Jake Gyllenhaal 90 percen át briliánsan szenved A bűnösben
2018-ban Gustav Möller dán író/rendező elkészített egy majdhogynem tökéletes thriller-kamaradrámát. Az egy helyszínen játszódó történet beszippantotta, megrágta, kiköpte, majd nehéz atmoszférájával agyonnyomta a gyanútlan nézőt. Az eredeti film, megnézése után is velünk maradt, nos, a 2021-es amerikai feldolgozás sajnos nem fog.
A remake rendezőszékébe Antoine Fuqua-t ültették, aki nem volt rossz választás: egyrészt korábban már dolgozott együtt a főszereplő színésszel a Mélyütés című filmben, másrészt elég jól ért a feszültségkeltéshez.
A probléma az, hogy Fuqua fogta az eredeti koncepciót és pontról pontra lemásolta azt, vagyis a film igazi iparosmunka.
Nem tudok pártatlanul írni a filmről, mivel láttam, sőt 2018 egyik legjobb mozijának tartottam az eredetit, így
A feldolgozás nem tudta megugrani ezt a szintet, ráadásul sok szempontból bántóan nyúltak hozzá az eseményekhez.
Ami jó, azon ne változtass – valószínűleg mondták sokan az alkotói gárdából. A történet ugyanaz, mint 2018-ban: egy nyomozó íróasztal mögé kényszerül, mert bírósági ügye van függőben. Ezért addig is, amíg nem zárul le a nyomozás, a segélyhívó telefonközpontjában sínylődik. Ez hatalmas szenvedés az amúgy rossz modorú zsarunak, de tűri, mert tudja, hogy nemsokára visszakerülhet az akcióba.
A történet minden csavarjával, rengeteg apró nüanszával együtt megegyezik a 2018-as változattal. Amin változtattak, az vagy egész jó ötlet volt, vagy rettenetes szentségtörés. A környezetváltozás az egyike a jó döntéseknek: az esős Dánia helyett megkapjuk az éppen erdőtüzektől sújtott Los Angelest, a komor, csaknem faarcú Jakob Cedergren helyett pedig a zseniális Jake Gyllenhaalt. Ő a főszereplő, sőt
Rajta kívül alig látunk valakit a képernyőn. Nem csoda, hiszen a film egy kőkemény kamaradráma erős thriller-elemekkel, egyetlen helyszínnel, kevés szereplővel, sok dialógussal. Az amerikai verzió szebb, letisztultabb, látványosabb – már amennyire egy ilyen film látványos lehet – de valahogy kevésbé feszes, nem annyira komor vagy feszült, mint elődje.
Az új környezet egy másfajta miliőt teremt az előzőhöz képest, ezzel nincs baj. A csendesebb, zordabb észak helyett megkapjuk a lángoló Kaliforniát.
A problémák ott kezdődnek, amikor a történetben térnek el a Gustav Möller változatától. A főszereplő magánéletét jobban kihangsúlyozzák és a megváltástörténetét megváltoztatják, valamint egy tragikus eseményt is átírnak a film végén, amitől az egész túl hollywoodi lesz. Nem gyomrost visz be a nézőnek, csak enyhén fültövön legyinti. Pedig mind a rendező, mind a főszereplő képes lett volna hitelesen bemutatni a szörnyű eseményeket, de valahogy az egész lagymatagra sikerült.
A technikai megvalósításról alig lehet valamit mondani: sok közeli Mr. Gyllenhaalról. Aki szereti a színészt, ebben a filmben 90 percen keresztül nagyon közelről nézheti, ahogy szenved. Minden más nagyobb színész, aki a stáblistán szerepel, mint például
A zene nem annyira van jelen, de a főtéma nem rossz, illik a helyzethez. A dán verzióban viszont nem használtak zenét, ott a háttérzajok és a telefonban hallható autók ablaktörlői adtak alaphangot, nem egy melankolikus téma. Ezt Hollywood nem engedhette meg magának.
Igazából nem csalódtam a filmben, mivel az elvárásaim az egekben voltak, de tudtam, hogy nagyon nehéz megugrani, és ez be is igazolódott. A film kritikai fogadtatása viszont egy kicsit meglepett: középszernél picit magasabbra értékelték a nemzetközi sajtóban, amit nem érzek igazságosnak, mert ennyire nem rossz a film. Valószínűleg ennek az oka az, hogy a 2018-as változathoz hasonlították, ahogy én is tettem. Sajnos ez Antoine Fuqua verziójának nem tesz jót, mert úgy gondolom, ha valaki nem látta az eredetit, az nézze meg inkább azt.
Kicsit sok mázzal, aktuálpolitikával és megváltoztatott katarzissal, de alapvetően nem rossz film a 2021-es A bűnös.
