Félmeztelenül egy jakuzziban, magángépen egy nővel: kínos fotók kerültek elő Bill Clintonról az Epstein-aktákból
Egy félmeztelenül, jakuzziban pihenő volt elnök, egy magángépen mosolygó politikus, akinek az ölében egy fiatal szőke nő ücsörög. Ilyen és ehhez hasonló, kontextus nélküli fotók kerültek nyilvánosságra Bill Clintonról, miután az Igazságügyi Minisztérium pénteken több mint 13 ezer, Jeffrey Epsteinhez köthető dokumentumot tett közzé, amelyekben részletesen beszámolnak a kiskorúak szexuális kizsákmányolásával és szexkereskedelemmel vádolt, majd később öngyilkosságot elkövető üzletember elleni nyomozásokról.
A felvételek között szerepel olyan is, amelyen Clinton Mick Jagger mellett vigyorog, egy másikon pedig Ghislaine Maxwell társaságában úszik egy márványcsempés beltéri medencében – írta a New York Times.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára egyetlen, de sokatmondó felkiáltással osztotta a jakuzzis fotót: „Te jó ég!”, míg Steven Cheung kommunikációs igazgató a volt elnök gúnynevét használva, „Slick Willy”-ként hivatkozott rá, megjegyezve, hogy Clinton csak lazít, mit sem sejtve a jövőről. A Clintonnal régóta ellenséges New York Post címlapján a „Tubba Bubba” felirattal jelent meg.
A volt elnök stábja szerint a minisztérium szándékosan, figyelemelterelés céljából hozta nyilvánosságra a képeket, hogy elvonják a figyelmet Donald Trump érintettségéről, akiről a mostani csomagban alig esik szó. Angel Ureña, Clinton kabinetfőnök-helyettese éles hangú közleményben reagált a történtekre.
„Nyilvánvaló, mit művelnek a republikánusok a Fehér Házban és az igazságügyi tárcánál, valamint kétségbeesett kongresszusi cinkosaik. Hogy mit rejtegetnek, az nem nyilvánvaló. De biztosan nem sok jót” – fogalmazott a szóvivő. Ureña az X-en közzétett nyilatkozatában hozzátette: „Kétféle ember van ebben az ügyben. Az első csoport semmit sem tudott, és megszakította a kapcsolatot Epsteinnel, mielőtt a bűnei napvilágra kerültek volna. A második csoport a kapcsolatot azután is fenntartotta. Mi az elsőbe tartozunk. A második csoportba tartozók időhúzása ezen mit sem változtat.”
A képviselőház felügyeleti bizottsága hónapok óta próbálja elérni, hogy a házaspár személyesen tegyen vallomást az Epstein-vizsgálatban. Egy ilyen meghallgatás rendkívül szokatlan lenne, legutóbb 1983-ban fordult elő, hogy egy volt elnök megjelent a kongresszus előtt.
James Comer, a bizottság elnöke bejelentette, hogy Bill és Hillary Clinton zárt ajtós meghallgatását a korábbi halasztások után 2026. január 13-ra és 14-re tűzték ki. Amennyiben a házaspár nem jelenik meg, a Kongresszus megsértése miatti eljárást indítanak ellenük, ami komoly jogi következményekkel járhat.
Jeffrey Epstein már 1993-ban feltűnt a Fehér Ház környékén. Egy 1993. szeptember 29-i adománygyűjtő eseményen Epstein és Maxwell is jelen voltak, sőt, fotók is készültek róluk az elnöki rezidencián. Epstein ebben az időszakban pénzügyileg is támogatta az elnöki adminisztrációhoz kötődő szervezeteket: előkerült egy köszönőlevél, amely igazolja, hogy 10 000 dollárt – mai árfolyamon számolva több mint 3,3 millió forintot – adományozott a White House Historical Association nevű szervezetnek. A látogatói naplók szerint 1993 és 1995 között legalább tizenhét alkalommal járt a Fehér Házban.
Sőt, Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnöke is úgy fogalmazott egy interjúban: „nincs bizonyíték” arra, hogy Clinton valaha is járt volna a szigeten.
A repülési naplók tanúsága szerint a volt elnök 2002 és 2003 között összesen hat alkalommal vette igénybe Epstein magánrepülőgépét. De ezekben a naplókban sincs nyoma annak, hogy a gép leszállt volna a Virgin-szigeteken található magánszigeten, amikor Clinton a fedélzeten tartózkodott.
Bill Clinton a 2024-ben megjelent memoárjában igyekezett tisztázni a viszonyát a kegyvesztett pénzemberrel. A könyvben azt állította, mindössze két rövid találkozójuk volt: egy harlemi irodában és Epstein New York-i házában. Elismerte ugyanakkor, hogy 2002-ben és 2003-ban többször utazott Epstein magángépén a stábjával és a titkosszolgálat embereivel, de állítása szerint ezek az utak az alapítványa munkáját szolgálták, és a beszélgetések a politikára és a gazdaságra korlátozódtak.
Ilyenek például a Szövetségi Nyomozó Iroda által készített korabeli interjúk jegyzőkönyvei. Ezeket későbbre ígérték. A szelektálás és a technikai „malőrök” sorozata a kritikusok szerint azt az érzetet kelti, hogy a teljes igazság feltárása helyett egyfajta irányított szivárogtatás zajlik.
Ráadásul szombatra virradóra, alig 24 órával a dokumentumok megjelenése után legalább 16 fájl nyomtalanul eltűnt az Igazságügyi Minisztérium hivatalos oldaláról, köztük egy olyan fénykép is, amelyen Donald Trump volt látható Epstein és Maxwell társaságában. A minisztérium minderre szűkszavú magyarázatot adott, miszerint a képeket „további felülvizsgálat” miatt távolították el.
A 13 ezer dokumentum nyilvánosságra kerülése így is sokat jelenthet az áldozatoknak. Az egyik legmegrázóbb történet Maria Farmer esete, akinek az állításai most hivatalos megerősítést nyertek. Farmer volt az első, aki már 1996-ban panaszt tett a Szövetségi Nyomozó Irodánál Epstein és Maxwell ellen, részletesen beszámolva a bántalmazásokról. A most közzétett iratok igazolják, hogy a bejelentés megtörtént, ám a hatóságok akkor nem léptek. Ez a mulasztás tette lehetővé, hogy Epstein még évtizedekig folytathassa tevékenységét.
„Ez életem egyik legszebb napja. Örömkönnyeket hullatok, de mélységes szomorúságot érzek minden más áldozat miatt, akit a rendszer cserbenhagyott, és akiknek a története talán még mindig ott lapul valamelyik kitakart fekete sáv alatt” – mondta a TIME magazinnak.