KÉK HÍREK
A Rovatból

Szaúd-Arábia elismerte az eltűnt újságíró meggyilkolását

Dzsamál Hasogdzsi a törökországi szaudi főkonzulátusra ment be hivatalos ügyet intézni, de onnan soha többé nem került elő.

Link másolása

Rijad elismerte, hogy meggyilkolták a szaudi újságírót - adta hírül a CNN.

Hatalmas felháborodást váltott ki világszerte a hír, hogy eltűnt egy újságíró, Dzsamál Hasogdzsi hazája isztambuli főkonzulátusán, amikor közelgő házasságához szükséges papírokat akart intézni.

Az épületből már nem jött ki, és sokan arról beszéltek, hogy megkínozták, megölték, majd testét feldarabolva diplomáciai zsákokban csempészték ki.

A szaudi vezetés, Mohamed bin Szalmán teljhatalommal kormányzó trónörökös eddig tagadta, hogy bármit is tudnak az eltűnt újságíróról. Először azt állították, hogy Hasogdzsi távozott a törökországi főkonzulátusról, de a kamerák felvétel ezt nem támasztotta alá.

A török hatóságok közben megkezdték az ügy vizsgálatát, és több információt is kiszivárogtattak. Ezek után - 17 nappal az ügy kirobbanását követően, a király és a török elnök telefonbeszélgetése után - a szaudi államügyész nyilatkozott. Azt mondta, hogy a férfi "fizikai konfliktusba keveredett" a főkonzulátuson, és a küzdelemben meghalt.

Szaud-Arábiában eddig 18 embert tartóztattak le az ügy miatt - a török hatóságok információira alapozva -, a vizsgálat még folyik. Két tisztségviselőt, a helyettes titkosszolgálati igazgatót és Szaúd al-Katáni főtanácsadót menesztettek.

Szalmán király egy kormánytagokból álló bizottság felállítását rendelte el, élén a trónörökössel.

Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, hogy az újságíró meggyilkolásának szálai a legfelsőbb körökhöz vezetnek. Azt is tudni, hogy Hasogdzsi eltűnése előtt érkezett egy különítmény, amely a trónörökös testőreiből, a királyi gárdából és más kormánynak dolgozó „szakemberekből" állt. Az újságíró kínzásáról a főkonzul is tudhatott.

Hasogdzsi - aki korábban közel állt a királyi családhoz és a szaudi elithez - az utóbbi időben bírálta az irányt. Tavaly hagyta el az országát, és Virginiában élt, rendszeresen publikált a Washington Post-ban. Éppen esküvőjére készült, török menyasszonyát szerette volna elvenni, ehhez kellettek a hivatalos iratok. A nő is vele volt, az épület előtt várta, majd később hívta a rendőrséget. A török hatóságok napokkal később már gyilkosságról beszéltek.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Halálfélelme volt, hiába kérték a motorcsónak vezetőjét, hogy lassítson – mondja a verőcei hajótragédia egyetlen túlélője
Az olasz férfi szerint többször is szóltak, hogy túl gyorsan mennek. A túlélő éppen a hajó hátulján állt, mikor a baleset megtörtént.

Link másolása

Halálfélelme volt a motorcsónakban – az RTL Híradó információi szerint ezt mondta a verőcei hajóbaleset egyetlen túlélője. A Magyarországon élő olasz férfi súlyos sérüléseket szenvedett, de már kiengedték a kórházból.

Állítólag a kihallgatásán azt mondta: egy darabig élvezték a száguldást, de később többen is kérték a vezetőt, hogy lassítson.

A férfi a baleset előtt nem sokkal ismerte meg a magyarokat, akik felajánlották, hogy Nagymarosról elviszik Vácra. Úgy tudni, hogy a baleset pillanatában a motorcsónak hátsó részében állt. Kulcscsont és arccsont törést szenvedett, nemrég engedték ki a kórházból, és már ki tudták hallgatni a rendőrök.

A szállodahajó 64 éves kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják, négy hónapig nem hagyhatja el Budapestet. A motorcsónakban ülő baráti társaság tagjai közül az első két áldozatot hamar megtalálták, a többiek holttestét egy hét alatt adta vissza a Duna. A nyomozás még tart, de az RTL Híradónak nyilatkozó szakértők szerint nemcsak a szállodahajó kapitánya hibázhatott. A motorcsónak vezetője több szabályt is megsérthetett.

„Mind a két vezetőnek felelőssége, hogy ő a szabályokat betartva lehetőleg a másikat segítve közlekedjen és az utasaiért felel, azoknak biztonságáért, mentőmellények felvételéért, ha a környezeti hatások olyanok, esetleg éjszaka elrendeli, hogy a mentőmellényeket alkalmazzák”

– nyilatkozta a csatornának Csobay Balázs rendőr alezredes, a Dunai Vizirendészeti Rendőrkapitányság vezető-helyettese.

Az RTL Információ szerint a motorcsónakbaleset áldozatain nem találtak mentőmellényt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális sárfolyam zúdult Zalalövőre, raklapokon át menekítették a gyerekeket a helyi iskolából
Volt, akit az autójában ért a sárlavina, más rögtönzött akadályokkal próbálta a víz útját állni.

Link másolása

Egy heves felhőszakadás miatt hirtelen csaknem 60 mm eső zúdult Zalalövőre, ezzel nem tudott megbirkózni a csatornarendszer, így a dombokról több mint ezer négyzetméternyi sár és víz zúdult a városra. Több gyereket ki kellett menekíteni a helyi iskolából – számolt be az RTL Híradója.

Végül a városközpontba is betört a víz. Akkora volt az ereje, hogy még egy kukát is könnyedén magával vitt. Az autósok alig láttak valamit.

„Semmi mást nem láttam, nem találtam az utat! Csak egy ilyen sárga vízömleny volt az egész, de hozta a hordalékot is, fa gallyak, ágak, minden”

– mondta a csatornának Horváth István helyi lakos.

Egy környékbeli boltos viszont azonnal cselekdett. „A homokzsák jutott eszembe. Necchálóba szivacsokat raktam, meg tojás, ilyen harmincas tojástartókat, és azt raktam be az ajtóba, meg az ajtót bezártam, meg söpörtem a vizet” — mondta el Bicsákné Szőke Teréz.

„Az iskolában a gyerekek nagy része akkor már eltávozott, körülbelül 10 gyermek volt még itt, akiket raklapokon keresztül, illetve a kerítésen keresztül átemelve juttatunk el a szülőkhöz, illetve az autóbuszhoz”

– nyilatkozta a város polgármestere, Gyarmati Antal.

Novák Ambrus, a Zalalövői Városi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke a Híradónak elmondta: Zalalövő város főterét érintette, illetve néhány főbb útvonalát, közintézmények környékét, körülbelül egy 1500 négyzetméternyi sarat, illetve hordalékot hordott az árvíz fel 10 centi vastagon, ennek a lemosása, letakarítása volt a feladatunk.

Csaknem 5 óra alatt sikerült megtisztítani a környéket, ezeken a ma készült felvételeken már csak helyenként látszanak az előző napi áradás nyomai. Nagyobb kár nem keletkezett.

Sárfolyam Zalalövőn

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Egy mocsok féreg vagy” - A Mi Hazánk politikusa halálosan megfenyegette Magyar Péter támogatóját
A Mi Hazánk közleményben reagált az esetre, melyben azt írták, hogy Forgács Béla magánvéleményt fogalmazott meg, hirtelen felindulásból és meggondolatlanul. A párt hozzátette, hogy Forgács Béla visszalépett a jelöltségtől.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 29.


Link másolása

A rendőrség büntetőeljárást indított Forgács Béla, a Mi Hazánk korábbi balástyai képviselőjelöltje ellen, miután halálosan megfenyegette a Magyar Péter Angliában élő támogatóját, Láng Balázst – tudta meg a Blikk.

Forgács Bélát gyanúsítottként hallgatták ki a hatóságok.

Láng Balázs a következő üzenetet kapta Forgácstól a privát Facebook-oldalán:

„Én a szívemre teszem a kezem, és őszintén mondom: te egy mocsok féreg vagy. Szívesen likvidálnálak ingyen és bérmentve a Gepard M1 magyar fejlesztésű mesterlövész puskával, amit lehetőségem volt kipróbálni a közelmúltban… Csak egy a baj, nem szenvednél egy pillanatot sem, mert darabokra szaggatna egy szempillantás alatt.”

Láng Balázs a Blikknek nyilatkozva elmondta: hosszú ideje próbálja őt beállítani a kormánypárti oldal Magyar külföldi finanszírozójaként, ami szerinte „a vicc kategóriája”.

A Mi Hazánk közleményben reagált az esetre, melyben azt írták, hogy Forgács Béla magánvéleményt fogalmazott meg, hirtelen felindulásból és meggondolatlanul. A párt hozzátette, hogy Forgács Béla visszalépett a jelöltségtől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset: beszippantott egy embert egy repülő hajtóműve Amszterdamban
A szörnyű balesetnek többen szemtanúi voltak az utasok közül. Egyelőre nem tudni, hogy baleset történt, vagy az utas szándékosan került a hajtómű közelébe.

Link másolása

Szörnyű baleset történt az amszterdami Schiphol repülőtéren: egy ember életét vesztette, miután beszorult egy működő repülőgép hajtóművébe. Az esetet a holland rendőrség erősítette meg. A KLM légitársaság közlése szerint a szerencsétlenül járt repülőgép a dániai Billundba tartott – írja a SkyNews.

A cég közleményében azt írta: „Jelenleg gondoskodunk azokról az utasokról és alkalmazottakról, akik szemtanúi voltak az incidensnek a Schiphol repülőtéren.”

Holland médiaértesülések szerint a hajtómű működött, amikor a tragédia bekövetkezett, ami arra utal, hogy a gép éppen felszállni készült.

A Királyi Katonai Rendőrség vizsgálatot indított, de egyelőre nem sikerült azonosítani az áldozatot. A szóvivő elmondta, hogy még korai lenne eldönteni, hogy balesetről vagy öngyilkosságról van-e szó.

A szóvivő hozzátette, hogy minden utas és személyzet biztonságosan elhagyta a repülőgépet, bár sokan közülük szemtanúi voltak az eseménynek.

A Schiphol repülőtér az X közösségi oldalon „szörnyűnek” nevezte az esetet, és így nyilatkozott: „Gondolataink az elhunyt hozzátartozóival vannak, és gondoskodunk azokról az utasokról és kollégákról, akik szemtanúi voltak az eseménynek.”

A Billundba tartó járat, amelynek indulását 14:25-re tervezték, végül 14:59-kor szállt fel a Schiphol repülőtér weboldala szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: