SZTÁRVILÁG
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden hallgatta ki a rappert a tavaly decemberi eset miatt. A hatóságok a zenész vezetési jogosultságát már korábban, az eljárás elején bevonták.
SZTÁRVILÁG
Melánia egy részeg sofőr miatt halt meg, akit első fokon mindössze 6 év börtönre ítéltek. Édesanyja most a törvény szigorítását követeli, hogy más ne járhasson így.
SZTÁRVILÁG
Évekig tartó hallgatás után vallott a Való Világ egykori sztárja: a műsor után az alkoholba menekült
Az egykori műsorvezető a tévés mellőzöttség és az anyaság terhei miatt nyúlt a pohárért. Egy ittas vezetési vád is nehezítette az életét, amiről most kendőzetlen őszinteséggel beszélt.
SZTÁRVILÁG
A rapper a Lánchíd budai hídfőjétől indult haza, de csak pár száz méterig jutott. A történteket egy őszinte posztban ismerte el a közösségi oldalán.
SZTÁRVILÁG
Majka egy év végi buli után ült a volánhoz, amit később egy ártatlan koccintásnak nevezett. A hatóságok azonban komolyan veszik az ügyet, és már szakértőket is bevontak a vizsgálatba.
SZTÁRVILÁG
Egy rendőr testkamerája vette fel, ahogy az amerikai férfi zokogva próbálja felfogni, mit tett a legjobb barátjával.
SZTÁRVILÁG
A fiatal férfi egy gyorsétterem parkolójában esett hatalmasat az elektromos rollerrel. Nem elég, hogy súlyosan megsérült, most a törvény előtt is felelnie kell a tettéért.
SZTÁRVILÁG
A hatóság szerint percek alatt több bűncselekményt is elkövetett az orvos, miközben menekült a rendőrök elől. Már többször eltiltották a vezetéstől, de ez sem állította meg.
SZTÁRVILÁG
Április 7-én igazoltatták a rendőrök Esze Tamást, pehcjére pont poharazgatott az eset előtt.
SZTÁRVILÁG
A buszról leszálló asszonyt a 16 éves lánya várta az út túloldalán, de már soha nem érkezett meg. A sofőr nem vette észre, hogy pirosra váltott a lámpa.
SZTÁRVILÁG
A rendőrök péntek reggel állították meg a Balaton Busz járatát Hódmezővásárhelyen. A sofőr részeg volt, ezért elvették tőle a buszt, az utasokat pedig leszállították.
SZTÁRVILÁG
Az énekest még júniusban kapták el. Olyan részeg volt, hogy alig tudott beszélni és áradt belőle a piaszag, de a szondát nem volt hajlandó megfújni.
SZTÁRVILÁG
Soha nem volt jogosítványa, cserébe egyre részegebb volt minden igazoltatás alkalmával. Hat nap alatt háromszor bukott le két autóval.
SZTÁRVILÁG
Többe kerül, ha valakit ittas vezetésen kapnak, de drágább lesz az is néhány hét múlva, ha az előzés szabályait nem tartjuk be.
SZTÁRVILÁG
Egy biztonsági kamera rögzítette, ahogy a világsztár autója halad egy barátja kocsija mögött. A rendőröknek azt mondta, hogy csak egy Martinit ivott.
SZTÁRVILÁG
Egy szlovák rendszámú sárga sportkocsival ütötte el a 23 éves nő az idős kiskunhalasi férfit.
Népszerű
Ajánljuk