KULT
A Rovatból

Majka: Ha szakmai döntést kéne hozni, nem minket hívnak – megnéztük az X-Faktort

Milán unalmas drámázása uralta a 2. válogatót, de az adás végén megérkezett az X-Faktor történetének egyik legerősebb jelentkezője.


Múlt héten lelkesen írtam az X-Faktorról, úgy éreztem, jót tett a vérfrissítés, lehetett röhögni, jó volt a mentorok közt a kémia, nem viselkedtek prosztón.

Aztán jött a második rész, és mindennek nyomát sem láttam. A mai rész címe ez lehetne: Valkusz Milán kiborul. Erre a vezérmotívumra volt felfűzve a műsor, és hát más érdekes jóformán nem is nagyon akadt benne. Na jó, hazudok. Ez sem volt az.

Majka „yes/no” feliratú érmékkel örvendeztette meg mentortársait arra az esetre, ha nem tudnának dönteni egy versenyző sorsáról. Gáspár Laci megfeddte, emlékeztette, hogy szakami döntést kell hozni.

Mire Majka nem kis önirónáival vágott vissza: Akkor nem minket hívtak volna.

Az első fél órában még semmi nem utalt a később kibontakozó drámára. A Király házaspár, Zsolt és Anita nyitotta a műsort, ahol a hölgy modell, táncosnő és régebben állítólag énekelt is. Eredetileg az asszony jelentkezett, de akkor már a férj is úgy gondolta, hogy eljön.

Hogy mire alapozta ezt a döntését, az rejtély. Hátha bejön? Zsoltnak semmi köze nincs az énekhez, de még a zenéhez sem. Abban sem vagyok biztos, hogy tud zenét hallgatni.

Laci azonban váratlan ötlettel állt elő: ha az asszonyka jó lesz, akkor a pasit is tovább engedik a Táborba. Anita jól járt vele, hogy a férje énekelt előbb, mert hozzá képest még ő is jónak tűnt. De csak hozzá képest. Rossz volt a hang, a time, a kiejtésről pedig ne is beszéljük.

Még egy hunglish nyelvvizsgán sem menne át.

Volt régen egy barátnőm, aki ki nem állhatta ha a Rednex Wish You Were Here-ét énekelgettem neki. Remélem látta ezt, és felhív bocsánatot kérni. Ehhez képest én nagyszínpados produkciót nyújtottam. Majka a férjet leültette a helyére, és ő adhatta az első szavazatot Anitának, ami nem meglepő módon „igen” volt.

Majka és Laci totál elhülyéskedte a dolgot. Andi reális maradt, és nemet mondott. De Milán szemmel láthatóan szeretné, ha Majka és Laci befogadnák a falkába, ezért belement a játékba, és megadta a harmadik igent. Anita még ezen a ponton sem értette teljesen, hogy mi történt, és nem hibáztatom. Végül azonban boldogan távozott.

Jaj, egy fontos momentumot majdnem kihagytam a Király házaspárról. Biztos mindenki ismeri azt a pasi típust, aki idegen nőket bejelöl, ír nekik. Jó esetben csak udvarolni próbál, rossz esetben rögtön jön a dickpic. Én mindig azt gondoltam, hogy a csajok az ilyen próbálkozásokat reflexből hárítják. Persze sejtettem, hogy itt is van hibaszázalék, és igazam lett, Anita az. Ugyanis pontosan így ismerkedtek meg, és lám, házasság lett belőle. No comment.

Anita a kulisszák mögött így foglalta össze tapasztalatait:

„Akkor lehet, hogy nekem lemezem is lesz valamikor. Még ha nem nyerem meg, akkor is. Így van?”

Ha Dante ma élne, a pokolban külön bugyra lenne az X-Faktornak. Amiben mi egyre mélyebbre ereszkedtünk ebben az adásban. A műsor első másfél órájában egy (!) értékelhető énkelést hallottunk. Volt itt például egy lány, aki azért jött el az X-Faktorba, hogy végre kapjon negatív kritikát, amiből tud építkezni. Mit mondjak: teljesült a kívánsága.

Aztán itt volt Baby Junior, akinél elgondolkodtam, hogy az emberek miért választanak művésznevet és imidzset még azelőtt, hogy meggyőződnének róla, van-e tehetségük? A srác napszemüvegekkel érkezett, amiből osztott a mentoroknak is azzal, hogy ha kap négy igent, megtarthatják. Végül megint az érmék döntöttek, így tovább jutott a Táborba.

22 percet kellett várnunk a 19 éves Osztolykán Alexre, aki Az erdő közepén című saját dalával érkezett. Végre egy jó előadót láthattunk. Oké, az biztos, hogy a sok macskazenész után még Uhrin Benedeket is elfogadhatónak hallottuk volna, de Alex tényleg jó. A dalban ugyan érzékeltem döccenőket, de ez orvosolható.

Na és akkor jött Rúzsa Nikoletta, és beindult a Milán dráma. Egyébként szerintem nem énekelt rosszul a csaj, Királyné Anita tovább engedése után pedig különösen ne legyen finnyás a zsűri. De tény, hogy a saját dal, amit Niki hozott, inkább vicces volt, de nem jó értelemben.

A mentorok már a produkció alatt nevetgéltek, összenéztek, ironikusan „dicsérték” a dalszöveget.

Aztán jött a meglepetés, mert kiderült, hogy Milán nem viccelt, neki tényleg tetszett.

Olyan lelkesedéssel beszélt Rúzsa Niki dalszerzői képességeiről, mintha csak Rúzsa Magdi állna előtte. Tóth Andi csak pislogott.

A három másik mentor nagyon csodálkozott, és fájó szívvel megpróbálták lerángatni ifjú kollégájukat a földre. Miután három nemmel kiszavazták a hölgyet, Milán utána sietett, számot cserélt vele, és megígérte, hogy csinálnak közösen egy dalt. Kíváncsian várom, mi sül ki ebből.

Milán naivan lelkes kiállásával azt érte el, hogy Laci és Majka a műsor hátralévő részében halálra cikizte őt. Pedig már reméltem, hogy ez a fajta egymás alázó prosztóság az új mentorcsapatban nem lesz. Tisztára olyan volt, mint amikor a suli udvaron a hülyék rászállnak egy szerencsétlen szemüvegesre, a széplány meg messziről együttérzéssel figyeli, és erőtlenül megpróbálja leállítani a bullykat, amivel persze csak még jobban feltüzeli őket. (Ne kérdezzétek, melyik oldalról ismerem ezt a szitut. Annyit segítek, hogy nem én voltam a széplány.)

Következett Hugyella Réka, aki úgy gondolja, abszolút hallása van, mert vissza tudja énekelni, amit hall. Már itt megszólalt a vészcsengő. Az ember mielőtt ilyeneket mond, nézzen utána, mit jelent az abszolút hallás. (Spoiler: nem ezt.) Ráadásul ettől még nem lesz valaki jó énekes.

Én is vissza tudok énekelni dallamokat, ettől még olyan kellemetlen az énekhangom, hogy duót alapíthatnék Fásy Ádámmal.

Réka emellett mindig „elcsodálkozik”, hogy ő mennyire jó, és úgy véli, ehhez „őstehetség kell”. És bizonyos szempontból igaza van. Ehhez már tényleg tehetség kell. Egy hang sem volt tiszta, pedig állítólag tanára is van.

Milán továbbra is próbált mindenkinek mondani egy jó szót akkor is, ha nemmel szavazott, amivel csak mélyebbre ment abba a bizonyos szőrösen meredező erdőbe, ahol ezen a napon Laci és Majka volt az erdész.

Aztán Kocsis Csinszka Napsugár szereplése után elszakadt a cérna. A gyáli lány az a kategória, akit nem lehet rossznak mondani, van hangi adottsága, van megjelenése, viszont még nem elég jó. Gáspár Laci az ilyen versenyzőkre mondta nekem, amikor beszélgettünk, hogy ők a legkevésbbé érdekesek, mert a bűnrosszakon legalább lehet nevetni.

Milán szerint Csinszka élő showba való. Kiborult, amikor rájött, hogy a mentortársai két nemmel hazaküldik a lányt. De Majka megszánta, és rábeszélte Lacit, hogy változtassa meg a szavazatát, így Csinszka végül három igennel mégis ott lesz a Táborban.

Brutálisan rossz volt Szilvi a Four Non Blonds What’s Upjával. Pedig ez a dal emlékezetes a hazai tehetségkutatók történetében, hiszen ezt énekelte a Megasztáros meghallgatáson Oláh Ibolya. Mondjuk ő legalább jól.

Sok borzalom után végre kaptunk pár 4 igenes produkciót. Ezeket összemixelve vágták össze, így nehéz igazán eldönteni, milyenek voltak, a látottak alapján nekem egyik sem tűnt jobbnak, mint a kegyelem igennel tovább rugdosott Kocsis Csinszka.

Nagyon dicsérték Boudny Lídiát a rapper lányt. Állítólag ez a fajta női rapper hiánycikk Magyarországon. Biztos így van, de azért én örülnék, ha végre nem rapper nyerné az X-et.

Ebben az adásban összesen három igazán jó énekes jelent meg. Az egyik a korábban látott Alex. A másik a Skóciában élő utcazenész hölgy, Bogár Petra.

Első ránézésre féltem, hogy egy hupilila bölcsészt kapunk, aki spiritualitással próbálja pótolni a hangját, de szerencsére rám cáfolt. Nagyon nagyot énekelt.

A TikTok-sztár Marichuy és Lackó Mackó produkciójára nem találok szavakat. Azt hiszem, profi pszichológus segítségére lesz szükségem, hogy feldolgozzam a traumát.

Csak azt sajnálom, hogy nincs már Gálvölgyi Show, ott kiírhatnám a fájdalmamat egy paródia formájában. Nem tudok épkézláb magyarázatot találni rá, miért kapott 4 igent a produkció. Az ilyesmit büntetni kéne.

Marichuyt hatékonyan lehetne bevetni Ukrajnában a fronton. Két hang után mindenki leteszi a fegyvert és bevall mindent.

A végére maradt a legnagyobb meglepetés, a szlovák Gyöngyi Bodisová, aki annyira nem tud magyarul, hogy saját tolmáccsal érkezett. Állítása szerint első helyezést ért el a Czechia Slovakia’s Got Talentben. A mentorok csodálkoztak is, hogy akkor miért van itt. Laci megcsillogtatta nemlétező nyelvtudását is: „Как тебя зовут here?” ami egyrészt oroszul van (és részben angolul), és azt jelenti: Hogy hívnak?

Egyébként Gyöngyi azért jött Magyarországra, mert szeretne éneklésből élni, és a hazai tehetségkutató megnyerése a világon semmilyen pozitív hatással nem volt a karrierjére.

Tegyük szívünkre a kezünket: ránézésre senki nem várt sokat a hölgytől, nem úgy jelent meg, mint egy sztár. De aztán elénekelte Lara Fabiántól a Je t’aime-et, és az első hang után nem volt több kérdés. Megkockáztatom, hogy az X-Faktor történetének 5 legjobb meghallgatásának egyikét hallottuk.

Összességében az X-Faktor egyik legunalmasabb adása volt az eheti. Jó éneklést alig hallhattunk, Milán vergődése pedig unalmas volt még akkor is, ha helyenként megsajnáltam, amiért Laciék szivatják. Bizakodva várom a jövő hetet, ennél csak jobb lehet.

fotó: RTL

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Csuja Imre a kelenföldi erőműben talál rá a klasszikus zenére – így újít a Liszt Ferenc Kamarazenekar
Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.


Csuja Imre a kelenföldi erőműben csodálkozik rá a Liszt Ferenc Kamarazenekarra az együttes új imázsfilmjében. Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.

- A Liszt Ferenc Kamarazenekar imázsfilmjében a rozsdaövezetben feltárul egy ajtó, és megszólal Grieg magával ragadó zenéje. Mit üzentek ezekkel a képsorokkal?

- Ami a film képi világát illeti, a kelenföldi erőmű indusztriális környezete, a belső terek megkopott, de még mindig csodálatos art deco stílusa ragadott meg minket. A vezérlőterem az ólomüveg ablakokkal, a futurisztikus kapcsolóasztalokkal tökéletes helyszín volt a mi zenekarunknak. Remélem, hogy Grieg g-moll vonósnégyesének ez az energikus részlete, ami az imázsfilmben elhangzik, egy pillanat alatt életet visz a már nem működő erőmű falai közé, ahol valaha áramot termeltek. Csuja Imre egy portást alakít, aki a Sokol-rádión zenét hallgat, aztán a távolból hangokat hall, kinyit egy ajtót, és ott vagyunk mi, teljes létszámban. Ezzel a filmmel az új tagjainkat is szeretnénk megmutatni.

- Rendkívül sokat utazik a zenekar. Milyen visszajelzéseket kaptok a turnékon?

- Mindenhol, ahol az elmúlt években jártunk, szívesen fogadták és várják vissza a zenekart.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar vonzerejét – a szép játékon túl – a szokottól eltérő, kísérletező műsorpolitikája jelenti, úgy látom, a szervezők és a közönség is hálásan fogadja, hogy valami újat viszünk nekik ahhoz képest, amit a legtöbb kamarazenekar nyújtani tud.

Épp most készítettünk egy lemezfelvételt Pablo Barragán klarinétművésszel és Sárközy Lajos zenekarával a német Accentus kiadónál Szinergia címmel, ami máris pozitív visszajelzéseket kapott. Csaknem öt év telt el, mióta átvettem a zenekar művészeti vezetői pozícióját, és a legfontosabb mérföldkőnek tekintem, hogy kiforrott egy új repertoárunk, és ezt megmutathatjuk a világnak.

Már a harmadik éve rendszeres résztvevői vagyunk a Musik der Meister-sorozatnak a bécsi Musikvereinban. Az előző évi svájci utazásaink eredménye, hogy 2026-ban visszalátogathatunk Genfbe, és nem először járunk Kronbergben, ami párezres kisváros létére nagy találkozási pontja az európai klasszikus zenének Németországban. Ha minden jól megy, sikerült megszerveznünk egy kínai turnét is, hiszen az ázsiai országban nagyon erős és „versenyképes” koncertélet alakult ki az elmúlt bő évtizedben. De jártunk Dél-Amerikában – Chilében és Brazíliában – az elmúlt évben, ahol nagyon lelkesen fogadták a magyar zenét, valamint Norvégiában, ahová ritkán hívnak külföldi együttest. Hamarosan erdélyi körútra indulunk, november elején négy koncertet adunk.

A képen: Várdai István / Fotó: LFKZ Gordon Eszter

- Az új évadban indul a „60 percben” című koncertsorozat. Mi inspirált erre a koncepcióra?

- Ezek a szünet nélküli, egy órás hangversenyek megengedik, hogy egyetlen lendülettel megragadjunk egy-egy témát, zenei korszakot vagy motívumot. Mindenkinek ajánljuk, akár kezdő zenehallgatóknak is, bárkinek, aki nyitott a felfedezésre és szeretne többet tudni a zenetörténet korszakairól. A „60 percben” ötlete akkor merült fel bennünk, amikor a 45-50 perces gyerekkoncertek után visszahallottuk a fiataloktól, hogy szívesen eljönnének a hangversenyeinkre. Az első alkalomra október 19-én kerül sor a Pozsonyi úti református templomban, ahol barokk műveket adunk elő Bachtól Händelig, én pedig Vivaldi egyik csellóversenyét játszom. Később pedig a klasszika, a romantika és a kortárs zene kincseit mutatjuk be.

Fotó: LFKZ Kőhidai Szabolcs

- Ihlet és forma címet viseli az évad. Kiket lát vendégül a zenekar?

- Minden évben igyekszünk olyan szólistákat meghívni, akiket a hazai közönség talán még nem ismer, de mi már tudjuk, micsoda értéket képviselnek. Nagyon örülök minden egyes alkalomnak, amikor egy olyan darabban muzsikálhatunk, mint Schumann csellóversenye. Vendégünk lesz Roman Simovic, aki a Londoni Szimfonikus Zenekar koncertmestereként és szólistaként is fantasztikus muzikalitással rendelkezik, és a miénkhez hasonló izgalommal nyúl hozzá az olyan ritkaságokhoz, mint Sosztakovics hegedűszonátája, amit vonószenekarra és ütőhangszerekre szabott átiratban adunk elő. A meghívásunkra jár először Magyarországon a francia trombitaművész, Lucienne Renaudin Vary, akit üstökösként üdvözöltek pár éve a szakmában. Abouzahra Amira és Abouzahra Mariam hegedűművészek mellett régi ismerősünk, Dmitry Sitkovetsky is itt lesz az általa átdolgozott Goldberg-variációkkal. Várjuk a közös munkát az Anima Musicae Kamarazenekarral, Bartók Zenéje különleges feladat lesz. Az évad lezárásaként Fejérvári Zoltán a magyar zene egyik kevéssé ismert mestere, Veress Sándor Zongoraversenyével lép fel május 14-én. Muszorgszkij darabja, az Egy kiállítás képei pedig az Everest lesz számunkra, és úgy néz ki, saját átiratban adjuk elő.

Jegyvásárlás ide kattintva!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Klip készült Bródy János és Kocsák Tibor bemutatásra váró muzikomédiájának egyik szép dalából
A Képmutatók című darab magával ragadó szerelmes duettjét két kiváló művész, Gubik Petra és Kocsis Dénes éneklik.


Bródy János és Kocsák Tibor tíz éve dolgoznak együtt egy zenés darabon. A két kiváló alkotó első közös műve, a Mihail Bulgakov Moliere-ről írt darabja alapján készült muzikomédia még bemutatásra vár.

Az alkotók és a producer most úgy döntöttek, hogy – amíg megvalósulhat a színházi előadás – elkészítenek egy 14 dalból álló zenés keresztmetszetet, amihez a szövegkönyvet is kiadják.

Az október 18-án megjelenő CD egyik dalából pedig klipet készítettek. A Képmutatók című darabból korábban már megjelent egy hivatalos videóklip, most pedig egy szép, szerelmes dalt is megmutatnak.

Az élet színpadán című dalt a csodálatos, csillogó Gubik Petra és a varázslatos hangú Kocsis Dénes fantasztikus előadásában hallhatjuk.

A darabban Zacharie Moirron (Kocsis Dénes) egy ambiciózus fiatal színész, akinek tehetségére Moliere felfigyel és a társulatába fogadja. A bonyodalom ott kezdődik, hogy a kissé gátlástalan fiatalember beleszeret pártfogója feleségébe, a szép és fiatal Armande Béjart színésznőbe (Gubik Petra). Ebben a magával ragadó dalban kölcsönös vonzalmukról énekelnek, előbb tartózkodóan, majd egyre szenvedélyesebben.

VIDEÓ: Kocsák Tibor - Bródy János: Az élet színpadán

Zene: Kocsák Tibor. Szöveg: Bródy János. Szereplők: Gubik Petra - Armande, Kocsis Dénes – Zacharie Moirron. A felvétel a Phoenix Stúdióban készült 2024-ben. Hangmérnök - Jánossy Béla. Operatőr, vágó – Kiss Rihárd. Producer – Mentler Krisztina, Melody Produkció.

A hamarosan megjelenő, 14 dalból álló CD-n a musical műfaj legkiválóbb képviselői hallhatók: Gubik Petra, Peller Anna, Polyák Lilla, Kerényi Miklós Máté, Kocsis Dénes, Mészáros Árpád Zsolt, Posta Viktor, Serbán Attila, Szabó P. Szilveszter, Zöld Csaba és a két szerző, Bródy János és Kocsák Tibor is.

A darab producere, Mentler Krisztina elmondta, hogy régi vágya volt, hogy felhívja a két fantasztikus szerző figyelmét Bulgakov remek darabjára. Hosszú munka után idén nyáron sikerült elkészíteni a Képmutatók című muzikomédia zenés keresztmetszetét. De a teljes színdarab szövegkönyvét is szeretnék mindenki számára elérhetővé tenni, így az is hamarosan megjelenik. Bízik benne, hogy a kiadványokkal sikerül felkelteni az érdeklődést a két jelentős életúttal rendelkező alkotó első közös műve iránt.

A Képmutatók című darabból készült 14 dalos CD és a teljes szövegkönyv már előrendelhető: zenés színdarab szövegkönyve ITT, a CD ITT.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Dalolászás az elmegyógyintézetben – A Joker: Kétszemélyes téboly merész, mocskos és gyönyörű, mégis sokaknak lesz csalódás
Nem azt kapjuk, amit várunk, Joaquin Phoenix és Lady Gaga őrült románcában azonban sokkal több van, mint ami elsőre látszik.


2019-ben bombaként robbant be a filmvilágba és a köztudatba Todd Phillips Joker című filmje a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Nem sokan számítottak arra, hogy a Másnaposok-trilógia, a Terhes társaság, a Cool túra, a Sulihuligánok és a 2004-es Starsky és Huch rendezőjének képregényfilmje megnyeri a fesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt. Ráadásul teljesen jogosan. A Joker ugyanis minden volt, csak nem egy konvencionális képregényfilm.

Inkább egy Martin Scorsese nyomdokain járó „psziché-thriller”, az emberi lélek – jelen esetünkben egy Arthur Fleck nevű, az édesanyjával a létminimumon élő, súlyos mentális problémákkal élő férfi (Joaqin Phoenix) – komoly és komor vizsgálata, ahogy új identitást felvéve menekülni próbál a való élet nyomasztó mindennapjai elől.

A Joker szinte mindent elért, amit egy film elérhet: 11 Oscar-díjra jelölték, amelyből kettőt meg is kapott (Phoenix lett a legjobb férfi főszereplő, és a film zenéje is szobrot kapott), ráadásul ahhoz képest, hogy a divatos Marvel-filmektől annyira különbözött, amennyire csak lehet, és egyáltalán nem próbálta kielégíteni a széleskörű nézői igényeket, óriási kasszasiker lett, több mint egymilliárd dolláros bevételre tett szert világszerte.

A film egyébként kerek egésznek tűnt, alapvetően nem igényelt folytatást, az ilyen Oscar-matériák története amúgy is ritkán kap továbbgördítést. A Jokerről sem feltétlenül gondoltuk, hogy lesz második része, de úgy tűnik, ez egy ilyen franchise, folyton meglep. Minden bizonnyal azért a Warner stúdió presszionálta Phillipséket, hogy dobjanak már össze még egy etapot ebből az egymilliárdos projektből. Az alkotók elmondása szerint pedig végül azért jött létre a Joker: Kétszemélyes téboly, Joaquin Phoenix pedig azért vállalt el a már több mint 40 éves karrierje során először egy folytatást, mert kiokoskodtak hozzá egy olyan felfogást, ami megért egy újabb menetet.

A fentiek tükrében pedig talán egyértelmű, hogy ez a szellemiség minden, csak nem tipikus. Méltó a Jokerhez.

Phillips és forgatókönyvíró-társa, Scott Silver ugyanis azt találták ki, hogy beemelik Arthur Fleck történetének elmesélésébe a musical műfaját is. A Kétszemélyes téboly tehát továbbra sem feltétlenül keresi a nézők kegyeit, sőt, talán még inkább megosztó lesz, hiszen egyrészt a musical jelen korunkban nem épp a legnépszerűbb zsáner, másrészt szinte az egész film az Arkham Elmegyógyintézetben (inkább börtön az) és egy tárgyalóteremben játszódik…

A sztori szerint az első részben a talkshow-házigazda Murray Franklint (Robert De Niro) élő adásban lelövő, és ezzel Gotham utcáin súlyos zavargást szító Arthurt letartóztatják, és az Arkhamba csukják. Éppen a tárgyalására vár, miközben persze továbbra is médiaszenzáció, sok rajongója akad, sőt, egy filmet is forgattak róla. Az intézetben láthatjuk a mindennapjait, többek között a nem túl kedves őrök (élükön Brendan Gleesonnal) ténykedéseit, akik saját szórakoztatásukra („Mondj egy viccet, kapsz egy cigit!”) használják Flecket. Az itteni körülmények persze erősen megviselik őt, ám találkozik a szintén bentlakó Lee Quinzellel (Lady Gaga), aki élénk érdeklődést mutat iránta, és hamarosan egymásba szeretnek. Majd jön a tárgyalás, amely kiemelt médiafigyelmet élvez, százak tombolnak a bíróság épülete előtt bohócmaszkokban/-sminkekben.

Vajon sikerül-e Arthurnak az oldalán Lee-vel megúszni a villamosszéket, az ellene dolgozó ügyész, bizonyos Harvey Dent (Harry Lawte) ugyanis halálbüntetést kért az öt gyilkosságért.

A Joker: Kétszemélyes tébolyról már most látszik, hogy többségében csalódást okoz a nézőknek és a kritikusoknak egyaránt. Senki nem ezt várta ugyanis a folytatástól. Ha egyáltalán várt valamit. Mert abban azért igazuk van, hogy alapvetően nem volt szükség rá. Illetve azzal vádolják még sokan, hogy az egész sztori lényege annyi, hogy az első rész történéseit magyarázza. Ebben is van valami. A Kétszemélyes tébolytól nagyjából azt várhatjuk, hogy Arthur megússza-e a halálbüntetést vagy nem, esetleg sikerül-e megszöknie Lee-vel, és átvenni az uralmat a gothami bűnbandák felett. Aki azonban csak ennyire számít, valóban csalódni fog

Ez a Joker továbbra sem az a Joker, akit a Batman-filmekből ismerhetünk. A Kétszemélyes téboly ezúttal is Arthur lelkivilágát helyezi a reflektorfénybe, a musicalbetétekkel pedig az ő elméjében zajkló lelkiállapotokat igyekszik érzékeltetni.

Joaquin Phoenix ismét parádésan alakítja őt, minden egyes rezdülése, a két énje, a visszafogott, akár gyámoltalannak és tehetetlennek is mondható Arthur és az elsöprő karizmájú Joker (akit igazán egy csodás tárgyalótermi jelenetben láthatunk, amúgy a film játékideje alatt nem túl sokat) közötti őrlődés, valamint az életnek nevezett poklából számára kiutat jelentő Lee iránti érzelmei egyaránt tisztán leolvashatók az arcáról. Lady Gaga pedig tökéletes partnere ebben.

Nehéz a Kétszemélyes tébolyt spoilerek nélkül elemezni, hiszen legfőbb ötlete és vélhetően elkészítésének legnyomósabb oka épp az utolsó snitt, amelynek a hátterében látható valami, ami jelentősen átformálja e franchise-ról alkotott képünket, felfogásunkat. Figyeljünk oda, mert nem érdemes lemaradni róla!

Phillips filmje tehát még annyira sem ismer kompromisszumot, mint az előd, nagy költségvetése tükrében pedig egy kifejezetten bátor és ambiciózus vállalkozásnak tekinthető, amit nem vesz majd be mindenki gyomra, pedig egy kifejezetten sokatmondó és metaforákkal teli, szépen megénekelt sztori többek között a média szenzációhajhász erőszakéltetéséről, és arról, hogyan romanticizáljuk a bűnt. Az egész egy feltartott középső ujj azoknak, akik félreértették az első részt, és menőnek gondolták mindazt, amit Arthur Jokerként véghezvisz. Reméljük, idővel megkapja azt a figyelmet és elismerést, amit megérdemel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
„Ezt legalább lehet érteni” – Így szólt be Gáspár Laci Tóth Andinak az X-Faktorban
Nem ritka, hogy a zsűritagok húzzák egymást a válogatók alatt, Gáspár Laci most elevenére tapintott kollégájának a kis beszólásával.


Tarsoly László egyedi feldolgozásban hozta el Tóth Andi „Néztek” című slágerét, ami a női mentor szerint „jobb, mint az eredeti”. Gáspár Laci sem tartotta magában a véleményét, és vicceskedve beszólt Andinak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: