KULT
A Rovatból

Hajléktalan és istentelen: 50 éve jelent meg a Jethro Tull korszakalkotó albuma, az Aqualung

Stílust és imázst teremtettek vele.

Link másolása

1986. július 1., este fél 12. Budapest, Hotel Intercontinental, aula. Magyar újságíró toporog ezúttal rajongói minőségben kezében egy lemezborítóval. Nyílik az ajtó, kisebb csapat tódul be, az élen egy szakállas, komoly arcú, zöld kockás nadrágot viselő férfiúval. Magyar újságíró odalép komoly arcú férfiúhoz, tisztelettel üdvözli, majd átnyújtja neki a borítót egy toll kíséretében. „Hello! Ian Anderson, Jethro Tull” – írja rá a vendég széles mosollyal. Magyar újságíró, e cikk írója, erre a pillanatra várt másfél évtizede. A lemezborító, pedig, amit átnyújtott példaképének, az Aqualung volt.

Mocskos, szakadt, alig van foga, gonosz szatír-tekintetű, lábainál egy ronda korcs kutya. Parkokban, kapualjakban, járdaszigeteken él. Éppen csak egy kis levegő jut neki a teremtés oxigén-csutoráján keresztül, amit Aqualungnak hívnak. Ezt a nevet adta neki az elistenedett Ember is, aki Isten a maga sokféle képére teremtette. Aqualung a rock-mesevilág egyik halhatatlan figurája és a Jethro Tull időtlenné vált albuma.

A londoni utcákat járva pillantotta meg modelljét az akkor 24 éves Ian Anderson és a „homelessek” sorsán eltöprengve írta meg a rock első, nyíltan „istenkáromló” lemezét.

„Egyfelől némi bűntudat volt bennem, hogy ilyen sorsok is léteznek, másfelől pedig átéreztem azt a félelmet és bizonytalanságot, amely eltölti az embereket ilyen figurák láttán” – mesélte a történet születését évekkel később a muzsikus.

Az edinburghi születésű „szédült flamingó” (így nevezték az újságírók, miután kezdettől fogva színpadi imázsának része volt a féllábon szökellés fuvolázás közben) a Jethro Tull első három albuma, a még kicsit blues-os This Was, majd a már folkos irányba elmenő Stand Up és Benefit után zenében és szövegben is szintet lépett: e visszataszító csöves kapcsán keserűen gúnyolodott az álszent ájtatosságon, az Üdvhadsereg-féle, keresztény mázzal leöntött lelkiismeret-nyugtató tevékenységen, az emberi önzés fokozatain. Közben pedig valóságos „csodák udvarát” teremt Bandzsa Mary-vel, Lúdanyóval, Madárijesztő Jankóval, Long John Silver kalózkapitánnyal. De Aqualung és bandája még csak a bevezetése annak az antiklerikális szitokáradatnak, amelyet a lemez második oldalán Anderson rázúdít a „történelem béklyóiban vergődő rohadt anglikán egyházra”, amelyben a vikárius csak azt hívja meg teára, aki „számít”, és amelyben műanyag feszületeket emelnek az égre, isten nevében „pogányokat gyilkoló hollywoodi hősök” tetszelegnek szerepükben, továbbá a győztesek és vesztesek örökre így maradnak, ahogyan elrendeltetett, mert a „vén Charlie ellopta a mozdony kormányát, és a vonat többé nem áll meg”. És közben Jézusnak szemére vettetik, hogy jobban tette volna, ha saját bőrét mentette volna, mint az arra érdemtelenek lelkét. Csoda, hogy az utolsó dalban hősünket kicsapják a vasárnapi iskolából?

A lemez borítóján Burton Silverman festő mintázta meg Aqualungot egyesek szerint az angol költő-dalnok Roy Harper vonásaival, de azért Ianre is hasonlít. Olyannyira, hogy az 1981-ben készült Slipstream című videóban Anderson Aqualungként bukkan fel, mint egy Jethro koncert nézője, egyben „narrátora”.

A bandagazda később azt állította, hogy igazából nem volt oda a képért, de a közönség imádta. Az akkor „névtelen” Silverman még szerződéshez sem ragaszkodott, megelégedett 1500 fonttal és egy forró kézfogással. Csupán a 2000-es években kezdett a festő fia kilincselni némi jogdíj ügyében, miután az album hétszeres platinalemez lett, a címkép pedig a Jethro-imázs nélkülözhetetlen eleme.

A hátoldalon egy kis kifordított teremtés-történet is olvasható szép gót betűkkel – („Kezdetben az Ember megteremté Istent, és önnön képére teremté vala”) eredetileg My God lett volna a címe, de ez ellen az angol egyházi hatóságok tiltakoztak, így, „csak” a B-oldal kapta ezt a nevet. Bár témái ma is aktuálisak, immár keleten és nyugaton egyaránt, mondhatnánk, „örök emberiek”, ettől még nem követelték volna dalait a Tull-rajongók évtizedekkel később is minden bulin.

Az Aqualung 6 perc 37 másodperce tökéletes rondó, a fogalommá vált hat kezdő disszonáns hanggal, amelyre felüvölt a közönség - és amely szinte sokk-ként érte a szerzőt, amikor feltette először, 15 évesen, piros hangszórós mono lemezjátszójára, de még öt évtizeddel később is remekül szól ez a Finnországból származó bakelit - a bicegő dallammal, majd a folkos középrésszel, amelyet először Anderson megafonba énekel, majd a felgyorsult rész második versszakától szólal meg újra tisztán.

„Emlékszel-e még

a decemberi fagyra,

mikor szakálladon jég csilingelt,

s csorogva haldokolt

s utolsó leheleted hörögve

szólt ki a mélyből

s a tavasz virágzó

elmebajt hozott”

(GNL fordítása)

Martin Lancelot Barré, a 40 évig hűséges fegyverhordozó míves gitárszólója téríti vissza a hallgatót a kiinduló pontra. E szólónak története van. Ugyanabban a londoni Island stúdióban dolgozott akkor éppen a Led Zeppelin, és Martin szólója közben benézett Jimmy Page, aki elégedett mosollyal nyugtázta a kolléga teljesítményét. Ettől Martin olyan zavarba jött, hogy míg jobbjával üdvözölte Jimmy-t, bal kézzel kitartott egy hangot, majd igyekezett „utolérni” magát. Ez a hosszú, meghúzott hang utáni „virga” lett Barré egyik márkajelzése. És itt ért végleg be Ian akusztikus és Martin elektromos gitárjának egymásra találása, a Tull-hangzás alapja. Hogy mennyire, azt jól jellemzi egy 2014-es emlék a Budapesti Kongresszusi Központból: Ian Anderson szólólemeze, a Homo Erraticus bemutatója után új bandájával több régi Tull-dalt adott előtt. Nem hiányozhatott az Aqualung sem, de hiába játszott remekül az új gitáros, a német Florian Opahle, Martin „hangját” nem tudta feleltetni.

A Cross-Eyed Mary már egy 6/8-os kelta dallamot ültet át rock-ba, egyre fokozódó izgalmú fuvolanyitány után. A Cheap Day Return, a Wondrin, Aloud és a Slipstream az Anderson által később is annyira kedvelt akusztikus miniatűrök sorába illeszkednek. A Mother Goose pedig Clive „Baby” Bunker ütőivel, az éppen csak beúszó elektromos gitárral a prototípusa a 20 évvel későbbi „unplugged” zenélésnek. Az Up To Me, nemcsak fuvola-gitár kettőse miatt figyelemre méltó, hanem az angol nyelv szerelmeseinek is csemege: a címbeli kifejezést ugyanis Anderson ötféle értelemben használja! Ian az Aqualunggal válik az angolszász rock-költészet egyik kiemelkedő alakjává: erőteljes képeivel, hanem kifinomult, sokszor feketébe hajló humorával, szójátékaival számos gyöngyszemmel ajándékozta meg a Tull-rajongókat.

A My God-oldal kezdete ugyanolyan fenyegető dallam, mint az Aqualungé, zongorával és akusztikus gitárral, majd – fordítva, mint a másik oldalon – bedurvul, hogy a közepébe egy viharos fuvola-rögtönzést tegyen Anderson, ami alatt a többiek egy gregoriánra, egyben egy Carmina Buranás kocsmadalra emlékeztető dallamot vokalizálnak. A rondó-képlet itt is bejön, de ez sem megnyugtató. A Hymn 43 meglehetősen erőszakos, a Locomotive Breath-et John Evan andalító zongorával kezdi, majd Martin is beleszól, hogy aztán egy szinte primitív rockká váljon a Tull kedvenc koncertzáró dala. A befejező Wind Upban is megcsodálhatjuk az igazi Jethrós ritmus- és hangulatváltást, amit aztán a következő két „egész estét betöltő” mesterműben, a Thick As A Brickben és az A Passion Play-ben járattak csúcsra.

A Jethro Tull e lemeztől kezdve tartozott a rock meghatározó bandái közé. Lemezei, bár Anderson sosem szerette a „concept-album” kifejezést (ennél jobban csak a „progresszív rock” kifejezéssel lehetett vérig sérteni) rendszerint egy-egy téma köré épültek fel: az istenkeresés után a brit birodalmi avittság lett a célpont a Warchildban, későbba természet szeretete és a környezet védelme (Songs From the Wood, Heavy Horses, Stormwatch) , de megjelent albumaikon a háborútól való félelem (A) azonosíthatatlan titkos szolgálatok egyre nyomasztóbb jelenléte. (Under Wraps) De nem nélkülözték a Tull-lemezek az egyéni hangú lírát sem, és ezek legszebbje az együttes első, 1986-os magyarországi fellépése után született Budapest lett. Az MTK-pályán tartott felejthetetlen bulit követően, amit a Locomotive Breath instrumentális felidézésével kezdtek és a teljes verzióval fejeztek be, több mint tucatszor járt Magyarországon a banda, illetve Ian Anderson szólóprojektjeivel.

Legszebb koncertjüket talán az 1994-es Diáksziget – Eurowoodstock fesztiválon adták, ahol Anderson fellépett Mandoki László szupergroupja vendégeként is, de 1993-as bulijuk a Petőfi Csarnok történetének legnagyobb telt háza volt: még a színpaddal szembeni kerítésen is lógtak, és beterítették a rajongók a mögötte elterülő rétet is.

2005-ben a Jethro Tull egy washingtoni stúdióban 40 meghívott, előtt élőben adta elő a teljes Aqualungot, amelyből lemez készült. Az album jogdíjait és az ezt követő turné bevételeit hajléktalanokkal foglalkozó szervezeteknek ajánlották fel.

A hosszúlábú szép magyar hostesst megörökítő dalt pedig az ezredfordulón egy nemzetközi rajongóklub az első helyre tette az összes Jethro-dal közül...

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: