KÉK HÍREK
Séta közben a nála lévő labda esett be, a kutya utána ugrott, a gazdája pedig egy bokorba kapaszkodva húzta ki. A nagymama kötéllel próbált segíteni.
KÉK HÍREK
50 éve nem volt ilyen Magyarországon: a száj- és körömfájás miatt egy egész állattartó telepet kell felszámolni Kisbajcson. A gazdaság milliárdos veszteséget szenvedett el, a járványügyi intézkedések pedig szigorúak.
KÉK HÍREK
A jármű megcsúszott, lesodródott az úttestről majd belehajtott a gödörbe, ahol fejjel lefelé állt meg. Ketten utaztak benne, ők még a tűzoltók kiérkezése előtt ki tudtak szállni a roncsból.
KÉK HÍREK
A több mint egyhetes mentést nehezítette többek között a hatalmas mennyiségű gusztustalan szennyeződés is Malajziában.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök apjának érdekeltségében lévő cég megkapta az engedélyt arra, hogy évi 400 ezer tonna építési hulladékot helyezzen el a kőbányában.
KÉK HÍREK
A balatonakarattyai önkormányzat bérli a területet. Rétvári Bence államtitkár képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából az derült ki, hogy a szükséges engedélyek beszerzése nem történt meg.
KÉK HÍREK
A Római-part után most a Belváros környékén fotóztunk, a jó idő rengeteg embert vonzott a frissen megnyílt teraszokra.
KÉK HÍREK
Egy tönkrement vízvezeték-tömítés és a nagy esőzések miatt omlott be az út, ahol egy 50 köbméteres kráter keletkezett.
KÉK HÍREK
Néhány évvel ezelőtt újították fel, de a látvány most lehangoló. Vitézy Dávid Facebook-posztban fakadt ki, a Főkert vezetője válaszolt.
Népszerű
Ajánljuk