KULT
A Rovatból

Meddig lehet hazudni? - Oscar Isaac és a Taxisofőr írója megmutatják a Svindlerben

Abu Dhabi borzalmai, bűntudattól kínzott exkatonák önkínzása, és egy tragikus bosszútörténet egy filmben.

Link másolása

Oscar Isaac jutalomjátéka a Taxisofőr forgatókönyvírójának rendezésében nem egyszerű hommage, azaz főhajtás a kaszinófilmek, a klasszikus bűnfilmek vagy Scorsese munkássága előtt, ugyanakkor mindez egyszerre. Sokkal több: egy titokzatos férfi útkeresése a saját sors-útvesztőjében, fordulatos krimi és stiláris bravúr, ami egy pillanatig nem ereszt nyomasztó hangulatával és fokozatosan emelkedő tétjeivel.

Paul Schrader, a rendező a Taxisofőr című Scorsese-remekmű forgatókönyvírója. 2022-ben több mozi után végre megmutatta, milyen az, amikor a legmagasabb fokon űzi azt, amihez szintén ért. Scorsese a Svindler elkészítésében Schrader mentoraként és producerként vállalt részt, ami elképzelhetjük, mekkora biztonságérzetet jelenthetett a rendező számára.

A történet egyszerűen indul, szuggesztív zenékkel, átgondoltan sötét, már-már noiros látványvilággal. William Tell (Oscar Isaac), az első képsorok alatt voice overben, azaz narrációban elmeséli, miért nem volt baja a börtönnel. Exkatonaként került be, elfogadta a rendet, a rendszert, megszerette az olvasást (utólag értjük, hogy azért, mert a totális káoszból érkezett). Flashback-képekben értesülünk erről.

Aztán látjuk, hogy kártyázásból él a jelenben. A hotelszobájában fehér lepedőkkel fed le, sőt, kötöz le mindent, talán az ingerelvonás miatt, gyaníthatjuk. Minden csupa titok körülötte. Isaac filmes vizuális megjelenése maga egy markáns rendezői döntés, rengeteg emlékezetes beállításban szerepet játszik a szigorú ezüstősz csíkokkal vibráló, élesen lesimított haja. Valami nagyon nincs vele rendben, érezhetjük, és már húsz perc eltelt a filmből, de még mindig nem rakta fel a rendező, mi lesz irány, mágis akkora a feszültség, ami a karakterből árad, hogy tudjuk, itt komoly dolgok fognak történni.

És tényleg: megjelenik egy nő és egy fiú szinte egyszerre a főhős életében, akik kirángatják az addig tetszhalott állapotából. A nő vágyat kelt benne és pókerversenyeket akar vele nyeretni, a fiú pedig a saját, Tellhez hasonló múlttal terhelt apja halálát akarja megbosszulni. Hogy kin?

Willem Dafoe figuráján, aki egyébként a Krisztus utolsó megkísértése című Scorsese-film főszereplője is volt, melyet Schrader írt anno, akárcsak a Dühöngő bikát. Dafoe az antagonista a filmben. Nem akarunk túl sok spoilert lelőni, mert a Svindlert amúgy úgy érdemes megnézni, ha kábé semmit nem tudunk róla - a lényeg, hogy

pontosan annyit ismerünk meg a 9/11 utáni vallatótechnikákról, kiképzőtáborokól és az ezekben zajló horrorról, illetve Dafoe-n keresztül a hatalomtól eltorzult, szadista elmék működéséről, amit még talán épp elvisel a gyomrunk és ami a történet szempontjából lényeges.

Ez a fajta minimalizmus jellemzi a filmet végig, a kevesebb több jegyében: elég egy mondat, elég egy kép, egy szuggesztívan megvilágított pókerasztalnál üvöltő figura, egy rövid, de velős párbeszéd ahhoz, hogy előrehaladjunk.

És hogy a főhős is előrehaladjon önjelölt végzete felé. Izgalmas a póker világa, Oscar Isaac Oscar-gyanús alakítást nyújt, erős az itt mozgó arcok ábrázolása, de mindennek a legmélyén ott húzódik a fehér lepedőkkel elfedett trauma, amin Tell - aki példaértékű PTSD-sként (poszttraumás stressz-szindróma) a saját fekáliájukban vonszolt rabokkal álmodik - mivel érző ember, nem tud túllépni. Mert tudja, hogy a saját morális határait lépte túl, ezért bünteti magát így vagy úgy.

Megint megtudtunk valamit az önkéntes és nem önkéntes bűnösségről, a katonai börtönbázisok lélektorzító erejéről és Amerikáról (ennek több egyértelmű szimbolikája is megjelenik, például a nyerésmániás, amerikai zászlóba öltözött, USA-t skandáló epizodista képében).

A lehetőségek országából való kiábrándultság és a lélektelen világban reménytelenül mozgó főhős veterán képe rímel Schrader írói remekművére, a Taxisofőrre,

de a Svindler magában is megállja a helyét, ez nem kérdés. Egyre többet tudunk a PTSD-ről, a bántalmazásnak az elkövetőre is ható pszichés hatásairól, és egyáltalán, egyre többet tudunk a 2001 utáni, háborús és posztháborús borzalmakról ahhoz, hogy megértsük, erről beszélni kell, akár a művészet nyelvén is.

A póker amúgy szimbolika is: mit enged láttatni magából Tell, mit látnak mások, mit mi, és vajon magának hazudik-e. Amikor veszít, elveszíti a saját hazugsága feletti kontrollt, ami a játék lényege. Miért ott és akkor tárulkozik fel arról, mi fáj neki és mit tett, amikor, és miért épp az útjába sodort nőnek és fiúnak? Mindenre következetes a film válasza.

A film megtekinthető a mozikban és az HBO Max kínálatában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk