansour és Luana Lopes Lara állnak, akik felkerültek a Forbes legfiatalabb, legsikeresebb vállalkozókat bemutató listájára. A platform egy úgynevezett előrejelzési piac, ahol nem hagyományos fogadás zajlik, hanem a tőzsdékhez hasonlóan a résztvevők egymás között kereskednek jövőbeli események kimenetelével. Az árfolyamok azt tükrözik, hogy a piac mekkora valószínűséget tulajdonít egy adott eseménynek. A Kalshi nem blokkláncalapú platform, hanem az Amerikai Árutőzsdei Határidős Felügyelet által felügyelt, hivatalosan is kijelölt tőzsde.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Trump Davosban mutatta be, hogyan csinálna luxusparadicsomot a lerombolt Gázából
Az elnök veje, Jared Kushner mutatta be a futurisztikus látványterveket a Világgazdasági Fórumon. A terv 180 toronyházat és hatalmas adatközpontokat is tartalmaz a háborús övezetben.
Luxuslakásokkal, adatközpontokkal és tengerparti turizmussal kecsegtető „Új Gáza” látványterveit mutatta be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön, a davosi Világgazdasági Fórumon. A számítógépes látványterveket az elnök veje, Jared Kushner ismertette azon a sajtótájékoztatón, ahol a Trump által életre hívott Béketanács alapító okiratát is aláírták. A ceremónián részt vett Sir Tony Blair is, a testület vitatott tagjaként – írta a The Independent.
A „Mesterterv” szerint a projekt négy fázisban valósulna meg, Rafahból indulva, Khan Júniszon keresztül egészen Gáza városáig. A tervek többek között több mint 100 ezer állandó lakóegység, 75 egészségügyi létesítmény, 200 oktatási központ, valamint 180 kulturális, vallási és szakképzési központ építését irányozzák elő. A tengerparti turizmus zónájában 180 torony épülne, miközben nagy területeket szánnának ipari komplexumoknak, adatközpontoknak és fejlett gyártásnak.
„A lelkem mélyén ingatlanos vagyok, és minden az elhelyezkedésről szól, és azt mondtam: nézzék meg ezt a tengermelléki elhelyezkedést, nézzék meg ezt a gyönyörű ingatlant, mit jelenthet ez oly sok embernek”
– mondta Trump. Az elnök, aki az új tanács elnöki tisztét is betölti, hozzátette: a szervezet gondoskodik majd Gáza demilitarizálásáról. „Ennek a testületnek esélye van arra, hogy az egyik legjelentősebb valaha létrehozott szervvé váljon, és óriási megtiszteltetés számomra, hogy az elnöke lehetek.”
Trump szerint a tervüket az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadta. „A terv első szakaszában fenntartottuk a gázai tűzszünetet, és rekordszintű humanitárius segélyt juttattunk el. Korábban azt lehetett hallani, hogy az emberek éheznek, és ilyet ma már nem hallani” – jelentette ki. Marco Rubio külügyminiszter szerint a Béketanács „a cselekvés testülete” lesz.
Az új tervek hasonlítottak egy tavaly közzétett, MI által generált videóra, amely a háború sújtotta övezetet Rivierává alakította át, Trump és Elon Musk szerepeltetésével.