KULT

„Voltak, akik fizikai rosszullétet éreztek olvasáskor” – Beszélgetés Dobray Saroltával a nagy sikerű Üvegfal című regényről

Egy örvényszerű házasság története a feleség és a férj szempontjából. Interjú egy regényről, ami nem ereszt.

Link másolása

Dobray Sarolta Üvegfal című könyve több, mint egy éve éli a saját életét, már a második kiadásnál tart, színpadi feldolgozásában Simon Kornél jeleníti meg Pétert, a férjet, Gryllus Dorka pedig Lénát, a feleséget, a hangoskönyv változatban pedig Balsai Mónit és Makranczi Zalánt hallhatjuk. A szerzővel a könyv kapcsán beszélgettünk.

– Mélybevágó, fejbevágó könyv: egy bántalmazó kapcsolat, egy házasság tíz évét meséled el benne a nő és a férfi szempontjából is. Ha irodalomról beszélgetünk, folyton feltűnik a diskurzus arról, mennyire fontos leválasztanunk a szerzőt a művéről, azaz mennyire beszéljünk rólad, mint íróról, a műhöz való viszonyodról, és mennyire inkább csak a műről.

– Az ember általában úgy ír regényt, hogy összegyúrja azt, amit a külvilágból megél, lát, megfigyel, a saját tapasztalataival. Több hasonló történetet hallottam, láttam magam körül. Nem tagadom, hogy nekem van ehhez közöm, saját tapasztalataim is akadnak róla. De az is igaz - és ezt biztos te is tapasztalod, - hogy annyi, de annyi ilyen sztori van körülöttünk… Ezekből a történetekből is építkeztem.

– Az Üvegfal tehát egy fikciós regény, azok kedvéért, akik még nem ismerik, bár az utóbbi évben egyre több szó esett róla.

– Igen, az. Persze örülök neki, amikor azt jelzik vissza, mennyire a valóságot tükrözi. Sőt, óriási megtiszteltetés, amikor bántalmazottakkal foglalkozó szakemberek és pszichológusok, pszichiáterek erősítik meg ugyanezt, és azt mondják, hogy a klienseik kezébe adják a könyvet. Gyakran érkezik arra vonatkozó köszönet is, hogy valaki tűpontosan a maga életére ismert a regényből, és így sikerült végre helyre raknia a saját helyzetének mozaikdarabkáit is. Sőt, van, aki lépni is tudott azóta, ami nagyon nagy dolog. Pedig eredetileg egyáltalán nem voltak ilyen átgondolt céljaim az Üvegfallal. Csak valahogy önálló életre kelt a dolog…

– Férfiaktól is kaptál visszajelzést, hogy felismerték magukat Péterben?

– Kevéstől. Volt, aki azt mondta, ő valóban inkább a bántalmazó oldalban ismert magára, és elgondolkodott. Ami nyilván azt jelzi, hogy nem a legsúlyosabb esettel állunk szemben, hiszen az igazán patologikus személyekre nemigen jellemző az önreflexió.

Tudok olyanokról is, akik elolvasták a könyvet, vagy elkezdték olvasni – mert például a társuk a kezükbe adta… - , aztán nem egyszerű nemtetszésüknek adtak hangot, amivel ugye semmi baj nem lenne, hanem kifejezett haragra gerjedtek, majd hevesen elkezdték szarozni az egészet. Ez ilyenkor legalábbis gyanús…

– Vagyis "jól" jelzett vissza az illető, aki nem fogja bevallani, hogy magára ismert, hiszen a nárcisztikus bántalmazó számára rettegés belenézni a tükörbe.

– Mondhatjuk. Az ilyen olvasó nem úgy lesz ideges, mint a többiek, akik elmesélik, hogyan szorult néha ökölbe a kezük olvasás közben, hogy folyamatosan beleszóltak volna a sztoriba, vagy tényleg meglocsolták volna egy kis hideg vízzel a hősnőt, Lénát. Őket nem felkavarja, hanem irritálja a könyv.

– Azért az egy jó visszajelzés, ha egy nagyon durva nárcisztikus elutasítja a regényt vagy a sztorit.

– Bizonyos szempontból igen.

– Hogy jött az ötlet, hogy a párkapcsolati bántalmazás témájában írj könyvet?

– A Nők Lapjában van időnként irodalmi sorozat, és Vékási Andrea, az akkori főszerkesztő nekem adta azt a megtisztelő lehetőséget, hogy én írjam a következőt.

– Ez mikor is volt?

– 2020-ban. Teljesen szabadon gondolkodhattam, ami első pillanatban nehéznek is tűnt: Úristen, mondtam magamban, az ölembe hullott egy ekkora lehetőség, mit kezdjek vele?! Persze azért voltak már a fejemben témák, illetve a regényírás, mint olyan is tervben volt vagy húszéves korom óta...

– Vannak félbemaradt regényeid?

– Igen, két kiadó is rendelt már tőlem regényt az Üvegfal előtt, csak aztán az életem úgy alakult, hogy nem tudtam megírni őket. Plusz Magyarországon elég nehéz összeegyeztetni a pénzkereső munkával a regényírást. És akkor egyik pillanatról a másikra jött az ötlet. Épp sétáltunk valahol, és egyszer csak azt mondtam, fú, tudom, mi lesz az! Hirtelen ott volt előttem, hogy milyen régóta foglalkoztat ez a téma, pláne az, hogy hogyan működnek egy ilyen speciális párkapcsolati dinamikában a párhuzamos valóságok. Hogy

az egész tulajdonképpen olyan, mint egy pszichothriller, ami ugyanakkor rengeteg ember számára a hétköznapi valóság. Ahogy a bántalmazók, és a pszichopaták – és a bántalmazó pszichopaták – is köztünk járnak,

csak a külső szemlélő számára gyakran épphogy csodálatos, felelősségteljes, áldozatkész, izgalmas stb. embereknek tűnnek. Ezt baromi izgalmas, aktuális és egyben fontos témának gondoltam, benne rengeteg új lehetőséggel.

– Bánki György pszichiáter a párod. Én elsőre nem is tudtam, kellemes meglepetés volt.

– Igen, ez nem titok. Fontosnak tartom, hogy Gyurinak nincs köze ahhoz, hogy épp erről írtam, bár látványos az egybeesés, hiszen ő köztudottan a téma szakértője. Amikor kitaláltam, hogy két szempontból írom meg a regényt, a férfi és a nő váltott szemszögéből, nyilván Péter fejezetei miatt aggódtam jobban. Hogy hogyan fogom tényleg jól és hitelesen, belülről megírni az ő külön valóságát, hogy ő mit él meg, az ő fejében mi van. Gyurinak pszichiáterként sok ilyen emberrel és sztorival volt dolga, és azt gondoltam, hogy ha elakadok, legfeljebb majd átlendít a holtpontokon. Végül az volt a nagy meglepetés, hogy nem akadtam el, és amikor odaadtam neki „lektorálásra” a kéziratot, egyetlen mondatra sem mondta, hogy ez szakmai szempontból ne lenne hiteles, vagy pontos, vagy életszerű. Ugyanakkor persze én is olvastam a könyvét, illetve más könyveket is a témában.

– Ezek szerint tetszett is neki.

– Hálistennek őszintén lelkes volt. El is mondta sok helyen, hogy szerinte bármennyi pszichológiai szakkönyvet elolvashat az ember, ilyen pontosan, belülről érezni valószínűleg sosem fogja azt, hogy mit jelent egy ilyen kapcsolatban élni. Hogy minden apró mozzanatban, jelentben benne van az egész hátborzongató dinamika. Mondanom sem kell, ez elég nagy dicséret volt tőle, hiszen az ő nárcisztikusakról szóló könyve gyakorlatilag már alapmű ebben a témában itthon. Szóval a lehető legjobb előolvasó jutott nekem…

– Ha már a formánál tartunk: két szál fut egymás mellett fejezetenként változva, a férfi és a női oldala ugyanannak a történetnek. Jó ez a kettősség: hogy egy eseménnyel kapcsolatban mennyire különbözni tud a szereplők narratívája.

– Párhuzamos valóságok ezek. Ezért is a cím: Léna és Péter között egy üvegfal van, de becsapós a dolog, hiszen ez azt az érzetet kelti bennük, mintha együtt lennének, látják is egymást, de valójában teljesen áthatolhatatlan ez a fal.

Lehetetlen elérniük a másikat. Léna is csak hosszú évek után kezd rádöbbenni – mert egy ilyen kapcsolatban a hasonló felismerésekhez sajnos mindig hosszú idő kell-, hogy tök felesleges állandóan megpróbálni elmagyarázni a nyilvánvalót a nárcisztikus másiknak,

kezdve onnan, hogy a fekete az fekete, nem fehér, és fordítva, és válaszokat keresni, hogy a másik miért bánik vele, úgy, ahogy, hogy gyakran miért hazudik még akkor is, amikor jobban járna az igazsággal. Nagyon nehéz eljutni arra pontra, hogy az ember elfogadja, hogy egyszerűen abba kell hagyni a magyarázkodást, a kérdésfeltevést, a megérteni akarást, mert nem fog célra vezetni. Persze ez csak akkor a helyes – és az egyetlen – megoldás, ha egy olyan komolyan személyiségzavaros emberrel állunk szemben, akinél nincs esély a fejlődésre, az önreflexióra, magyarul arra, hogy változni akarjon, és tudjon is. És ez megint iszonyú nehéz: eldönteni, hogy

ez melyik fajta kapcsolat, a menthető, vagy a menthetetlen? Olyan, ami nehéz, de érdemes akár vért izzadva is dolgozni érte, vagy olyan, ahol szó szerint életbevágó felismerni, hogy itt nincs értelme semmi küzdelemnek? Ahol, ha marad az ember, akkor csak lefelé vezet az út, a teljes széteséshez és megsemmisüléshez.

– A regényedben ez szépen megjelenik: azért menthetetlen a kapcsolat, mert ez a konkrét nárcisztikus nem változik. Sőt, ahogy rombolja a másik ember önbecsülését, az csak még sebezhetőbb lesz.

– Igen. Egyébként nincs olyan, hogy vegytiszta nárcisztikus, általában többféle személyiségzavar elegyéről van szó, másrészt ez is egy spektrum. Van olyan nárcisztikus, aki tud változni, van, aki nem is kártékony feltétlenül, aki nem rombol. Ha tényleg képes magán dolgozni és felismeri, hogy változnia kell, akkor segítséggel – ami általában hosszú évek kitartó terápiáját jelenti – ez sikerülhet is. De erről tényleg a szakemberek tudnak okosabbakat mondani.

– A súlyosan, patologikusan, személyiségzavaros, nárcisztikussal menthetetlen tehát a kapcsolat.

–Igen. Az általában menthetetlen.

– Ha spoiler nélkül beszélünk a regény végéről, annyit elmondhatunk, hogy az olvasó számára alsó hangon fojtogató lesz.

–Sokaknak épp reményt ad a vége. Azzal együtt, hogy nem úgy zárul, hogy Léna fogja magát, összecsomagol, elmegy és boldogan él Péter nélkül, amíg meg nem hal – hiszen az nem lenne életszerű. Éppen erről van szó: hogy ez sajnos nem így, nem ilyen egyszerűen működik, még akkor sem, ha sok-sok idő után eljut az ember a felismerésig, hogy ha marad, abba ő bizony végérvényesen tönkre fog menni. Pláne, ha gyerekek is vannak a képletben.

– A regény így végződik: "folyt köv", ami azt jelenti, hogy lesz folytatás?

– Igen, nagyon remélem. Hál' Istennek tényleg nagyon sokan várják.

– Annyit elárulhatsz, hogy szerinted a Lénának kábé mi a menekülési, gyógyulási lehetősége?

– Szerintem annyit érdemes tudni, hogy ezután jön csak számára a neheze, de ez egyúttal azt is jelenti, hogy látszani kezd a fény az alagút végén. Már kifelé küzd, hogy kijusson a szabad levegőre.

– A szabad lélegzet olyan jó motívum, hogy drukkolok, Léna levegőt kap majd a folytatásban. Bárkiből lehet a te sugallatod szerint nárcisztikus áldozat? Mert e szerint a történet szerint igen is, meg nem is, mert kicsit azt is éreztem, hogy meglebegtetted a traumaismétlés motívumát is.

– Igen, ez is fontos aspektus. Szokták is kérdezni: vajon mindenki bele tud-e egy ilyen csapdába esni, illetve hogy bárkit bele lehet-e húzni. Szerintem behúzni szinte bárkit bele lehet azért, mert amint Lénáéknál is látszik: szinte mindig csodálatosan indulnak ezek a fajta kapcsolatok.

Péter, ha nem is feltétlenül tudatosan, csak valahogy mintha lenne egy ilyen hatodik érzéke, nagyon ügyesen le tudja tapogatni Léna legbelsőbb vágyait is, és az első pillanattól folyamatosan tálcán szállítja neki ezek beteljesítését, sőt még rá is tesz egy lapáttal. Csakhogy ugyanígy a gyenge pontjait is letapogatja, a sérüléseit.

Vagyis én azt gondolom, hogy szinte mindenkit be lehet csábítani egy ilyen sokat ígérő, álomszerű sztoriba, viszont ahhoz, hogy valaki ennyire mélyen beleragadjon, mint például Léna, és ne tudjon szabadulni, ahogy te is mondtad, kell a másik oldalon is egy megfelelő sérülés. Itt ugyanis nem az „igaz szerelem”, a szeretet a cement, nem én és te kapcsolódunk, hanem két trauma, sérülés akad egymásba elég durván, szinte szétszakíthatatlanul.

– Hogy azt kapom meg a másiktól, ami nekem mintázatilag a szükségletem, amit én hozok a saját anyagombólból. Ami azonban az áldozat hiánya, az közben egy betölthetetlen űr a nárcisztikus részéről, nem?

– Ez is két különböző kérdés: hogy a két ember hogyan választja ki egymást. Sokan azt gondolják, hogy egy bántalmazó olyan „áldozatot” választ magának, akit könnyű behúzni, vagyis aki eleve gyenge, bizonytalan, tehát akivel ezt meg lehet simán csinálni. De ez nem feltétlenül van így. Léna például egy szabad, magabiztos, népszerű csaj, amikor Péter megismeri őt.

Sokszor pont ez az izgalmas egy komolyabb nárcisztikusnak, mondjuk akár bántalmazónak, hiszen ő meg állandóan az alapvetően alacsony önértékelését próbálja felemelni, kompenzálni. Erre a legjobb módszer, ha egy „nagyvadat” sikerül becserkésznie…

Más kérdés – azaz pont, hogy ugyanaz - , hogy aztán épp az válik számára iszonyú ijesztővé, hogy az a vad nagy, pláne ahhoz képest, ahogy ő valójában saját magát látja, szóval muszáj lesz őt szisztematikusan „összetöpörítenie”, elvenni az önbecsülését, satöbbi.

– Léna anyja szerinted nárcisztikus? Úgy akartad megírni a figurát, hogy ott legyen ez a probléma a karakterben, vagy elkerülnéd a direkt diagnosztizálást? Hiszen sokan nem vagyunk pszichiáterek.

– Nem csak azért akartam, és akarom most is elkerülni a diagnosztizálást, mert sem én nem vagyok, sem az olvasók nagy része nem szakember, hanem mert – jó esetben - egy regénybe amúgy sem fér bele a direkt pszichologizálás. Nem gondolkodtam azon, hogy a Léna anyja kifejezetten nárcisztikus-e, de az érződik, hogy a problémának az anya-lánya kapcsolatban is ott van egy gyökere. Ebből is ered, hogy Léna nem tartja soha elég jónak magát, Péter pedig nagyon könnyen tudja használni vele szemben ezt a bizonytalanságát, mindig úgy fordítani a helyzeteket, hogy azokban végül Léna érezze magát hibásnak, és azt gondolja, hogy ő nem csinálta elég jól, ő nem figyelt eléggé. Hogy biztos ő nem szereti eléggé Pétert, pedig ez lenne a „kötelessége”.

– Miért döntöttél az egyes szám első személyű elbeszélés helyett a távolságtartóbb, legtöbbször egyes szám harmadik személyű elbeszélésforma mellett?

– Ezt el kellett dönteni. Dilemma volt. Adta volna magát, hogy egyes szám első legyen, hiszen az volt a cél, hogy belülről mesélje a sztoriját Péter és Léna is, hogy tényleg a fejükben járkáljunk. Aztán mégis az egyes szám harmadik mellett döntöttem, épp a furcsa kettősség-érzet miatt. Így kicsit el is tudja tartani magától az olvasó a történetet, miközben ő is nyakig benne van az egészben. Épp, ahogy Léna és Péter is – bár Péter kevésbé - próbál időnként kívülről ránézni önmagukra, miközben egyre inkább, és egyre menthetetlenebbül húzza lefele őket az örvény.

– Jót tesz neki, van benne valami ridegség is emiatt egyébként. A nárcisztikus kapcsolódásokban épp az üvegfal miatt, ahogy te elnevezted, mindig van valami erős nihilizmus. Az egyes szám harmadik miatt kicsit még thrillerszerű is lett.

– Sokan mondják ezt, pedig én először nem is gondoltam volna. Emlékszem, Gryllus Dorkának is ezt volt az első reakciója, amikor először olvasta a regényt, és megfogalmazódott benne, hogy ebből ő mindenképpen csinálni akar valamit: úristen ez, tiszta krimi!

- Mi az első red flag szerinted a sztoriban?

– Szerintem az első, amit Léna is érzékel, más, mint amit az olvasó, hiszen előtte sok mindent látunk Péter szempontjából, amiről Léna nem tud.

Például, hogy Péter már a megismerkedésük legelső mozzanatánál is hazudik. De fontos, hogy nem nettó gonoszságból teszi, egyszerűen azt gondolja, hogy megteheti és kész, azaz joga van hozzá, a saját boldogsága érdekében, hogy megkapja, amire vágyik. Ez is nagyon jellemző: ez az állandó „feljogosítottság”-tudat.

– És Lénának mi az első figyelmeztető jel, hogy személyiségzavarossal van dolga?

– Míg az olvasó sok mindent figyelmeztető jelnek láthat már a legelején, Léna ezeket sokáig nem veszi azoknak, vagy nem akarja. Sokan vagyunk így… Talán az első furcsaság, amit észrevesz, hogy Velencében, ahova a megismerkedésük után szinte azonnal elviszi őt Péter, hogy Péter kicsit átrendezte a bőröndjét, miközben ő a fürdőben volt. Mert szerinte Léna „nem praktikusan” pakol… Erre be is kapcsol Lénánál az önhibáztatás, és a másik felmentése: jaj, tényleg olyan bénán pakolok, és milyen cuki Péter, hogy ennyire figyel. Igaz, hogy egy pillanatra azért furán összeszorul a gyomra, de gyorsan el is hessenti az egészet. Sokszor igenis észreveszi az ember a jeleket, csak annyira működik az önigazolás, az illúzió megmentésére való törekvés, hogy az felülírja az egészséges éberséget.

Léna Velencében éppenséggel totál boldognak érzi magát, el sem hiszi, hogy van ilyen, hogy minden klappol, hogy itt ez a Péter, aki pontosan tudja, mire vágyik, aki okos, szórakoztató, férfias, gyöngéd, és őt, Lénát akarja a legjobban a világon.

Sőt, még a kezét is megkéri a világ egyik legromantikusabb városában… Ki akarna már az elején szétrombolni egy ilyen mesét egy-két bugyi miatt, ami átkerült a bőrönd egyik sarkából a másikba?! Mert ilyen apróságokkal indul az egész, amire könnyű legyinteni. Csak aztán szép lassan, szinte észrevétlenül sűrűsödnek meg, és lesznek egyre súlyosabbak a hasonló ügyek, de akkor már egész a mocsárban van az ember, és nagyon nehéz belőle kiszállni.

– Jól megrajzoltad a nárcisztikus bántalmazás skáláját: verbális abúzus, csönddel verés. Zsarolás, rejtett zsarolás, manipuláció, gas lighting - van itt minden. Melyik rész volt a legintenzívebb élmény számodra, aminek úgy kellett nekiveselkedni, hogy érezted, ez valódi írói kihívás?

– Talán a vége felé a karácsonyi jelenet. Amikor a gyerekek kerülnek egy ilyen sztori kellős közepébe, és eszközzé válnak, az borzalmas.

- Átérezhető olvasóként a női oldal, és a férfi oldal is. Ami ijesztő is: mert amikor az ember így belelát ebbe a nagy sötétségbe, megriad. Ugyanakkor nem fekete-fehér a bántalmazó lelke sem, nála ott is van egy trauma, az eltaszítottságtól való félelem.

- Nagyon szerettem volna, hogy ha amellett, hogy persze riasztó is, amit Péterből látunk, az is átjön, hogy ő nem egy nettó sátáni figura, aki baromira élvezi, hogy a legtalálékonyabb módokon kínozza Lénát. Nem élvezi, sőt, legalább annyira szenved, mint Léna, csak másképpen. Persze ez egyáltalán nem menti fel a felelősség alól.

- A segítő szándék is érződik az irodalmiság mögött: hogy szeretnél rámutatni, van ilyen, és hogy miért veszélyes.

- Eredetileg én tényleg csak egy jó regényt akartam írni, a direkt segítő funkció nem is nagyon merült fel bennem. A megjelenés után először fura is volt, hogy mennyi olyan reakció érkezik, ami tényleg csak a problematikára fókuszál, és arra, hogy mit jelentett az illetőnek a saját életében ez a történet. Azt is mondták már sokan, hogy olvasás közben fizikai rosszullétet éreztek, és néha kicsit le kellett tenniük a könyvet, hogy lélegzethez jussanak. Ez nyilván attól is függ, hogy ki mennyire érintett, és hogy miként. Azt írta valaki, hogy olyan érzése volt, mintha Léna és Péter egy egyre őrültebben száguldó autóban ülne, és az lenne a tét, hogy meg tudnak-e állni, vagy Léna ki tud-e szállni, mielőtt az előttük lévő betonfalba csapódnak. De az az érdekes, hogy egyre inkább úgy tűnik, sokkal többen tudnak ehhez a történethez, témához kapcsolódni, mint gondolnánk. Így vagy úgy szinte mindenki…

- A regény vége felé Péter ír egy levelet Lénának, egy őszinte, bocsánatkérő levelet, amit kitöröl, és ír helyette egy manipulatív, teljesen más verziót. Ez egy egyik nagyon pontos megjelenése a nárcisztikus manipulációnak.

- Van ilyen. Hogy pillanatokra őszinte, reflektív, megnyílik… aztán bezár. Aztán fél óra múlva, ha visszautalsz rá, és azt mondod neki, olyan jó, hogy elmondtad ezt, ő visszakérdez, hogy: Mit? Mintha nem is történt volna meg. És tényleg el is múlik belőle az érzés. Egy másik személyiség darabkája kinyílik, majd bezárul, nincs összeköttetés. Mint egy sziget.

- Nem derült ki számomra egyértelműen a regényből, de lehet, hogy ez szándékos, hogy a nárcisztikus képes-e valódi szeretetre vagy nem. Valódira, tehát a feltétel nélkülire.

- Ez tényleg központi kérdés, egyfajta rejtett központi kérdése a regénynek. És tulajdonképpen nem is tudom, hogy válasz születik-e rá, Mert egy ilyen kapcsolati dinamikában, sok minden érthetetlen. Az ember csak azt kérdezgeti folyton: de miért?!

Lénában is egyre gyakrabban és kétségbeejtőbben fogalmazódik meg ez a kérdés: hogy szerethet engem, miközben ilyeneket csinál velem?! Mert a bántások után persze jönnek a nagy bocsánatkérések.

Péter is gyakran mondogatja Lénának könnyes szemmel, hogy mennyire szereti őt, és nincs fontosabb ember számára az életben. És Léna ezt el akarja hinni, hogy valahogy racionalizálja ezt az őrületet. Hogy túlélje. És persze azért, hogy igazolja magát is, hogy miért marad benne. Mert legbelül minden ilyen kapcsolatba ragadt áldozat tudja, hogy ha azt mondja, vége, akkor jön csak a neheze. Ráadásul addigra valószínűleg már el is hitte, amit a másik folyamatosan el akart hitetni vele: hogy ő lényegében senki és semmi, hogy egyedül alkalmatlan az életre. Léna is közel van hozzá, hogy elhiggye ezt Péternek. De nagyon nehéz leszoknunk arról is, hogy válaszokat akarjunk kapni, hiszen az egy teljesen normális emberi törekvés, hogy össze szeretnénk rakni a képet. Léna is szinte már mániákusan teszi fel magának a végén a kérdést: ez az ember gonosz, vagy „csak” beteg?! A barátnője adja meg a választ: tökmindegy. Mert ha a hátadba vágja a kést, ugyanúgy el fogsz vérezni.

- A végén azt kell megérteni, hogy nem fogod megérteni.

- Igen. De általában hosszú vezet idáig. És ne legyenek illúzióink: ennek a hosszú útnak a végén, egy ilyen romboló kapcsolatban a mocsár mélyén már mindkét fél kapálódzik, rombol és bánt. Az áldozat is. Akkor is, ha világos, hogy ki itt a bántalmazó, és ki a bántalmazott. Szóval az ilyesmit mindenképp jobb abbahagyni, amíg nem késő, akkor is, ha félelmetes, és baromi nehéz. És nem kell szégyellni segítséget kérni hozzá.

- Az Üvegfal után új könyved is megjelent nemrég, Beűzetés a Paradicsomba címmel . Miért és kiknek ajánlanád, miért különleges és miért vagy rá különösen büszke? Nekem az a gyanúm, h továbbmész az érzékenyítés vonalon Nekem az a gyanúm, h továbbmész az érzékenyítés vonalon.

- Én erre könyvre nagyon büszke vagyok, sok év munkáját fogja össze, sok olyan igaz, fontos, hús-vér emberi történetet, amelyek mellett legtöbben elmennénk. Pedig minden egyes történetben, sorsban benne vagyunk valahogy mi is. Azt hiszem, ezekhez az igaz mesékhez – nem véletlenül ez a kötet alcíme – ugyanúgy mind tudunk így vagy úgy kapcsolódni, ahogy az Üvegfalhoz is. Nekem az az egyik mániám a sok közül, hogy ma, amikor minden értelemben a túlélésért küzdünk, és ebben az őrülten pörgő mókuskerékben egyszerűen nincs kapacitásunk, energiánk arra, hogy úgy igazán figyeljünk egymásra és magunkra, és ettől mind valamiféle magányosság érzéssel is küzdünk, iszonyú fontos valahogy rávilágítani, hogy igenis van kapocs köztünk. Hogy nem vagyunk egyedül. Csak tudatosan ki kell nyitni a szemünk és szívünk kicsit jobban.

A Beűzetés a Paradicsomba következő irodalmi eseménye 2022 december 6-án lesz a Lóvasúton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
D. Nagy Lajos: „Túlzás, hogy Feró írta a Bikini legnagyobb slágereit”
Szerinte Feró sok szöveget írt, amik valóban jók is voltak. Ő azonban inkább szerzőtársként tekint rá.

Link másolása

Túlzás, hogy Feró írta a Bikini legnagyobb slágereit - mondta a Blikknek D. Nagy Lajos, a Bikini énekese. A zenekar az alapítás 40. évfordulóját ünnepli az Arénában májusban, a zenész ebből az alkalomból adott egy hosszú interjút a lapnak.

D. Nagy a beszélgetésben felidézte a kezdetetek is. Mint mondta, a Bikini válságban volt, amikor Németh Alajos, Lojzi megkereste őt.

„Én akkor jöttem vissza Angliából, és semmi kilátásom nem volt arra, hogy bandám legyen, így boldogan mondtam igent” - emlékezett vissza D. Nagy. Az énekesnek azonban volt egy feltétele is: a régi dalokat nem akarta énekelni, azt akarta, hogy a nulláról kezdjék.

Arra a felvetésre, miszerint Nagy Feró azt állítja, hogy a Bikini legnagyobb slágereit neki köszönhetjük, D. Nagy azt mondta: ő nem így emlékszik.

„Sok szöveget írt, jók is voltak. A Mielőtt elmegyek dallamát Lojzi írta, a szövegét én, ám amikor bementünk a stúdióba, Ferónak volt egy ötlete, beleírt a refrénbe, a szövegbe és a zenébe, amitől kétségtelenül jobb lett a dal, való igaz. Szóval szerzőtárs volt, de hogy ő írta volna, az enyhe túlzás. De mindegy is, régen volt, az idő megszépíti a dolgokat.”

D. Nagy azt is hozzátette, hogy mikor készült a lemez, akkor öt-hat dallal megkeresték a lemezgyárat, hogy szeretnék kiadni az albumot. A Hungaroton lemezkiadó egykori zenei szerkesztője pedig azt javasolta, hogy amolyan tanácsadóként vegyen benne részt Trunkos András és Nagy Feró, de „a dalok többségébe nem szóltak bele”.

D. Nagy azt is elmondta, hogy a májusi születésnapi bulira nem hívtak vissza senkit, „mindig az aktuális zenekar ünnepli az évfordulót”.

„Ahogy most létezünk, jó ahogy van, mondtam is nekik, hogy innen már nem lehet kilépni”

- tette hozzá.

A zenészt a családjáról is kérdezték, és elárulta: júliusban megszületett Daniella lánya első gyermeke, így nagypapa lett.

„Van egy kisfiú unokám, aki csodálatos. Megyek, amikor tudok, de a sok jelenlevő vírus miatt óvatosabbak vagyunk. Naponta kapom azonban a képeket.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
Eltűnt a mozik vásznairól, hogy életeket mentsen – Ashton Kutcher 45 éves
Több mint 8 éve nem láthattuk a romantikus komédiák egykori sztárját egész estés filmben. Utánajártunk, miért fuccsolt be a karrierje, és mivel töltötte az idejét az utóbbi években.

Link másolása

Egy 192 centiméteresre nyúlt, 20 éves iowai srác 1998-ban áttörést ért el színészként, miután megkapta Michael Kelso szerepét az Azok a 70-es évek show című szitkomban. Ez a sorozat a 2000-es évekre a sztárságig repítette Ashton Kutchert, amit aztán főként egész estés vígjátékokkal (Hé, haver, hol a kocsim?, A csajom apja ideges, Bérgyilkosék) és romkomokkal (Szakítópróba, Szerelem sokadik látásra, Míg a jackpot el nem választ, Csak szexre kellesz) erősített meg, időnként azért fel-felvillantva valamilyen komolyabb zsánert is (Pillangó-hatás, Bobby Kennedy – A végzetes nap, Hullámtörők, Jobs – Gondolkozz másképp).

Manapság azonban inkább bort készít, hogy életeket mentsen (a Mila Kunisszal közös borászatából befolyt összegeket jótékony célokra fordítja), mintsem, hogy a kamera előtt töltse az idejét. Emellett más vállalkozásokra is koncentrál, többek között technológiai befektetésekre. Ha úgy vesszük, felépített egy 200 millió dolláros birodalmat.

Sokan kételkedtek abban, hogy Kutcher karrierje tartós lesz Hollywoodban, egyszerűen azért, mert egy beskatulyázott színész volt, akit általában ugyanolyan vagy nagyon hasonló szerepek eljátszására kértek fel. Mivel azonban filmjeinek bevételei kezdtek erőteljesen csökkenni, az évek során a sztársága is megcsappant, s főként a párja, Mila Kunis kapcsán került be a hírekbe, nem pedig a filmjei és alakításai okán.

Bár Ashton azóta sem hagyta abba a színészkedést, nyilvánvaló, hogy a prioritásai megváltoztak. A 2014-es Annie című musical (ami után Cameron Diaz is visszavonulót fújt) óta egyetlen mellékszerepben láthattuk egész estés produkcióban, méghozzá a 2022-es Bosszúban, az igazi visszatérése azonban a Netflixen február 10-én megjelenő Nálad vagy nálam? című, Reese Witherspoonnal forgatott filmje lesz. S lám, csak nem egy hamisítatlan romkom…?

Lássuk, mivel töltötte Ashton az idejét az utóbbi 9 évben!

Nem is vonult vissza

Bár filmekben nem tűnt fel 2014 óta, azért a tévében szinte folyamatosan el lehetett őt csípni. Még 2011-ben pattant vissza a kisképernyő világába, amikor beugrott a kirúgott Charlie Sheen helyett a Két pasi – meg egy kicsibe másik főszereplőnek, és egészen 2015-ig, vagyis a szitkom fináléjáig alakította benne Walden Schmidtet. A másik nagyobb szabású produkciója pedig a netflixes A farm című széria volt, amely 2016 és 2020 között 4 évadon át futott, s amelyben Sam Elliott-tal egyetemben mind a 80 epizódban feltűnt. Sőt, ha ideje engedte, szinkronizált is egy keveset (Family Guy, Stoner Cats).

A legaktívabb befektető

2020 februárjában a Business Insider Kutchert nevezte meg a Szilícium-völgy legaktívabb sztárberuházójának, és vitathatatlanul Hollywood legtapasztaltabb technológiai befektetőjének. Ashton ugyanis egy ideje elhivatott abban, hogy feltörekvő cégeket nagyvállalatokká alakít. Amióta elindította két tőkealapját, amelyek az A-Grade Investments és a Sound Venture neveket viselik, Ashton 30 millió dollárról kb. 250 millióra növelte a portfólióját. A TIME magazin be is választotta őt a 100 legbefolyásosabb ember közé, ez pedig egy fantasztikus elismerés, sokak szerint a „vállalkozók Oscar-díja”.

A gyerekekért küzd

Miközben a színészi karrierje lelassult, Kutcher másra kezdte összpontosítani a figyelmét: minden létező platformját arra próbálta használni, hogy véget vessen a gyermekkereskedelemnek és a szexuális kizsákmányolásnak világszerte. Még 2009-ben alapította meg a DNA Organization nevű szervezetet akkori feleségével, Demi Moore-ral. Az alapítvány nevét a válásuk után Thorn: Digital Defenders of Childrenre változtatták, amellyel eddig több mint 6000 gyermeknek segítettek.

Régi műsor, új pénz

2003 és 2007 között sugározta az MTV a SztÁruló (Punk'd) című, a magyar Kész átveréshez hasonló műsort, amelyben rejtett kamerákon keresztül láthatjuk, ahogy Ashton és mókamesterekből álló csapata minden héten megtréfált olyan hírességeket, mint pl. Justin Timberlake, Zac Efron, Hugh Jackman vagy Penélope Cruz. A SztÁruló alkotójaként Ashton mostanáig szép summára tesz szert a jogdíjakból, mivel a reality 2020-ban átkerült a Quibi streamingplatformhoz.

Több időt tölt a gyerekeivel

A filmektől való távolmaradás egyik oka bizonyosan az, hogy Ashton minőségi időt tölthessen a feleségével, Mila Kunisszal, valamint a 8 éves kislányával, Wyatt-tel és a 6 éves kisfiával, Dimitrivel. Mivel Kutcher érdeklődése az utóbbi időben inkább a techcégek építésére összpontosult, már nincs távol hónapokig az otthonától és a szeretteitől valamilyen filmforgatás miatt. Kétségtelen, hogy miközben Mila Kunis karrierje még mindig dübörög, így sokkal könnyebben tudják menedzselni a családi életüket.

Ahol tudnak, segítenek

2022-ben Kutcher és az ukrán származású Mila Kunis indítottak egy közösségi finanszírozású GoFundMe-oldalt, hogy két online cég (Airbnb és Flexport) közreműködésével segíteni tudják az orosz hadsereg által elkövetett ukrajnai erőszak elől menekülőket. Akkor 34 millió dollárt gyűjtöttek össze, és ígéretet tettek arra, hogy további támogatásokat küldenek majd a rászorulóknak.

Van visszaút

Mivel Kutcher már sikeres üzletember, s vélhetően neki és a családjának nincs gondja a megélhetéssel, könnyen lehet, hogy a színészkedésre már hobbiként tekint. A Nálam vagy nálad? című romantikus vígjátékkal Reese Witherspoon oldalán mindenesetre elindulhat színészünk karrierjének következő fázisa.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
Állítólag ilyenek voltak a 80-as évek – Naiv mese a Nyugati nyaralás
Felszínes hibrid, nem groteszk korrajz, de abszurd sem. Megnéztük hitelesség-szempontból is a sikerfilmet.

Link másolása

Hihetetlen, hogy már a 80-as évekről is lehet „nosztalgiafilmet” csinálni. Bizonyára sokan vannak, akik vágyakozva gondolnak vissza a rendszerváltás előtti évtizedre, ha a Nyugati nyaralás tavaly szeptemberi bemutatójával a 2022-es évek legnagyobb kasszasikere lehetett a mozikban. Tiszeker Dániel és csapata ezzel duplázott, mert előző évben is az ő filmjük, a Nagykarácsony vitte el a prímet. A nézettségre való tekintettel a Netflix a májusra tervezett bemutatót előre hozta február elejére, és a streamingplatformon pillanatok alatt listavezető lett. Valamiért biztosan nagyon megy ez a film – gondoltuk, mielőtt megnéztük.

A Nagykarácsony kedves, kiszámítható romantikus komédia, filmtörténeti jelentőségűnek ugyan nem mondható, de hát a hasonló témájú amerikai alkotások 99% százalékáról sem mondható el ugyanez. A Nyugati nyaralás viszont más műfaj. Krimivígjátéknak hirdetik, egy túlságosan is konkrét történelmi időbe és környezetbe ágyazva.

Ezt mindjárt a film elején megkapjuk: a tévében megy a Linda-sorozat, a vakáción a Mézga-család, a Zenebutik, Soltész Rezső a sztár, de később megtudjuk, hogy a fiatalok már Európa Kiadót hallgatnak (Megalázó, durva szerelem).

Terjed a maszek világ, miközben a hidegháború újabb csúcsra ér: a szovjet blokk, válaszul az 1980-as moszkvai olimpia amerikai bojkottjára, „szovjet és szocialista-ellenes provokációkra és a rossz közbiztonságra” hivatkozva távol marad a Los Angeles-i ötkarikás játékoktól. (Akkoriban a Magyar Távirati Iroda külpolitikai főszerkesztőségének voltam munkatársa és naponta szembesültem azzal, hogy a szovjet TASZSZ hírügynökség vezére milyen nyomást gyakorol magyar kollégájára ebben a témában…).

És az is tény, hogy a nyugat-németek valósággal megszállták a Balatont: egyrészt a „dajcsmarkkal” még munkanélküli segélyen lévő NSZK állampolgár is császár lehetett a „magyar tengeren”, másrészt pedig itt találkozhattak az NDK-ba rekedt rokonaikkal, barátaikkal. (Öt évre vagyunk a „páneurópai pikniktől” és a berlini fal leomlásától, amelynek akkor még előszelét sem lehetett érezni…). És ennek szellemében szól a német diszkó (Da-da-da) meg az alternatív sláger a 99 Luftballons is, ha még emlékszünk egy Nena nevű énekesnőre.

Bár a filmet már sokan látták, és a Netflixen is várhatóan sokan meg fogják nézni, nem fogok minden „poént” lelőni, de azért arról ejtenék néhány szót, hogy az adott korban bizonyos dolgok hogyan működtek, illetve hogyan nem Magyarországon. Kár, hogy az alkotók nem vették a fáradtságot egy kis utánajárásnak.

Pedig egy jó krimi-vígjátéknak ugyanolyan logikával kell működnie, mint egy valódi kriminek, csak épp nem kell komolyan venni. Lásd még Az ember, aki túl keveset tudott című filmet, vagy említhetném akár a Pogány Madonnát is. Itt már az alapszituációban megbukik az egész.

Főhősünknek jól menő autósműhelye van, Veszprém megye összes fejesének szerelője, aki egész családjával, feleségével, gimnazista lányával és kiskamasz sakkzseni fiával akar nyugati körútra menni. Négy útlevélkérelmet adnak be, de az indulás előtti napon, amikor megkapják a várva várt passzust, csak három érkezik meg, a fiúé nem. Apa persze azonnal rohan a legfőbb muftihoz, aki fiával sakkozik, és az apán keresztül üzenik meg egymásnak a lépéseket. Ő sem tehet semmit, vagy úgy tesz, mintha. Aztán úgy tűnik, szerencséje lesz, mert egy Bundesbe szakadt hazánkfia éppen az ő műhelyében hagyja a kocsiját – az útlevelével és egy üzenettel együtt. Máris kész a terv: ők lesznek a nyugatnémet család a füredi elit szállóban.

Namármost: az biztos, hogy az apa „bizalmi állásban” van, tehát illetékes elvtársak minden tudnak róla és családjáról. Tehát vagy kap mindenki útlevelet, mert megbíznak bennük, és feltételezik, hogy egy ilyen zsíros bizniszt nem fog itthagyni (ismertem egészen közelről olyan vállalkozást a 80-as években, amelynek egykori tulajdonosa már évek óta nem dolgozik, és még mindig abból él). A gyakorlatban ennek volt kisebb esélye, vagy eleve el sem fogadták a négy útlevélkérelmet.

A másik variáció: mivel a szervek attól tartanak, hogy – akár véletlenül is – a szerelő bizalmas információk birtokába juthatott, senki sehova. Az is nehezen elképzelhető, hogy az NSZK útlevéllel és nulla német tudásával szerencsétlenkedő apa ne szúrt volna szemet a szállodában, amelynek természetesen megvoltak a titkosszolgálati emberei, és azonnal jelentették volna a felettes szerveknek, és lekapcsolták volna, mielőtt a család újabb bonyodalmakba keveredett volna.

Az pedig végképp hihetetlen, hogy a megyei atyaúristen egyben a kémelhárítás vezetője legyen, ez már az alapvető konspirációs szabályoknak is ellentmondott volna
. Arról nem is szólva, hogy a bárjelenetben szereplő dizőzről az alkémfőnök aligha árulná el az újdonsült beszervezettnek, hogy a hölgy már 20 éve az ő emberük ezredesi rendfokozatban. És bár a szolgálat tagjait, a rafinált főnököt leszámítva, rendkívül ostobának mutatja be a film, a sok viszontagságon átesett család aligha úszná meg a végkifejletet. Mi több, az Anna-bálra sem lehetett már akkor sem az utolsó pillanatban, az „utcáról” beesni…

Így aztán egy felszínes, itt-ott valóban vicces helyzetekkel tarkított hibridet kapunk, amelyből sem groteszk korrajz, sem pedig igazi abszurd nem sül ki. Erről a színészek tehetnek a legkevésbé: Mészáros Máté nagyon jól adja a családja boldog vakációjáért mindent vállaló balekot, Pokorny Lia érzéki szépasszony, egyszerre férje imádója és megszomorítója, hitelesek a gyerekek, Szőke Abigél és Tóth Mátyás, Szervét Tibor pedig lassan Major Tamás-i szintre emeli intrikus figuráit, erős kontrasztban az embereivel, akik legfeljebb egy Bud Spencer-Terence Hill filmben mennének el „rosszfiúknak”.

Így ha a 80-as évekre vágyom, inkább megnézem a Mézga családot, amely kénytelen bejárni a világot, miután meghívta őket Ausztráliába a nemzetközi szélhámos Hufnágel Szteve (áldassék a neve…)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Pamela Anderson dokumentumfilmje izgalmasabb és érzelmesebb, mint a legtöbb romantikus vígjáték
A Pamela közelről című dokumentumfilmre talán a férfiak kattintanak rá gyorsabban, pedig egy remek, nőknek szóló „motivációs” filmként is működik.
Vass Adrienn - szmo.hu
2023. február 06.


Link másolása

Január 31-én jelent meg nyomtatásban Pamela Anderson memoárja Love, Pamela címmel, és ezzel egyidőben a Pamela közelről című életrajzi dokumentumfilmje is felkerült a Netflixre.

Pamela a 90-es években megkerülhetetlen szexszimbólummá vált, aki a Baywatch tengerparti jeleneteivel és megannyi Playboy szereplésével mozgatta meg főként a férfiak fantáziáját.

Hiába szeretett volna komolyabb szerepekben is tündökölni, inkább botrányos kapcsolataival és kiszivárgott szexvideójával hívta fel magára a figyelmet.

Fiatalon, ha reflektorfénybe került és interjú készült vele, általában csak a szexiességét fejtegették, aztán ahogy teltek az évek, önmaga paródiájává vált. Szőke haj és nagy mellek. Nagyjából ezekkel azonosították.

Pamela igazán jó alany volt ahhoz, hogy dokumentumfilm készüljön belőle.

Egészen fiatal kora óta naplót írt, amiben részletesen és érzékletesen örökítette meg élete legapróbb történéseit. A film egyik fő motívumát ezek az írások adják.

Ezen kívül rengeteg kép, cikk és videófelvétel készült róla már a 90-es években is, és Tommy Lee-vel a három éves kapcsolatukat is szinte végig dokumentálták.

Így szexi jelenetek helyett, most jóval érzékenyebb, bensőségesebb részleteket láthatunk a házi videótékából.

Ráadásul Pamela életének ezen a pontján tényleg azt érzete, hogy beszélni akar. Hogy egyszer végre úgy akarja elmondani a történetét, ahogyan ő élte meg, ahogyan az emberek még nem hallották, mert 55 éves koráig senki nem tette fel neki ezeket a kérdéseket.

Több részletet is mutatnak régi interjúkból, ahol láthatóan és saját bevallása szerint is kellemetlenül érezte magát, így most próbáltak egy teljesen más hangulatot teremteni.

Smink nélkül, természetesen és mosolygósan ült le a kamera elé és a legszomorúbb részleteket is őszintén fűzte bele a mondandójába.

Ez nyilván nagyon szubjektív dolog, de szerintem pár perc után már érezni is lehet, hogy miért foglalkoztatott ennyi embert régen is és most is. Vonzó testi adottságai személyiség nélkül nem repíthették volna idáig.

A szavai őszintének és átgondoltnak tűnnek, miközben humora többször megmosolyogtat.

És bár vannak pillanatok, amikor küszködik a keserű részeknél, egyáltalán nem játssza az áldozatot.

A fő interjúra Kanadában került sor. Érdekes csavar az életében, hogy a világjárvány hatására hazatért a szülői házba, így volt alkalma az emlékek között kutatni és felidézni fiatal éveit. A gyerekkorával kapcsolatban azonnal megdöbbentő részleteket mesélt el. Szülei intenzív, viharos kapcsolatban éltek.

Apja alkoholfüggő és különösen temperamentumos férfi volt.

Balhés rosszfiú. Valószínűleg későbbi, balul elsült párkapcsolati döntéseinek is ez az otthoni minta adta meg az alapját.

De nem csak az apja által tapasztalta meg, hogy milyen egy veszélyes férfi, mert a bébiszittere is évekig molesztálta. Szüleinek nem mert szólni róla, pedig annyira kétségbeesett volt, hogy egyszer szíven is akarta szúrni, aztán amikor nem járt sikerrel, a haláláért fohászkodott.

„Azt mondtam neki, szeretném, ha meghalna. Másnap meghalt autóbalesetben. Azt hittem, ezt én tettem az elmémmel. Biztos voltam abban, hogy én voltam. Hisz azt kívántam, haljon meg, és meg is halt. Ennek tudtában éltem le az egész fiatalkoromat.”

Ezen a ponton a néző már szinte telítődik a fájó részletekkel, de az élet továbbra sem kímélte őt. Egyik barátnője unszolására, egyik este átmentek két fiúhoz, akik közül az egyik megerőszakolta. Erről az esetről is hallgatott, és ismét ő szégyellte magát.

Elsőre érthetetlen, hogy ilyen traumák után hogyan vezetett az útja a vetkőzős műfaj felé. De meglepő módon a Playboy fotózásokról csak szép emlékei vannak.

Ez a munka adta neki vissza a hatalmat a teste felett, és sok év visszafojtott nőiesség után végre azt érzete, hogy tündököl.

Igazán élvezte a fotózásokat, és a környezete hatására önként és dalolva nagyobbíttatta meg a melleit, de közben mégis több akart lenni egy testnél. Nagy nehezen rávette magát és elment a Baywatch egyik meghallgatásra, és nemcsak hogy megfelelt, hanem egyenesen rá írták C.J. szerepét.

Nicole Eggert és Alexandra Paul és Pamela, Baywatch

Ez után jött a Tommy Lee-időszak: élete legszebb és legfájdalmasabb kapcsolata. Villámesküvő, örült esték, gyors összeköltözés, babaproject…

Aztán szinte észrevétlenül elloptak tőlük pár privát vidófelvételt, és nem sokkal később felrobbantotta az internetet az az ominózus szexvideó.

Pamela és Tommy igyekeztek megakadályozni a felvétel nyilvánosságra jutását, majd harcolni az igazukért, de végül egy rossz alkuval tehetetlenül visszavonultak és végignézték, ahogyan mások meggazdagodnak a legintimebb pillanataikból.

A tavalyi évben a Hulun meg is jelent egy sorozat erről az egészen őrült esetről (Pam & Tommy). És bár Pamela határozottan elzárkózott a sorozat gondolatától is, mégis leforgatták, mégis megjelentették.

Nem volt hajlandó megnézni sem, de a sebeket azért így is rendesen feltépte a váratlan és kéretlen figyelem.

A dokumentumfilmben kitérnek arra is, hogy hogyan ment tönkre a kapcsolatuk Tommyval, és arra is, hogy mennyi, szintén elhibázott próbálkozás jött még ezután.

„A kapcsolatom Tommyval talán az egyetlen volt, amikor tényleg szerelmes voltam.”

 

Pamela és Tommy Lee

A film a sok sötét részlet mellett tartogat azért bőven örömteli pillanatot is.

Megismerhetjük Pamelát gondoskodó anyaként és a népszerűségét kihasználó, erős és határozott vegán aktivistaként. Majd láthatjuk az eddigi legutolsó dobását, ami nagyjából a film lezárása is, egy Broadway szerep, amiben végre színésznői oldalát is sikerül jobban megcsillantania.

Pamela döntései sokszor megkérdőjelezhetők és nem biztos, hogy mindenki azt fogja érezni a két óra után, hogy egyetért vele. De nem is kell! Hiszen ő abszolút nem hétköznapi módon él és gondolkodik. Viszont érdekes, izgalmas és tanulságos a története.

Talán az egyetlen hiba az, hogy míg régebben sokszor mások beszéltek helyette és a beleegyezése nélkül döntöttek a sorsáról, addig ebben a filmben meg tényleg csak őt halljuk. A szülei és fiai egy csak egy egészen kis részben asszisztálnak a monológjához.

Pamela és fiai a filmbemutatón

Például Sylvester Stallone neve is felmerül a filmben, aki állítólag komolyan bepróbálkozott Pamelánál. Stallone azonban védőügyvédjén keresztül tagadta, hogy a róla szóló rész igaz lenne.

És legutolsó férjének volt párja is a nyilvánosság elé állt nemrég és beszélt arról, hogy Pamela hogyan szerette el a férfit tőle, ezzel kicsit árnyalva a Pamela által említett romantikus történetszálat.

Persze tudjuk jól, hogy minden éremnek két oldala van és ez a dokumentumfilm most csak a Pamela által megélt valóságra szorítkozik. De olyan érzékenyen teszi ezt, hogy tulajdonképpen nincs okunk kételkedni a szavában, abban, hogy ő ezeket a dolgokat valóban így élte meg.

Ez a film olyan, mint egy vérbeli szappanopera. Tele van csillogással és magasságokkal és a hírnév árnyoldala is legalább olyan intenzíven jelenik meg benne.

De Pamela egy percig sem sajnáltatja magát. Megviselték a történtek, de nem törték meg. 55 évesen is tettre kész, pozitív, és mindezt jóleső humorral teszi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk