KÉK HÍREK
A Rovatból

A volt alpolgármester feleségét gázolták halálra Szombathelyen, miután meglátogatta kórházban fekvő férjét

A sötét utcán gázolta el egy fiatal sofőr a kórházból hazafelé tartó asszonyt. A mentők sokáig küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Tragédia rázta meg Szombathelyt: a kórházban fekvő férjét látogatta meg az az asszony, akit csütörtök este gázoltak halálra a Markusovszky kórház előtt. Az áldozat a város egyik volt alpolgármesterének felesége volt, aki a látogatás után hazafelé tartott, amikor a baleset történt. A sötét utcán egy fiatal férfi által vezetett fekete Audi ütötte el a balról érkező nőt – számolt be róla az RTL Híradó.

A mentők a helyszínen hiába küzdöttek az életéért. „Egy középkorú nő szenvedett életveszélyes sérüléseket. Azonnal több mentőegységet riasztottunk, és a közeli egészségügyi intézményből is szakemberek siettek a sérült segítségére, megkezdték az elsősegélynyújtást. Bajtársaim hosszú ideig végeztek emelt szintű újraélesztést, ennek ellenére a sérült a helyszínen életét vesztette” – nyilatkozta a mentőszolgálat.

A baleset után azonnal fellángolt a vita a kórház előtti gyalogátkelő hiányáról, ami évek óta probléma a városban. A Markusovszky utca nagyjából 400 méter hosszú, de csak a két végén van zebra, mindkettő körülbelül 200 méterre a kórház főbejáratától, ahol rengetegen közlekednek. A helyiek szerint a megoldás egyértelmű.

„Kell, hogy legyen. Legyen itt egy zebra! Minél hamarabb, annál jobb”

– mondta egy helyi lakos. Egy másik szombathelyi szerint a parkolási helyzetet is rendezni kellene: „Szerintem az kéne, hogy ezek az autók ne itt parkoljanak, hanem hátul; akkor lehetne zebra, meg mondjuk egy biciklis út is.”

Az RTL Híradó stábjának a város polgármestere, Nemény András is nyilatkozott, aki elismerte, hogy a kórház elé tervezett zebra tervei már két és fél éve készen állnak. A megvalósítás azonban egy nagyszabású, mintegy 850 millió forintos utca- és hídfelújítási projekt része, amely TOP Plusz forrásból valósul meg.

„Elkészítettünk egy tervet egy, a kórházzal közvetlenül szemben lévő gyalogátkelőhelyre. Ez azért nem valósult meg eddig, mert a teljes Markusovszky utca – a kórház utcája, a híddal együtt – mintegy 850 millió forintból fog megújulni a TOP forrás keretében, és ezzel egyidejűleg épül ki a gyalogátkelőhely világítással együtt”

– közölte Nemény András. A polgármester hozzátette, hogy a közbeszerzés már folyik, de a teljes felújítás akár 2028-ig is elhúzódhat. A városvezetőt személyesen is megrázta a tragédia, részvétét fejezte ki a családnak, mivel személyesen is ismerte az áldozatot.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit. A helyi sajtó információi szerint a közvilágítás működött, az áldozat pedig már az úttest felénél járhatott, amikor az autó elütötte. Míg egyes sajtóhírek arról szóltak, hogy az asszony a kómában fekvő férjéhez sietett, addig az RTL Híradó és a helyi lapok információi szerint a nő a látogatás után tartott hazafelé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Ötvenezer forintos bírság a Békemeneten: könnyek között pakolta össze a kokárdákat egy erdélyi árus
A budapesti városrendészek a Jászai Mari téren ellenőrizték a Békemenet árusait. Az engedély nélküli értékesítés miatt többeket megbírságoltak, de voltak, akik az ellenőrzés hírének hallatán gyorsan összepakoltak.


Miközben ünnepi hangulatban gyülekezett a tömeg a március 15-i Békemenetre, a budapesti városrendészek az engedély nélkül árusítókat ellenőrizték.

Egy Erdélyből érkezett nőt ötvenezer forintra büntettek, aki könnyeivel küszködve pakolta össze a portékáját

- írta a Blikk. A nő édesanyjával és a nővérével érkezett, akik egy másik pultnál árultak, de miután értesültek a városrendészek akciójáról, még idejében összepakoltak.

Az árusok már jóval a reggel 9 órás gyülekező előtt kitelepültek a Jászai Mari térre és a Margit híd budai oldalára. A kínálatban szerepelt kis kokárda 1000, nagy pedig 1500 forintért. A sálért 5000 forintot kértek, a zászlók ára mérettől függően 3000 és 15 000 forint között mozgott. Volt Lázár-bazár is Lázár János-os termékekkel, és perecet is lehetett kapni 2 ezerért. Sejteni lehetett, hogy az árusok egy részének nincs engedélye – írta a lap.

Budapesten a közterületi árusításhoz engedélyre van szükség, amelynek meglétét a rendészet ellenőrizheti. A Békemenetet a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szervezi, a menet idén az Elvis Presley tértől vonul a Kossuth térre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Fotók: Egy óriási gödör nyelte el a kisbuszt, 10-en megsérültek Villány közelében
Hét mentőegységet riasztottak a hajnali órákban történt balesethez. Az utasok töréseket és zúzódásokat szenvedtek, miután járművük egy munkagödörbe zuhant.


Súlyos baleset történt március 16-án, hétfőn a hajnali órákban a Baranya vármegyei Villány és Nagyharsány térségében, az 5701-es úton. Egy kisbusz hajtott egy munkaterületen található gödörbe, a járműben 10 fő utazott, mindenkit kórházba szállítottak – írja a Bama.hu.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs szervezője, Kecskés Lilla a megkeresésükre azt a tájékoztatást adta, hogy a helyszínre hét mentőegységet riasztottak.

A portál úgy tudja, a mentők tíz embert, négy nőt és hat férfit szállítottak kórházba törések és zúzódások miatt a helyszíni ellátást követően.

A katasztrófavédelem fotókat is megosztott a műszaki mentésről, két személyt nekik kellett kiszabadítaniuk a járműből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Kérdeztem Zolikát, hogy ki tudsz mászni?” – egy 14 éves fiútól néhány méterre csapódott be egy terepjáró a családi házba
Hatalmas robajra és porfelhőre ébredtek, a bejárati ajtó kilincse pedig az apa kezében maradt. Csak a szabadban szembesültek a döbbenetes valósággal: egy autó áll a konyhájukban.


Hatalmas csattanás, porfelhő és a talpuk alatt recsegő üvegszilánkok – egy Pest megyei család legszörnyűbb rémálma vált valóra vasárnap éjjel, amikor egy terepjáró áttörte a házuk falát, és egyenesen a konyhában parkolt le. A 14 éves fiuk a szomszéd szobában aludt, mindössze néhány méterre a becsapódástól.

A Pest megyei Bugyi határában történt döbbenetes balesetről az RTL Híradó számolt be helyszíni riportjában. A házban élő család éppen aludt, amikor a pickup sofőrje eddig tisztázatlan okokból letért az útról és a házba csapódott. A motorháztető a felismerhetetlenségig összeroncsolódott, a járművet törmelék borította.

Az anya a stábnak elmondta, a hatalmas robajra riadtak fel. „Arra ébredtünk, hogy nagy csattanást hallottunk. Nagy por volt, és siettünk a gyerekért, a másik szobában volt” – idézte fel a drámai pillanatokat. A porfelhőtől szinte semmit nem láttak, az ajtóhoz siettek, de a menekülésükbe egy váratlan akadály csúszott.

„Hallottam, hogy rengeteg üvegcserép recseg a talpam alatt. Próbáltam kinyitni az ajtót, de a kilincs a kezemben maradt” – mesélte az apa, aki azonnal a fiához, Zolához fordult.

„Kérdeztem Zolikát, hogy jól van-e, ki tud-e mászni az ablakon. Azt mondta, hogy ki. Akkor mondtam: másszál.” A család végül az ablakon keresztül jutott ki a szabadba, mivel a bejáratot teljesen eltorlaszolta a törmelék. Csak ekkor szembesültek vele, hogy egy autó áll a házukban. Azonnal hívták a mentőket a sofőrhöz.

A mintegy 30 év körüli férfit a tűzoltók szabadították ki a roncsból. „A helyszínre a délegyházi önkéntes tűzoltók vonultak. Kézi erővel kiemelték a gépkocsiban lévő sofőrt, ezt követően áramtalanították és átvizsgálták a járművet” – közölte Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mentők ellátták a sérültet. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: „Egy férfit láttunk el, aki vérző fejsérülést szenvedett. Fájdalomcsillapítást és teljes teströgzítést kapott, majd vizsgálat céljából traumatológiai osztályra szállítottuk.”

A rendőrség közlése szerint a sofőrrel szemben ittas járművezetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A ház lakhatatlanná vált, a családnak egyik napról a másikra kellett elhagynia az otthonát. Az önkormányzat azonnal a segítségükre sietett, néhány napra egy szállodaszobát biztosítottak nekik.

„Amennyiben a családot nem tudják rokonoknál elhelyezni, az önkormányzat lakókonténert rendel arra az időre, amíg rendbe hozzák az épületet, és lakhatóvá teszik” – nyilatkozta Nagy András Gábor, Bugyi polgármestere. A család nemsokára ismerősökhöz költözik, miközben abban bíznak, hogy a biztosító fedezi majd a többmilliós kárt, és minél hamarabb visszatérhetnek a saját otthonukba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Rendőrök szakították félbe az előadást az ELTE-n: tiltott adatszerzés miatt vittek el egy fiatalt
A rendőrök az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának főépületében fogtak el egy férfit, akit aztán a VIII. kerületi kapitányságra állították elő. Már ki is hallgatták gyanúsítottként, az ügyben eljárás indult.


Egyetemi előadást szakított félbe három rendőr, amikor március 11-én este bementek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának egyik termébe, és kikísértek onnan egy fiatalt – írja a Telex egy birtokukba jutott videó alapján. Az egyetem megerősítette a hírt, de hangsúlyozták, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik.

„A rendőri intézkedés nem érint egyetemi ügyet, ezért jelenleg további információkkal nem rendelkezünk” – közölték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ennél több részletet is megosztott.

Megerősítették, hogy 18:40-kor bűncselekmény gyanúja miatt fogtak el egy férfit az egyetemen, akit a VIII. kerületi rendőrkapitányságra állítottak elő.

Azt is tudatták, mivel gyanúsítják az elfogott férfit.

„A nyomozók a férfit tiltott adatszerzés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, az eljárás folyamatban van” – írta a rendőrség.

A törvény azt bünteti tiltott adatszerzés miatt, aki jogosulatlanul, technikai eszközzel figyel meg vagy rögzít például egy helyiségben zajló eseményeket. Az alapeset akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk