KULT
A Rovatból

Napidal Sziámival: ez a játék ajtókat nyitott ki egy olyan évben, amikor a legtöbb ajtó bezárult

Müller Péter Sziámi tavaly április óta mindennap közzétesz egy dalötletet, amelyekre eddig több mint 300-an küldték be saját verzióikat. Az egy évig tartó kihívás a végéhez közeledik, a tapasztalatokról és a lehetséges folytatásról beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. április 03.


Link másolása

2020. április 24-én került fel az első videó a YouTube-ra, amelyen Müller Péter Sziámi metronóm ütemére elszaval egy dalszöveget, majd mindenkit arra buzdít: „legyél a szerzőtársam!”

Azóta egyetlen nap se telt el újdonság nélkül a csatornán, a játék pedig igencsak kinőtte magát: több ezer kidolgozott dalötlet született, zeneovis kisgyerekektől Kossuth-díjas művészekig terjed a résztvevők köre.

Ennek a cikknek a megjelenésekor már a 331. Napidal van soron, a célegyenesbe fordulás apropóján beszélgettünk arról, mi az év mérlege és mi jöhet ezután.

– „A legmerészebb álmaimat is túlszárnyalja, ami történik”, fogalmaztál az előző interjúnkban. Akkor alig egy hónapja futott a Napidal, most ugyanennyi van hátra a végéig. Hogyan összegeznél?

– Visszadobom a labdát, hiszen te írtad, hogy ez az egyik legkülönlegesebb kezdeményezés, amit valaha kitaláltak a magyar könnyűzenében. Ez akkor még elég merész próféciának tűnt, mostanra viszont olyan dimenziókat öltött, amelyek magukban rejtik, hogy az utóélete is hosszú lesz. Irdatlanul érdekes dolgok történtek akkor is, ha csak azt nézzük, milyen sokféle ember hány különböző stílusban nevezett be a játékba. Egészen új konstellációk alakultak ki, volt, aki egy zeneszerkesztő programmal került kapcsolatba életében először, más az első gitárját rendelte meg és tanult meg rajta játszani emiatt.

Összeállt egy olyan zenekar is, akik előtte 20 évig nem játszottak együtt, valamint több teljesen új formáció is alakult. Elképesztő katalizátor volt ez az egész: egy olyan évben, ami minden lehetséges módon eltávolította egymástól az embereket, mégiscsak okot adott a közeledésre. Ajtókat nyitott ki, még ha csak virtuálisan is.

Vidéki közműholding igazgatója és Kanadában élő diplomata is jelentkezett. Mindenkit képtelenség lenne felsorolni, de azért akadnak kiemelkedő mozzanatok. Schwenk András például az elején fejébe vette, hogy minden dalötletet kidolgoz, és azóta is tartja magát ehhez: napról napra megbízhatóan küldi a saját verzióit. A legjobbakat nagylemezen is ki fogja adni, nyert rá pályázati támogatást és összehozott egy nagyon jó zenekart.

Bácsalmási Gabriella a másik, akit mindenképp meg kell említenem. Ő egy kiskunhalasi anyuka, akinek zenészek a gyerekei, de neki magának korábban semmilyen előadói ambíciója nem volt. A Napidal viszont elkapta, előbb egy számot küldött be, majd tippeket kért tőlem, hogyan tudna fejlődni. Szívesen segítettem neki, elindult ezen az úton, és nemrég neki is összeállt egy zenekara.

Az eddigi leghosszabb összefoglaló különkiadás:

– Az ismertebb zenészek közül kiket emelnél ki?

– Nehéz lenne úgy, hogy a többiek ne sértődjenek meg. De nagyon örültem például a Kalákának, két Kossuth-díjjal a zsebükben egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy beszállnak. Ők mégis nagyon lelkesen vágtak bele, két dalt is megcsináltak és érik a harmadik is. Lócitól Másik Jánoson, Polgár Péteren és Odetten át Leskovics Gáborig és Takáts Eszterig számos nevet említhetnék még, a legsűrűbb történet azonban kétségkívül Bérczesi Robival állt elő. Régóta barátok vagyunk, írtunk már pár közös dalt korábban is. Egyik alkalommal, amikor nála voltam, kiszúrtunk egy napidalt, amit egy ültő helyében megcsinált, majd megkérdezte, nincs-e másik.

A vége az lett, hogy aznap délutántól késő estig kidolgoztunk öt dalt, legközelebb újabb négyet, a harmadik alkalommal pedig már nyilvánvaló volt, hogy ebből lemez lesz. Nevet is adtunk a formációnak, az Én meg az Ének, vagyis Robi szerzői alteregójának mintájára Én meg a Péter lettünk. Szeptember 12-én, a születésnapjára jelenik meg a Most Csak Ember című album, élőben a hiperkarma zenészeivel fogjuk bemutatni decemberben az A38-on.

De nem csak ennyit tervezünk, összesen már legalább 30-40 dalból áll a repertoárunk. A lemeztől függetlenül fogjuk kihozni hamarosan a Lesz még itt fesztivál című számot, aminek hangszerelésére és keverésére az egyik legtehetségesebb magyar producert, Somogyvári Danit kértük fel. Szerepel a felvételen Frenk, Baka Rebeka és Thuróczy Szabi is, valamint a Bagossy Brothers Companyból Bagossy Laci és Bíró Barbara. A kliphez pedig 13 fontos fesztiváltól kaptunk hangulatvideókat, amelyeket Palkovits Edina, alias E-visual vágott össze.

– Egyszer sem éreztél olyan hullámvölgyet, amikor felkeltél és írnod kellett, hogy ma nem fog menni?

– Ne felejtsd el, hogy amikor elindult a csatorna, már nagyjából 100 dalos előnyben voltam, tehát egyáltalán nem hajtott a kényszer. Először azok kerültek be a kalapba, amelyek minden szempontból készen voltak (30-40 ilyen lehetett), a maradék 60-70 közül pedig mindennap átfésültem néhányat. Csak az kapott esélyt arra, hogy kihúzzam, amivel már teljesen elégedett voltam, és ugyanez vonatkozott a később születettekre is.

És az is hozzátartozik a dologhoz, hogy nem mindegyik a nulláról indult. Előkerült számos korábbi, félbehagyott vagy ki nem adott szövegem, amelyek addig cédulákon hánykolódtak. A rekordot az a gyerekkori versem tartja, amit jó 60 év után fejeztem be.

Persze közel sem vagyok biztos benne, hogy mindenki egyformán ujjongva tekint az összes dalra, de mindig is annyiféle műfajban alkottam a rock n’ rolltól a sanzonon át a városi népdalokig, hogy amúgy se nagyon létezhet olyan ember, akinek mind bejön. Egészen hihetetlen, hogy ennek ellenére nincs egy olyan se az eddigiek között, amire egyáltalán nem érkezett megfejtés, tehát legalább egyvalakit mindegyik megfogott.

– Van olyan dal, ami különösen mély nyomot hagyott benned vagy másokban?

– A legnagyobb port kétségkívül a Ne legyél túl magyar című dal kavarta. Nagyon sokan félreértették és nekem rontottak miatta, pedig egyszerűen egy Juhász Gyula- és Babits-idézet ihlette. Mégis, rengetegen felrótták, hogy nem lehet túl magyarnak lenni, hiába mondtam, hogy valójában az álmagyarokról szól a szöveg. Utólag belátom, hogy ez veszélyes terep volt, de egyáltalán nem bántam meg, hiszen sok új barátot is köszönhetek neki.

Nagyon érdekes volt az is, amikor levelet kaptam egy angol rappertől, hogy ő egyáltalán nem tud magyarul – egy itteni ismerőse mutatta neki a játékot –, de szívesen beszállna. Neki írtam az egyetlen nem magyar szöveget az év során. csupa olyan szóból, ami a világ összes nyelvén ugyanazt jelenti. A címe Foreign language lett, ennek folyományaként meghívtak egy nemzetközi egyetem online kurzusára, ahol sok országból származó hallgatók előtt beszélhettem angolul a témáról. Azóta sorra jönnek tőlük is a megkeresések, ilyenformán kicsit az ország határain is túlnőtt a projekt.

– Milyen terveid vannak a folytatásra az egy év letelte után?

– Nemrég megkerestek az A38-tól, lenne-e kedvem rendszeresen valamilyen estet tartani náluk, először streamelve, majd amint a helyzet megengedi, élőben is. Azt feleltem, hogy annyira a Napidal tölti ki jelenleg a gondolataimat, hogy ezt is erre fűzném fel. Meg is született a koncepció, Dalműhely Sziámival lesz a címe. Minden alkalommal 2-3 napidalos szerzőt fogok vendégnek hívni, akikkel a dalokhoz fűződő viszonyukról beszélgetünk és persze zenélünk is, ebben az ATMO zenekar lesz segítségünkre. Az első alkalomra április 6-án kerül sor, ide Bérczesi Robit, Takáts Esztert és Polgár Pétert hívtam meg.

Ami a távolabbi terveket illeti, a Miskolci Egyetemen Póka Egon es az én kezdemenyezésemre hamarosan elindul a könnyűzene-tanár képzés, Dr. Horváth Zita rektor asszonnyal és az oktatókkal már elkezdtünk dolgozni a tematikán.

Célunk, hogy a könnyűzene tantárggyá váljon a középiskolákban – sőt akár már hamarabb is –, de nem szigorúan vett zeneóraként felfogva. Persze, aki tud zenélni, az zenéljen, a kötelező minimum azonban nem ez volna, inkább a dalt helyeznénk a középpontba. Szerintem ez a korosztály sokkal fogékonyabb erre, mint a klasszikusan vett irodalomra, hisz a zenehallgatás jóval nagyobb eséllyel része eleve az életüknek.

Tegyük hozzá, Bob Dylan irodalmi Nobel-díja óta a kettő némileg azért összemosódott. Azt szeretném, ha az egyetemről kikerülő leendő tanárok majd dalokat elemeznének az óráikon, a szöveg mondanivalójától az előadásmódon át a szerző személyiségéig. Azonban addig is, amíg az első évfolyam végez, szeretnék kiépíteni egy országos mentorhálózatot, jórészt napidalos szerzőkből, hogy még több hasonló meggyőződésű, játékos, dalra hangolt embert kutathassunk fel.

Tovább megyek: ebből a koncepcióból akár egy olyan kaliberű tévéműsort is lehetne készíteni, amilyen még nem volt. Ha sikerülne úgy megcsinálni, hogy ne a harsányságról és a csilli-villiségről szóljon, hatásvadász zokogó zsűrivel és egyebekkel, kiválóan el lehetne adni akár külföldre is. Ez nem elsődleges tervem, de mivel hosszú ideig foglalkoztam ilyesmivel az életem során, nem tartom kizártnak, hogy egyszer megvalósítom.

– Mit gondolsz, hiányozni fog a videók felvételével, a beérkező pályaművek feldolgozásával és hasonlókkal járó napi rutin?

– Nem hiszem. Írni biztosan fogok továbbra is, hiszen a 366 dalt már rég elértem, mégse hagytam abba azóta se. A [email protected] postafiók is megmarad, tehát az egy év letelte után érkező beküldéseket ugyanúgy látni fogom és reagálok rájuk, még ha nem is olyan gyorsan, mint addig. És még az is lehet, hogy ha nagyon hiányoznak majd a videók, időről időre azokból is közzéteszek egy-egy újat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: