HÍREK
A Rovatból

Lengyel Tamás elárulta, miért nem áll Magyar Péter mellé

A színész szerint túl sokan hallgatnak, pedig most lenne szükség a kiállásra. Arról is beszélt, miért tart a félelemkeltéstől és mit remél a közelgő választásoktól.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 31.



Lengyel Tamás a HVG-nek adott videós interjúban beszélt arról, miért tartja fontosnak, hogy a közszereplők nyilvánosan vállalják a véleményüket, és miért nem csatlakozik egyik politikai oldalhoz sem.

A színész néhány nappal korábban közösségi oldalán tette fel a kérdést:

„Hol vannak azok a nagy- és kiselérésű színészek, zenészek, sportolók, influencerek, tartalomkészítők, divattervezők, modellek, tévés személyiségek, szakértők, humoristák – mindazok, akik elvileg hisznek a szabadságban és van hatásuk a környezetükre?”

Mint mondta, nem érti, miért nem szólalnak fel többen a közéleti ügyekben, ahogyan például Caramel és Kiss Tibi megtette.

Lengyel szerint fontos lenne, hogy minél többen nyilvánosan is hangot adjanak a véleményüknek. Úgy fogalmazott: „Valahogy azt érzem, nincs elég ember, aki élesen, határozottan merné képviselni az álláspontját a mostani kormányzattal vagy történésekkel szemben.” Elmondta azt is, hogy ambivalens érzései voltak Caramel beszéde kapcsán: örült, hogy egy ismert előadó megszólalt, de közben felmerült benne, hogy talán már túl késő. „Most már mindenen túl vagyunk. Annyi határátlépés történt, hogy attól félek, hogy ez már egy késői időpont” – fogalmazott.

A Facebook-posztjára számos reakció érkezett, többek között egy zenekartól is, akik azt kérdezték tőle, hogyan lehet úgy felszólalni, hogy közben az egzisztenciájukat is meg tudják védeni. Lengyel erre azt válaszolta: „Azt szoktam mondani, hogy a gyerekeim jövője a tét.” Hozzátette:

„Mindenki hasonlóan nagy kockázatot vállal, mindenki a saját egzisztenciájával, karrierjével, jövőjével, életével játszik. Név nélkül nincs kiállás! Névvel, arccal kell odaállni ügyek mellé, mert akkor van hatása.”

A színész szerint a személyes szabadság is sérül a kormány döntései miatt. Példaként említette, hogy ha bizonyos médiumok ellehetetlenülnek, az az ő szabad választását is korlátozza. Mint mondta, az SZFE modellváltása volt számára az a pont, amikor úgy érezte, már nem tud hallgatni. A CEU melletti tüntetésen is részt vett, akkor még „felhajtott gallérban, napszemüvegben”.

Azt is elmondta, miért nem áll oda Magyar Péter mellé:

„Általánosságban szeretnék beszélni arról, hogy mi nem stimmel a mostani rendszerrel, hogy nekem mi nem tetszik benne. Ha ezt egy párt színeiben tenném, akkor ezek az általános érvényű problémák rögtön pártpolitikai fennhangot kapnának, és én nem akarom, hogy ez történjen.”

Hangsúlyozta, hogy mindenki saját döntést hoz ebben, és ő azt is tiszteletben tartja, ha valaki másként látja.

Lengyel Tamás szerint mindennap beszélni kell a közélet történéseiről, mert szerinte az emberek hajlamosak megfeledkezni róluk. Úgy véli, ébren kell tartani a figyelmet, és ehhez olyan emberek kellenek, akik hatással vannak másokra.

A jövőről azt mondta, hogy még mindig bízik egy demokratikus változás lehetőségében, de közben attól tart, hogy a választásokig igyekeznek minél nagyobb félelmet kelteni az emberekben. „Attól tartok, minél inkább hergelik a közhangulatot, annál valószínűbb annak a lehetősége, hogy fizikailag emberek meg fognak sérülni.” Azt is hozzátette:

„A reményem az, hogy nem lesz elcsalva a választás – még ebben bízom.”

Arra a kérdésre, mi történhet a Fidesz jövőjével, Lengyel azt válaszolta, szerinte akkor hullhat szét a párt, ha kormányváltás után elszámoltatják a korrupt politikusokat. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy tapasztalatai alapján nem sok esélyt lát arra, hogy ez valóban megtörténik. Úgy véli, ha a Fidesz ellenzékbe kerül, akkor a jelenlegi erőforrásait megtartva továbbra is „uszítani és hergelni” fog.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr András: De nagy lett itt valakinek a mellénye, Mészáros „úr”! Látom, megfogadta a saját tanácsát, és „bátorabb lett”
A politikus szerint a magasról lehet a legnagyobbat esni. Azt üzente a milliárdosnak, hogy „az igazság legkésőbb 2026-ban be fogja nyújtani a számlát – kamatostul”.


Mészáros Lőrinc és barátai szombaton Münchenbe látogattak, hogy megnézzék a BL-döntőt. A 444.hu munkatársai a szállodánál találkoztak a magyar milliárdossal, aki nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valóban luxushelikopterrel és magánrepülővel utaztak Németországba. A riporter kérdésére pedig elutasítóan válaszolt.

A rövid interjúra a TISZA Párt vezetője is reagált:

Mészáros Lőrinc megnyilatkozása kapcsán Fekete-Győr András is a közösségi oldalán írta meg a véleményét:

"De nagy lett itt valakinek a mellénye, Mészáros „úr”! Látom, megfogadta a saját tanácsát, és „bátorabb lett”. Ahhoz a pofátlansághoz ugyanis, amit ön és a kedves felesége művel, valóban nem kevés bátorság kell.

Nem érti, mi bántja az emberek szemét? Hadd segítsek. Például az, hogy helikopterrel repked Ferihegyre, onnan egy 22 milliárdos magánrepülővel utazik tovább Münchenbe, hogy a BL-döntő előtt ugyanabban a luxushotelben lakjon, ahol a világ legjobban fizetett focistái" - írja a Momentum alapítója és volt elnöke.

Szerinte Mészárosék azért utazhatnak így, mert "egyelőre még! – megteheti. Mert egy olyan korrupt rendszer legfőbb haszonélvezője, ahol ezt meg lehet tenni – a tisztességes magyarok pénzéből, mindannyiunk kárára, és Magyarország szégyenére.

Ez az, ami felnyomja a pumpát a magyar emberekben. Ez, és az a mérhetetlen arrogancia, amellyel annyit válaszol a jogos kérdésekre: „Én nem gondolok semmit.”

Mondjuk, ebben kivételesen legalább igazat mond".

Majd hozzátette:

"Hiába az egyre bővülő jachtok, magángépek, sportautók és luxusvillák: jómodort, tisztességet, becsületet nem lehet pénzen megvásárolni. Ahhoz nem pénz kell ugyanis, hanem gerinc. Maga erre a legjobb példa. Ha az nincs, akkor csak a rikító hivalkodás, a gőgös fölényeskedés, a kivagyi fenyegetőzés marad.

A magyarokat viszont nem lehet a végtelenségig kiröhögni, hülyének nézni. Közeleg az igazság napja. És amikor eljön, nem lesz az a helikopter vagy luxusrepülő, ami megemenekítse magukat a következmények elől.

Jobb, ha már most az eszükbe vésik: magasról lehet a legnagyobbat esni. Az igazság legkésőbb 2026-ban be fogja nyújtani a számlát – kamatostul.

- üzente a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Újabb drámai hír Parajdról: elkezdődött a régi tárnák beomlása, fel kell készülni a legrosszabbra – Próbálják megvédeni a házakat az esetleges árral szemben
Abban bíznak, hogy nem következik be a cunami jellegű nagy beomlás, ami árhullámot indíthat el. Ez akkor történhetne meg, ha az egész födém egyszerre szakadna le. A helyiek megkezdték a felkészülést a védekezésre.


Megkezdődött az, amitől mindenki tartott Parajdon:

a régi tárnák teteje több helyen is beomlott. "Fel kell készülni a legrosszabbra" - mondta Tánczos Barna a közösségi oldalon.

Abban bíznak, hogy nem következik be a "cunami jellegű" nagy beomlás, ami árhullámot indíthat el. Ez akkor történhetne meg, ha az egész födém egyszerre szakadna le - mondta.

A vízügyesek a helyiekkel, a bányászokkal most arra készülnek, hogy megvédjék a házakat. Homokzsákokat töltenek, és egy felhívást is közzé tettek, hogy aki tud menjen segíteni.

"Elkezdődött a beomlása a régi tárnáknak. A vészhelyzetre való felkészülés jelenleg is folyamatban van, több családot is evakuálnak" - írták a friss fotókhoz.

A helyzet miatt segítséget is kérnek: "Felhívás Parajdról! Sürgős segítségre van szükség – most! Zsákokat kell levinni a Bányához, Kuronékhoz. Kérünk mindenkit, aki tud, csatlakozzon – minél többen vagyunk, annál gyorsabban megy! Hívjatok ismerősöket, barátokat, szomszédokat – minden segítő kéz számít!" - írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Egyre nagyobb a baj Parajdon: kitelepítik a Sóháton élőket, mert több helyen is megsüllyedt a talaj – Fotók és videó
A szakemberek szerint az ott élőknek csak ideiglenesen kell elhagyniuk az otthonaikat. A biztonság miatt rendelték el a kitelepítést, megelőzésként döntöttek így.


Ideiglenesen

kiköltöztetik azokat a parajdi lakosokat, akik a Sóháton megjelent süllyedések közelében élnek

- közölték a hivatalos szervek. Közleményük szerint ez egy megelőző intézkedés, még nincs baj, de mivel kiszámíthatatlan, hogy milyen természeti változások következhetnek be, ezért óvintézkedésként a Sóháton élőket kiköltöztetik. Azt ígérték, hogy ez az állapot addig marad fenn, amíg a szakértők ezt javasolják. A parajdi Sóhát Dózsa-bánya környéki lakóktól megértést és együttműködést kértek.

A bánya fölötti részen több helyen is megsüllyedt a talaj, erről a helyszínen készült fotókat és videót is megosztott a helyi tévé a közösségi oldalán.

VIDEÓ: A Sóhátról

FOTÓK: A helyszínről


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szoros eredmény a lengyel elnökválasztáson: az exit poll szerint Trzaskowski vezet, de a 2 százalékpontos hibahatáron belül van
A pozícióért indult Varsó jelenlegi főpolgármestere is. A végleges eredményre azonban még várni kell. A hivatalos közlésre hétfőn reggel kerülhet sor.
MTI - szmo.hu
2025. június 01.



Hibahatáron van a különbség a lengyel elnökválasztás vasárnapi második fordulója után Rafal Trzaskowski kormánykoalíciós jelölt és a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó Karol Nawrocki között - derül ki az urnazárást követően közzétett exit poll felmérésekből.

A szavazóhelyiségeket elhagyók körében az Ipsos közvéleménykutató által végzett felmérés szerint Rafal Trzaskowski a szavazatok 50,3 százalékát szerezte meg kihívójával, Karol Nawrockival szemben, aki a voksok 49,7 százalékát nyerte el.

Egy másik, az OGB közvéleménykutató által közzétett exit poll szerint Trzaskowski 50,17 százalékot, Nawrocki pedig 49,83 százalékot kapott.

A közvéleménykutató-cégek által készített exit poll hibahatára 2-2 százalékpont mindkét jelölt esetében.

Az Ipsos szerint 72,8 százalékos volt a részvételi arány, ami 1990 óta a legmagasabb részvételt jelentené elnökválasztáson. Eddig a legmagasabb - 68,23 százalékos - részvételi arányt az 1995-ös elnökválasztáson jegyezték. A 2023-as parlamenti választásokon pedig 1989 óta rekordmagas, 74,38 százalékos volt a részvétel.

A végeredmények hétfőn várhatók az országos választási bizottság (PKW) korábbi bejelentése szerint.

Lengyelországban ötévente tartanak közvetlen elnökválasztást. Második fordulót azért kellett rendezni, mert a május 18-i első fordulóban induló 13 jelölt közül senki sem szerezte meg a szavazatok több mint ötven százalékát.

Karácsony Gergely a közösségi oldalán osztott meg egy közös fotót Trzaskowskival. Azt írta hozzá, hogy "az exit poll kutatások szerint barátom, Varsó főpolgármestere, Rafał Trzaskowski nyerte a lengyel elnökválasztást! Remélem, valóban így lesz!"


Link másolása
KÖVESS MINKET: