HÍREK
A Rovatból

Meghalt Gerő András történész

A család közleménye szerint súlyos beteg volt.


Meghalt Gerő András Széchenyi-díjas magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékének professor emeritusa - írja az Index. A család közleménye szerint

súlyos beteg volt, búcsúztatását szűk családi körben tartják.

Gerő András az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán hallgatott történelmet és szociológiát 1972–1977 között. Ezt követően az ELTE Bölcsészettudományi Karának oktatója lett, és meghívott vendégprofesszorként dolgozott Utrechtben, Amszterdam, a Pennsylvania és a Columbia Egyetemen is. 1991-től 2020-ig Budapesten a CEU, a Közép-európai Egyetem tanára volt.

2006-ban lett a történettudományok doktora a Magyar Tudományos Akadémián. Legfontosabb kutatási területeihez tartozott az Osztrák–Magyar Monarchia története, maga Ferenc József császár, a magyar polgárosodás és a modern zsidó identitástörténet.

Gerő András a rendszerváltást követően a Századok szerkesztőbizottsági tagja lett, 1993-tól 2010-ig pedig a Budapest Negyed főszerkesztőjeként tevékenykedett, de volt szerkesztőbizottsági tag a Café Bábelnél és a Világosságnál is. 2003 és 2004 között a Deák-emlékbizottság ügyvezető titkára, illetve 2009-től a Teleki László Alapítvány kurátora.

Rengeteg publikációja és könyve jelent meg, utolsó kötete 2022 őszén Liberális látószög címmel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rákay Philip Magyar Péternek: Te piszkos áruló, te vérig sértett, revansvágytól fűtött, szerencsétlen komplexushalmaz, te!
A kormánypárti producer nem hagyta szó nélkül Magyar Péter vádjait, miszerint fizetett és kényszerített bértapsolók vettek részt a Békemeneten. Facebook-posztjában keményen odaszúrt a Tisza Párt vezetőjének, felemlegetve fideszes múltját.


Rákay Philip a Facebookon reagált Magyar Péter egy korábbi bejegyzésére, amelyben a Tisza Párt vezetője azt írta, hogy a 14 órakor kezdődő Nemzeti Menetet „nem csak a Holdról és az utasszállító repülőkből, de Moszkvából is lehet majd látni.” Magyar Péter szerint az ő rendezvényükön „nem fizetett és kényszerített bértapsolók, hanem sok százezer hazaszerető magyar ünnepel majd”.

Rákay - aki a Kossuth téri kormányrendezvény műsorvezetője volt - erre a bejegyzésre reagálva azt írta, hogy Magyar Péter „nem nyugszik”. Rákay Philip feltette a kérdést Magyar Péternek, hogy milyen „fizetett és kényszerített bértapsolókról” hazudozik, „elvetemült gazembernek” nevezve a Tisza Párt vezetőjét.

„A Békemeneten és Orbán Viktor gyűlésein patrióta, magyar hazafiak vesznek részt, évtizedek óta. Milyen rövid az emlékezeted, te piszkos áruló”

– írta a producer.

Rákay szerint nem volt olyan régen, hogy Magyar Péter is ott volt ezeken a gyűléseken. „s minden alkalommal kezedet, lábadat törted, hogy valahogy észrevetesd magad Orbán Viktorral, mérsékelt sikerrel…” – áll a bejegyzésben, amit Rákay azzal zárt, hogy

Magyar Péter szerinte egy „vérig sértett, revansvágytól fűtött, szerencsétlen komplexushalmaz”.

Rákay Philip kormánypárti médiaszereplő, producer, aki több kormányközeli nagygyűlés házigazdájaként is feltűnt. Ő rendezte az Aranybulla című sorozatot, amit a magyar Trónok Harcaként marketingelt a közmédia, de valójában csak monoton hangon történészek elemzik II. András magyar királyt, akit valamiért korszakos zseniként akar bemutatni a mű.

Szintén ő rendezte a Most, vagy Soha! című alkotást, vagyis a Petőfi Sándorról szóló 2024-es filmet, aminek vegyes volt a fogadtatása.

Rákay azzal került fel tegnap a lapok címlapjára, hogy az általa megfilmesített legendás költő egyik vulgáris versét idézte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ez nettó hazaárulás” - Katonák lepték el Algyőt, a polgármester szerint a kormány megfélemlíti a lakosokat
Molnár Áron polgármester nem kapott előzetes értesítést a helyi gáztározóhoz kivezényelt katonákról. Az intézkedés félelmet keltett, a településvezető szerint volt aki zokogva omlott össze, mert annyira félt a háborútól.


„Nettó hazaárulásnak tartom ezt a fajta riogatást” – jelentette ki Molnár Áron, Algyő polgármestere, miután katonák jelentek meg a település határában lévő földgáztározónál. A kormány ezzel szemben a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítésére hivatkozik, miután március elején országszerte több stratégiai létesítményhez is katonákat vezényeltek.

Molnár Áron a Magyar Hangnak arról számolt be, hogy településvezetőként és a helyi védelmi bizottság elnökeként semmilyen előzetes tájékoztatást nem kapott a katonák kivezényléséről.

Elmondása szerint csaknem egy héttel a katonák érkezése után kapott egy e-mailt a jelenlétükről. A polgármester az intézkedést választási kamunak tartja, és arra kérte az algyőieket, hogy tekintsék is annak.

„Nagyon sajnálom a katonákat, akik parancsra itt bohóckodnak, úgy, hogy esélyük se mutatkozna, ha tényleg komoly veszélybe kerülnének ezek a létesítmények” – fogalmazott a polgármester, aki szerint a katonák biodíszletként való szerepeltetése megalázó.

Molnár Áron elárulta: akkor háborodott fel igazán, amikor a boltban egy idősebb, síró hölgyet több vásárlónak kellett megnyugtatnia, annyira félt a háborútól. Feladatának tekinti, hogy elmondja az igazat azoknak, akik szerinte csak kormánypropagandát hallanak.

Az algyői eset nem egyedi, a kormány március elején jelentette be, hogy országszerte megerősíti több kritikus létesítmény – köztük a Paksi Atomerőmű és más energetikai központok – védelmét. A hivatalos indoklás nemzetbiztonsági jelentésekre hivatkozik, melyek szerint Ukrajna a magyar energiarendszer megzavarására készülhet. A katonai jelenlét mellett több helyszínen, így Paks felett is rendkívüli légtérkorlátozást vezettek be.

Az algyő–szőregi biztonsági földgáztárolót a HEXUM Földgáz Zrt. üzemelteti, és a magyar ellátásbiztonság egyik kulcsfontosságú eleme; itt tárolják az ország biztonsági földgázkészletének jelentős részét. A polgármester és a kormányzó Fidesz között a viszony korábban is feszült volt: négy éve, a választások előtt egy Fidesz-közeli újság Putyin bábjaként ábrázolta Molnár Áront.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lengyel miniszterelnök: Orbán Viktor Oroszországgal karöltve el akarja pusztítani az EU-t
Donald Tusk lengyel kormányfő a Polexit valós fenyegetésére hívta fel a figyelmet X-bejegyzésében, miután komoly politikai feszültség alakult ki az Orbán által támogatott jobboldali elnök, Karol Nawrocki vétója miatt. Tusk azt is egyértelművé tette, hogy az áprilisi magyar választáson a Tiszának szurkol.


„Oroszország, az amerikai MAGA és az Orbán vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t. Ez katasztrófa lenne Lengyelország számára” – írta X-bejegyzésében Donald Tusk lengyel miniszterelnök, amiről a 24.hu is beszámolt.

Tusk hozzátette, Lengyelország kilépése az EU-ból, a „Polexit” már valós fenyegetés, ezért mindent megtesz, hogy megállítsa az „Orbán Viktor vezette európai jobboldalt”.

A lengyel kormányfő szerint az uniós kilépést a szélsőjobboldali Konföderáció párt politikai körei és a nacionalista Jog és Igazságosság párt képviselőinek többsége is támogatja. Úgy véli, Karol Nawrocki jelenlegi államfő ezen erők „politikai védnöke”, és ezzel hozzájárulhat ahhoz, hogy Lengyelország a kilépés irányába sodródjon.

A politikai feszültséget egy konkrét ügy is kiélezte: Karol Nawrocki lengyel elnök a minap közölte, hogy megvétózza a kormány törvényjavaslatát.

A jogszabály arról rendelkezett volna, hogyan költi el Lengyelország az Európai Unió fegyvervásárlási hitelprogramjából, a SAFE-ből származó 43,7 milliárd eurós keretét. A döntésre Tusk élesen reagált: „az elnök elszalasztotta az esélyt, hogy hazafiként viselkedjen. Szégyen!”

A Tusk-kormány szerint a SAFE-program egy kedvező, akár 45 éves futamidejű hitelt kínál a lengyel haderőfejlesztésre, a „Made in Europe” elvárásnak megfelelően. Az elnöki oldal és az euroszkeptikus erők viszont azzal érvelnek, hogy a program túlzottan növelné Lengyelország függését Brüsszeltől, és a feltételek elsősorban a nagy nyugat-európai hadiipari cégeknek kedveznének.

A lengyel közvélemény-kutatások szerint bár a lakosság többsége EU-párti, a kilépést a Jog és Igazságosság és a Konföderáció szavazóinak jelentős része támogatja.

A lengyel belpolitikai feszültségek mögött a magyar szál is hangsúlyosan megjelenik. A Sándor-palota hétfőn közölte, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök március 23-án a jobboldali Karol Nawrocki lengyel elnökkel együtt ünnepli a lengyel–magyar barátság napját a lengyelországi Przemyslben.

Ezzel párhuzamosan Donald Tusk a Tisza Párt március 15-i menetéről posztolt, egy fotó mellé azt írva:

„Budapest ma. Jön a tavasz. Lengyel-magyar, két jó barát”.

Magyar Péter, a Tisza Párt tegnap ismét megerősítette, hogy miniszterelnökként első útja Varsóba vezetne, hogy helyreállítsa az Orbán-kormány oroszbarátsága miatt megromlott lengyel-magyar kapcsolatokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ukrán zászlós provokáció a Tisza-meneten: 16 és 17 éves fiúkat azonosítottak, egyikük a Fidelitas budapesti elnöke mellett tűnt fel
Két fiatal először egy Tisza-ellenes molinót lógatott ki egy Bajcsy-Zsilinszky úti lakásból, majd ukrán zászlót feszített ki a tömegben. Magyar Péter azt írta, „a Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra”.


Alig néhány percig tartott az az akció, ami után a kormánypárti média azonnal arról kezdett cikkezni, hogy a Tisza Párt háborúpárti, miután egy hatalmas ukrán zászlót feszítettek ki a párt vasárnapi Nemzeti Menetén. A fotók és videók alapján azonban egyre inkább úgy tűnik, provokáció történt. A Telex szerint ugyanaz a két fiatal lógatott ki egy Tisza-ellenes molinót egy házból, akik később a zászlót is tartották, a 444 pedig azonosított is két kiskorút, akiknek köze lehet a Fidelitashoz.

Az események vasárnap 13:41-kor kezdődtek, amikor egy olvasói fotó készült a Bajcsy-Zsilinszky úton, miközben a Deák Ferenc téren a Tisza Párt menetére gyülekeztek az emberek. A képen két fiatal egy molinót lógat ki egy lakásból a következő felirattal: „Üdvözlünk a háborús meneten!”. Nem sokkal később a gyülekező tömegben feltűnt egy hatalmas ukrán zászló, amelyet egy 8-9 fős csoport feszített ki. Szemtanúk szerint az akció alig pár percig tartott, majd egy füttyszóra a csoport tagjai összeszedték a zászlót, és gyorsan távoztak a tömegből.

A molinós képen és a zászlós akcióról készült későbbi videón látható két fiatalember ruházata és arcvonásai alapján szinte biztosan azonosítható. Az egyikük fekete baseballsapkát, fehér pólót és fekete karórát viselt, míg a másik, jellegzetes, göndör hajú fiatalember teljesen fekete felsőt hordott, amelynek a cipzárja is megegyezett a későbbi felvételen láthatóval.

A 444-nek sikerült azonosítania a két fiatalt, akikről kiderült, hogy kiskorúak, egy 16 és egy 17 éves fiúról van szó. A lap szerint egyikük vasárnap este hatkor egy 24 órán át elérhető Instagram-sztorit tett közzé, amelyen Balog Géza, a Fidelitas budapesti elnöke mellett áll. A fotó a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatti épület ötödik emeletén készült, pont abban a lakásban, ahonnan korábban a Tisza-ellenes molinót kilógatták.

A kormánypárti lapok gyorsan lecsaptak az esetre, vezető fideszes politikusok, köztük Szijjártó Péter is megosztották a zászlóról készült fotókat. A Magyar Nemzetben hétfőn a kormányhoz közel álló Magyar Társadalomkutató kutatási igazgatója, Talabér Krisztián arról beszélt, hogy a Tisza Párt részéről „az esemény nem pusztán egy látványos gesztus volt, hanem politikai üzenet”.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfőn reagált az ügyre, azt írta, „a Fidesznek és a propagandájuknak megint csak szánalmas hazudozásra futotta és ukrán zászlós provokációra”.

A zászlós incidens egy olyan kommunikációs térben történt, ahol a kormánypárti média rendszeresen hozza összefüggésbe a Tisza Pártot Ukrajnával. A március 15-i rendezvény előtt a kormány dróntilalmat rendelt el Budapesten, amit Magyar Péter a megjelenítés korlátozásaként értékelt. Az eseményt megelőző hetekben Szijjártó Péter „ukrán maffiát” emlegetett, és több dezinformációs kampány is igyekezett a Tiszát ukrán érdekekkel összekötni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: