SZEMPONT
A Rovatból

Karafiáth Orsolya: félek, mi lesz itt

Karafiáth Orsolyával beszélgettünk arról, miért fontos a művészeknek is szót emelniük a gyűlölködés és a kirekesztés ellen.


Excentrikus stílusáról ismert, ritkán jelenik meg nyilvános helyen paróka, kosztüm, vagy más figyelemfelkeltő ruhadarab nélkül. Elmondása szerint ez egyszerre szerep, illetve a valódi személyisége. Irodalmi munkássága mellett újságíróként is rendszeresen publikál, jelent meg véleménycikke például az egészségügy helyzetéről, a menekültekről, illetve az albérletekkel kapcsolatos csalásokról. Arról beszélgettünk, mennyire éles határvonal húzódik számára a két énje között, mennyire érvényes ma a Petőfi-féle lángoszlop-hasonlat a költőkre, illetve miért nem elterjedt Magyarországon a tudatos imázsépítés, amit ő alkalmaz.

– Írsz verseket, regényt, kacérkodsz a zenéléssel, mindemellett pedig ott az újságírás is. Van számodra prioritás, fontossági sorrend ezek között?

– Fontossági sorrend nem annyira, inkább az a jellemző, hogy az egyik a másik rovására megy. Például most épp dolgozom egy regényen, mellette verseket is írok, de közben ott vannak az újságírói munkák is, hiszen abból élek. Ez így elég nehéz, szükségem lenne legalább három hónapra, amikor semmi mással nem kell foglalkoznom az új könyvemen kívül, de sajnos nem engedhetek meg magamnak ilyesmit. Ráadásul a szépirodalmi munkákhoz el is szoktam utazni, hogy normálisan tudjak dolgozni, amit külön időbe telik megszervezni. Egyébként nincs olyan, hogy valamit jobban, vagy kevésbé szeretek a tevékenységeim közül: abszolút szerencsésnek mondhatom magam, hiszen most már évek óta kizárólag olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek tényleg érdekelnek és megmozgatnak.

korsi2

Fotó, következő fotó: Valuska Gábor

Névjegy

Karafiáth Orsolya 1976-ban született Budapesten. Több női magazinnak ír, a Nők Lapja Psziché, a Nők Lapja Évszakok, az Elle és a Ridikül magazin állandó szerzője, továbbá a Metropol és Hír24 tárcaírója. Blogját KOmplett címen a Magyar Narancs online-on vezeti. Eddig hét könyve jelent meg: négy verseskötet (Lotte Lenya titkos éneke – 1999, Café x – 2004, Cigánykártya – 2009, Él – 2015) és három regény (Maffia-klub – 2008, Kicsi Lili – 2012, A házikedvenc – 2013). Műsorvezetőként, moderátorként, valamint alkalmi projektek modelljeként is tevékenykedik.

Gyakran dolgozik együtt zenészekkel, színészekkel, képzőművészekkel. Eddig két lemezt készített, neves közreműködőkkel. A könyveihez rendszeresen kisfilmeket forgat, legutóbb Takáts Eszterrel és Góbi Ritával az Él mellé csináltak azonos című dalt és táncklipet. Dalszövegírással is foglalkozik, többek között Koncz Zsuzsának is írt már. Első musicaljét Bella Mátéval készítette, a címe Macskadémon. Díjai közül jelentősebb a Soros ösztöndíj, a Zuger Kulturstiftung Berlini ösztöndíja, illetve Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt.

korsi3

– Elutazni anyaggyűjtés miatt szoktál, vagy csak a környezetváltozásra van szükséged?

– Az utóbbi. Majdnem minden nagyobb munkámat úgy fejeztem be eddig, hogy elmentem valahova. Voltam már osztrák turistaszállótól kezdve kis erdei menedékházon át régi kastélyig mindenhol, itthon és külföldön egyaránt. A helyszín voltaképpen másodlagos, csak annyi a lényeg, hogy szép környezetben legyen – tengerparton, vagy erdőben, ahol tudok sétálni –, és teljes ellátást kapjak, hogy tényleg semmi mással ne kelljen foglalkoznom.

"
A legjobb az, ha internet és térerő sincs.

Ha itthon maradnék, óhatatlanul megtalálnának a különféle felkérésekkel, amiket persze szokás szerint elvállalnék, így esélyem se lenne haladni.

– Az újságírói és a művész éned mennyire válik el egymástól? Gyakran írsz közéleti témájú publicisztikákat, beemelnél ilyesmit a verseidbe is?

– Nem, teljesen különválik a kettő. Ha valaki ismeri a tárcáimat, majd ezután elolvas tőlem valami szépirodalmi művet, erősen csodálkozhat is, hiszen olyan, mintha két külön személytől származnának. Az én agyamban is egyfajta skizofrén helyzetet okoz ez: tulajdonképpen kapcsolók váltakoznak, az egyik kizárja a másikat. Soha nem írtam se közéleti prózát, se verset, mert egyszerűen nem az én világom – nem tudok művészeti szempontból hozzányúlni ezekhez a témákhoz.

korsi6

Fotó: Valuska Gábor

– Szerinted mennyire feladata ma egy ismert és népszerű művésznek az állásfoglalás, vagy akár Petőfitől vett hasonlattal élve a lángoszlopként való iránymutatás?

– Erről nekem nagyon erős véleményem van: úgy gondolom, hogy egy művész nyíltan ne politizáljon.

"
Számomra nagyon visszatetsző, ha valaki odaáll egy párt vagy egy irányzat mellé. Egyrészt ezzel óhatatlanul kizárja a közönségének egyik részét, másrészt eleve nem is dolga.

Mit akarhat elérni például egy nagy színész azzal, hogy minden pártgyűlésen ott veri a mellét? Legfeljebb több anyagi támogatásban reménykedhet, hiszen ebben a kis országban minden a pénzről szól. Ez a fajta dörgölőzés számomra mindig is visszataszító volt.

Az viszont, hogy egy placcon lévő ember hozzászóljon közéleti témákhoz (aktuálpolitikától függetlenül), szerintem igenis fontos. Kellene, hogy legyenek olyanok, akiknek a véleményét érdemes meghallgatni, és akikkel érdemes vitába szállni. Én magam is írok egy csomó olyan tárcát, amiben a nővérek helyzetétől kezdve a menekültügyön a hajléktalanokig érintem a szerintem fontos témákat. És nem érdekel, hogy éppen melyik oldalon történik disznóság: ha valamiről úgy érzem, hogy engem a gondolkodó lényemben sért, az ellen szót emelek. De azt, hogy bármelyik párt szekerét toljam, nagyon veszélyesnek tartom. Igaz, régebben az SZDSZ mellett kiálltam mindenféle rendezvényeken, de ma már senkivel, semmilyen szinten nem vállalnék közösséget.

korsi8

Fotó: Legát Tibor

– Téged mi borít ki annyira, hogy úgy érzed, erről írnod kell?

– Az igazságtalanságok, illetve az elesetteket, gyengébbeket érő hátrányos megkülönböztetés. Ha olyat tapasztalok, ahol emberi méltóságukban sértenek meg csoportokat, mindig kiállok mellettük – például a nők, vagy a melegek jogaiért, de említhetném az állatvédelmet is. Sokan már tudják is ezt rólam, és eleve ilyen témájú cikkek megírására kérnek fel.

– Ezen a téren szerinted mennyire pozitív a helyzet Magyarországon?

– Az utóbbi időben nagyon borúlátó vagyok, és félek attól, mi lesz itt. A nővérek ügye is rosszul áll, folyamatosan jönnek a hírek arról, mennyire kétségbeejtő állapotok uralkodnak az egészségügyben. És közben az olimpiáról megy a szavazás, amikor a kórházakban életek forognak kockán. Erre tényleg nem tudok mit mondani.

– Az emberek általános közhangulatát milyennek látod?

– Vagy az apátia, vagy a folyamatosan napirenden tartott gyűlölködés a jellemző. Most épp a menekültek vannak soron, de mindig kell valaki, aki ellen hangolhatják az embereket. A többség pedig vevő erre. Nonszensz, hogy

"
már ott tartunk, hogy felhív egy barátom, aki olvasta a témában írt cikkemet, mondván én azt akarom, hogy az ő gyereke arabokkal járjon egy iskolába?!

Egyszerűen értetlenül állok a dolog előtt, és sajnos még az amúgy gondolkodó emberek is átveszik ezt a háborús retorikát.

korsi_7

Fotó: Valuska Gábor

– Hogy a másik oldal véleményét is említsük: sokan gyakorlatilag tényként kezelik, hogy diktatúra épül itthon, sőt egyesek szerint már most is az van. Te mit gondolsz erről, az észak-koreai élményeid birtokában?

– Ez nagyon nehéz és összetett kérdés. Nyilván nem Koreában vagyunk, de egy olyan országban, ahol lefejezik a bíróságokat, és folyamatosan olyan törvényeket hoznak, amelyek egy bizonyos hatalmat betonoznak be hosszú évekre, ott azért olyan nagyon nagy demokráciáról nem beszélhetünk. Sajnos minden elsikkad, egy ideig benne van a köztudatban és hőzöngenek miatta azok, akiknek halljuk a hangját, aztán annyiban marad.

Elég arra emlékezni, a sajtótörvény kapcsán mekkora felháborodás volt, és mi maradt ebből mára. Pedig továbbra is benne maradtak a törvényben azok a bizonyos kitételek, egyfajta időzített bombaként. Igaz, eddig nem használták őket, de ki tudja, mikor döntenek úgy, hogy lefejeznek egy-két szerkesztőséget ezekre hivatkozva. Most még annyira nem sérül a szólásszabadság, de azért mindenki nagyon meggondolja, mit mond.

korsi_elvis

A frissen készült Elvis-sorozat egyik darabja. Fotó: Baga photo & videography; Haj: Kertész Edit; Make-up: Pásztor Krisztina; Ékszer: Glass Painting By Chris; Ruha: TiCCi Rockabilly Clothing

– A parókáid, jelmezeid, illetve az egész excentrikusságod mennyire szerep számodra, és mennyire vagy ilyen a való életben is?

– Mindkettő igaz. Ilyen vagyok a való életben is, ugyanakkor ha színpadra állok, szeretem külön megkomponálni, hogy nézzek ki. Ez az én karakterem, hogy mindenhová más szerepet kreálok magamnak, sokan el is várják már tőlem. De persze ha engem nem szórakoztatna, hagynám a fenébe. Ahogy egyébként hagyom is néha: ha olyan kedvem van, felveszek egy farmert, egy pólót, meg egy kalapot, és ennyi. De többnyire azért fontos számomra, hogy elválasszam a színpadi és a magán lényemet, amit legegyszerűbben így tudok megtenni.

– Az ilyen tudatos imázsépítés elég ritka Magyarországon, még a zenekarok esetében is, nemhogy más művészeknél. Szerinted miért nem élnek vele többen?

– Ez azért iszonyú sok idő és energia. Ráadásul sokan azon a véleményen vannak, ami szintén védhető, hogy beszéljenek helyettük a verseik, képeik, vagy a dalaik. Maga a személyük nem annyira fontos, hogy előtérbe tolják. Számomra viszont fontos, legalábbis ilyen téren. Azt hittem egyébként, hogy előbb-utóbb majd kinövöm ezt, mondjuk 35 éves koromra, de nem így történt. Sőt, most már látom magam előtt, hogy ha megérem – és reméljük, meg fogom –, 70 évesen még iszonyúbb maskarákat vehetek fel, hiszen akkor már tényleg tökmindegy lesz... (nevet)

– Abból nem szokott probléma lenni, hogy ha együtt dolgozol valakivel, aki visszafogottabb személyiség nálad, elnyomod őt?

– Alapvetően nagyon együttműködő típus vagyok, szerintem ezért is szeretnek velem dolgozni, illetve emiatt hívnak újra, akikkel már dolgoztam. A külsőségeim egyáltalán nincsenek hatással arra, hogyan állok egy projekthez. Sőt inkább örülni szoktak neki, hogy plusz színt jelent például a képes sajtómegjelenéseknél, amire építhetnek.

korsi5_olahgergelymate

Takáts Eszterrel és Góbi Ritával – Fotó: Oláh Gergely Máté

Az Él-hez készített táncklip:

– Mekkora szabadságot ad neked, mik az előnyei, illetve a hátrányai annak, hogy szabadúszó vagy?

– Pont ma kérdezte a nagymamám, hogy „Jaj, mi lesz így veled, miért nem tudsz rendesen élni?” De nekem ez az életstílus felel meg. Egy dolog van, ami nagyon fontos számomra: az elegendő alvás. Tizenegy óra előtt egyszerűen nem tudok kikelni az ágyból, és nem nagyon van olyan kötött munka, amit így lehetne végezni. Az utazásaimról nem is beszélve.

A személyes szabadságomat mindig többre tartottam az anyagi biztonságnál. Persze az is megkönnyíti a helyzetemet ilyen téren, hogy nincsen se gyerekem, se háziállatom. Tehát végül is mi a legrosszabb, ami történhet velem? Legfeljebb leköltözöm a telekre, és három hétig rizst eszem.

De ilyen szempontból sem féltem magamat. Azt gondolom, hogy én a jég hátán is megélő típus vagyok, ennek a típusnak pedig kimondottan ideális a szabadúszás.

– Milyen jó példákat látsz a saját közegedben, amelyek előre mozdíthatnák az országot?

– Az igazat megvallva annyira bezártan élek, hogy nem nagyon jutok magamnál távolabb. De azt látom, hogy az underground közegben még megvannak azok az izgalmas terek, ahol lehet működni. Bár egymás után zárnak be a helyek, azért szerencsére még nem érzem, hogy minden ajtó becsapódott volna.

(Karafiáth Orsolya korábban nálunk is megjelent írásait ITT, ITT és ITT olvashatjátok)

Ha érdekes volt az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Otthon Start: beduguló ügyintézés, 10%-os önrészből kieső ügyfelek, egymásra licitáló bankok – berobbant az új hitel
Kétszer annyi hiteligénylés fut be most a bankokhoz, mint általában, miközben Budapesten 1-2 nap alatt elviszik a 40-50 négyzetméteres lakásokat. Az igénylés beadásától azonban hosszú az út a folyósításig, és akadhatnak meglepetések - mondja a szakértő.


Túl vagyunk az Otthon Start program első hónapján. Már nemcsak előzetes kalkulációk, jóslatok állnak rendelkezésünkre, hanem számok is. A kedvezményes, 3%-os kamat mellett akár csupán 10 százalék önrész is elegendő a kölcsön felvételéhez. Ráadásul nagyon nagyvonalúak a program feltételei abban is, ahogyan az első lakás fogalmát meghatározzák: akinek 50%-os tulajdonrésze van egy ingatlanban, jogosult a programban való részvételre.

Ahogy az várható volt, az ügyfelek megrohamozták a bankokat, azonban sokan szembesültek azzal, hogy belassult az ügyintézés. Olyan részletszabályok is kiderültek, amikkel előzetesen nem nagyon találkoztak az ügyfelek, és ez átírhatja a számításokat. Az első hónap tapasztalatairől Árgyelán Józseffel, a Bankmonitor vezető elemzőjével beszélgettünk.

– Hogy áll most az Otthon Start?

– Az óvatosság az első napokban sem nagyon látszott. A kormány elmondása szerint már az első héten is napi ezer igénylés volt, tehát heti ötezer a munkanapokat tekintve, és az első három héten ez folyamatosan megvolt. Ezalatt 15 ezer igénylést fogadtak be a bankok. Hogy ez sok vagy kevés, önmagában nem mond sokat. Havi szinten a szerződéskötések száma 6–7 ezer a bankoknál, tehát

három hét alatt igénylési oldalon megduplázták az átlagos szerződésszámot.

Nyilván nem minden igénylésből lesz hitelügylet: lesz elutasítás, elhúzódó ügyintézés. Nem lehet egy az egyben átváltani a két számot, de sokat sugall. Ráadásul a Bankmonitor kalkulátorát használók adatai alapján a felhasználók jelentős része megfelelt a jogszabályi feltételeknek: a jövedelmük elfogadható volt, megfelelő értékű ingatlanra kalkuláltak, volt TB-jogviszonyuk. Itt 83–84 százalékos arány látszott. Nyilván vannak banki szabályok is, de

első ránézésre úgy látszik, hogy egy kifejezetten hitelképes réteg szeretné kihasználni ezt a lehetőséget.

Jó eséllyel a 15 ezer igénylésből nem ezer szerződés lesz, hanem bőven 10 ezer fölötti.

– Van is ennyi ingatlan folyamatosan?

– Júliusban jelentették be a programot, és július–augusztusban a hitelből vásárlók egy része már az Otthon Starttal kalkulált. Ezt alátámasztja a ma megjelent MNB-nyilvántartás: a lakáshitel-volumen a május–júliusban tapasztalt havi 140–150 milliárdról augusztusban kicsivel 100 milliárd fölé esett, azaz nagyjából 25 százalékkal csökkent. Ennek oka, hogy

a júliusi bejelentés után sokan kivártak, sőt volt, aki szerződéskötés előtt lépett vissza.

Ezek az Otthon Start indulására vártak. A Duna House Barométer szerint a júliusi 9 ezer fölötti adásvételszám augusztusra 11 ezer fölé emelkedett; ezek egy része szintén az Otthon Start indulására várt. A szeptemberi nagy ugrás tehát korábban megkötött adásvételekhez köthető. Jogos a kérdés, lesz-e hosszú távon elég ingatlan. Az ingatlan.com friss statisztikái szerint 30 százalékkal nőtt a kínálat, és ennek jó része Budapest. Budapesten például 70 százalékos pluszt mértek. Hozzá kell tenni, hogy hiába jön ki darabra a matek, felmerülhetnek problémák: sok olyan ingatlan kerülhetett vissza a piacra, amelyet korábban minőség vagy állapot miatt nem adtak el, és most az Otthon Start indulása miatt újrahirdettek. Lehet, hogy darabra meglesz a keresett mennyiség, de minőségben, elhelyezkedésben, alapterületben lehetnek szűk keresztmetszetek.

Látszik, hogy a fővárosi 40–50 négyzetméteres lakások adásvételi sebessége nagyon felgyorsult: ha egy jó árú, Otthon Start-kompatibilis lakás kikerül a piacra, egy-két nap alatt elviszik.

A kínálati oldal alakulása fogja az árhatást is meghatározni: mennyi jó minőségű, megfelelő állapotú „új” (új építésű és frissen piacra kerülő használt) lakás jelenik meg. Használt lakást önmagában az Otthon Start miatt nem fognak tömegesen eladni. Többlet akkor jöhet, ha a befektetők eladnak, vagy ha sokan lakáscserébe fognak. Itt viszont kérdés az „első lakásszerzés” feltétele. Emellett az új építések felfutása hozhat nagyobb mennyiséget. A kormány durván évi 10 ezer új projekttel számol az Otthon Starthoz kapcsolódóan, az Otthon Start Programirodánál is több ezres, sőt több tízezres lakásszámú projektekről tárgyalnak. Viszont ezek az ingatlanok nem azonnal jelennek meg: a projekt állapotától és technológiától függően 1–3 év is lehet, mire ténylegesen elkészülnek, viszont már korábbi stádiumban is értékesíthetők. Az indulás utáni első hónapokban ezért a meglévő piac kínálatának kell fedeznie a hirtelen megugró keresletet, és kérdés, milyen összetételű új kínálat jelenik meg.

– Hatása lehet ennek az átrendeződésnek az albérletekre is?

– A bérleti piacra is van hatása a programnak, mivel sok bérlő inkább vásárol, ha hasonló törlesztővel saját lakást tud venni. Ha sokan kimennek a bérleti piacról, a bérleti díjak emelkedése megállhat, egyes régiókban csökkenhet is, ezt látva befektetők is dönthetnek eddigi lakásaik eladása mellett, ami fenntarthatja a kínálatot. Rövid távon ez kompenzálhat, de pár hónapon belül a kereslet továbbra is magas maradhat, míg a kínálat szűkös, egészen addig, amíg az új projektek nem jutnak el az értékesítési fázisig. Láttam már „tervezőasztalos” vásárlást is.

– Úgy tűnik, hogy az ügyintézés lassul. A bankok korábban azt kommunikálták, hogy felkészültek a rohamra, de a helyzet az, hogy lényegesen hosszabb idő, míg az Otthon Start-ügyeket elintézik.

– Ha fel is készült az apparátus, ekkora igényemelkedésre nem lehet úgy felkészülni, hogy az átfutási idő ne növekedjen. Még nincsenek végleges számok, arányaiban néhány ügyletet folyósítottak, és kevés jutott túl a bírálaton.

Nem tudjuk pontosan, mekkora a bedugulás, de lassulás látszik.

Például sokan 10% önerővel szeretnék igénybe venni a konstrukciót. Az első kommunikációkból az tűnhetett ki, hogy aki Otthon Startot vesz fel, automatikusan 10% önerővel vásárolhat, ám ez végül nem így lett. Az Otthon Startnak van egy első lakáshoz kapcsolódó feltételrendszere, és a 10% önerő alkalmazásának is van egy másik, de ezt a kettőt nem hangolták össze. Az MNB-nél eltörölték az életkori korlátot, tehát valóban nincs felső korhatár a program igénybevételére. Azonban a meglévő tulajdonokra más elvárások vonatkoznak. Otthon Startnál 50% meglévő tulajdoni hányad mellett is lehet hitelt igényelni, viszont első lakásszerzőként a 10% önerőhöz legfeljebb 49%-os tulajdoni hányaddal lehet rendelkezni. Tehát,

ha egy házaspár fele-fele arányban tulajdonos egy ingatlanban, felvehetik az Otthon Startot, ha nincs és nem is volt más lakásuk, de 10% önerőre már nem lesznek jogosultak.

Másik fontos különbség: az Otthon Startban több kivétel van a meglévő ingatlanokra, amelyek birtoklása esetén igényelhető a hitel (15 millió alatti érték, haszonélvezettel terhelt és a haszonélvező bent lakik, az elmúlt tíz évben elbontott ingatlan, tíz évnél régebbi tulajdon stb.). Az MNB oldalán, egyetlen kikötés van: ha jogszabályi haszonélvezettel terhelt az ingatlan, az nem számít. Nincs alacsony értékű, bontásra vonatkozó vagy múltbeli vizsgálati könnyítés. Tehát,

ha 12 éve volt valakinek ingatlana, jogosult a hitelre, de nem lesz jogosult a 10% önerőre.

Sok igénylő most fog ezzel szembesülni. Továbbá a 10% önerőhöz a Lechner Tudásközpontnak igazolást kell kiállítania. Jó hír, hogy ezt már nem a magánszemélynek kell lekérnie, hanem a banknak. Ugyanakkor vannak technikai anomáliák: legutóbb, múlt héten a bankok azt jelezték, hogy ez még nem megy gördülékenyen. Mindenkitől, aki így szeretne vásárolni és így nyújt be hitelkérelmet, nyilatkozatot kérnek az ingatlanjairól, és hozzájárulást kérnek, hogy a Lechnertől lekérhessék a szükséges hatósági bizonyítványt.

– Egy szeptember 4-i hír szerint, már nincs szükség a Lechner Tudásközpont által kiállított tulajdoni igazolásra...

– Az Otthon Starthoz kapcsolódó fix kamatnál nincs szükség rá, de ha 10% önerővel veszem igénybe, ahhoz kapcsolódóan van.

– Tehát egyelőre még csiszolódnak a szabályok. Ez is okozhatja a tömegességen túl a zökkenőket és az ügyintézés lassulását?

– A 10% önerővel számoló ügyfél mindenképpen számíthat lassulásra, a sok ügylet miatt is, és amiatt is, hogy mikor tudják lekérni ezt az igazolást.

– Mivel a program nem határidőhöz kötött, hanem visszavonásig él, az elején nagy boom van, aztán beáll a rendszer. Feltételezem, hogy a most tapasztalt roham nem tartható sokáig. Hol stabilizálódhat az igénylések száma?

– A havi lakáshitel-volumen 140–150 milliárd volt (júliusban nagyjából 140–145). Augusztusban visszaesett 100-ra, szeptemberben feljebb megy, de a bírálati átfutások miatt nagyjából októberben jelenik meg a kihelyezéseknél a nagy ugrás. Mindenképpen 200 milliárd forint fölötti számokra számítanak a szakértők a mostani igénylésszám mellett, és az sem kizárt, hogy 220–250 milliárd körül alakulnak a számok októberben.

– Ez meddig tartható?

– Szerintünk 1–3 hónapig lesz ennyire magas. Utána beáll egy alacsonyabb, de a korábbiakban megszokottnál magasabb szintre, valahova 150 milliárd fölé, mondjuk 160–170–180 milliárdra. Egyéb hatásoktól függően ez persze még eltérhet. Az is fontos, hogy

eddig az átlagos kölcsönösszeg 20 millió forint körül volt, de az Otthon Startnál bőven 30 millió fölötti igénylések érkeznek átlagosan.

Tehát nemcsak a darabszám miatt nő a kihelyezés, hanem az átlagösszeg miatt is.

– Az elején a bankok a kötelező 3% alá is kínáltak. Látszik a verseny a továbbiakban is?

– A verseny fokozódott. Azok a bankok, amelyek eddig kevésbé vették ki a részüket, növelték a tétet. Induláskor három bank kínált 3% alatti kamatot: a Gránit 2,85-öt, az UniCredit 2,95-öt és a CIB 2,95-öt.

Kamatoldalon becsatlakozott az MBH Bank: a saját, speciális ügyfélkörének 2,75-öt ad; ez azoknak szól, akiknek a munkaadója speciális megállapodásban áll az MBH-val.

Átlag (illetve átlag feletti jövedelmű) ügyfelek is elérhetnek 2,89%-os kamatot az MBH-nál, tehát ott is léptek. De jóváírásban is versenyeznek: jellemzően 100-200 ezer forint közötti összegeket kínálnak. Van olyan bank, amely egy havi törlesztőt ígér vissza, futamidőtől függően ez akár közel félmillió is lehet. Az MBH a korábbi 100 ezer forintos ajándékutalványt 120 ezerre emelte, ha az ügyfél Fundamenta lakáskasszát is köt. Ha prémium ügyfél, további 100 ezret ad.

A Raiffeisen szerdán jelentette be, hogy a 100 ezres jóváírást megduplázza 200 ezerre.

Látható, hogy akik nagyobb piaci részt szeretnének, ráígérnek. Kilóg a sorból az OTP: ők eddig sem kínáltak érdemi jóváírást vagy kamatkedvezményt, és most sem; más ligában játszanak a fiókhálózatukkal, felkészülten. A versenynek itt biztosan nincs vége: akik nagyobb piaci részesedést szeretnének, további kedvezményeket ígérhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Závecz Tibor a pedofília-vádakról: Visszatért az a téma, amelytől a Fidesz megszabadulni vélt
Orbán Viktornak elemi érdeke, hogy ezt a folyamatot leállítsa, mert a Fidesz jelenleg védekezni kényszerül, így nem tudja folytatni a jóléti intézkedései kommunikációját - mondja a közvéleménykutató, aki a jövő évi választásokig még sok várartlan fordulatra számít.


A Závecz Research legfrissebb, augusztus végén és szeptember elején végzett kutatása szerint a nyári hónapokban a Tiszának 32-ről 33 százalékra, a Fidesznek 26-ról 28 százalékra nőtt a támogatottsága a teljes népességen belül. A biztos szavazó pártválasztók csoportjában a Tisza Párt támogatottsága 46, a Fideszé 36 százalékos. De ez a felmérés még a bizonyítékok nélküli Zsolti bácsizás előtt készült, ami háttérbe szorította a Fidesz kampányát a Tisza állítólagos adóemelési terveiről és az új jóléti intézkedésekről.

Hogyan hathatnak a híresztelésekre alapult pedofil-vádak a két nagy párt versenyére? Erről beszélgettünk Závecz Tiborral, a Závecz Research alapító-ügyvezetőjével.

– Magyar Péter feltűnése a kegyelmi botrányhoz kötődött. A gyerekvédelemmel kapcsolatban ismét megfogalmazódó kritikák, a Szőlő utcai nyomozás homályos részletei, és a bizonyítékok nélküli Zsolti bácsizás elmozdíthatja az erőviszonyokat?

– A Fidesz egyszer már lezárta a kegyelmi ügyet. Lehet vitatni, hogy minden kérdésre megvan-e a válasz, de intézkedések születtek, átvilágítások történtek. A kormánypárt idén már úgy érezhette, hogy kilábalt a kegyelmi ügy problémahalmazából, és a támogatottsági adatokon nem látszott negatív hatás: a szavazók feldolgozták a disszonanciát. Most a helyzet érdekessége, hogy tények helyett híresztelések vannak, mégis zajlik a kommunikációs adok-kapok.

Visszatért az a téma, amelytől a Fidesz megszabadulni vélt. Elemi érdeke, hogy ezt a folyamatot leállítsa, mert a korábbi események egyik következménye volt Magyar Péter politikai pályájának indulása.

Hogy a mostani technika jó-e, nem tudjuk, de a történéseket meg kell állítania, különben a kampány során magyarázkodnia kell. Közben az ellenzék, a DK és Magyar Péter is, vélhetően napirenden tartja az ügyet. Utóbbi 14 kérdést tett fel a kormányinfó után, amelyek a gyermekvédelemről és a Szőlő utcai ügyekről szólnak. Ez az érzelmeket is megmozgatja. A mérések egy adott pillanatot összegeznek, a hétfői parlamenti történéseknek és folyományainak hatása hetek múltán lesz érzékelhető.

– A bizonyíték nélküli vádak sulykolása nem ismeretlen a Fidesznek, de mintha nem tudná, mit tegyen most, amikor ők azok, akik védekezni kényszerülnek. Közhatalmi eszközei persze vannak, de valóban ez a megoldás?

– Az emberek véleményét sok minden alakítja. A szóbeszédek és alá nem támasztott karakterrombolások is gyengíthetnek pozíciókat. Erre sok példa volt korábban, de ellenpélda is: Magyar Péter esetében a karaktergyilkossági kísérletek nem hoztak érdemi negatív hatást, a tábora összeállt. Most fordított szereposztásban, tények nélkül, híresztelésekre épül egy narratíva.

A Fidesz valóban, inkább hatalmi pozícióból reagál, de ez nem biztos, hogy elég, mert a választók véleményét kell orientálni.

A választók ugyanis azt várják, hogy a kormányzat egyértelműen kijelentse: ennek semmi alapja nincs, a pedofíliát elítéli, a gyerekvédelem elsődleges. Úgy tűnik, ha némi késlekedéssel is, de felismerték ezt a kommunikáció irányítói, mert csütörtökön, pénteken már több olyan megnyilvánulás volt kormánypárti politikusoktól, ami megfelel a választók elvárásainak.

– Benne van a pakliban, hogy ebből is akkora lemorzsolódás lesz a Fidesz táborában, mint a kegyelmi botránynál?

– Ez attól függ, hogy Orbán Viktor milyen súllyal és hányszor szólal meg. Eddig tőle három reakciót láttunk: a hétfői parlamenti megszólalását, nagyjából arról, hogy a híreszteléseknek nem hagynak teret, mindenki megkapja méltó büntetését, és két napra rá egy Facebook-bejegyzést, valamint a péntek reggeli interjút, hasonló tartalommal. Igaz, itt már nem csak a jogkövetkezményekről beszélt, hanem azt is kijelentette, hogy a kormány minden tagja ártatlan. Mivel a hívek alapvetően neki hisznek, az ő megszólalásai tudják megnyugtatni vagy éppen bizonytalanságban tartani a tábort. A többiek megszólalásai kevésbé meghatározók. Az első nap zavar látszott, a következő napon már egységesebb irány körvonalazódott. A kormányinfón Gulyás Gergely is kapta a kérdéseket. Orbán további megnyugtató választ ad a táborának, az erózió elkerülhető. A Fidesz célja azonban több: az, hogy a téma kikerüljön a közbeszédből, és más napirendi pontok uralják azt.

Jelenleg védekezni kényszerül, így nem tudja folytatni a jóléti intézkedései kommunikációját.

A sajtóban is ez tükröződik. Régen a Fidesz kampányai sokszereplősek voltak: különböző rétegekhez más-más politikus szólt. Most viszont mindenki azt figyeli, hogyan reagál Orbán Viktor az aktuális ügyekre.

– Mikor látszódhat először, mit okozott az erőviszonyokban a most nagyon felhangosodott pedofil ügy?

– Egy ilyen ügy felerősödése után nagyjából egy hónap múlva érdemes mérni, hogy volt-e hatás. Semmilyen politikai fórumot nem fog elkerülni ez a téma, a Fővárosi Közgyűlésben is erről vitáztak. Minden politikai szereplő igyekszik álláspontot elfoglalni, a másikat megszólalásra kényszeríteni, kommunikációs hibát kiprovokálni, ami például hétfőn sikerült is.

– A kormánypárt szerint a nyarat a Fidesz nyerte. Kimondhatjuk ezt?

– Nem tudom, mi a mérőeszköz. Közvélemény-kutatóként, ha egy időszak nyertesét akarjuk megnevezni, az azt jelenti, hogy az illető támogatottsága emelkedik, az ellenfélé pedig csökken. Minden más: hogy ki járta többet az országot, ki nyilatkozott többet, kinek volt erősebb online jelenléte, mérhető ugyan, de elemzőként ezeket nem tartanám döntőnek. Ami tény:

megállt a Fidesz visszaesése és a Tisza előretörése, a két párt között pedig állandósult egy körülbelül 10 százalékpontos különbség.

Ha a „nyerés” azt jelenti, hogy valaki nem esik tovább, akkor a Fidesz „nyert”, de a különbség megmaradt, a Tisza előnye markáns, tehát a nyertes pozíció e pártnak is kijár. A Fidesz az online térben próbált erősíteni, ennek szervezeti manifesztációi a Harcosok Klubja és a Digitális Polgári Körök, Orbán Viktor pedig podcast-körúton vett részt. Emellett kormányzati intézkedéseket jelentettek be, amelyek különböző társadalmi csoportoknak kedveznek. A másik oldalon a Tisza az online mellett erősebb offline tevékenységet folytatott: olyan területekre is elment a pártelnök, ahol a párt pozíciói gyengébbek, a kisebb és közepes városokba. A nyáron történt az is, hogy a Tisza a kormányzati kompetenciájából többet mutatott, és több lépcsőben, például a nagykanizsai kongresszuson, konkrét javaslatokat tett, köztük adózási elképzeléseket is nyilvánosságra hozott(például 9%-os személyi jövedelemadó). A nyugdíjasoknak és más csoportoknak is ígért konkrétumokat, víziót. Ősszel ezen az úton haladt tovább: ahol lemaradása volt, például az idősek, nyugdíjasok csoportja, ott célzott ígéreteket tett (SZÉP-kártya, a minimálnyugdíj 200 ezer forintra emelése, a leszakadó nyugdíjak arányosabb, magasabb emelése). Tehát összességében nem tudok nyertest mondani: mindkét nagy párt tette a dolgát.

– Minek tudható be a Tisza megtorpanása? Miért álltak be a frontok?

– A Tisza egy olyan 2,7 milliós szimpatizáns-táborral rendelkezik a teljes népességen belül. Itt már meg kell küzdeni az újabb támogatókért. Egy darabig vitte a lendület, az újdonság varázsa, az ellenzéki szavazók sikeréhsége. Fontos pont volt az EP-választás is, amely megmutatta, hogy 30% feletti támogatottságot tud elérni. Eljött azonban az a pont, amikor célzottan kell társadalmi csoportokat elérni speciális üzenetekkel.

Az a tábor, amely ellenzéki orientációjú, nem szereti Orbán Viktort, le akarja váltani, és győzelmi potenciált lát Magyar Péterben, összeállt és stabilizálódott.

Innentől két feladat van: tíz-, ötven-, százezres nagyságrendben új szavazókat gyűjteni célzott üzenetekkel, és erősíteni az aktivizálást. A 2,7 milliós táborban jelenleg a részvételi hajlandósága magas, 70% fölötti. Hogy ez fennmaradjon, napi üzenetek sokaságát kell megjeleníteni, hogy a választók érezzék a párt potenciálját. Hogy ennek lesz-e hozadéka, azt ősszel látjuk meg. A Fidesz oldalán két tényezőt látok. Az egyik az, hogy kedvező helyzetben van, mert nem ígérnie kell, hanem döntenie. És döntött is jóléti intézkedésekről, amelyek egyes társadalmi csoportoknak kedveznek (például október 1-jétől az szja-mentesség a háromgyerekes anyáknak, az Otthon Start beindítása). Ezek célzott döntések a süllyedés megállítására és új szavazók gyűjtésére. A másik pedig Orbán Viktor szerepvállalása. Korábban külpolitikai témákra fókuszált, most a belügyekre helyezte a hangsúlyt.

A Fidesz-tábor erősen kötődik Orbánhoz; aktivitása megállíthatta azokat, akik hezitáltak.

Hogy hoz-e új szavazókat a bizonytalanok közül, az kérdés.

– Orbán Viktor fordíthat? Körülbelül 10%-ról fordítani bő fél év, hat és fél hónap alatt elég nagy teljesítmény lenne, de persze nem lehetetlen.

– 2021 őszén, az előválasztások idején, az akkori ellenzék nem állt rosszul. 2022-ben aztán 16-17 százalékpontos különbséggel vesztett. Fél év alatt tehát sok fordulat történhet: meg lehet gyengülni és meg lehet erősödni is. A mostani 10%-os különbség tehát csak egy kiinduló helyzet.

Nagyon más a szituáció, de a különbséget növelni vagy azon fordítani nem lehetetlen.

2022-ben a háború indulása után a Fidesz gyors reakcióval a biztonságérzet témáját húzta magához, és ez működött. Most nem tudjuk, mi lesz, mert egyszerre vannak pozitív ígéretek és negatív kampányelemek. Sok váratlan fordulat lehetséges, amelyek bármelyik irányba mozdíthatnak. Valószínű, hogy sokan eldöntötték, melyik oldalhoz húznak, de a mozgósítás döntő lesz. A bizonytalanok eléréséért erős verseny zajlik. Ez a kampány több hangszeren játszik, mint korábban. Két párhuzamos politikai akció is fut: a Nemzet Hangja 2.0 és a nemzeti konzultáció, amelyek adatbázisépítésre is alkalmasak.

Október 23-án ráadásul két nagygyűlés is lesz Budapesten, ennek számbeli és vizuális hatása fontos lesz, illetve az esetleges új mondanivaló is számítani fog.

A következő hónapban rengeteg inger éri majd a választókat, ami egyszerre szolgálja a saját tábor megtartását és a bizonytalanok megszólítását. Nehéz megmondani, ki offenzív és ki defenzív; ez folyamatosan változik, mindkét fél a napirend uralására törekszik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Angyal József a háromgyermekes anyák szja-mentességéről: Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”
Az adószakértő szerint sokan lehetnek, akik nem is tudják, hogy ők is jogosultak a szerdától életbe lépő teljes szja-mentességre. Az is lehet, hogy az jár jól, aki utólag érvényesíti a kedvezményt, hogy ne veszélyeztesse a januári béremelését.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 01.



Szerdától teljes szja-mentességet kapnak a háromgyerekes anyák, jövő januártól pedig a 40 év alatti kétgyerekesek is. Azok, akiknek családi kedvezmény is jár, ezentúl a járulékbefizetéseiket csökkenthetik vele. Az érintettek minden bizonnyal örülnek az intézkedésnek, hiszen tíz- vagy akár százezrekkel több marad a családi kasszában, azonban a költségvetésen nagy lyukat üt az intézkedés. A legjobban a nagyon jól keresők járnak, mert jövedelemkorlát nincs. És nincs életkorkorlát sem, tehát a kedvezményre mindazok jogosultak, akik valaha három gyereket neveltek. Kiesnek viszont az elvált apák, akkor is, ha náluk vannak a gyerekek.

Aki az szja-mentességet igénybe akarja venni, regisztrálhat a NAV online felületén, de a munkáltatójánál is. Akkor sem vész el ez a kedvezmény, ha ezt az érintett elmulasztja: jövő év elején, az szja-bevallásnál is érvényesítheti mindezt, így az adóhatóság visszautalja neki az év utolsó három hónapjában befizetett adóelőlegét. Pontosan kikre vonatkozik az új szabályozás? Mennyire igazságos? És mennyire fenntartható, hogyan hat a költségvetésre? Erről beszélgettünk Angyal József adószakértővel.

– Októbertől él a háromgyermekes anyák szja-mentessége, amit várhatóan a novemberi fizetésükben éreznek először, vagyis abban a bérben már nem vonnak tőlük adóelőleget, ha regisztrálnak. Jól mondom?

– Tulajdonképpen ez év közben minden kedvezményre igaz: akkor lehet igénybe venni, ha az adózó nyilatkozik róla. Természetesen, ha valaki nem nyilatkozik, a kedvezményt akkor sem veszti el: a májusi adóbevallásában egy összegben érvényesítheti.

A már eddig is járó családi adókedvezményt például sok háromgyermekes család év közben nem veszi igénybe, inkább év végén kap nagyobb, akár millió fölötti összeget, és abból valami komolyabb beruházásra költ.

Tehát a nyilatkozat lehetőség, de nem kötelező.

– Hol és hogyan lehet erről nyilatkozni?

– Az adóhatóság létrehozott egy online felületet. Mégis azt tanácsolnám, hogy inkább a munkáltatónál nyilatkozzanak, mert a háromgyermekes anyák kedvezményének egészen más feltételei vannak, és nem biztos, hogy az érintett tudja, jogosult-e. A munkáltatónál a bérszámfejtő készséggel ad felvilágosítást, elmondja, ki jogosult.

– Hogyan lehetséges, hogy sokan nem tudják, jogosultak-e?

– Mindenekelőtt megjegyezném: én ezt a háromgyermekes, illetve „gyermekes anyák” kedvezményt nem tartom jónak, mert nem a családokat és a gyereknevelést, hanem magát a szülést támogatja. Olyan gyermek után is járhat, aki élve született, például koraszülött volt, majd egy-két évesen meghalt. Ha csak néhány napig is élt, már beleszámít. Gyakran előfordul, hogy valakinek két egészséges, akár felnőtt gyermeke van, közben volt egy koraszülése, a baba meghalt. Így is jogosult lehet. A másik feltétel, hogy legalább 12 évig családi pótlékra jogosultnak kellett lenni.

Ha például egy házasság tönkrement, nagy gyerekek voltak, elváltak, és az apának ítélték a gyerekeket, az anya akkor is megkapja a teljes adókedvezményt, mert 12 évig járt utána családi pótlék.

És az is jogosult lehet, aki 12 évig nevelte a gyerekeit, majd anyagi teher miatt 13 évesen állami gondozásba adta őket. Korhatár sincs: 60–70 éves nagymamák is jogosultak lehetnek. Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”. A feltételekről kevés szó esik, pedig ezt hangsúlyozni kellene.

– Tehát ha 12 évig fennállt a családi pótlékra való jogosultság, de valamilyen okból nem az anya vette fel, hanem a házastársa, akkor is jár az adómentesség? Mindegy, kinek folyósították?

– Pontosan így van, ahogy a családi kedvezménynél is: a házastársak mindegyike jogosult lehet a családi pótlékra. Ha elválnak, onnantól az jogosult, akinél a gyermek marad.

– Ha valakinek volt elhalt gyermeke, attól még háromgyermekesnek számít? A halott gyermek után nincs családi pótlék, tehát ez nem tolható ki tizenkét évig.

– Itt félreértés van. Az egyik feltétel a 12 év jogosultság. Emellett van egy kivétel: ha csak néhány napig állt fenn a jogosultság, de a gyermek meghalt, ez vis maiornak tekintendő, és akkor is járhat a kedvezmény. Tehát párhuzamos feltételek vannak. Ha valakinek több koraszülött gyermeke született és korán elhunytak, akkor is háromgyermekesnek számít, ilyenkor nem a 12 év a döntő. Sokan ezt nem is tudják.

Probléma az is, ha a szülők különváltan, de közösen nevelnek, és megosztják a családi pótlékot: az anya egyszer csak nagy kedvezményt kap, miközben minden más kedvezmény megosztott marad. Így az egyik szülő lényegesen magasabb összegből neveli a gyermeket, akár élethosszig.

Ez társadalmi feszültséget okozhat. Igazságtalan az is, ha válás után a 13 éves gyermek az apához kerül: az apa neveli, mégis az anya jogosult a kedvezményre. Már a 25 év alattiak kedvezménye is okozott munkahelyi feszültséget. Vagy például, ha egy nyugdíjas nagymama, amikor elmegy dolgozni: a nyugdíja eleve járulékmentes, és ha szja-mentességet is kap, nettóban kapja meg a bérét. Ha ez a kör bővül, egy életkori korlát, mondjuk 40 év, enyhíthetne ezen a feszültségen, mint ahogy a kétgyermekeseknél tervezik: amíg kicsik a gyerekek, sok pénzbe kerülnek, később önállóak lesznek. De az életkori határ, ami még létezik, csak átmeneti. A 40 év alatti kétgyermekes anyáknál ez most így lesz, de folyamat végén a tervek szerint mindenki, aki szült, megkapná az életfogytig járó kedvezményt.

– Amikor egy cégnél esedékes a béremelés, nem mondhatja-e a munkáltató, hogy neked kevesebbet emelek, mert úgyis magasabb a nettód? Nem próbálják lenyelni a kedvezményt? Például a nyugdíjast eleve kisebb nettóval veszik fel?

– Ez létező gyakorlat. A 25 év alattiak kedvezményénél is figyelembe vették a korhatárhoz kötött automatikus kedvezményt. Sok háromgyermekes is emiatt nem kéri az adóelőleg megállapítását, mert akkor a munkáltató figyelembe veheti. Ha csak a bevallásban érvényesíti, arról a munkáltató nem tudja. Ezért nem biztos, hogy jó, ha szól a munkáltatónak:

lehet, hogy jobban jár, ha csendben marad, és ezzel elősegíti a januári béremelését.

Gondoljunk arra, hogy egy háromgyermekes családban a gyerek júniusban befejezi a középiskolát, júliustól már nem jár a családi pótlék, csak két gyermekes után. Most október 1-jétől viszont újra háromgyermekesnek minősül az anya, és korlátlan ideig kapja a kedvezményt. Ez valóban bérfeszültséget okoz. Ugyanis az adórendszerben kellenek korlátok: összeg- és életkorkorlátok. Például a három- és négygyermekes anyák kedvezményénél nincs összegkorlát: ha valaki havi 5 milliót keres, a teljes összege szja-mentes. Pedig aki havi 5 milliót keres, nem biztos, hogy pusztán a szülés miatt támogatandó. Szerintem ennek nincs meg a pénzügyi fedezete sem. Ezt onnan gondolom, amit a miniszterelnök mondott évekkel ezelőtt: egy ilyen kedvezményt csak akkor lehet bevezetni, ha egyszer Varga Mihály „félrenéz”. Akkor sem volt meg a feltétel, a jelenlegi gazdasági körülmények között pedig még kevésbé. A kétgyermekesekre kiterjesztve meg végképp nincs. Jó lenne korlátot beépíteni: például a három-, két- és négygyermekesek kedvezménye mondjuk havi 2 millió forintos jövedelemig járjon. Ez nem okozna nagy politikai felzúdulást: aki 2 millió fölött keres, annak miért járjon?

– Abban az esetben, ha egy édesanya jogosult az szja-mentességre, de jogosult lenne a családi adókedvezményre is, mi történik? Elvész az utóbbi?

– Nem vész el. Ha valaki például havi egymilliót keres, a teljes jövedelme szja-mentes lesz. A családi kedvezményt pedig a járulékok terhére lehet érvényesíteni. A házastársak között meg is osztható. Ezt 14 éve vezették be, mert családi adókedvezmény olyan nagyvonalú volt, hogy az alacsony keresetűek nem tudták teljesen kihasználni. Ennek feloldására vezették be a járulékkedvezményt. Lehetett volna szigorú felső korlátot tenni, de nem ezt tették. Valójában Magyarországon egyetlen percig sem volt egykulcsos adó, mert az adóalap-kedvezmények nulla százalékos sávokat jelentenek; efölött van a 15%-os szja.

A családi járulékkedvezmény „negatív adót” jelent, mivel az szja után a járulék terhére is érvényesíthető.

Így gyakorlatilag háromsávos a rendszer: 0%, 15% és egy „negatív” sáv, amit a TB-kassza finanszíroz.

– Mi az ára ezeknek a bőkezű kedvezményeknek?

– A kommunikációban az jelenik meg, kik részesülnek a kedvezményekben: kétgyermekesek, háromgyermekesek, 25 év alattiak, hosszú felsorolni teljesen. Nyilvánvaló, hogy ennek nincs meg a pénzügyi fedezete. Arról nem esik szó, hogy honnan vonjanak el. Ha kimondanák, hogy a háromgyermekes anyák szja-mentessége miatt kevesebb jut egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra, más lenne a mérleg. Az emberek örülnek a kedvezménynek, de amikor az egészségügyben hosszú várakozás van, vagy sokat kell utazni szülni, nem hozzák összefüggésbe ezzel. A költségvetés beterjesztésekor, az egyes fejezeti előirányzatokat nézve derülhet majd ki a negatív hatás. Ha le akarjuk szorítani a hiányt, valahonnan fedezni kell. Meg fog jelenni, mennyibe kerül a háromgyermekes anyák kedvezménye (jövőre már teljes év), a családi kedvezmény újabb 50%-os emelése, a kétgyermekes anyák kedvezménye, a 30 év alatti egy gyerekes kedvezmény korhatár nélküli kiterjesztése.

– A 2002-es osztogatáshoz képest ez a mostani hol áll? Mekkora árat fizetünk érte április után?

– Legalább akkorát, mint akkor. Ha nagy a költségvetési hiány, ezt el is lehet inflálni: nagyobb bérek mellett az inflációval „korrigálnak”. Tehát fennáll az erőteljesebb infláció veszélye. Nem véletlen, hogy a jegybankelnök folyamatosan hangsúlyozza: nem múlt el az inflációs kockázat. Jövőre 3,8%-os inflációt jósolnak. Ez 4% alatti januári nyugdíjemelést is jelenthet, ami nem biztos, hogy jó.

– Ezek a hatások nem egyszeriek, hanem folyamatosak: az adókedvezmények jövőre és utána is fennmaradnak, tartósan terhelik a költségvetést.

– Én borítékolom, hogy a választás után, teljesen mindegy, melyik kormány lesz, nagy, átfogó adó- és jogi reformra lesz szükség. Politikailag könnyű lesz kommunikálni, hogy az egykulcsos adó bevált, teljesítette a feladatát, ideje áttérni a progresszív adózásra. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kedvezmények meg fognak jelenni jövő év első felében, de utána szükség lesz reformra.

Sem a Tisza-ígéret (megtartás és bővítés), sem a Fidesz javaslatai nem lesznek hosszú életűek.

A költségvetési kényszer, az inflációs problémák, a magas kamatok mellett a gazdaság nem tud beindulni. Vissza kell térni az egyszerűsítéshez. 2010-ben söralátét méretű bevallást ígértek, most már asztalterítő lett. Közelíteni kellene a söralátét-nagyságú bevalláshoz, ami nem lehetetlen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk