SZEMPONT
A szociológus komoly városi előítéleteket cáfolt meg egy új kutatással, valamint rávilágított: a Tisza Párt már a kormánypártok nyakán liheg a falvakban is, a helyi erős emberek pedig kivárnak, kihez érdemes állni. Kovách szerint nem lesz nyílt lázadás, inkább csendben pártolnak át a győzteshez.
SZEMPONT
A vizsgálatban hat border collie és egy ausztrál pásztorkutya bizonyította, hogy a játékok neve mögötti használatot is felismeri, nem pusztán a formát.
SZEMPONT
A kormányinfón ismét előkerült a jogász vitatott kijelentése a köztársasági elnök zsarolásáról. Gulyás szerint ilyen mondatok után nem csak az ELTÉ-s oktatói állása kérdejeleződhetne meg.
SZEMPONT
Az egyetem szerint az oktatók magánvéleménye is befolyásolhatja a közéletet, ezért fontos a felelősségteljes megszólalás.
SZEMPONT
Fleck Zoltán, az ELTE jogi karának oktatója egy Tisza sziget-rendezvényen nemrég arról beszélt: ha az ellenzék nyerné a választásokat, akár zsarolással és fenyegetéssel is nyomást kellene gyakorolni a köztársasági elnökre a kormányalakításért.
SZEMPONT
Januárban még az állami férőhelyek radikális csökkenéséről szóltak a hírek, szerda este Hankó Balázs miniszter már a tavalyinál több állami ösztöndíjasról és az elmúlt 15 év legsikeresebb felvételijéről beszélt. Közben sok felvételiző a pontszámításra panaszkodik.
SZEMPONT
A Felvi.hu szerda este tette közzé a felvételi ponthatárokat. Az ELTE-re több mint 12 ezren jutottak be, a Corvinusra pedig 478 pont kellett a legnépszerűbb szakra.
SZEMPONT
A korábbi miniszter szerint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kormányzati tervek illúziókra épülnek. A kutatóintézeti rendszer átalakítását is felülről döntötték el.
SZEMPONT
A miniszterelnök politikai igazgatója maga jelentette be az örömhírt. A dolgozat kapcsán korábban plágiumgyanú és összeférhetetlenségi viták is felmerültek.
SZEMPONT
Hack visszaemlékezett, hogy a rendszerváltás előtt tudományos fokozatot csak az Akadémia engedélyével lehetett szerezni, ami gyakorlatilag kizárta a kommunista rendszerrel szemben állók kiszorultak ebből.
SZEMPONT
Korábban plágiummal vádolták, és az is gyanút keltett, hogy a dolgozat tartalmát összefoglaló rész egy beosztottja gépén íródott. Az egyetem azonban nem látott problémát.
SZEMPONT
A miniszter szerint a többség korrekt módon járt el, és világossá tették, hogy tudományos kérdésekben nincs politika. De van néhány oktató, aki ezeket az alapelveket nem fogadja el.
SZEMPONT
Az egyetem tanáraként kikéri magának, hogy a miniszterelnök politikai tanácsadója az intézményben szerzi meg a tudományos fokozatot.
SZEMPONT
Több évtizedes oktatói karrier ért méltatlan véget. Az ELTE orosz tanszékének professzorával szemben a Hallgatói Önkormányzat egyik orosz szakos hallgatójának támadtak aggályai, és az egyetem ahelyett, hogy megvédte volna, leszavazta a kinevezését.
SZEMPONT
Az „egyetemi modellváltásban” részt nem vevő három intézményben úgy érzik: megalázóan kevés a pénz, amit a tanári munkáért kapnak.
Népszerű
Ajánljuk