SZEMPONT
A Rovatból

Fogyatékos gyerekeket valahogy sokkal hálásabb nevelni

A vidéken élő Marika és Magda számos fogyatékkal élő kicsit nevelt már fel. Az Abcúgnak meséltek arról, hogyan (nem) honorálja az állam a szülők fáradozásait.
Prókai Eszter írása az Abcúgon, fotók: Hajdú D. András - szmo.hu
2016. december 09.



Marika és Magdi hosszú évek óta fogadnak magukhoz fogyatékkal élő gyereket. A nevelésük jóval több nehézséggel jár, szerintük mégis az egyik legszebb dolog a világon. Elengedni a kezüket azonban még nevelőszülőként sem egyszerű:

csak abban bízhatnak, hogy találnak nekik egy biztonságos intézményt, és nem kerülnek csalók kezei közé.

Anka Vincéné Marika és Kocsisné Makra Magdolna több évtizede nevelőszülők. Tiszakécskén élnek, és hosszabb vagy rövidebb ideig mind a ketten neveltek fogyatékkal élő gyerekeket. Magdi három saját gyereket szült, és miután a két idősebb felnőtt, egy szerelem miatt legkisebb lányával Budapestről a Bács-Kiskun megyei településre költözött. “1997-ben volt ez, tudtam és szerettem is volna dolgozni, de a környéken nem volt semmiféle munka, főleg nem egy betolakodó pestinek” – meséli a Magda.

Magdi házával sréhen lakott Marika, aki nagyon barátságosan fogadta az új lakost, sokat beszélgettek.

"
Kérdeztem, hogy ő mivel foglalkozik, és mondta, hogy nevelőszülő. Aztán láttam őt a nevelt gyerekeivel, sétáltak libasorban, kezükben a tejeskanna, közben énekeltek. Olyan idillinek tűnt az egész

– nevet Magdi. Úgy döntött, ezt ő is meg tudná csinálni, ezért jelentkezett nevelőszülőnek. Kifejezetten kérte, hogy ne fogyatékos gyereket küldjenek neki, ennek ellenére egyből kettőt is kapott.

kep1

Az értelmileg sérült lánytestvérek december 25-én érkeztek meg Magdiékhoz.

"

Amikor megláttam azt a nyolcéves kislányt, kopaszon, egy szál pendelyben, egy olyan szandálban, amiből kilógtak a kis ujjai, nem volt kérdés, hogy vállalom a nevelésüket. Ha meg kéne magyaráznom, miért mondtam igent, nem tudnám. Egyszerűen azt éreztem, hogy nagyon csúnya dolog lenne visszaadni őket

– emlékszik vissza a Magdi, aki azóta összesen hét fogyatékkal élő gyereket vett magához.

Marika és Magdi mind a ketten részt vettek a KézenFogva Alapítvány Otthont mindenkinek! című, nemrég lezárult két éves programján. A program célja az volt, hogy komplex módon kínáljanak olyan megoldásokat (különböző képzések formájában illetve a családterápiás szolgáltatásunk által), amik támogatják a fogyatékos gyermekeket nevelő vér szerinti, örökbefogadó és nevelőszülőket annak érdekében, hogy minél több gyermek nőhessen fel családban.

Az alapítvány munkatársai és a programhoz csatlakozott szakemberek hosszú hónapokon át foglalkoztak a fogyatékkal élő gyereket vállaló nevelőszülőkkel és a vér szerinti családokkal.

A jövő kilátástalansága minden fogyatékkal élőt érint, nem csak azt, aki nem családban nevelkedik. A felnőttkort elérve, gyakorlatilag nem tudnak hová mozdulni: munkát nem találnak, és emberi életet biztosító bentlakásos intézetből vagy a támogatott lakhatási formából is borzasztóan kevés van.

A program fontos részét adták azok a műhelyfoglalkozások, amelyek tematikáját kifejezetten a fogyatékos gyerekeket nevelő nevelőszülők igényei alapján alakították ki, és amelyekben interaktív módon, meghívott szakértő előadók segítségével dolgozhattak fel a nevelőszülők fogyatékossághoz kapcsolódó különböző témaköröket.

Az egyik visszatérő probléma az volt, hogy tartottak a jövőtől: mi lesz a gyerekkel, hogyan lesznek képesek elszakadni egymástól, fogják-e szeretni, hogyan bánnak majd vele, ha bekerül például egy szociális otthonba?

Ezek a kérdések Magdit is foglalkoztatják, különösen, mert már három nevelt gyerekétől csalták ki az 1,7 millió forintos életkezdési támogatást, nem sokkal azután, hogy kiengedte őket az életbe. “Az előadások nagyon sokat segítettek, láttuk és hallottuk a többiektől, hogy ők is hasonló problémákkal küzdenek, nem vagyunk egyedül a félelmeinkkel” – meséli.

kep2

Azonban hiába ültek össze a többi nevelőszülővel havonta, arra kellett rájönniük, hogy semmit nem lehet tenni, amivel segíthetnék ezeket a gyerekeket a kirepülésük után.

"
Ha szerencsénk van, és el tudjuk őket helyezni egy biztonságos bentlakásos intézményben, akkor megnyugodhatunk. Egyébként sok lehetőségünk nincs, és ez borzasztó érzés

- mondja Magdi.

Ami még szóba jöhet, az a gondnokság alá vétel, Magdi is így döntött legkisebb nevelt gyerekével kapcsolatban, de majdnem egy évig tartott, mire sikerült hivatalosan is elintéznie.

Magdi szívéhez legközelebb a most 21 éves Erzsébet áll, akit nyolcéves kora óta nevel. Csőrike, ahogy Magdi hívja, hétköznap kollégiumban lakik, de hétvégére hazajár. És minden este SMS-t küld nevelőanyjának: “Szeretlek Mama” szöveggel. Magdi őt különösen félti, ki is néztek már közösen egy csobánkai bentlakásos intézményt, ahol dolgozni is lehet, szép helyen van, és Csőrike vihetné a kutyáját is. Itt nyugodt szívvel hagyná, de ha ez nem jön össze, akkor maradnak együtt. “Őt biztos nem engedem ki a nagyvilágba” – mondja.

Csőrike középsúlyos értelmi fogyatékos, az is csoda a két nő szerint, hogy Magdi eddig meg tudta óvni kislánynak.

Tud írni, olvasni, számolni is, de csak húszig, és megtanulta a szorzótáblát. De boltba például nem lehet egyedül elengedni, mert azt már nem tudja kiszámolni, hogy jól adott-e neki vissza a pénztáros. Amikor otthon van, segít nevelőanyjának mosni, főzni, takarítani. Magdi úgy fogalmaz, hogy Csőrike valamiben simán megfelel a korának, de vannak olyan dolgok, amikben egy kétéves gyerek szintjén tart.

kep3

“Fogyatékos gyerekeket valahogy sokkal hálásabb nevelni” – veszi át a szót Marika. Jobban örülnek mindennek, jobban megbecsülik, amit kapnak, mint az ép gyerekek. Marika és férje összesen 17 gyereket nevelt hosszabb vagy rövidebb ideig, voltak köztük egészségesek is. Ő is úgy látja, hogy egy fogyatékos gyereket érzelmileg sokkal nehezebb kiengedni a nagyvilágba: egyrészt ezek a gyerekek jobban is ragaszkodnak, másrészt nem is igazán értik meg, hogy mi történik velük. Marika szerint az enyhén fokban fogyatékos gyerekek körül semmilyen háló nincs: amikor kikerülnek a munka világába, hiszékenységük miatt vagy a fizikai erejüket vagy szexuális úton zsákmányolják ki őket.

Hiába hatalmas feladat egy ilyen gyerek nevelése, az állam nem honorálja különösképpen a szülők fáradozásait. Jóformán csak a különböző alapítványokra lehet számítani, amikor új szemüveget vagy fogszabályzót kell venni a gyereknek.

18 éves koruk után ráadásul a nevelőszülők a fogyatékos gyerekek után normál ellátást kapnak, ami havi 10-15 ezer forint mínuszt jelent.

"

Öltöztetni sem olcsó őket, kísérni kell a vonaton, mert egyedül nem utazhatnak. Szinte kivétel nélkül mindegyik nagyon jó étkű, van köztük, aki a korábbi tartós éhezés miatt egyenesen falja az ételt. Az ilyen gyerekek nevelésével járó problémákon természetesen nem lehet csak a pénzzel segíteni, de azért sok mindenen tudnának könnyíteni

– mondja Marika. Ő és Magdi is azon a véleményen van, hogy ha a civil szféra nem lenne, hanem csak az államtól kapott dolgokra támaszkodhatnának a nevelőszülők, akkor nagyon rossz helyzetben lennének.

“Nekünk itt, a kimeneti oldalban kell igazán a segítség, hogy nyugodtan el tudjuk engedni a kezüket. Egy fogyatékkal élő gyerekért mindig jobban aggódik az ember” – mondja Magdi. Csőrike addig marad nála, ameddig csak akar, de ha egyszer úgy dönt, hogy külön szeretne élni, akkor Magdi is a saját életére koncentrál majd.

Címkép: Pixabay

Ha érdekes volt a cikk, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„A szüleim úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne, a TISZA fog győzni" - videó a tiszás kampánynyitóról
A kampánynyitó résztvevői szerint sokakat meggyőzhetett az alárásgyűjtés első napja, ahol sok helyen kígyózó sorok álltak a TISZA pultjai előtt. Ugyanakkor az eddigieknél is durvább kampányra számítanak a választásokig hátralévő 49 napban. Videós riportunk.


Hivatalosan is elindult az országgyűlési kampány, a TISZA kampánynyitóján mi is ott voltunk.

„Csak ma délután három óráig több mint 300 ezer magyar ember támogatta aláírásával a politikai közösségünket, a Tiszát és a rendszerváltást. Köszönjük nekik!” – mondta Magyar Péter.

Egy résztvevő a Szeretlek Magyarországnak arról beszélt, az első nap sokakat meggyőzhetett.

„Eddig az idős szüleim sem hittek abban, hogy lehet változás, és ma úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne: a Tisza fog győzni” – mesélte.

Édesanyja Balatonfüredről, egy hagyományosan fideszes városból telefonált neki. „Azt mondta, hihetetlen: négy évvel ezelőtti aláírásgyűjtésekhez tudja hasonlítani; akkor alig tébláboltak emberek az ellenzéki pultnál, most pedig ugyanez volt a helyzet a Fidesznél. Hihetetlen változás.”

Ugyanakkor volt, akik szerint ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. „A Fidesznek kiépített hálózata van. Szerintem ők nemcsak a standoknál gyűjtenek aláírásokat, hanem megvannak azok a címek, emberek, akiknek odaadnak ilyen aláírásgyűjtő lapokat, és ők a környezetükből begyűjtenek pár aláírást.”

Más szerint „már egy kicsit kínos fideszesnek lenni, és talán a fideszesek máshogy próbálják megoldani az aláírásgyűjtést. Nekik is megvannak az adatbázisaik, tehát gond nélkül össze tudják szedni az aláírásokat anélkül, hogy utcai pultoznának”.

A megkérdezettek arra számítanak, hogy a kampány minden eddiginél durvább lesz.

„A rendszerváltás óta a legdurvább kampányra” kell felkészülni – mondták többen is.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Romsics Ignác: Előbb-utóbb kiderül, hogyan került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim
Romsics Ignác történész új könyvének bemutatóján fejtette ki véleményét az Orbán-kormány és a Kreml viszonyáról. Úgy véli, a közeledés okai idővel kiderülnek majd a hivatalos iratokból.


A rómaiak rettegése, hogy Hannibal már a kapuknál van, a 21. századi Európában is ismerős lehet, csak a fenyegetés jellege más – ez derült ki Romsics Ignác új kötetének bemutatóján. A Hannibal ante portas című könyv arról szól, miért érezhetik magukat ismét veszélyben az európai polgárok a világpolitikai átalakulások közepette. A budapesti Inga Kultúrkávézóban a Széchenyi-díjas történésszel Magyari Péter, a Válasz Online újságírója beszélgetett – írta a Telex.

Romsics szerint a történelemnek nincsenek az egzakt tudományokéhoz hasonló szabályai, de szabályszerűségei igen. Ilyen tendencia például, hogy a szegényebb térségekből a jómódúbbak felé áramlanak az emberek. A múlt ismerete a jelent segít megérteni; az ókori görög történetíró, Thuküdidész alapelve, miszerint egy feltörekvő hatalom előbb-utóbb konfliktusba kerül a meglévővel, máig használatos az elemzők között.

A történész szerint a vezetők személyisége sosem lényegtelen. Bár a politikusoknak földrajzi és gazdasági kényszerekkel kell szembenézniük, képesek gyorsítani vagy fékezni a folyamatokat. Romsics a magyar történelemből Bethlen István példáját hozta fel, aki a keleti fronton szerzett tapasztalatai miatt próbálta lebeszélni Horthyt az oroszok elleni mozgósításról, sikertelenül.

A történész szerint a demokratikus hatalmak szorosabban követik a globális normákat, mint az autokráciák, példaként a Clinton- és az Obama-adminisztráció békésebb működését említette Donald Trump törekvéseivel szemben.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Romsics elmondta, hogy ő maga a szorosabb integráció híve. Úgy véli, a hazai választók áprilisban arról dönthetnek, hogy egy mélyebb integrációt képviselő vagy egy nemzeti projektben gondolkodó politikai erőnek adnak bizalmat.

A kötet másik része Magyarország nyugati megítélését vizsgálja a londoni Economist, a párizsi L’Express, a hamburgi Der Spiegel és a svájci Die Weltwoche cikkein keresztül 2010-től napjainkig. Romsics arra jutott, hogy Magyarország a méretén és súlyán felül szerepel ezekben a lapokban, de megosztóan.

Míg az első három lap egyre negatívabban ítéli meg a magyarországi politikai helyzetet, a jobboldali-populistaként leírt Weltwoche hasábjain Orbán Viktor nem ritkán Európa megmentőjeként tűnik fel. A történész egy személyes tapasztalatot is megosztott: míg régebben Franciaországban Nagy Imrét, Bartók Bélát és Puskás Ferencet ismerték, nemrég egy pincér Orbán Viktort és Tarr Bélát sorolta fel neki.

A Hannibal okozta ókori rettenethez hasonló kelet-európai tapasztalatot A tizedes meg a többiek szállóigéje foglalja össze: „már a spájzban vannak az oroszok”. Romsics kifejtette, Orbán Viktor megítélése a nyugat-európai értelmiség körében elsősorban az orosz kapcsolatok miatt negatív.

„Sokan próbálják megfejteni, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim” – mondta Romsics, hozzátéve, hogy az okoknak előbb-utóbb ki kell derülniük a tárgyalási feljegyzésekből vagy a tolmácsok memoárjaiból, bár valószínűleg nem mostanában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Putyin Trianonja: Rácz András szerint az orosz elnök ugyanabba a csapdába sétált bele, mint akkoriban a magyar vezetés
Rácz András Oroszország-szakértő elemezte a Kreml pszichológiáját a sikertelen genfi tárgyalások után. A birodalmi nosztalgia miatt Moszkva kompromisszumképtelen, ami a háború folytatását garantálja.


„Előre lehetett tudni, hogy az égvilágon semmi értelme nem lesz” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő a 24.hu-nak az amerikai közvetítéssel zajlott genfi orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokról, amelyek két nap után kézzelfogható eredmény nélkül értek véget. Mind az orosz, mind az ukrán fél nehéznek minősítette utólag az egyeztetést, egyedül a Steve Witkoff és Donald Trump veje, Jared Kushner vezette amerikai tárgyalócsapat beszélt „jelentős előrelépésről.”

A felek elsősorban a kelet-ukrajnai Donbász régió és a zaporizzsjai atomerőmű sorsáról egyeztettek. Moszkva azt követelte, hogy Ukrajna adja fel a keleti régiónak azt a fennmaradó egyötödét, amelyet az agresszor hadserege a már négy éve tartó háború alatt sem tudott elfoglalni. Kijev pedig azt akarta, hogy az oroszok adják vissza az ellenőrzést Európa legnagyobb atomerőműve felett, hogy az USA és Ukrajna közösen üzemeltethesse azt.

Az álláspontok a beszámolók alapján Genfben sem közeledtek.

Rácz András szerint a tárgyalások kilátástalanságát előre jelezte, hogy az orosz delegációt ismét a külpolitikailag teljesen súlytalan Vlagyimir Mengyinszkij volt kulturális miniszter vezette, aki nem a tűzszünethez szükséges kérdésekről tárgyal, hanem hosszú előadásokat tart Oroszország birodalmi szerepéről. A szakértő elmondta: Moszkva számára a tárgyalás nem a háború alternatívája, hanem az eszköze, amivel időt nyer a folytatáshoz, miközben azt a benyomást kelti, hogy ez a konfliktus megoldhatatlan, és ezzel igyekszik kifárasztani a Nyugatot.

Az oroszok számára a háború megnyerése nem Ukrajna megszállását jelenti, hanem az ország alávetését a Kreml akaratának: egy engedelmes kormány hatalomba juttatását és a teljes Donbász elfoglalását. Rácz szerint a putyini elit ugyanabban a pszichológiai helyzetben van, mint a Trianon utáni magyar vezetés: vissza akarják szerezni az elveszett birodalmiságot, és ezért készek komoly áldozatokat is hozni.

A Krím-félsziget 2014-es elfoglalását a Felvidék 1938-as visszaszerzéséhez, a Donbász megszállását Kárpátalja 1939-es megszállásához hasonlította.

„Az idő előrehaladtával egyre drágábbak voltak ezek a kisebb sikerek, de alapvetően sikerek voltak. És akkor ezután jött úgymond a nagy kaland, ami nekünk a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozás volt 1941-ben, az oroszoknak pedig Ukrajna teljes körű megtámadása 2022-ben” – magyarázta.

A Kremlhez több szálon kötődő Valdai Vitaklub orosz külpolitikai agytröszt februárban publikált egy jelentést arról, hogy az ukrajnai háború miatt megcsappantak az ország erőforrásai, miközben a szomszédos posztszovjet államok függetlenségi törekvései megerősödtek. Oroszország a technológia és az energiahordozók felvásárlása terén erősen kiszolgáltatottá vált Kínával szemben. Putyinnak és környezetének azonban az ukrajnai háború megnyerése abszolút prioritás, a többi területen elszenvedett befolyásvesztést pedig járulékos veszteségként kezelik.

A harctéri dinamika a patthelyzetet tükrözi. Míg Ukrajna februárban néhány nap alatt 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza, Oroszországnak a teljes 2025-ös év alatt nagyságrendileg 4600 négyzetkilométert sikerült elfoglalnia, ahol nem volt egyetlen jelentős város sem. Ez olyan, mintha egy támadó fél egy év alatt például a berettyóújfalui járást foglalta volna el Magyarország területéből.

Ukrajna addig tudja folytatni ezt a harcot, amíg a nyugati támogatás kitart mögötte. Jelenleg törés nem látható ezen a téren, csak átrendeződés: tavaly augusztus óta már nem az amerikaiak szállítják a fegyvereket, hanem az európaiak vásárolják meg az amerikai fegyvereket Ukrajna számára. Az USA továbbra is nyújtja a kulcsfontosságú hírszerzési támogatást, Ukrajna pedig a költségvetése 52 százalékát külső pénzügyi támogatásból fedezi.

Az Oroszország-szakértő szerint amíg Vlagyimir Putyin hatalmon van, addig folytatódni fog a háború. A helyzeten az változtathatna, ha Putyin megbetegedne és lemondana, vagy meghalna, ugyanis onnantól lesz mozgástere az új orosz vezetésnek. „Nem biztos, hogy Putyin utódja abbahagyja a háborút, de neki legalább lenne választása – Putyinnak nincs. Minden hozzá közeli forrás arról számol be, hogy az elnök szent meggyőződése: az ő történelmi küldetése megnyerni ezt a háborút.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Reméljük, jobb lesz az idő, és akkor szívesebben megállnak” - a TISZA és a Fidesz órák alatt végzett, a kispártoknak minden aláírásért keményen meg kell dolgozniuk
Talán soha nem volt még ennyire nehéz dolga a parlamenti helyekre pályázó kisebb pártoknak. Sokan úgy döntöttek, el sem indulnak. Mi a Széll Kálmán téren arra kerestük a választ, az aláírásgyűjtés első napján mit tapasztalnak a kisebbeknek gyűjtő aktivisták.


Délelőtt még a TISZA és a Fidesz is gőzerővel gyűjtötte az aláírásokat Budapesten, a Széll Kálmán téren, délutánra azonban csak a kisebb pártok maradtak. A két nagynak ugyanis órák alatt összegyűlt mindenhol a szükséges 500 aláírás, és bár sok helyen ezután is folytatták a gyűjtést, a Széll Kálmán téren délután már csak a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutyapárt aktivistái dolgoztak. A kisebb pártoknak nincs könnyű dolguk, ez hamar kiderült. Bár az aktivisták optimistán nyilatkoztak,

ottlétünk idején mindössze egy-két érdeklődő akart aláírni, megszólalni pedig egyikük sem szeretett volna, még név nélkül sem vállalták az interjút.

A Mi Hazánk Mozgalom részéről a párt korábbi főpolgármester-jelöltje, dr. Gruntner András állt a pult mögött, két aktivistával, Egyszerre három kerület, az I., a II. és a XII. jelöltjeinek is dolgoztak. A politikus elmondta, hogy ők délelőtt a Fény utcai piacnál pultoztak, és nem csak egy helyen, hanem mindhárom kerületben több ponton is gyűjtenek.

Gruntner szerint sokkal jobban állnak az aláírásokkal, mint négy évvel ezelőtt. „Szerintem erősödünk. Láthatólag sokkal többen jönnek aláírni, és bizalommal fordulnak hozzánk, mint négy évvel ezelőtt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ő akkor is részt vett az ajánlásgyűjtésben, így van összehasonlítási alapja. Emiatt, mint mondta, „bizakodóak vagyunk”.

A politikus-aktivista arról is beszélt, hogy az aláírók részéről két visszatérő kérdés szokott elhangzani. „Visszatérő kérdés, hogy kivel fog összefogni a Mi Hazánk, kit támogatna a két nagy, esélyes párt közül” – mondta.

Emellett szerinte azt is gyakran megkérdezik tőlük, hogy hány százalékot fognak elérni a választásokon.

Arra a felvetésre, hogy sok neten keringő képen a TISZA Párt pultjainál nagy tömegek, a Fidesznél pedig jóval kevesebb ember volt látható, Gruntner András úgy reagált, hogy a Fidesz más módszert alkalmazott. „Én azt láttam, hogy a Fidesznek nem is nagyon voltak pultjai, tehát ők valami más stratégiát alkalmaztak most” – fogalmazott. Úgy véli, a kormánypártnak nem is volt szüksége a hagyományos pultozásra. „A hírek szerint egy óra alatt összeszedték az egész országban a szükséges ajánlásokat. Nem tudom, nyilván egy Kubatov-listával a zsebben ez könnyen megy.”

A közösségi médiában terjedő képekről szerinte nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Felidézte a négy évvel ezelőtti helyzetet: „Láttuk négy évvel ezelőtt, hogy Márki-Zay Péternek, az összefogás jelöltjének is itt volt a standja a Széll Kálmán téren, és egy tömött, 50 méteres sor állt előtte. Aztán a végén meg tudjuk, hogy mi történt.”

A párt választási esélyeit firtató kérdésre egyértelmű választ adott. „Mindenképpen 10 százalék fölött leszünk” – jelentette ki. Bár a hivatalos előrejelzések 5 százalék, vagyis a bejutási küszöb körüli eredményt jósolnak nekik, Gruntner szerint ez nem meglepő. „Mindig alulmérnek minket, körülbelül a felével. Tehát ha az ötöt megszorozzuk kettővel, akkor pont tíz jön ki, de szerintem tíz fölött leszünk” – magyarázta.

A politikus úgy látja, van esélyük egyéni mandátum szerzésére is. „Van talán kettő-három olyan egyéni választókerület, ahol esélyünk lehet” – mondta. Szerinte ez attól is függ, hogyan oszlanak meg a szavazatok a többi jelölt között. Példaként említette a XII. kerületet, ahol ha a DK és a Kutyapárt is indul, az nekik kedvezhet. „Dúró Dóra egyéni választókerületében van esélyünk, ott 30% körüli eredményt értünk el egy időközi választáson, körülbelül egy évvel ezelőtt” – hangsúlyozta. Ezen kívül esélyesnek látja Bartal Andrást, a Bűnvadászok vezetőjét is Pesten. Ennek ellenére a fő céljuk a listás eredmény, inkább onnan várnak mandátumot.

A pultozást a jövő héten is folytatják, és Gruntner szerint akkor is kint maradnak majd, ha már összegyűltek a szükséges ajánlások. „Budapesten ez egy kicsit nehezebb, mint vidéken. De mi utána is kint fogunk maradni, mert szeretünk itt beszélgetni az emberekkel” – mondta, hozzátéve:

„Reméljük, jobb lesz az idő, és akkor szívesebben megállnak.”

A Kétfarkú Kutya Párnál időbe telt, míg kiderült, hogy a három aktivista közül ki vállalja, hogy beszéljel. Végül Kovács Dáviddal sikerült egy kissé szürreális beszélgetést lefolytatnunk. Arra a kérdésre, hogy hogy állnak az aláírásokkal, az aktivista a párttól megszokott, ironikus stílusban válaszolt. Azt állította, a szükségeshez képest jól állnak, majd több, egymásnak is ellentmondó számot említett. „Szerintem tízmillió, igen, 100–200 ezer. 5 millió, aláírás megvan. Nagyjából így.”

A négy évvel ezelőtti helyzethez képest Kovács Dávid szerint egyértelmű a fejlődés. „Akkor csak 2 millió aláírásunk volt minden választókerületben, most már 3 millió van, ami szerintem nagy fejlődés, előrelépés a Kutyapártnak” – jelentette ki.

Szembesítettük azzal a hírrel, hogy a két nagy párt állítólag már délelőtt össze is gyűjtötte a szükséges aláírásokat. Erre reagálva egy meglepő történettel állt elő. Elmondása szerint ők már előrébb járnak a többieknél. „Hát úgy, hogy mi már előző héten összegyűjtöttük az összes ajánlást, és egy kicsit le vannak maradva a Tiszaék” – fogalmazott. Azt is elárulta, miért kellett mégis újra kezdeniük a gyűjtést: „Mi 8 óra 1 perckor terveztük leadni, de sajnos jött egy talicskányi majom, és ellopta az összes ajánlóívünket, úgyhogy újra el kell kezdenünk gyűjteni.”

Felvetettük neki a gyakori kritikát, miszerint a Kutyapárt az egyéni körzetekben elvett szavazatokkal a Fideszt juttathatja hatalomhoz. Kovács Dávid szerint épp fordított a helyzet. „Mi azt gondoljuk, hogy itt lenne az idő, hogy igazából visszalépjen mindenki a javunkra, és ne akadályozzák azt, hogy legyen esetleg kormányváltás” – mondta. Amikor komolyabban rákérdeztünk, vállalnák-e a történelmi felelősséget, ha a Fidesz esetleg miattuk maradna hatalmon és kivezetné az országot az EU-ból, az aktivista matematikai érvekre hivatkozott.

„Figyelj, a matek nem támasztja alá, hogy mi bármilyen módon akadályoznánk a kormányváltást”

– állította. Hozzátette, hogy létezik erről egy részletes elemzés. „Tudok ajánlani egy cikket, keresd meg a Telexen: miért nem akadályozzák a kispártok a kormányváltást. Le van benne írva, nagyon részletesen, matematikai alapon, hogy miért nem áll fenn ez a helyzet.”

Arra a kérdésre, hogy meddig terveznek kint lenni az utcákon, Kovács Dávid egy igen távlati célt fogalmazott meg. „Szerintem olyan 2050-ig biztosan itt leszünk. Nagyjából erre tervezünk” – mondta, majd kiegészítette: „Lehet, hogy 2227-ig is. Nagyjából addig.”

A választás megnyerésére vonatkozó esélyeikről is optimistán nyilatkozott, egy saját felmérésükre hivatkozva. „Hát a saját felmérésünk szerint a magyarok 127%-a a Kutyapártot választaná” – állította. Ennek fényében úgy gondolja: „nagy eséllyel nyerünk. Valószínűleg.”

Végül arról a felmerült stratégiáról kérdeztük, hogy a szavazók egyéniben a Tiszára, listán pedig a Kutyapártra szavazzanak, ebben a kérdésben azonban nem kívánt állást foglalni. „Ezt nem szeretném kommentálni, ezt a pártvezetéstől kérdezd, kérlek” – zárta rövidre a beszélgetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk