hirdetés
IMG_3063.jpg

Megkóstoltuk a legendás velős pirítóst - a Hatlépcsősben jártunk Balatonfüreden

Vass Adrienn, Fotók: Törőcsik Csilla, Hatlépcsős, Vass Adrienn - szmo.hu
2020. január 25.


hirdetés

Szóval ez lenne a legenda története, és ezek szerint

a velős régi receptje nagyjából 1997-1999 óta változatlan.

Amúgy nem is bonyolult, úgyhogy a lényeget gyorsan ide is kanyarítom nektek:

Mindössze olaj, azon pirított hagyma, bors, paprika, só és sertés agyvelő kell hozzá. Lassan, gyakorlatilag takaréklángon kell készre főzögetni. Aztán egy óriási szelet, pirított kenyér képezi az alapot, amit a velővel kenegetés után még egy kicsit meg kell pirítani sütőben. És kész is!

Az ár most 950 forint, ami még mindig nagyon kecsegtető, így mi is, zsigerből berendeltük.

Nehéz megmondani, hogy ez-e a velős pirítósok királya, vagy sem, de nekünk nagyon ízlett.

A kenyér friss és ropogós volt, a velő pedig jó fűszeres. Igazi, magyaros verzió ez. A tetején a lilahagyma, és a kis csípős paprikaszelet pedig a korona.

Ha bírjátok az egyszerű, de nagyszerű, paprikás hangulatú ételeket, akkor ez is be fog jönni.

Mi próbáltunk még gulyást, marhapörköltet és egy random bolognai spagettit is náluk, csak hogy teljesebb képet kapjunk a helyről, de ennyi ételt másnak semmiképpen sem ajánlunk 2 főre. Egy pirítóssal is jól lehet lakni, úgyhogy hiába küzdött a pörkölttel a férfi, nehezen lélegzett utána.

Kiemelni a levest szeretném még mindenképpen. Csodás, puha marhahús, apró csipetkék és határozott darab zöldségek, vastag, ízletes lében. Ilyet legközelebb is kérünk!

Minket 2020-ban is megvett ez a velő kilóra. Menjetek! Egyetek! Ne tűnjön el ez a legenda.

Muskátli Borozó, Hatlépcsős

Cím: Balatonfüred, Jókai Mór u. 30

https://www.facebook.com/hatlepcsosetterem


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
DSC_4321.jpg

10 hely a Balatonnál, ahol télen is jót ehetsz

Gondoltad volna, hogy a Badacsony és a Balaton télen is virágzik és pezseg? Mi leteszteltük a környéket a hétvégén, a Gasztrohegy apropójából.
Szöveg: Vass Adrienn; fotó: Csákvári Péter - szmo.hu
2020. január 22.


hirdetés

Mostanában egyre többet hallani arról, hogy a Balatonon nincs vége az életnek a nyári hónapok után sem, hogy a vendéglátóhelyek egész éves nyitvatartásra rendezkednek be. Örülünk az ilyen híreknek, de míg a saját szemünkkel nem láttuk, mi is nehezen hittük ezt el...

A hétvégén egy páratlan összefogás, a Gasztrohegy januári eseményén jártunk, és valóban leesett az állunk. Pezsgett a környék, és meglepően sok helyen készültek finom ételekkel és jó borokkal. És nem törődve a dérrel és faggyal, rengeteg turista lepte el a hegyet és környékét. A téma a Vadászidény volt, de nem csak különleges vadhúsokat kóstoltunk. Mondjuk és mutatjuk a saját élményeinket!

A cikk végén pedig megtaláljátok a Gasztroheggyel kapcsolatos egyéb tudnivalókat is. Hiszen februárban is várnak titeket egy különleges hosszúhétvégével.

Február 15-16-án a Disznóságoké lesz a főszerep!

Lelövöm a poént már az elején. A 10 vendéglátóhely, ami összekapcsolódott a Gasztrohegy alkalmával, mind fantasztikusan szerepelt. Egész egyszerűen nem találtunk olyan ételt ami ne ízlett volna, és nem volt olyan helyszín, ahova ne térnénk vissza örömmel. Ez számunkra és óriási meglepetés volt, és abszolút ritkaság számba megy. Úgy tűnik, hogy ez az összefogás már csak azért is hasznos, mert a név garancia a minőségi vendéglátásra, ráadásul egyáltalán nem csak vidéki körülményekhez képest. Ezek a menük és helyek egy városban is jól mennének, és véleményem szerintem akár más országban is megállnák a helyüket.

hirdetés

Egy vagy két nap persze kevés 10 hely megismerésére, mi is péntektől keddig hosszabbítottuk meg a hétvégénket, és nektek is jó szívvel ajánlhatjuk a több napos tartózkodást.  

Tilia - A Badacsonyi Borvendéglő

A Tilia étterem a Neptun Hotelhez tartozik, ami az elmúlt években tulajdonosváltáson és komoly felújításon esett át. Érdemes náluk megszállni, mert az apró wellness részleg mellett, remek reggelivel és egyszerre modern, bohém és elegáns szobákkal várják a vendégeket.

Az étterem egy pincében található, de a design annyira kellemes és hangulatos, hogy az ember szívesen időzik egy kávé vagy limonádé mellett még pár percet... órát.

A vadászidényes tematikához kapcsolódva itt egy remek gemenci vadgulyás volt az étlapon, meg túrófánk erdei bogyósok lekvárjával. Egyiket sem tudtuk kihagyni, és mindegyiket nagyon szerettük.

Laposa Birtok

Laposáék rendesen bevették a Badacsonyt, és nagy szerepük van abban, hogy a környék így él és virul. Remek boraik mellé most  muflon szűz volt tálalva a hegyen. Talán ez volt a környék legkülönlegesebb fogása. Nagy élmény volt egy ilyen vadat kóstolni. Nem is tudtuk, hogy a meleg konyhájuk miatt is megéri már feléjük járni.

Pláne Badacsony Borterasz

Annyira klassz ez a hely, hogy arra szó nincs. Maga az épület is olyan, mint egy különleges hobbitkunyhó, és ami bent fogad, arra végképp nincs felkészülve az ember. Különleges borok és jó hangulat. Kaja fronton pedig vadnyúl rillettes, kardamomos kalács és répa chutney volt a hétvége sztárja. Nekem ez az egy hely és ez az egy étel is bőven elég lett volna a boldogsághoz. Vissza kell jönni tavasszal is, amikor él a terasz, és üzemben van a sparhelt!

Hotel Bonvino Wine & Spa

A Bonvinoban két éjszakát töltöttünk, de duplaennyi se lett volna elég. Remek a wellness, barátságosak és kényelmesek a szobák, és a félpanziós ellátás is meglepően jó élmény volt.

Náluk a svédasztalos reggelibe és vacsorába kóstoltunk bele, és nehezen tudtunk megállni 1-2 ételnél (jó, nem is álltunk meg). Vannak azok a hotelvacsorák, amikor összevissza tömsz mindent magadba, de úgy igazán nem marad meg semmi. Hát itt körülbelül az összes ételt fejből fel tudnám sorolni, mert annyi klassz lehetőség volt és olyan jók voltak az ízek.

Egy egész napos gasztrotúra után csak akkor megy le az ember vacsorázni, ha komoly indoka van rá. Én alig vártam, hogy egy jó levessel zárjam itt a napot... aztán alig vártam, hogy reggelizhessek egyet.

A folytatásért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
DSC_3117.jpg

A legszexibb budapesti pizzéria! – a Digónál jártunk, a Kazinczy utcában

Végre éttermi körülmények között is ehetünk igazi nápolyi pizzát a belvárosban. Teszteltük a helyet.
Fotó: Csákvári Péter, szöveg: Vass Adrienn - szmo.hu
2020. január 18.


hirdetés

Decemberben új egységgel bővült a Digó pizzéria flottája, de mi szokásunktól eltérően nem siettünk annyira hozzájuk. Hiszen ettünk már jópár Digó pizzát az elmúlt években. Először az Akvárium előtt bűvöltek el, majd a fesztiválokon faltuk őket két koncert között, és a Rómain is megnéztük a teraszukat. Így valahogy azt éreztük, hogy mi már mindent láttunk tűlük.

Mit mutathatnak még nekünk? Miért kellene a Kazinczy utcát is útba ejtenünk?

Aztán az egyik héten valahogy csak megjött a kedvünk a jó nápolyi pizzához, és reméltük, hogy hoz valami olyan újdonságot az hely, ami miatt érdemes lesz tollat ragadni. És láss csodát, most itt vagyunk.

Nem tudom, pontosan mire számítottam, de egy ilyen étterembelsőre biztos nem. A srácok részéről megmaradt a laza, közvetlen fogadtatás, de a berendezés és a kések, villák, poharak együttes hangulata teljesen más szintre emeli a Digótól megszokott élményt.

Rendesen elegáns és szexi a hely. De nem úgy elegáns, hogy csak ingben tudsz beülni, hanem inkább trendi, fiatalos és letisztult hangulatot áraszt.

hirdetés

Nyugis elektronika cseng a fülbe, és a pizzák mellett a borok és koktélok is repkednek ki az asztalokhoz. Még semmit nem ettem, de már nagyon bírtam az egészet.

És ha már újdonságot akartunk, hagytuk rábeszélni magunkat az előételre. Azaz az előételekre. És ez volt a hét, ha nem a hónap legjobb döntése.

Burrata a kemencéből - 1490 forint

A burrata egy friss sajt, aminek a külső része szilárdabb mozzarella, a belseje pedig egy tejszínesebb, lágyabb sajt. Ezt ők a fokhagymás paradicsomszósszal együtt a kemencébe tolják pár percre. Mielőtt forró és lágy formájában elénk kerül, még egy kis pecorinot és bazsalikomot kap a tetejére, és egy fűszeres-diós-fenyőmagos focacciát mártogathatunk bele.

Óriási adag, és szó szerint orgazmus az ízlelőbimbóknak.

Én ennél többet azon az estén nem is kívántam már, az előételnél megjött a csoda. És ez még csak nem is az én előételem volt...

Antipasti D.O.P tál - 1790 forint

Idézem: "A kemencés burrata mellé összeválogattunk nektek egy előétel tálat eredetvédett alapanyagokból.

Alig lehet megszámolni, mennyi ínyencség van rajta, de pármai sonkát, olasz szalámit, pecorino sajtot, mozzarellát, parmezánt és focacciát biztosan tartalmaz a tál."

Hát ez így eleve a legjobb borkorcsolya evör, de nyilván volt rajta még többféle savanyított csoda, meg egy kis oliva, meg egy kis kapribogyó... meg nem is tudom pontosan, hogy mi még, hiszen szabályosan sokkot kaptam.

Ez csak az előétel? Ez csak az előétel!

Én nem tudom, hogy meddig tarthatóak ezek az árak, hogy nekik is megérje, de ha rám hallgattok, azon nyomban foglaltok náluk asztalt, amíg tutira ez a felállás.

És még csak ezután jöttek a pizzák.

Ha valakinek nem lenne meg, gyorsan azért tisztázzuk, hogy mitől olyan extra a Digó pizzája, és miért lesz teljesen új élmény neked, ha eddig még nem ismerted a nápolyi stilót.

“A nápolyi pizzának a tésztája az, ami igazán különleges. A hosszú – legalább egy napos – kelesztésnek köszönhetően rendkívül ízletes, puha, középen vékony, de a széle – hirtelen sütés által – akár 2 cm magasra felpuffadt, kívül roppanós, levegősen könnyű tészta keletkezik, amelyen jól láthatóak a fatűz lángjának köszönhető jellemző sötét pöttyök. Az eredeti nápolyi pizza elkészítéséhez elengedhetetlen a hagyományoknak megfelelő felépítésű fatüzeléses kemence, amelynek köszönhetően 480 fokon kevesebb, mint 90 másodperc alatt készül el a pizza.”

A paradicsomuk San Marzano, a Vezúvról, a bivalymozzarellájuk pedig Campaniaból jön. És a többi alapanyag sem megúszós. Elképesztő sonkák és szalámik várják, hogy feltét legyen belőlük.

Marinara - 1990 Ft

Marinara pizzát csak akkor mer rendelni az ember, ha tudja, hogy a tészta és a szósz elég a boldogsághoz, ha ez a két alapanyag, némi főszerrel, olivával és fokhagymával képes megcsinálni a bulit.

Döbbenet, de ez annyit adott, mint máshol a sonkával, gombával, kukoricával és kiló sajttal megborított SE!

Friarielli és nápolyi szalámi - 2890 Ft

Ezt a pizzát úgy ajánlották nekünk. Mert a friarielli olyan extrás feltét, amit nem gyakran látsz a városban, de még Olaszországban sem mindenhol. A brokkolik családjába tartozó, mégis inkább spenótra emlékeztető, savanyított zöldség nem csak kinézetével dobja fel a pizzát. Igazán izgalmas kombináció ez így.

Nem tudtunk belekötni, de annál inkább köszönjük a tippet.

A Digó igazán meglepett. Ez a legstílusosabb pizzéria most Pesten, ahol a minőségi nápolyi mellett jó bort, koktélt és előételt is érdemes fogyasztani.

Nem tudom nem ajánlani őket, pedig szívem szerint inkább megtartanám magamnak a tippet, hogy mindig legyen szabad asztalom, ha arra járok!


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
Copy-of-DSC08188-Edit-1.jpg

Izraeltől Spanyolországig - világkonyhák a bulinegyedben

Kipróbáltuk a négy legizgalmasabb helyet, a portugál pékségtől a spanyol tapas-bárig.
Csákvári Péter - szmo.hu
2020. február 05.


hirdetés

Van egy hely a város közepén, ahova a magyar leginkább csak dolgozni jár, a mi fejünkben lassan szitokszó a neve az éjszakai életben, egy darabig hónapról-hónapra új cégérek váltották ott egymást, és a külföldiek számára az első számú éjszakai célpont Budapesten. Az ország legdinamikusabban fejlődő udvara, belvárosunk Dubaja, a magyar Time Square azonban egy igen érdekes irányba kezdett fejlődni.

Atyaúristen hány cikket kezdtem már azzal, hogy „új hely nyílt a bulinegyed szívében”. Ennek oka egyértelműen pedig az, hogy mocsok sok étterem nyitott a bulinegyed szívében, és szintén sok adta át a kilincset egy másik formációnak. Ez a szív pedig nem más, mint

a Gozsdu-udvar, ami a kezdeti klubbosodás után most a gasztronómia gócpontja lett - csak nem igazán a miénk. Pedig olyan kulináris élményekkel pakolhatunk itt fel, amikhez sok ezer kilométert kellene utaznunk,

ugyanis a Gozsdut annyira ellepték a külföldiek, hogy bizonyos értelemben külfölddé is vált. Ez a tény ugyanakkor nem igazán viselte meg senki lelkét, hiszen isten igazából sosem volt egy kultikus hely a városban, leginkább a történelem csak sötét foltokat ejtett rajta. 

De mi is az a Gozsdu-udvar?

hirdetés

A Gozsdu-udvar a budapesti Király utca 13. szám és a Dob utca 16. szám között hét négyszintes épületből (4800 m²) és hat udvarból áll, amelyhez hozzáadódik a Holló utca 10. szám alatti, szintén négyszintes épület. Az épületegyüttest a román nemzetiségű Gozsdu Manó (Emanoil Gojdu) ügyvéd végrendelete alapján 1870-ben létrehozott Gozsdu Alapítvány építette 1901-ben, Czigler Győző tervei szerint. A Gozsdu-udvar pár percre található Budapest egyik legforgalmasabb részétől, a Deák Ferenc tértől és az Andrássy úttól. A tágabb városrészt az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. A második világháború idején a gettó szíve volt, majd később államosították, a kétezres években pedig egy cég vásárolta meg, hogy kialakítsa a mai formáját.

A Gozsdu klubtól Tel-Avivig

Amikor 2008 tájékán először sétáltam be a rosszéletű Király utca felől az udvarba, még csak egy olasz étterem, és a Gozsdu klub bontogatta itt a szárnyait. Egy gigászi felújítás végső munkálatainak lehettünk tanúi, szinte nem hiszek a szememnek, ha ránézek egy akkori képre az udvarról. A következő években rengeteg hely költözött be, majd szépen meg is telt az egész, és megkezdődött a bulinegyed projekt, ami bizony innen robbant ki.

Furcsa mód, a bulikahangulat az elmúlt két évben kicsit elcsendesedett, kijjebb költözött, a Gozsdu pedig átadta magát az éttermek világának, és két részre is szakadt: a Zsidai féle Spílerek és a Gozsdu klubbot leváltó Jamie’s Pizzeria viszi a Király felőli többséget, a Dob utca és a Holló utca felé pedig egy másik cég terjeszkedett, ami ügyesen felvásárolt egy csomó üzlethelyiséget, és egyszer csak azt vettük észre, hogy ez baromi izgalmas helyeknek adott teret. Történt ugyanis, hogy ez a cég megelégelte a sok kontár turistalehúzó helyet, akik újra és újra próbálkoztak az udvarban, és inkább maga kezdte formálni a kínálatot különböző tematikájú színvonalas egységekkel. És ezzel el is érkeztünk a lényeghez, a négy legizgalmasabb játékosukhoz.

Lisboa

Kezdjük a mindenhez kapcsolódó elemmel: a Lisboaval. Amikor elképesztő hírveréssel berobbant a Gozsdu első péksége, elég nehéz volt összerakni, hogy miért portugál. Miért ne? A portugálok életében a pékség egy sokkal fajsúlyosabb dolog, mint a miénkben, és szó se róla, egy sem volt még a városban, ahol egy igazi pastéis de nata-t lehetett volna kapni. A helyet egy portugál fiatalember irányítja, aki totál autentikus keretek között tudja tartani a termelést, és egy igen üde színfoltja lett az udvar közepének is a hely.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
81301844_2503813153200052_210568189094920192_n-1.jpg

Milyen pezsgővel koccints szilveszterkor? Segítünk!

Ha te sem tudod, milyen pezsgőt válassz, ismerkedj meg ezzel a fenséges nedűvel, és fogadj el pár hasznos tippet a vásárlás előtt.
Vass Adrienn - szmo.hu
2019. december 30.


hirdetés

Szilveszterkor még azokban a háztartásokban is előkerülnek a pezsgők, ahol amúgy nem túl gyakran kerül alkohol az asztalra, és minél ritkábban iszik az ember, annál kevésbé jártas a szeszek világában.

A pezsgő egy olyan borszármazék, amelynél a bor második érése magában a palackban megy végbe.

Az első pezsgőt 1670 – 1715 között Reims közelében, a champagne-i borvidékhez tartozó Szent Benedek-rendi apátság pincevezetője, dom. Pierre Pérignon készítette.

Parafa dugóval zárt le egy borosüveget, amelyet viaszba mártott drótkengyellel erősített rá.

Egy ideig próbálták titokban tartani a készítési folyamatot, azonban a 18. században már sokfelé ismeretes volt, és a 19. században már Európa-szerte készítettek pezsgőt.

hirdetés

Pezsgő szavunkat gróf Széchenyi István alkotta, aki a Hitel című munkájában elsőként nevezte a franciák champagne-át pezsgőnek.

És most jöjjenek a támpontok ahhoz, hogy jól választhassunk.

Komolyabb szakértelem nélkül a legegyszerűbb megoldás az, ha a nagyobb múltú pincészetektől választ az ember.

Ha valami igazán jót keresünk, az eljárás szerint Méthode Traditionnelle, azaz palackban érlelt pezsgők között kutakodjunk.

Ezen kívül az érlelés hossza is fontos. Minél tovább tart, annál izgalmasabb aromákat érezhetünk ki a pezsgőből, és annál krémesebb lesz a habzása.

Az, hogy mennyire édes pezsgőt választunk, az ízlésünkön múlik, de érdemes kísérletezni a szárazabbakkal.

A pezsgők világában a brut, azaz a száraz a legnépszerűbb.

Kicsit talán furcsának tűnhet, de az extra dry-nak magasabb a cukortartalma, mint a brut-nek, és még a száraz pezsgő is tartalmaz némi cukrot.

Cukortartalom szerinti besorolás:

Nyerspezsgő (brut nature, zéro dosage): a cukortartalom kevesebb mint 3 g/l

Extra brut: 0-6 g/l

Száraz (brut): kevesebb mint 15 g/l

Extra dry: 12-20 g/l

Dry (sec): 17-35 g/l

Félédes (demi sec, medium dry: 33-50 g/l

Édes (doux): több mint 50 g/l

Akár a hipermarketek polcain is találhatunk különösen jó tételeket.

A Hungaria rozéja például meglepő eredményekkel zárta szereplését a Franciaországban megrendezett világversenyen.

A pincészet egyik ’legifjabb’ tétele, az üde, mélyrózsaszín színű Hungaria Rosé Extra Dry nem csupán aranyérmet szerzett, hanem óriási szenzációként a világ TOP10 legjobb pezsgője közt végzett a francia Effervescents du Monde 2019 világversenyen. Ez a különleges pezsgősiker azért is lenyűgöző, mert ez az első alkalom, hogy Magyarország ilyen elismerésben részesült a dijoni megmérettetésen. A Hungaria Rosé Extra Dry mellett pedig csak francia és spanyol versenytársak kerültek a TOP10-es elitkörbe.

Miért pezsgővel koccintunk szilveszterkor?

A hagyományok szerint szilveszterkor szokás volt durrogtatni és hangoskodni, elűzve ezzel az óév minden búját és bánatát. Éjfél elteltével csakis gazdagságot hozó italt szabad fogyasztani, mert akkor az újévben nem kell hiányt szenvednünk semmiben.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!