KULT

„Felbéreltek bennünket, hogy törjünk tányérokat egy cég termékbemutatóján” – Sztorik a 20 éves Momentán Társulatról

Játszottak már hajón, buszmegállóban, sörgyárban és fagyasztott termékekkel teli hűtőpult mellett is. Az improvizációs színjátszás hazai úttörői kedvenc anekdotáikat mesélték el.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. november 17.


Link másolása

A napokban töltötte be 20. születésnapját a Momentán Társulat, akik annak idején Földessy Margit drámastúdiójában ismerkedtek meg egymással, majd váltak az első számú hazai improvizációs színtársulattá. Azóta közel 3000-szer álltak színpadra és több mint 300 ezer nézőt értek el, legnépszerűbb előadásukat, a RögvEstet önmagában 1500 alkalommal játszották.

A kerek évfordulót az Akvárium Klubban ünneplik meg november 19-én egy közel 2 és fél órás impróshow-val, ahol korábbi társulati tagok és más különleges vendégek is színpadra lépnek.

A 20 év során természetesen számtalan vicces vagy emlékezetes anekdota gyűlt össze a színészek fejében. Ezek közül meséltek el néhányat, bár mint azt hozzátették, rengeteg olyan sztorijuk van, amit ilyen-olyan okból inkább megtartanak maguknak.

Hogy lesz a MÁV-szignálból bábszínház, a bordélyból pedig borbély?

„Egyik kedvenc történetünk, amikor Magyarföldre hívtak meg bennünket fellépni. Oda is értünk, kiszálltunk a kocsiból, már zajlott a falunap. Először úgy tűnt, hogy minden rendben, de ahogy jobban szétnéztünk, lassan derengeni kezdett, hogy valami nem stimmel” – idézi fel Boldoghy Borbála.

Kiderült, hogy Magyarlakra sikerült megérkezniük, mert a kollégájuk összekeverte a település nevét. Felhívták a magyarföldi szervezőt, aki rapszodikusan a következőt felelte, miután bevallották, hogy ők bizony épp Magyarlakon vannak: “hol, b*szdmeg???”

Ekkor nagyjából 20 perc volt hátra a tervezett kezdési időpontig. Óriási szerencséjükre a két falu csak 30 kilométerre van egymástól, szóval minimális késéssel sikerült odaérniük, majd megtartani az előadást. Bár mint kiderült, ellenkező esetben az első helyszínen is befogadták volna őket…

Hasonlóan vicces helyzeteket szül, amikor egyikük a színpadon, előadás közben hall félre valamit. Bódy Gergő azt meséli, hogy egyszer a Vajdaságban játszottak, ahol feltette a kérdést a közönségnek, hol játszódjon a következő jelenet – mondjanak egy olyan mindennapos helyszínt, ahol gyakran megfordulnak.

„Egy bácsi a terem hátsó részéből be is kiabálta, hogy »illemhely!« De mindezt olyan erős vajdasági akcentussal, hogy ha azt is hozzávesszük, mennyire ritkán használjuk ma már ezt a szót a mindennapi nyelvben, esélyem se volt megérteni. Legalább ötször visszakérdeztem, egyre közelebb menve a nézőhöz, és egyre cikibbé vált a helyzet, de még mindig nem értettem”

– mondja nevetve.

Végül már szinte ott állt az illető arcában, újra megkérdezte, ő pedig kisebb kétségbeeséssel ismételte el sokadjára, hogy ILLEMHELY, mire átment az üzenet.

Zenefelelősüknek, Pirisi Lászlónak pedig a MÁV-szignált sikerült egyszer bábszínháznak értenie, és a többiek legnagyobb meglepetésére el is kezdett játszani egy aranyos, bábokhoz illő zenét. Ennél is viccesebb volt talán, amikor Tóth Barna a bordélyt hallotta félre borbélynak, majd elkezdett hajvágást imitálni egyik játszótársánál.

Neveket, konkrétumokat is gyakran hallanak félre, ilyen esetekben amikor csak lehet, kisegítik egymást: például ha valaki a sor elején úgy kezdi a történetet, „Péter elment bevásárolni”, a sor végén álló viszont már Istvánként nevezi meg a karaktert, az utána következő gyakran menti úgy a helyzetet, hogy „Péter István, aki egyébként jobban szereti, ha Péternek nevezik…”

Olyan is előfordul, amikor a másik fél nem félrehall valamit, egyszerűen csak rosszul értelmezi a jelenet során kapott jeleket. Az egyik első kapolcsi Mozaik előadásban Rada Bálint egy gyorséttermi dolgozót játszott, Molnár Levente viszont meg volt győződve róla, hogy egy börtönben lévő rabot lát.

Az elején még megvoltak azok a mondatok, amelyek mindkét helyzetre igazak lehetnek („Te mióta vagy itt?” – „8 éve”), a folytatásban viszont olyan vicces párbeszédek jöttek létre, mint például „Mindjárt szünetem lesz, kimegyek kicsit” – „Micsoda, te ki tudsz menni??!”

Részegen imprózni: folyamatos küzdelem az életben maradásért

Szokatlan felkérésekből sem volt hiánya a társulatnak az elmúlt 20 évben. Egy porcelán étkészleteket gyártó cég beépített embereknek használta őket a termékbemutatóján, a feladatuk az volt, hogy váratlanul jelenjenek meg az esemény közepén, és kezdjenek el balhézni, tányérokat törni.

Hasonló volt az is, amikor egy étterembe hívták őket, ahol valamilyen furcsa oknál fogva össze kellett veszniük a csapat jelenlévő tagjaival. Még két nyomozó is volt közöttük, ők egy ponton megérkeztek bőrkabátban, hogy felvegyék a tanúvallomásokat. Itt egyébként végül nem sült el túl jól a performansz, a jelenlévők nem igazán vették a lapot, szóval ehhez hasonló „balhézós” felkéréseket ma már nem vállalnak.

Menekültszállón is tartottak workshopot ukrán gyerekeknek, leginkább kézzel-lábbal magyarázva, mivel nem sokat értettek angolul.

Előfordult, hogy egy festékgyártó új termékének bemutatójára hívták őket, aminek az volt a jellegzetessége, hogy nem maszatolódik, gond nélkül lemosható. Kaptak is egy falfelületet, ami ezzel a bizonyos festékkel volt bevonva, és azt kérték tőlük, hogy minden jelenetben fröcsköljenek rá ketchupot egy bödönből.

Az első években még irodalmi felolvasóesteket is tartottak, ebben az időszakban történt, hogy március 15-i ünnepi műsorra kaptak meghívást a maglódi művelődési házba.

„A csavar az volt a dologban, hogy nem impróztunk, hanem verset kellett mondanunk. Nagyjából 20-30 perces műsorral készültünk, de egy félreértés miatt csak a helyszínen derült ki, hogy egész estés programot várnak tőlünk. A vége az lett, hogy a létező összes verset elmondtuk, amire emlékeztünk, természetesen csapnivalóan, valamint háromszor is elénekeltük az A jó lovas katonának… kezdetű népdalt” – idézi fel Várady Zsuzsi.

Minden évben kapolcsi Momentán Udvar egyik fénypontja a Late Night Show fantázianevű előadás, aminek lényege, hogy az egyik játszót masszívan leitatják közvetlenül a színpadra lépés előtt, a végén pedig megszavazzák a nézők, szerintük ki nem józan.

„Ez egy folyamatos küzdelem az életben maradásért. Leginkább az időérzékem és a memóriám kapcsol ki, nemhogy arra nem emlékszem, mi volt az előző jelenetben, de még arra sem, mire válaszolok épp”

– fogalmaz Penke Bence, akire már kétszer is jutott ez a szerep. A többiek viszont direkt arra játszanak, hogy gyanúsak legyenek, ezért mindenki sokkal felszabadultabb és több mindent enged meg magának, mint egyébként.

„Emiatt rendkívül felelősségoldó a játék, hiszen bármit hibázhatsz, legfeljebb azt hiszik majd rólad, hogy te ittál” – teszi hozzá Bence.

Volt egy nagyszabású rekordkísérletük is, amikor 20 órán keresztül játszottak egyhuzamban hajnaltól késő éjszakáig, ennek végére már mindenki eléggé hasonló állapotban volt ahhoz, mintha részeg lenne.

„Az előadás még úgy-ahogy rendben volt, hiszen hajtott bennünket az adrenalin, a másnap viszont sokkal durvábban kiütközött a fáradtság” – emlékszik vissza Kiskovács Attila.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Kórházba került Jordán Tamás
A Nemzet Színésze mindenkit megnyugtatott: a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hamarosan újra színpadra is áll.

Link másolása

Kórházi kezelésre szorul Jordán Tamás. A Nemzet Színésze azonban a Blikknek azt mondta, hogy már sokkal jobban van, és hamarosan újra színpadra áll.

Jordán eddig szinte minden nemzet színésze választáson részt vett. A Blikk szerint ezért is volt feltűnő, hogy nem volt ott május 3-án a Nemzeti Színházban, amikor a testület Kulka Jánosnak szavazta meg a címet.

„Kórházba kerültem egy kisebb beavatkozás miatt, amiről bővebben nem szeretnék beszélni. Annyit viszont mindenki megnyugtatására elárulhatok, hogy nem baleset ért, a probléma gyógyítható és szerencsére nem is súlyos. Hála Istennek, már sokkal jobban vagyok. Ha minden jól megy, vasárnap már otthon lehetek, hamarosan pedig újra színpadra állhatok”

- mondta a lapnak Jordán Tamás. Mint kiderült, a színésznek már egy április végi előadását is le kellett mondania.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„Úgy látom magam, mint a Titanic zenekara” – Pályaelhagyó és maradó tanárok mesélték el történeteiket egy rendhagyó színdarabban
A Stereo Akt alkotócsoport darabjában összesen 11 volt vagy jelenlegi pedagógus szólalt meg, a végén pedig a közönség bevonásával ötleteltek arról, hogyan lehetne jobbá tenni az oktatást.

Link másolása

„2023. november 30. óta nem vagyok többé tanár, legalábbis a jog szerint. De a mai napig teljesen idegennek hat ez a félmondat: pont annyira képtelenül hangzik, mintha azt mondanám, nem vagyok többé anya, vagy nem vagyok többé ember.”

„2019 februárjában mondtam fel. Másnap elköszöntem édesanyámtól, akinél addig laktam, mert a keresetem egészét elvitte volna egy albérlet plusz az étkezés ára.

Budapestre költöztem, elmentem egy személyes interjúra, ahol elém tettek egy szerződést a tanári fizetésem háromszorosáért. Még olvasgattam a papírokat, amikor felhívott egy másik hely, és amikor elmondtam, hol vagyok, a korábbi bérem négyszeresét ajánlották.”

„Alapvetően minden rendben. Aztán egyszer csak meglátod a Facebookon, hogy a szintén felmondott magyartanár ismerősöd és szépséges Szabó Magda-verset posztol, és hirtelen kiesik a laptop a kezedből. Nem kellene neki folyamatosan versek és gyerekek között lennie? És az hogy lehet, hogy a legbölcsebb, legkorrektebb töritanár szoftvertesztelést tanul?”

A kőbányai Wesley János Általános Iskola egyik tantermében ezúttal felnőttek ülnek – némán, komor arccal hallgatják a hangszóróból visszhangzó mondatokat.

A Stereo Akt csapata a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében vitte (rendhagyó) színpadra a Miután felmondtam / Miután maradtam című darabot, amely pályaelhagyó, illetve minden nehézség ellenére is kitartó tanárok történeteit mutatja be.

Alapja a Miután felmondtam blog, amelyet 2023 év elején alapított két érintett pedagógus, Sikoparija Lujza és Kovács Éva. Céljuk az volt, hogy a nagyközönség számára is bemutassák a személyes sorsokat és drámákat, amelyek egy-egy ilyen döntés mögött húzódnak.

„Eleinte a blog írásaiból indultunk ki, de hamar rájöttünk, hogy szükség van az érem másik oldalára is: azoknak a pedagógusoknak a történeteire, akik a pályán maradtak, és minden kritikusságukkal együtt belülről folytatják az ellenállást”

– meséli Boross Martin rendező, művészeti vezető, akin kívül egy dramaturg és két drámainstruktor vett még részt a koncepció kidolgozásában.

A cél Boross szerint az volt, hogy a megszólalók az ország különböző pontjairól, a közoktatás különböző szakaszaiból, mozaikként kiadjanak egy rendszerszintű problémát. A blog szerkesztői is elküldték a saját kedvenceiket, ezekből választottak ki hatot. A maradók pedig ismerősi körből vagy ajánlás útján kerültek ki, illetve olyan is akadt, aki korábban már megszólalt a témában, és egy interjújának köszönhetően kérték fel.

Boross Martin

Sikoparija Lujza

A közönséget az előadás elején két részre osztották, az egyik csapat a pályaelhagyók, a másik pedig a maradók történeteit hallgatta meg először. A helyszín és az előadásmód is szimbolikus volt: a pályaelhagyóknak csak a hangját lehetett hallani, míg a maradók – egy kivétellel, aki épp táborozott az osztályával – személyesen is ott voltak. Ők viszont egy már nem használt, elhagyatott és lepusztult iskolaépületben beszéltek pár száz méterrel arrébb a motivációikról és belső vívódásaikról.

„A nulladik szülőin el fogom mondani a leendő osztályom szüleinek, hogy 3+2 éves szerződést kötök az osztállyal, 10. évfolyam végén felmondási opcióval. Ha a harmadik év végén úgy állnak a dolgok, hogy nem tudom többé a szakmai hitelemet és a nevemet adni ahhoz, ami az iskolában zajlik, ki fogok lépni a rendszerből”

– szögezte le az elsőként kiálló Horváth András, a kőbányai Szent László Gimnázium matematika-fizika szakos tanára. Hozzátette: nagyon nem szeretné, de elkerülhetetlennek látja, hogy ez előbb-utóbb meg fog történni.

Horváth András

Szilágyi Kitty

Egy soproni egyházi iskola tanára, Keresztény Dorka a rendszeren belüli lázadás taktikáját választotta. „A fénymásolási limitemet arra használom az iskolában, hogy a könyvekből véletlenül kifelejtett múveket pótoljam. Belülről bomlasztom a rendszert: József Attilával, kortárs irodalommal, színházzal” – fogalmazott, hozzátéve: „Mi van velünk, akik maradtunk? Összekapaszkodtunk, mert világossá vált számunkra, hogy magunkon kivül másra nem számíthatunk.”

Varga Sándor az Eötvös József Gimnáziumból azzal kezdte, több mint 30 éve tanító mestertanárként a pályája csúcsán van, a polgári engedetlenségi akcióba inkább a fiatalabb kollégáival vállalt szolidaritás miatt szállt be.

„A státusztörvényt végig sem olvastam, nem érdekelt különösebben, én csak tanítani akartam. Természetesen nekem is el kellett számolnom a lelkiismeretemmel, például a diákjaim és a gyermekeim előtt. Azt mondtam nekik, hogy úgy látom magam, mint a Titanic zenekara: addig játszom, ameddig hagynak.”

Szilágyi Kitty óvodapedagógus, civil aktivista pedig szinte a sírás határán mesélte: eleinte abban bízott, hogy képes lesz a rendszer hiányosságait kiküszöbölni, és megadni mindent a gyerekeknek, amire szükségük van. Aztán elvették tőlük a lehetőséget, hogy dönthessenek arról, ki léphet iskolába, és olyanok kezébe adták, akik még csak nem is találkoztak a gyerekekekkel.

„Sikerült az intézményvezetői államvizsgám, másnap pedig Novák Katalin aláírta a státusztörvényt. És akkor tudtam, hogy intézményvezető már nem leszek.”

A történetmesélő részhez szerettek volna hozzátenni még valamit a végére, hogy a nézők is aktív alkotóivá váljanak az élmények, illetve ne szomorú, frusztrált hangulatban távozzanak, hanem legyen egy konstruktív része is az estének.

A két részre osztott közönség ezért egy harmadik helyszínen újraegyesült, ahol kisebb csoportokba rendeződtek, majd egy-egy padot körbeülve próbálták megválaszolni az alábbi kérdéseket:

  • Mi garantálhatja, hogy jó tanárok dolgozzanak az iskolában?
  • Mit szeretnénk, hogy egy diák megtapasztaljon az iskolában?
  • Mit jelent a társadalom számára az oktatás? (Jelenlegi/ideális állapot)

A keretet ehhez egy elképzelt iskolai évzáró külsőségei biztosították, élen egy teljesen fogalmatlan “tankerületi vezető” – valójában a darab egyetlen színész szereplője – videós bejelentkezésével, aki beszédében zseniálisan hozta azt a közhelyparádét, ami (sajnos) gyakorlatilag bármelyik valódi ünnepségen elhangozhatott volna.

Az előadást egyelőre a most lezajlott két alkalomra tervezték, de mivel mindkét este hetekkel hamarabb telt házas lett, nem kizárt, hogy ősszel újabb előadásokra is sor kerül majd.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba, az Operettszínház színművésze
A színművész Shakespeare-, Molière-, Schiller-főszerepek mellett modern klasszikusokat is alakított.

Link másolása

Hosszan tartó betegség után 59 évesen elhunyt Jantyik Csaba színművész, a Budapesti Operettszínház társulatának tagja – közölte Facebook-oldalán az Operettszínház.

„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy tegnap éjszaka hosszan tartó betegség után 59 éves korában elhunyt Jantyik Csaba színművész, társulatunk tagja”

– írták.

Jantyik Csaba 1964. július 30-án született Békésen. Szentesen a Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett irodalmi-drámai szakon 1982-ben, majd felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, Horvai István–Kapás Dezső osztályába. Diplomáját 1987-ben vette át – írja a Fidelio. Számos nívódíj mellett kitüntették a Debrecen Kultúrájáért díjjal.

2001-ben az Operettszínházhoz szerződött, ahol A muzsika hangja című világhírű musicalben Von Trapp kapitányt alakította először a budapesti közönség előtt. Fontosabb szerepei az intézményben: Kánkán (Aristide), West Side Story (Schrank), Mária főhadnagy (Kossuth Lajos), Lili bárónő (Malomszeghy báró), Menyasszonytánc (Rabbi), Abigél (Torma Gedeon), Szentivánéji álom (Theseus), Viktória (Webster), Rebecca (Julyan ezredes), János vitéz (A francia király), Hegedűs a háztetőn (Kocsmáros), Jekyll és Hyde (Apa, Lord Savage).

Jantyik Csabát a Budapesti Operettszínház saját halottjának tekinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Dabney Coleman, az Aranyoskám és a Gengszterkorzó sztárja
A színészt utoljára a Yellowstone című sorozatban láthattuk. 92 éves volt.

Link másolása

92 éves korában pénteken Dabney Coleman, a Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész. Halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be – írja az MTI.

Coleman karrierje 1952-ben indult, és azóta több mint száz filmben szerepelt. Olyan klasszikusokban láthattuk, mint a Pokoli torony (1974), a Kilenctől ötig (1980), Az aranytó (1981), Aranyoskám (1982), Háborús játékok (1983) és a Gengszterkorzó (2010).

A színész a legjobb férfi főszerepért 1988-ban Golden Globe-díjat kapott a The Slap Maxwell Story című filmben nyújtott alakításáért, egy évvel korábban pedig Emmy-díjat nyert a Sworn to Silence című tévéfilmben nyújtott teljesítményéért.

Coleman gyakran alakított cinikus, szarkasztikus karaktereket. Ezt a képességét kamatoztatta olyan filmekben, mint az Aranyoskám és a Kilenctől ötig, ahol emlékezetes negatív figurákat formált meg.

Dabney Coleman hangját több animációs filmben és sorozatban is hallhattuk. Színészi karrierje előtt az Egyesült Államok hadseregében szolgált. A hadseregben töltött idő segített neki fegyelmet és kitartást tanulni, ami később a színészi karrierjében is hasznosnak bizonyult.

Coleman utoljára Yellowstone című tévésorozatban tűnt fel, amelyben egy rész erejéig a főhős John Dutton apját játszotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: