Bevallom, a Sztárban sztár első néhány évadát követtem, sőt, szerettem. Egyrészt nagyon sok színvonalas és/vagy szórakoztató produkció volt, és sok esetben valóban új oldalukról ismerhettük meg a sztárokat. Például én abban a műsorban jöttem rá, hogy Szandi voltaképp nagyszerű énekesnő, csak (szerintem) rossz dalokat írnak neki.

Aztán valahogy „kikoptam” a tévé elől. A gyerekváltozat és a Sztárban sztár leszek teljesen kimaradt. Eddig.

Szokták mondani, hogy ha valaki nem tudja, hogy az operában végig énekelnek, akkor az első felvonás végére idegösszeomlást kap.

Kicsit mintha Mátyás király az okos lánytól show műsort kért volna. Megasztár legyen meg nem is, Sztárban sztár legyen meg nem is, legyen idegesítő meg nem is (ezt sikerült a legkevésbé megvalósítani).

Nagyon élénken emlékszem a legelső Megasztár szériák egyikéből egy válogatóra. Ebben színpadra lépett egy srác, aki mind külsőre, mind produkcióra tökéletesen hozta Freddie Mercuryt. A We Are the Championst énekelte meglehetősen jól.

Presserék kiszórták, mondva, hogy ők nem hasonmásokat keresnek, hanem egyéniségeket. Beszédes, hogy a hétvégi adások egyik legsikeresebb versenyzője egy Freddie hasonmás volt.

A Sztárban sztár leszek ennek pont az inverze: itt az lenne a cél, hogy valaki minél jobban utánozzon egy énekest. Ez pedig elég skizofrén helyzetet eredményezett.

Azt látni kell, hogy a versenyzők többsége nem Las Vegasba tartó sztár hasonmás, hanem egyszerű énekes vagy színész, aki lehetőséget lát a műsorban a kiugrásra, és ha egyszer az a feladat, akkor megpróbálnak találni valakit, akire jóindulattal, messziről, sötétben, füldugóval hasonlítanak.

Végül is a Sztárban sztárt is jellemezte ez a kettősség: Tóth Gabi Nem leszek a játékszered-előadása annak idején szenzációs volt, bár Kovács Katit nyomokban sem lehetett felfedezni benne. Feke Pál Adele-ja vagy Puskás Peti Tina Turnerje anno inkább humoros volt, mint énekprodukció. Na és persze aztán voltak olyan átváltozó művészek is, mint Bereczki Zoli, aki minden egyes sztárt, akit kapott, az utolsó rezdülésig és hangig pontosan levett.

A szombati adásnál azt hittem, a Tóth Gabi show-t látom. A zsűri minden egyes értékelését ő kezdte, sokáig azt is hittem, biztos ő a zsűrielnök.

Aztán kiderült, hogy nem, simán csak erőszakos. Hozzá teszem, hogy Tóth Gabi milyen ember, arról fogalmam sincs, hisz nem ismerem. Abból, hogy valaki milyen egy műsorban, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Tehát amit itt írok, kizárólag arról szól, ami a képernyőn átjött Gabi szerepléséből.

Az ilyen showműsorok egyes adásait általában felfűzik egy szálra, akár egy szappanoperát. Ennek az epizódnak a „Tóth Gabi, az akarnok” címet adták a készítők, és lényegében mindent erre fűztek fel.

Végig azt láttuk, hogy Gabi mindenkit akar, soha nem enged, elnyomja a zsűritársakat, és szokásához híven túlteng. Az adás vége felé még egy műbalhét is beszúrtak: Majka Gabi fejére olvasta bűneit, ezen Gabi megsértődött, és így csináltak vagy 10 perc tiszta műsoridőt. Hogy ebből mennyi volt megrendezett, arra nem mernék fogadásokat kötni.

Úgy tűnt, Gabi telhetetlen: minden kimagasló előadót magának akar, mindig talál valami érvet, amiért csak az ő csapatába kerülhetnek. Ez azért is furcsa, mert a szabályok szerint csak három versenyzőt vihet be az élő műsorba, így fölösleges pazarlásnak tűnik olyan nagy csapatot építeni.

Minél nagyobb a merítés, annál jobb eséllyel indul csatába. Végső soron úgy tűnik, ő az egyetlen, aki komolyan veszi ezt az egészet.

Az igazat megvallva, a többiek nem is nagyon erőltették meg magukat. Egy olyan helyzetre nem emlékszem az adásból, amikor valaki igazán beleállt volna, hogy megszerezzen magának valakit.

Pápai Joci a műsor nagyrészében olyan ijedt arccal nézett, mintha még mindig a Megasztár vigaszágán várná a közönségszavazást, és ha Tóth Gabi egy kicsit erőteljesebben kiegyenesedik a székében, Joci máris feltartja a kezét.

Köllő Babett próbálja hozni az úrinőt, ami lássuk be, ebben a társaságban azért nem egyszerű, és nem is célravezető. Akinek méltóságon aluli vitába szállni, annak csak a resztli marad.

Majka látszólag hozta a tökös csávó imidzsét, de azért Tóth Gabinak beszólogatni nem akkora hőstett. Viszont harcba ő sem szállt egyetlen versenyzőért sem.

Az adást követő negatív, Gabi-ellenes hangokban nyilván jelentős szerepe volt, hogy amúgy is erősen kapja most az ívet a pápalátogatás kapcsán énekelt dala miatt, a TV2 szerintem jó érzéssel, szándékosan épített erre.

Hogy a szombati Gabi-show mennyire tudatosan tervezett dolog volt, azt jól mutatja, hogy a vasárnapi adás teljesen más képet mutatott. Itt Gabi jóval visszafogottabban viselkedett, és végre a többiek is kaptak versenyzőket.

Míg szombaton egy-két jelentkezőt szórtak csak ki a mesterek, és többnyire azok sem az ultra gáz kategóriát képviselték, vasárnap este a tehetséget önbizalommal helyettesítő bohócoké lett a főszerep.

Ez az az elem, ami a Sztárban sztárból hiányzott. Végre megint lehet önmagukból majmot csináló szerencsétleneken röhögni.

Még valamit muszáj szóvá tennem, még ha magamra is hozom a rajongók és a „mesterek” haragját. Ez pedig a zsűritagok meglehetősen kulturálatlan viselkedése – az egy Köllő Babett kivételével.

Nem emlékszem olyan tehetségkutatóra, ahol ilyen sűrűn szálltak volna a b…megek. Én értem, hogy lazák vagyunk, van, ahol akár helye is lehet a trágárságnak, belefér.

De zsűrinek lenni egy tehetségkutatón, az valaha rangot jelentett. Érzékelem, hogy változik a világ, az a menő, ha a sztár minél ember arcúbb, közvetlen. De egy zsűrinek (szerintem) fontos tartani egy színvonalat, különben minden hitelességét elveszti.

Én kifejezetten nagyra tartom azt a sok munkát, amit Majka vagy Tóth Gabi belefeccöl a sztárságába, de közel sem olyan egyértelmű az elfogadottságuk, mint a letűnt korok zsűrijeinek.

Ők lehet, hogy nem érzik, de ha előadóként nem is, zsűriként nekik is bizonyítaniuk kéne. Például azzal, hogy megtisztelik a viselkedésükkel azt a posztot, amit betöltenek.