Egy baleset miatt műteni kellett Márki-Zay Pétert, de napokon belül folytatná a kampányát
Kisebb, de annál szerencsétlenebb baleset érte Márki-Zay Pétert, de reméli, hogy hamarosan újra tudja folytatni a kampányát – erről maga az ellenzéki miniszterelnök-jelölt számolt be Facebook-oldalán.
A hódmezővásárhelyi polgármester a gyerekeivel találkozott az egyik budapesti strandfürdőben, játék közben érte a baleset.
– írja a politikus, aki reméli, hogy már hétfőn hazatérhet szülővárosába, és ha begipszelt kézzel is, de néhány nap múlva folytathatja a kampányt.
„Fura kettősség, mert egy remek nap ért így véget. Szombaton tartottuk az egyesült ellenzék első országos jelöltfelkészítőjét, ahol sok más mellett a közös kampányarculatot is bemutattuk” – tette hozzá Márki-Zay, aki szóba hozta az ellenzék népszavazási kezdeményezését is:
– írta posztja végére a miniszterelnök-jelölt.