News here
hirdetés

MÚLT

Életével fizetett az egyiptomi elnök a Camp David-i alkuért – 40 éve ölték meg Anvar Szadatot

Utóda, Hoszni Mubarak a kairói vérfürdővel három legyet ütött egy csapásra.

Link másolása

hirdetés

Az Egyiptomi Köztársaság közel 70 éves történetét három tényező jellemzi: a közel-keleti térség egyik, legalábbis kívülről, legstabilabb állama, kizárólag katonatisztek álltak az élén, de egyikük sem tudta kitölteni hivatali idejét. A harmadik, Anvar Szadat, járt a legrosszabbul: egy vérfürdővé vált katonai parádé során végeztek vele 1981. október 6-án, éppen 40 éve.

Abban az évben már kétszer is megdöbbentő élményben volt része a világnak, hiszen a tv-kamerák előtt próbálták megölni márciusban Ronald Reagan amerikai elnököt, majd májusban II. János Pál pápát. Így volt ez a Jom Kippur-i háború 8. évfordulóján rendezett kairói díszszemlén, amelynek szörnyű felvételei, a robbanások, a lövöldözések, a véres holttestek, a leszakított kezű, sokkos állapotban lévő belga nagykövet képe beleégett a korabeli nézők emlékezetébe.

Szadat elnökkel, akit hívei és ellenségei egyaránt „fáraóként” emlegettek, géppisztoly-sortűzzel végeztek a parádé menetoszlopából kiugró iszlám fundamentalisták, 37 lövedék fúródott a testébe.

Bár azonnal kórházba szállították, két óra múlva belehalt sérüléseibe és belső vérzéseibe.

1952-ben a Gamal Abdel Nasszer alezredes vezette Szabad Tisztek Mozgalma döntötte meg Faruk király hatalmát és a velük rokonszervező Mohamed Nagib tábornokot nevezték ki államfőnek. Nasszerék azonban két évvel később őt is félreállították.  Az 1918-ban katonacsaládban született Szadatot inkább ambíciója és kapcsolatai, mint tehetsége vitte a ranglétrán, és bár tevőlegesen nem vett részt az 1952-es puccsban, mégis ő volt az, aki az állami rádióban bejelentette a monarchia megdöntését. Nasszer nem sokra becsülte, egyfajta „fejbólintó Jánosnak” tartotta, kitartása révén azonban 1959-ben az egyiptomi parlament elnöke és az elnök bizalmasa lett. Olyannyira, hogy 1969-ben Nasszer alelnöknek nevezte ki, de nem jósoltak neki nagy jövőt, mert belekeveredett egy korrupciós ügybe, ráadásul megtorpedózta William Rogers amerikai külügyminiszter béketervét, amely az 1967-es „hatnapos háború” óta tartó arab-izraeli ellenségeskedést lett volna hivatott lezárni.

Akkor aligha gondolta, hogy egy másik amerikai indíttatású béketerv lesz a végzete. A sors (?) azonban kezére játszott: 1970. szeptember 28-án Nasszer váratlanul szívrohamban meghalt.

Bár a hivatalos orvosi jelentés szerint az elnök súlyos érelmeszedésben szenvedett, máig tartják magukat azok a híresztelések, hogy megölték. Egyesek amerikai összeesküvést láttak halála mögött, mert Washingtonnak nem tetszett Egyiptom és a Szovjetunió szoros kapcsolata: egy évvel Nasszer halála után avatták fel a szovjet segítséggel épült asszuáni gátat, egyéb moszkvai gazdasági segítség mellett különösen fontos volt, hogy a térségben egyedül Egyiptom vásárolt immár 15 éve szovjet fegyvereket és haditechnikát, és az országban több ezer szovjet katonai tanácsadó dolgozott. De vannak, akik egyenesen a nagyravágyó alelnököt gyanúsítják, még olyan hírek is napvilágot láttak, hogy Szadat személyesen adott egy mérgezett kávét Nasszernek.

hirdetés

Szadat alig két évvel hatalomra jutása után, 1972 júliusában hivatalosan „kiutasította” a szovjet tanácsadókat, arra hivatkozva, hogy a Kreml nem volt hajlandó támadó fegyvereket eladni Kairónak. E bejelentés valójában csak elterelő manőver volt, hogy Egyiptom Izrael elleni háborús készülődését leplezze, amelyhez a Szovjetunió szállította a vadászrepülőgépeket, harckocsikat és légvédelmi rendszereket, sőt, még harci pilótákat is vezényeltek Egyiptomba. Az 1973. október 6-án Szíriával szövetségben elindított offenzívát, amelynek célja az 1967-ben elvesztett területek, a Sinai-félsziget és a Golán-fennsík visszaszerzése volt,  a legnagyobb őszi zsidó ünnepre, a Jom Kippurra időzítették, hogy ezzel is akadályozzák az izraeli mozgósítást. A kezdeti sikerek után azonban az izraeli hadsereg ellentámadásba lendült, és Egyiptomot a teljes vereségtől csak az amerikaiak által kovácsolt fegyverszünet mentette meg.

Egyiptom a béketárgyalásokon elért eredmények, mindenekelőtt a Sinai visszaszerzése miatt máig győzelemnek tekinti a háborút, és október 6. nemzeti ünnep lett.

Szadat, mivel Egyiptom leromlott gazdasága miatt nem engedhette meg magának a további háborúzást, végleg az Egyesült Államokhoz fordult, és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter hathatós segítségével békülni próbált Izraellel. 1997-ben el is látogatott Jeruzsálembe és a kneszetben adott hangot békevágyának. A tárgyalások ennek ellenére nehezen haladtak, mert az egyiptomi elnök egy teljes arab-izraeli rendezést szeretett volna, partnere, Menáhem Begin izraeli miniszterelnök viszont csak egy kétoldalú megállapodást.

Végül Jimmy Carter amerikai elnök is beszállt és a Maryland állambeli Camp David elnöki rezidenciára hívta a feleket. Itt született meg az egyezmény 1978. szeptember 17-én, amelynek értelmében Izrael teljesen kivonult a Sinai-félszigetről, Egyiptom pedig lemondott a megszállt ciszjordániai területekről és – az arab országok közül elsőként – elismerte Izrael államot.

Szadat és Begin e történelmi megállapodásért még abban az évben elnyerték a Nobel-békedíjat.

Szadat 1979. március 26-án aláírta az egyiptomi-izraeli békeszerződést, és ezzel saját halálos ítéletét. Egyiptom teljesen elszigetelődött az arab/iszlám világban, ráadásul az iszlám vallási vezetők, szunniták és siíták egyaránt, a hit elárulójának tekintették őt. Khomeini iráni ajatollah, aki a két hónappal korábbi teheráni iszlám forradalom győzelme után lett országa tényleges vezetője, még fatvát (vallási rendeletet) is kiadott az egyiptomi elnök megölésére. Az új iráni rendszer haragját tovább növelte, hogy Egyiptom menedéket adott az elüldözött Reza Pahlavi iráni sahnak, aki 1980-ban Kairóban halt meg.

Az iszlám hagyomány őrzőit vélhetően az is irritálta, hogy Szadat megpróbálta modernizálni országát: ő maga is példát mutatott külsőségekben, a világon mindenütt megcsodált nyugati típusú eleganciájával, de felesége, az idén elhunyt Dzsehan is sokat tett az egyiptomi nők jogfosztottságának megszüntetéséért.

Közben nőtt a belső elégedetlenség is az országban: 1977-ben éhséglázadások robbantak ki, amelyeket véresen levertek és ugyanilyen keményen léptek fel az iszlamista csoportokkal szemben is. Az utóbbiak egyike, az Iszlám Dzsihád állt az elnökkel szembeni összeesküvés élére.

Halid Iszlambuli hadnagy, aki a puccskísérlet sikere esetén az ország új államfője lett volna és négy társa az október 6-i kairói katonai parádét választották akciójuk végrehajtására. Délután 13 óra volt, Szadat és alelnöke, Hoszni Mubárak már a dísztribünön ültek. Ekkor kezdődött a Mirage vadászgépek látványos bemutatója, és miközben mindenki az eget nézte, a katonai konvoj egyik teherautójáról leugrott négy katona és a dísztribün felé rohant.

A korabeli felvételeket nézve elképesztő, hogy mennyire akadálytalanul jutottak el az elnök közvetlen közelébe. Vélhetően maga Szadat sem érezte, hogy baj van, a terrorakció túlélői szerint azt hitte, hogy a katonák e szokatlan üdvözlését a díszszemle szervezői meglepetésnek szánták.

Iszlambuli azonban rögtön eldobta kézigránátjait, társai pedig golyózáport zúdítottak a dísztribünre. A támadás alig 3 percig tartott, ezalatt 11 embert öltek meg, a sebesültek között volt Mubárak is. Szadatot a rohammentő és a műtétet végző 11 orvos sem tudta megmenteni. Az akciót követő összecsapásokban további 68 rendőr és katona vesztette életét.

Iszlambulit és társait elfogták, halálra ítélték és 1982 áprilisában kivégezték. Hoszni Mubárak követte meggyilkolt elődjét az államfői székben, és a merénylettel három legyet ütött egycsapásra: 30 évre megszerezte a teljhatalmat az országban, fokozatosan visszaállította Egyiptom tekintélyét az arab világban és azon kívül is, és az egész kormányzása idején érvényben lévő „rendkívüli állapot” örve alatt szétzúzta az iszlám fundamentalista erőket. Bár Mubárak uralma idejére esett két rendkívül súlyos terrorakció (1997-ben Luxorban, a Királyok Völgyében 60 német turistát mészároltak le, 2005-ben pedig a Vörös-tengeri üdülőparadicsomban 88 emberrel végeztek gépkocsiba rejtett pokolgépek) és magát az elnököt is hatszor próbálták megölni, az országban fennmaradt a látszólagos nyugalom, mindenekelőtt a mértéktelenül felduzzasztott hadsereg, rendőrség, titkosszolgálat és egy velejéig korrupt hivatalnoki rendszer révén.

Mubárak elnökségét végül nem az iszlamisták döntötték meg, hanem az „arab tavasz” népfelkelés-dominója, amely 2011. február 11-én ért el Egyiptomig. A nagy túlélő 2020-ban, 92 éves korában egy kairói kórházban hunyt el.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Szenzáció: 250 szarkofágot találtak, és mindegyikben van múmia is Egyiptomban
Eddig még soha nem találtak ennyi koporsót és bronzszobrot a híres Dzsószer-piramis közelében.

Link másolása

hirdetés

A 250 darab szarkofágot és a 150, isteneket és istennőket ábrázoló bronzszobrocskát, valamint egyéb más leleteket hétfőn mutatták be a régészek Szakkarában - írja a The National News. Mostafa Waziri az egyiptomi régészeti főtanács főtitkára azt mondta, hogy

a mintegy 2500 éves szarkofágok jó állapotban vannak, és mindegyikben van múmia is.

Eddig még soha nem találtak ennyi koporsót és bronzszobrot a híres Dzsószer-piramis közelében.

Waziri arról is beszámolt, hogy a most bemutatott leletek között van egy mintegy kilenc méter hosszú papirusztekercs is, amely a Halottak könyvének a része a lehet. A bronzszobrok isteneket, például Íziszt, Oziriszt és Bastetet ábrázolják. Ezenkívül

megformálták Imhotepet is, akiről azt gyanítják a régészek, hogy a világ legrégebbi, nagyméretű kőépítményének, a Dzsószer-piramisnak az építésze lehetett.

Ezen kívül a leletek között voltak körülbelül 3200 éves, az Újbirodalom idejéből származó egyszerű használati tárgyak, karkötők, fésűk, nyakláncok, kis edények és tükrök is.

A szakkarai nekropoliszban 2018 óta dolgoznak az egyiptomi régészek, akkor egy pap sírját tárták fel, amely már 4400 éve érintetlen volt. Azóta már a negyedik feltárást fejezték be, szeptemberben pedig az ötödiket fogják megkezdeni a területen.

hirdetés

Waziri azt mondta, hogy sok meglepetés várható még, és remélte, hogy megtalálhatják Imhotep sírját is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
Rengeteg szempontból hiteltelen A Besúgó – Így működött valójában az Állambiztonság és az ellenzéki ellenállás
Rainer M. Jánost és Ungváry Krisztiánt kérdeztük arról, hogy zajlottak a sorozatban ábrázolt helyzetek a valóságban.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 25.


Link másolása

hirdetés

Nemrég ért véget a HBO Max magyar gyártású sorozata, A Besúgó, amely óriási közönségsikert ért el, ugyanakkor éles vitákat is kiváltott. A korszakot kutatók, illetve személyesen átélők szerint ugyanis egyáltalán nem ábrázolja hitelesen az egykori Állambiztonság, illetve az ellenzéki mozgalom működését.

Hogy pontosan miről van szó, arról Rainer M. János és Ungváry Krisztián történészeket kérdeztük. Előbbi az összes részt látta, utóbbi viszont csak egyet nézett meg – elmondása szerint ezt annyira botrányosan hamisnak tartja, hogy elment a kedve a továbbiaktól.

„Súlyos véteknek nem nevezném, hiszen alapvetően szórakoztatóipari termékről van szó, amiről a fogyasztók döntenek. A körükben pedig egyértelműen pozitív volt a fogadtatása” – mondja Rainer, aki megengedőbb álláspontot képvisel.

Ugyanakkor mégis fontosnak tartja, hogy beszélgetés folyjon erről, mert a sorozat hangsúlyosan utal arra, hogy egy adott kort szeretne megidézni – erre utal például az évszámok rendszeres feltüntetése, a rendkívül gondosan használt korfestő elemek az épületektől a járműveken át a ruhákig vagy akár hajviseletekig. Ebben az esetben viszont probléma, ha a történet más elemei erősen különböznek a valóságtól.

Ungváry is azt emeli ki, hogy hiába nevezik fikciósnak a történetet, ha a kosztümök, a kulisszák és a társadalmi helyzetek, amelyeket a film használ, egy konkrét korhoz kötődnek, a tájékozatlan néző így óhatatlanul reálisnak értékeli az irreális képet.

„Különösen súlyos problémának tartom ezt azért, mert az ismert történelmi tények is tökéletesen alkalmasak arra, hogy a besúgás tematikában egy remek film készülhessen. Teljességgel érthetetlen számomra, miért kellett olcsó és hazug jelenetekkel tönkretenni ezt, amikor a valós tények hatalmas tárházából is lehetett volna válogatni” – fogalmaz.

hirdetés

Szerinte a sorozat nem más, mint „kiváló színészek megalázása, felmosórongynak használása olcsó hatásvadászatért”, ugyanis nem a színész tehet arról, ha egy történetileg teljesen hazug forgatókönyvet játszik el.

Hogyan történtek valójában a beszervezések?

A sorozatban ábrázolt jelenetet, tehát azt, hogy a főszereplő mellé a vonaton odaül egy állambiztonsági tiszt, majd átkíséri az étkezőkocsiba a leendő tartótisztjéhez, mindkét forrásunk rendkívül valószínűtlennek tartja.

„A beszervezéseknek több módozata volt, de ami közös, hogy a beszervező beszélgetések helyszínéül általában valamilyen állami hivatal szolgált, már csak azért is, mert egy vendéglőben vagy vonaton nem lehetett volna észrevétlenül aláíratni az együttműködési nyilatkozatot, a beszervezendő személyt pedig nem lehetett volna tökéletes kontroll alatt tartani” – mondja Ungváry, hangsúlyozva: nyilvános helyen soha nem lehetett lefolytatni beszervezési beszélgetést. Ráadásul ennek során beszervezők részéről mindig egyszerre legalább két személynek kellett nyíltan jelen lennie, ezt a munkát tilos volt egyedül végezni.

Rainer M. János szerint zsarolás ugyan előfordult, de szorosan a beszervezendő személy saját tevékenységével függött össze: vétségek, esetleg bűncselekmény. Olyan, hogy valakitől gyógyszert tagadjanak meg, egyáltalán nem volt jellemző. Gyakoribb volt szerinte, hogy különféle előnyöket, például apróbb ajándéktárgyakat, vagy némi pénzt (nem túl sokat) kínáltak cserébe. Az óriási többség ugyanakkor önkéntesen, ahogyan a belső iratokban fogalmaztak, „hazafias alapon” vállalta, hogy jelentéseket ír. Vállalták, mert meggyőzték őket.

„A beszervezéskor első körben kifejezetten kerülték a nyílt zsarolást, ugyanis előírás is volt, hogy az önkéntességre kell törekedni és ezen felül pszichológiailag sem lett volna helyes nyíltan zsarolni. Az esetleges terhelő adatokat csak akkor szedték elő, ha másképp nem ment a dolog” – teszi hozzá Ungváry Krisztián.

Nemet mondani is határozottan lehetett, Rainer M. János szerint az esetek 90 százalékában ez semmilyen következménnyel nem járt, különösen a rendszer késői szakaszában.

Ungváry hasonlóan látja: mint mondja, átlagban minden második beszervezés meghiúsult, mert azok, akik a beszélgetés során először igent mondtak (és adott esetben alá is írtak), később már nem mentek el a második találkozóra. A beszervezési kísérletek kb. 30%-a pedig már a beszélgetés alatt úgy alakult, hogy az érintett beszervezésétől el kellett állni, mert ellenállást tanúsított.

„1962 után egyetlen esetet sem ismerek, amikor emiatt valakit súlyos retorziók értek volna. Minden statisztikai adat arról tanúskodik, hogy a beszervezettek között is hatalmas volt a fluktuáció” – fogalmaz.

Tényleg előfordult, hogy visszanyalt a fagyi?

A sorozatban a beszervezett fiú idővel egyre inkább vérszemet kap és ő maga is átver, kicselez, zsarolni kezd, többek között a beszervezőit is.

Rainer M. János szerint konkrét zsarolásra nem, arra viszont minden további nélkül lehetett példa, hogy valaki túljárt a tartótisztje eszén. A hálózati személy és a beszervezők között gyakran folytak játszmák, például a kapott információk manipulálása, torzítása által.

Emiatt alkalmazták az ellenőrzés intézményét, vagyis azt, hogy a különösen fontos személyeket soha nem egyetlen ember figyelte meg, mindig volt egy vagy akár több biztosíték a rendszerben. A későbbi miniszterelnökre, Antall Józsefre például 1956 után nemcsak az egyik kollégáját, de egy diákját is ráállították a budai Toldy gimnáziumban, ahol tanított. Ők ketten egymást is ellenőrizték – anélkül persze, hogy tudtak volna egymás tevékenységéről.

„Még vártam is, hogy a történet egy pontján majd fény derül egy hasonló fordulatra, tehát arra, hogy a főszereplőt is ellenőrizték ily módon. Ez eddig nem történt meg, pedig nagyon is életszerű lenne, hiszen az ellenzéki vezérnek, Száva Zsoltnak szemlátomást óriási jelentőséget tulajdonítanak” – mondja Rainer.

Ungváry szerint csak rövidebb távon fordulhatott elő, hogy egy ügynök dezinformált, ezek azonban előbb-utóbb kiderültek, a visszazsarolást pedig teljesen elképzelhetetlennek tartja. Külföldi viszonylatban gyakrabban előfordult, hogy a beszervezett félre tudta vezetni tartótisztjét, kifejezett zsarolásra viszont itt sem ismer példát.

A főszereplő viszont idővel a környezetét is zsarolni kezdi: miután lebukik a megfigyelt kör egyik tagja előtt, gyorsan kér róla valami kompromittáló infót a tartótisztjétől, hogy onnantól ezzel tartsa sakkban.

„Ez teljesen elképzelhetetlen, irreális, a korabeli szabályzatoknak is ellentmondó, valamint általános szakmai okokból is teljesen abszurd fordulat” – mondja Ungváry, aki szerint a sorozat teljes hamissága már az első részben kiderül, amikor a főszereplő saját szakállára autós üldözést kezdeményez, majd elkezdi átkutatni a célszemélyek csomagjait.

Ilyesmi szerinte soha nem volt egy ügynök feladata, nem beszélve arról, hogy pszichológiailag is teljesen abszurd lett volna, ha valaki így viselkedik frissen egy beszervezés után. Ez a magatartás még később is elképzelhetetlen volt, valamint a szabályzatokkal is teljesen szembe ment.

„Egy ügynök csak azt volt jogosult megtenni, amire a tartótiszttől kifejezett utasítást kapott, de a tartótiszt nem tehette meg, hogy olyan munkákat bíz rá, ami a hivatásos állomány feladata. Itt egy hierarchikusan épülő, folyamatos ellenőrzésen alapuló rendszerről beszélünk, amelyben ilyen szabályellenes húzások teljesen elképzelhetetlenek. Ezzel szemben az, hogy egy ügynök dekonspirálódott, azaz lebukott, nem volt ritka jelenség” – tette hozzá Ungváry Krisztián.

Rainer M. János szerint ugyanakkor akinél akár csak felmerült a lebukás veszélye, azt vagy „pihentették” egy ideig, vagy ha a környezetében már konkrét beszédtéma volt, hogy valami nem stimmel vele, inkább gyorsan kizárták a hálózatból és más személy után néztek. Nyílt lebukásig tehát nem igazán fajulhatott a helyzet.

Bulizó fiatalok szervezték az ellenállást, élükön egyetlen vezetővel?

A sorozat a fenti képet sugallja, de Ungváry szerint ennek köze sincsen a valósághoz: az ellenállást, ami alatt itt az ellenzéki tevékenységet értjük, alapvetően értelmiségi jellegű találkozásokon szervezték.

Rainer szerint is főként szakmai tevékenységek köré csoportosult az ellenzék, az ELTE bölcsészkarán például már a hetvenes években vitaesteket rendezett egy csoport a magyar oktatási rendszer problémáiról, de máshol is volt példa hasonlókra.

„Természetesen a bulizás fontos szerepet töltött be ebben a korosztályban, és az egyetemi klubokban volt is rá lehetőség. Ugyanakkor nagyon komoly szakmai munka is folyt, tudatosan reflektáltak a közélet történéseire. Ez fontosabb volt, mint a szórakozás” – hangsúlyozza.

A sorozatban a nagy ellenzéki találkozót végül egy KISZ-rendezvény keretei közé rejtve tartják meg. Ungváry Krisztián ezzel kapcsolatban azt mondja, ilyenre (tehát az ellenzéki szervezkedők és a KISZ együttműködésére) elvileg lehetett példa.

Rainer M. János szkeptikusabb: szerinte a KISZ befolyása a ‘80-as évek közepére már erősen visszaszorult, a mozgalom enyhén szólva az apály állapotába került, az egyetemeken eljelentéktelenedett. Ott is voltak ugyan értelmes emberek, akik kereshettek kapcsolatokat, de partnerként biztosan nem kerültek szóba az ellenzék köreiben.

Azt is fontos kiemelni, hogy nem volt egyetlen központi alakja az ellenzéknek: az egyetemi hallgatói mozgalmakat ad hoc csoportok, baráti körök alkották, nem emelkedett ki senki közülük.

„Persze dramaturgiailag jó döntés az egész mozgalmat egy arccal ellátni, de a valósághoz ennek nem sok köze van” – fogalmaz Rainer, aki szerint a ‘80-as években már rajtaütésekre, tömeges letartóztatásokra sem igen volt példa. Így a sorozatnak azok a jelenetei se mondhatók hitelesnek, amikor több tucat rendőr szállja meg a kollégiumot, miután „izgató jellegű röpiratokról” kapnak bejelentést.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Engedély kellett a rádióvásárláshoz, tilos volt csoportosan hallgatni és börtön járt a külföldi adók hallgatásáért
Zentai Mihály rádió- és tévégyűjteménye az országban egyedülálló. Az édesapja által elásott, aztán a háború után kiásott gramofonos Orion a tárlat legbecsesebb darabja.

Link másolása

hirdetés

Ritkán adatik meg az embernek, hogy a szenvedélyének élhessen, de Zentai Mihály, a nyíregyházi Antenna Hungária adótornyának utolsó állomásvezetője élő példa rá. Nyugdíjazása óta az adótorony tövében működteti különleges magángyűjteményét és kiállítását, amely a korabeli adóberendezésen felül egy tekintélyes rádió- és tévékollekciót foglal magában, sok egyéb retró érdekesség mellett.

A kellemes orgánumú, kedélyes öregúr 1967-től 2007-ig dolgozott a Nyíregyháza Rádióállomásnál, amelynek ráadásul idén volt az üzembe helyezésének 70. évfordulója. A rádió Mihály számára a nagybetűs szerelem, és mindig boldog, ha valaki őszintén érdeklődik a – nagyrészt adományokból gyarapított – körülbelül 400 darabos gyűjteménye iránt, amelynek a fele ki van állítva. Szerencsére mindig akad is látogatója, és meglepő módon többen jönnek látogatni az ország távoli pontjairól, mint a környékről, nem beszélve a svájci és német turistákról. De azért a helyiek is elismerik a munkásságát, amire a legékesebb bizonyíték, hogy idén a tárlata hivatalosan is bekerült Nyíregyháza városi értékei közé. Nem csoda, hiszen a kiállítás felvonultat közel 400 darab rádiókészülékeket az 1920-as évektől az 1960-as évekig, illetve nagyjából 180 darab televíziókészüléket, de akad ott tölcséres és táskás gramofon is vagy rádióújság 1951-ből.

– A háború előtt az olyan gyártók, mint a Philips, Siemens, Telefunken, Standard és a magyar EKA Magyarországon működtek, de az államosítás után csak az Orion maradt meg – idézte fel Zentai Mihály. – Utána jött a Videoton, amelynek kezdeti haditechnikai termékei Vadásztöltény néven futottak, ezt nevezték át.

A ’30-as években még Horthy néprádiót kellett hallgatni mindenkinek, van nekem is egy magyar címeres példányom belőle, a II. világháború után pedig elindultak a Kossuth és Petőfi rádióadók.

Ami a tévéket illeti, eleinte egycsatornás készülékek készültek (mint a Tavasz vagy a Benczúr), ami azt jelentette, hogy ha valaki mondjuk Sopronban lakott és elköltözött Nyíregyházára, akkor addig nem tudott tévézni a készülékén, amíg a bemenő körben egy speciális betétet nem cseréltek, mert ott már más frekvencián működött. Később megjelentek az említett, korszerűbb Videoton és Orion gyártotta tévék, hordozható és beépített rádiós változatokban egyaránt – foglalta össze a műgyűjtő, hozzátéve, hogy ezeken a készülékeken már megpróbálták állítgatni az akkortájt tiltott Szabad Európa rádiót.

A szocialista néprádión nem véletlenül voltak csak helyi adók, de az ügyesebb rádiós emberek átalakították rövidhullámmal és akkor tudták fogni a külföldi adókat is, viszont ha egy rosszindulatú szomszéd meghallotta és feljelentette az illetőt, akkor börtön járt érte.

A gyűjtemény tulajdonosa arról is mesélt, hogy manapság már nehéz belegondolni, hogy régen csak engedéllyel lehetett készülékeket vásárolni és birtokolni. – Nekem van is ilyen engedélyem a ’40-es évek második feléből, a Magyar Postától kellett beszerezni. A hátsó oldalán fel vannak tüntetve a feltételek, hogy milyen körülmények közt lehetett hallgatni, például csoportosan nem volt szabad, a régi többlámpás készülékek ugyanis külföldi adókat is tudtak fogni. Ennek a havidíja 10 forint volt, minden hónapban hozta a csekket a postás, emellett lehetett üzemeltetni a készüléket. A tévézésnek havi 50 forint volt az ára a ’70-es években, és ugyanúgy a postán lehetett beszerezni a nyomtatványt hozzá – idézte fel Mihály a részleteket, és azt a tényt is, hogy hazánkban a TV-sugárzás 1957. május 1-től indult. Már a kezdetektől kellett fizetni rá havidíjat, amit később összevontak a rádióengedéllyel, de ma már nincs ilyen. Valamikor a tévé- és rádiósugárzás tehát a posta hatáskörébe esett, a műsorkészítés pedig a Magyar Rádió és Magyar Televízió feladata volt.

hirdetés

Amikor Mihályt a legkedvesebb relikviájáról kérdeztem, azt feltételeztem, hogy a félezer darab közül nehezen választ majd, de rögtön rávágta, hogy „a kedvenc rádiókészülékem egy Orion 255G gramofonnal együtt”. Kiderült, hogy a (képen látható) szerkentyűt 1942-ben vette az édesapja, és annyira félt, hogy a háborúban baja esik, hogy inkább becsomagolta és elásta, mielőtt a frontra ment. – Amikor vége lett a csatáknak és hazajött, kiásta az Orionját és gyerekként ezen hallgattam a műsorokat – érzékenyül el az öregúr hangja.

– Apám szerette hallgatni titokban a Szabad Európát, és persze én is csavargattam, amikor nem látta. De rajta nem fogtam ki, este megkérdezte, hogy ki nyúlt hozzá, hiszen el voltunk tiltva a készülékétől, az az ő privilégiuma volt. Én bátran bevallottam, hogy én voltam, de érdekelt, hogy honnan tudta. Kiderült, hogy nem ott volt a mutató, ahol ő hagyta...be volt állítva a rovátkák városonként a skálaüvegen, egyébként Nyíregyháza is köztük volt, akkoriban a zölden világító hangolásjelzőket macskaszemnek hívták. Jópofa belegondolni, hogy ma már mi kérjük meg az unokákat, hogy állítsák be a rádiót.

Ha szeretnétek ti is elmerülni Zentai Mihály véget nem érő tudásában és történeteiben, akkor a legközelebbi országjáró körutatok során látogassatok el a nyíregyházi Rádió-TV múzeumba.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Szerelemtanácsadók a békebeli Budapesten
Milyen tanácsot adtak a múlt század elején a korabeli fiataloknak? A „szerelemtanácsadók” mai szemmel sokszor fura tippjei közül válogattunk.
Pályi Brigitta írása az Emlékezz Budapest blogon, Címkép: Korabeli pár fényképe. 1900. Fortepan/Karabélyos Péter - szmo.hu
2022. május 27.


Link másolása

hirdetés
Pályi Brigitta vagyok, doktorandusz hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Történészként a 20. század eleji Budapest tanulmányozása során számos értékes és érdekes részletet találtam, amelyet szeretnék mindenkivel megosztani: anekdoták, pletykák, legendák, különös, megdöbbentő tények a főváros tereiről, utcáiról, épületeiről és emberközeli történeteiről. Ezúton szeretném megismertetni és közelebb hozni a munkámat, megmutatni a város egy új, eddig ismeretlen arcát és hétköznapjait, közös múltunkat, történelmünket. Emlékezz hát, Budapest!

Te igazán jártas vagy a szerelemben? Vagy olykor neked is jól jönne néhány jó tanács? A 20. század eleji fiatalság meglehetősen elveszett volt szerelem terén, hiszen két világ határán egyensúlyoztak - ahogyan az szinte minden korban lezajlott - a modern harcolt a maradival. Ezért is láttak napvilágot olyan könyvek, amelyek a szerelem témája kapcsán számos területen igyekeztek a fiatalokat okítani: pl. hogyan ápolják a bőrüket, meddig aludjanak, mit ajándékozzanak és milyen papírokkal készüljenek a házassági procedúrára. Lássuk hát, hogy két korabeli szerző (Dura Máté és Méhes András) milyen jó tanácsokkal szolgált az egykori budapesti fiatalok számára (még esetleg hasznosíthatunk is belőle valamit)!

Ezek az úgynevezett „szerelemtanácsadó” könyvek elméletileg a 20. század eleji fiatal, modern gondolkodású generáció igényeit igyekeztek kielégíteni, gyakorlatilag mást sem tettek, csak a korabeli társadalom elvárásait tolmácsolták. Az igazi változást azonban az érdekházasság megrögzült intézményének felszámolása hozta volna, amelyről addig szó sem lehetett, ameddig a nők nem válhattak önálló egzisztenciákká, és gyakorlatilag a megélhetésük múlott a házasságon. Vagyis ezekenek a könyveknek nem volt korszakalkotó tartalmuk.

A "szerelemtanácsadó" irodalom egyik képviselője Dura Máté, akinek Szerelmesek könyve című munkáját 1900 körül adták ki. Egy szerelmes fiatal életének sokféle területével foglalkozik: például illemtannal, öltözködéssel, névnapi köszöntéssel, illetve még pár témával, amelyeket külön is kiemelnék:

Ha többet is szeretnél tudni ebben a témában kérlek, hogy vásárolj az általam írt Szerelmes Budapest című könyvből az új közösségi piactéren, a Brancson, hogy a könyv megjelenhessen, és még több érdekességet tudj meg Budapest szerelmeseiről!

hirdetés
Ajándékozás

Ha valaki ajándékozni akart, akkor jó, ha tisztában volt vele, hogy az egyes színeknek és az egyes virágfajtáknak is más-más jelentésük van. Ha például bazsarózsát adott valaki ajándékba, az azt jelentette, hogy „te vagy az első szerelmem”, ha viszont napraforgót, akkor annak jelentése „Ne légy hiú!” volt. Szóval vigyázni kellett, mert óvatlanul akár meg is bánthattuk a másikat.

Szépségápolás

A könyv külön kitér arra is, hogy a hölgyek, illetve bajusz esetében az urak, hogyan ápolják testüket, hogy az megfelelő kinézetű legyen: itt kitér a bőrápolástól kezdve, a fogak tisztántartásán át egészen addig, hogy mennyit is kell egy szerelmesnek aludnia. A hölgyek kézápolására például ezt javasolja: „A hölgy, aki azt akarja, hogy bársonyos bőrű, hófehér kacsója legyen, jól teszi, ha a kezét esténkint tisztára mossa, megszárítja, kevés lenolin krémmel vagy tiszta vazelinnel jól bekeni és a zsiradékot néhány perczig jól bedörzsöli. Húzzon ezután kezére finom bőrből készült kesztyűt s azzal tartsa fedve a kézbőrt reggelig.”. Vagyis a hölgyek aludjanak kesztyűben.

Házasság menete

A szerelem egyik fontos állomása a házasság (bár ez abban a korban éppen nem volt igaz), ezért a könyv külön bemutatja, hogy pontosan mi is volt a törvényes házassági procedúra menete. aki házasodni akart, az innen megtudhatta, hogy milyen papírokra van szüksége a házassághoz, és azt hol kell beszerezni. Ami ebből számunkra is érdekes lehet, például az, hogy a házasságot előre kihirdették, s azt 14 napig bárki megakadályozhatta, ha valamilyen akadályról tudott. Vagy figyelemfelkeltő például a következő szabályozás: „Ha az özvegynő férje halálától számított 10 hónapon belül akar új házasságra lépni (…), úgy az özvegynek hatósági orvosi bizonyítvánnyal kell igazolni, hogy nincs áldott állapotban.”. Vagyis terhes nő nem házasodhatott.

Ezeken kívül találhatunk még Dura Máté könyvében szerelmes verseket, idézeteket, népdalokat, valamint egy névnapmutatót is, hogy a szerelemes tudjon róla, hogy a kiszemeltjének mikor is van a névnapja.

Emellett a Szerelmesek könyve mintegy határidőnaplóként, vagy úgynevezett zsebkönyvként is funkcionált, amelybe bejegyezhette a hölgy, vagy úr, hogy milyen eseményeken vett részt egy adott hónapban, illetve hogy kikkel ismerkedett meg.

Ha pedig valamelyik fiatal szerelmes kevésbé lett volna jártas a levélírásban (amely ugye akkoriban az egyik legfőbb kommunikációs eszköz volt a technika fejlődése ellenére is), akkor a kezébe vehette Méhes András Szívek tolmácsa című könyvét, s kimásolhatott levélmintákat belőle. A Szívek tolmácsa a női-férfi kapcsolatok szinte összes szituációjára kínált levélszöveget:

  • Ismerkedés folyamatában írott levelek: pl. báli estély után írt ismerkedést kezdeményező levél
  • Boldog szerelmesek levelezése
  • Boldogtalan szerelmesek levelezése
  • Csalódás
  • Veszekedés
  • Féltékenység
  • Szakítás

Méhes András: Szívek tolmácsa c. könyvének borítója

Ezeken kívül a könyv ajánl levélmintákat az úgynevezett „küzdő” szerelmeseknek is, ami pedig azért is meglepő, mert itt ezalatt a titkos szerelmeseket érti, vagyis a szeretőket.

A szeretők intézménye erkölcsileg elfogadhatatlan volt a korabeli társadalomban, azonban ez is azt látszik bizonyítani, hogy valójában a társadalom kimondatlanul elfogadta ezt az intézményt, mint az érdekházasságok következményét, sőt tisztában is volt ennek negatív voltával, mégsem kezdett vele semmit, inkább beletörődött.

itkos szerelmeseknek szánt levélszöveg Méhes András könyvéből

Hogy kinek is szól az Emlékezz Budapest blog? Mindazoknak, akik szeretik Budapestet; akik már régóta élnek benne és szeretnek nosztalgiázni, vagy akik még csak most ismerkednek vele. Szívből ajánlom mindazoknak is, akik szeretnek a múltbeli dolgokkal foglalkozni, akiknek egy kis érdekesség feldobja a napjukat, akik szeretik a pletykákat, és a rendkívüli sztorikat, vagy egyszerűen csak szeretnének többet megtudni arról a helyről, ahol élnek.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: