SZEMPONT
A Rovatból

Nem pénz kell a hajléktalanoknak, hanem szeretetteljes ölelés

Jógik tartottak relaxációs foglalkozást egy budapesti hajléktalanmelegedőben. Volt, akinek a könnye kicsordult a meghatottságtól.


A hajléktalan emberek napja tele van stresszes pillanatokkal: nem tudják, hogy lesz éppen munkájuk, eltűnik-e cuccuk, lesz-e hol aludniuk vagy elkapnak-e valamilyen betegséget a szállókon. Két jógi és a tanítványaik elhatározták, hogy egy szerda délelőtt megtanítanak nekik néhány relaxációs gyakorlatot, ezzel pedig teljesen meghatották őket.

Volt olyan 86 éves nő, aki fiatal kora óta nem tornázott, most mégis nekiállt nyújtani, egy férfi pedig még el is szégyellte magát, mert rágyújtott a légzésgyakorlatok után.

Nagyjából harminc hajléktalan ember állt szerda délelőtt a Dózsa György úti hajléktalanmelegedő udvarán. Volt köztük idősebb, fiatalabb, férfi és nő vegyesen. Nagyokat nyújtózkodtak, a testük mellé emelték a karjaikat, majd egy nagy sóhaj keretében leengedték. Masszírozták a kézfejüket, végül pedig hosszú percekig álltak csendben egymással szemben. “Ez nagyon jó, Imi, gyere te csináld te is!” – mondta egyikük. “Már csináltam” – mondta mosolyogva a másik, miközben épp a tarkóját masszírozta.

A relaxációs foglalkozást Janits-Szabó Virág és férje, Magunam tartotta, a Városi Jógi csoport vezetői. “A Városi Jógiban olyan emberek találkoznak, akik a saját igaz természetüket keresik, az igazságot, de nem kívül, hanem belül. Szellemi gyakorlatokat végzünk, főleg meditációkat, de sok mozgást is” – magyarázta Virág. Most pedig úgy határoztak, hogy egy főzéssel egybekötött foglalkozást tartanak hajléktalan embereknek.

abc1

Balra Magunam, középen Virág az Origóc nevű melegedő udvarán Fotó: Hajdú D. András

“Többször is voltunk kint Indiában és Nepálban, találkoztunk emberpróbáló körülményekkel, de itt Magyarországon is részt vettünk olyan elvonulásokon, ahol másodlagos volt, mit tudunk enni, vagy hogy éppen hideg vagy meleg van” – vette át a szót Magunam. Ilyenkor, ha hideg volt, vagy éhesek voltak, rengeteget segítettek nekik a gyakorlatok, ráadásul még az egészségükre is jó hatással voltak.

"
Amikor találkoztunk hajléktalanokkal, mindig arra gondoltunk, milyen jó lenne, ha ezek az emberek megismernék ezeket a gyakorlatokat

– mondta Magunam.

Mindez ugyanis sokat segíthet nekik relaxálni, kezelni a mindennapos stresszt és erősíteni az immunrendszerüket. Így kerültek a Dózsa György úti melegedőbe.

Az is a karját nyújtogatta, aki csak egy cigire ment ki

A program fél 11-kor indult, Magunamék azonban még előtte leültek a melegedőben összegyűlt emberekkel beszélgetni arról, hogy tulajdonképpen mit is akarnak. Mint utólag kiderült, ez kellett is, sokan ugyanis egyáltalán nem értették, mit csinálnak a jógik. “Ááá, én nem szeretem az aerobikot” – legyintett például egy férfi, egy nő pedig azt mondta, olvasott már az újságban a fényevésről, ezért értsük meg, ha kételyei vannak. “Stressz az van bőven, a BKV-nál dolgozok éjszakai műszakban, de inkább kimegyek az erdőbe vagy a mezőre kirándulni egyet” – mondta egy harmadik.

abc2

Fotó: Hajdú D. András

A legtöbben azonban nyitottak voltak, a 71 éves Marika például kifejezetten izgatott volt.

"
Én is meg szoktam rázni magam, ha kicsit elmacskásodok

– magyarázta.

Így a legtöbb hajléktalan kiugrott az udvarra megnézni, hogy mi is történik, utána pedig szabályosan ott ragadtak.

3

Fotó: Hajdú D. András

A gyakorlatokat felváltva vezette Virág és Magunam, de közreműködtek a tanítványaik is. Nyújtások, ki- és belégzések váltották egymást, egy idő után pedig már az is a karját nyújtogatta, aki csak egy szál cigire ment ki az udvarra. “Jó ez a torna!” – szóltak oda egymásnak a férfiak.

abc4

Fotó: Hajdú D. András

“Hogy mi benne a jó, azt most még nem tudom megmondani. A légzésgyakorlat nagyon tetszett, arról például éreztem, hogy jó volt” – mondta Gábor, pedig az elején eléggé idegenkedett tőle. Hozzátette, hogy minden nap feszült szokott lenni, amit jó levezetni. “A munka miatt, hogy épp van-e vagy nincs, hogy holnap is legyen, és hogy meg is tudjak felelni” – magyarázta. Alkalmi melókból él, aznap például épp nem tudott dolgozni. “Mondjuk azt azért nem kellett volna, hogy elszívtam egy cigit rögtön utána, de nehéz leszokni róla” – mondta.

Az idős asszonyok ülve tornáztak

“Fontosnak tartom azokat a feladatokat, amelyek segítenek nekik ellazulni. Nyilván tele vannak félelemmel, feszültséggel, állandóan résen kell lenniük, látszik rajtuk, hogy van egy természetes bizalmatlanság bennük. De ha megtanítjuk őket jól lélegezni, akkor egy csomó betegséget meg lehet előzni, és emberibb, ha el tudnak lazulni” – magyarázta Virág.

abc5

Fotó: Hajdú D. András

“Én még soha nem jógáztam olyannal, aki közben cigizett” – mondta Virág mosolyogva, miközben megmasszírozta egy nő tarkóját. A foglalkozás része volt, hogy a jógik megmutatták, milyen pontokat érdemes a testen masszírozni, hogy például csökkenjen a láz.

abc6

Fotó: Hajdú D. András

A kéz és fejmasszások tetszettek a hajléktalanoknak a leginkább, volt, aki repetázott is, a férfiak pedig egy idő után odamentek egymáshoz, hogy a másikon mutassák be az akkor tanult kézlazító technikákat.

abc7

Fotó: Hajdú D. András

"
Sokszor feszengek, szorongok, nyugtatózom magam, imádkozok

– mondta Aranka.

Van, hogy elakad benne a szusz, és a lábait is jó régen kellett már megerőltetnie. “Rég használtam őket tornára, meg munkára is… ha tud esetleg munkát, kérem, segítsen” – mondta halkan. Neki nagyon jól esett a testmozgás, de leginkább az, hogy úgy érezte, törődnek vele. “Nem csak pénz kell ide, hanem olyan emberek, akik szeretetteljesen át is ölelnek, mert arra van a leginkább szükségünk” – mondta.

abc8

Fotó: Hajdú D. András

Magunamék a foglalkozás egy pontján szembeálltak a résztvevőekkel (ezen a képen éppen Arankával), és hosszan nézték egymást, ezzel csendesítve le egymás érzelmeit.

abc9

Fotó: Hajdú D. András

“Stressz egyfolytában van” – mondta Marika. 71 éves és abból él, hogy kávét főz a konyhán másoknak, darabját ötven forintért. Azt mondta, másfél éve húzódik a nyugdíjának az elintézése, igaz, csak 11 éve van hivatalosan ledolgozva, ezért már nem is számít semmire. Mindegy – mondja, neki ez a kevés pénz is elég, csak ne zavarnák folyton a lakótársai, miközben keresztrejtvényt fejtene. A rejtvénylap aznap is ott volt kiterítve a melegedő sarkában álló asztalon, Marika azonban helyette inkább kint végezte a gyakorlatokat a többiekkel. Igaz csak ülve, a fájós lába miatt ugyanis állni nem tudott.

abc10

Fotó: Hajdú D. András

“Nagyon aranyosak, hogy gondolnak az idősekre” – mondta a 86 éves Erzsébet a foglalkozás után (a képen vörös otthonkában ül a padon).

Neki ez különösen jól esik, a fia és az unokái ugyanis felé sem néznek, pedig miattuk adta el az otthonát.

“Régen is mindig tornáztam, persze nem így, mint most a fiatalok, de attól még tetszettek a gyakorlatok” – mondta, hozzátéve, hogy mivel epilepsziás, ezért kicsit meg is szédült, de végül nem lett semmi baj, és szívesen venne részt még ilyen foglalkozásokon. Rengeteg rossz élmény érte az elmúlt 12 évben, a korábbi lakhelyének számító szállón például folyamatosan eltűntek a cuccai, egyszer pedig még rühes is lett.

Most viszont el is pityeredett, annyira jól esett neki, hogy foglalkoztak vele.

“Félve közelítettek hozzánk, hiszen fel kellett állni, oda kellett jönni, vajon mit fognak szólni a többiek” – mondta Magunam a foglalkozás után – “én azt láttam, hogy nem is igazán a gyakorlatokra tudtak megnyílni, hanem arra a pluszra, amit idehoztunk nekik: az elfogadást és azt, hogy tényleg ők voltak a fókuszban”. Hozzátette, hogy többen is rákérdeztek, hogy eljönnek-e ismét, ő pedig azt ígérte, hogy ha lesz rá igény, akkor igen.

Búcsúzásképpen pedig kiosztották a délelőtt készített ételt: tagliatelle tészta volt, házipesztóval és citromos kakukkfüves karajjal. “A cél az volt, hogy olyat egyenek, amit általában nem szoktak, és ami egészséges” – mondta Virág.

abc11

Fotó: Hajdú D. András

“Ilyen nem szokott lenni, nagyon luxus” – mondta Aranka mosolyogva, mikor megkapta az adagját.

Ha még több ilyen írásra vagy kíváncsi, látogass el az Abcúgra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„A szüleim úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne, a TISZA fog győzni" - videó a tiszás kampánynyitóról
A kampánynyitó résztvevői szerint sokakat meggyőzhetett az alárásgyűjtés első napja, ahol sok helyen kígyózó sorok álltak a TISZA pultjai előtt. Ugyanakkor az eddigieknél is durvább kampányra számítanak a választásokig hátralévő 49 napban. Videós riportunk.


Hivatalosan is elindult az országgyűlési kampány, a TISZA kampánynyitóján mi is ott voltunk.

„Csak ma délután három óráig több mint 300 ezer magyar ember támogatta aláírásával a politikai közösségünket, a Tiszát és a rendszerváltást. Köszönjük nekik!” – mondta Magyar Péter.

Egy résztvevő a Szeretlek Magyarországnak arról beszélt, az első nap sokakat meggyőzhetett.

„Eddig az idős szüleim sem hittek abban, hogy lehet változás, és ma úgy hívtak fel, hogy mostmár biztosak benne: a Tisza fog győzni” – mesélte.

Édesanyja Balatonfüredről, egy hagyományosan fideszes városból telefonált neki. „Azt mondta, hihetetlen: négy évvel ezelőtti aláírásgyűjtésekhez tudja hasonlítani; akkor alig tébláboltak emberek az ellenzéki pultnál, most pedig ugyanez volt a helyzet a Fidesznél. Hihetetlen változás.”

Ugyanakkor volt, akik szerint ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. „A Fidesznek kiépített hálózata van. Szerintem ők nemcsak a standoknál gyűjtenek aláírásokat, hanem megvannak azok a címek, emberek, akiknek odaadnak ilyen aláírásgyűjtő lapokat, és ők a környezetükből begyűjtenek pár aláírást.”

Más szerint „már egy kicsit kínos fideszesnek lenni, és talán a fideszesek máshogy próbálják megoldani az aláírásgyűjtést. Nekik is megvannak az adatbázisaik, tehát gond nélkül össze tudják szedni az aláírásokat anélkül, hogy utcai pultoznának”.

A megkérdezettek arra számítanak, hogy a kampány minden eddiginél durvább lesz.

„A rendszerváltás óta a legdurvább kampányra” kell felkészülni – mondták többen is.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Romsics Ignác: Előbb-utóbb kiderül, hogyan került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim
Romsics Ignác történész új könyvének bemutatóján fejtette ki véleményét az Orbán-kormány és a Kreml viszonyáról. Úgy véli, a közeledés okai idővel kiderülnek majd a hivatalos iratokból.


A rómaiak rettegése, hogy Hannibal már a kapuknál van, a 21. századi Európában is ismerős lehet, csak a fenyegetés jellege más – ez derült ki Romsics Ignác új kötetének bemutatóján. A Hannibal ante portas című könyv arról szól, miért érezhetik magukat ismét veszélyben az európai polgárok a világpolitikai átalakulások közepette. A budapesti Inga Kultúrkávézóban a Széchenyi-díjas történésszel Magyari Péter, a Válasz Online újságírója beszélgetett – írta a Telex.

Romsics szerint a történelemnek nincsenek az egzakt tudományokéhoz hasonló szabályai, de szabályszerűségei igen. Ilyen tendencia például, hogy a szegényebb térségekből a jómódúbbak felé áramlanak az emberek. A múlt ismerete a jelent segít megérteni; az ókori görög történetíró, Thuküdidész alapelve, miszerint egy feltörekvő hatalom előbb-utóbb konfliktusba kerül a meglévővel, máig használatos az elemzők között.

A történész szerint a vezetők személyisége sosem lényegtelen. Bár a politikusoknak földrajzi és gazdasági kényszerekkel kell szembenézniük, képesek gyorsítani vagy fékezni a folyamatokat. Romsics a magyar történelemből Bethlen István példáját hozta fel, aki a keleti fronton szerzett tapasztalatai miatt próbálta lebeszélni Horthyt az oroszok elleni mozgósításról, sikertelenül.

A történész szerint a demokratikus hatalmak szorosabban követik a globális normákat, mint az autokráciák, példaként a Clinton- és az Obama-adminisztráció békésebb működését említette Donald Trump törekvéseivel szemben.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban Romsics elmondta, hogy ő maga a szorosabb integráció híve. Úgy véli, a hazai választók áprilisban arról dönthetnek, hogy egy mélyebb integrációt képviselő vagy egy nemzeti projektben gondolkodó politikai erőnek adnak bizalmat.

A kötet másik része Magyarország nyugati megítélését vizsgálja a londoni Economist, a párizsi L’Express, a hamburgi Der Spiegel és a svájci Die Weltwoche cikkein keresztül 2010-től napjainkig. Romsics arra jutott, hogy Magyarország a méretén és súlyán felül szerepel ezekben a lapokban, de megosztóan.

Míg az első három lap egyre negatívabban ítéli meg a magyarországi politikai helyzetet, a jobboldali-populistaként leírt Weltwoche hasábjain Orbán Viktor nem ritkán Európa megmentőjeként tűnik fel. A történész egy személyes tapasztalatot is megosztott: míg régebben Franciaországban Nagy Imrét, Bartók Bélát és Puskás Ferencet ismerték, nemrég egy pincér Orbán Viktort és Tarr Bélát sorolta fel neki.

A Hannibal okozta ókori rettenethez hasonló kelet-európai tapasztalatot A tizedes meg a többiek szállóigéje foglalja össze: „már a spájzban vannak az oroszok”. Romsics kifejtette, Orbán Viktor megítélése a nyugat-európai értelmiség körében elsősorban az orosz kapcsolatok miatt negatív.

„Sokan próbálják megfejteni, mi módon került közel a Kremlhez az Orbán-rezsim” – mondta Romsics, hozzátéve, hogy az okoknak előbb-utóbb ki kell derülniük a tárgyalási feljegyzésekből vagy a tolmácsok memoárjaiból, bár valószínűleg nem mostanában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Putyin Trianonja: Rácz András szerint az orosz elnök ugyanabba a csapdába sétált bele, mint akkoriban a magyar vezetés
Rácz András Oroszország-szakértő elemezte a Kreml pszichológiáját a sikertelen genfi tárgyalások után. A birodalmi nosztalgia miatt Moszkva kompromisszumképtelen, ami a háború folytatását garantálja.


„Előre lehetett tudni, hogy az égvilágon semmi értelme nem lesz” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő a 24.hu-nak az amerikai közvetítéssel zajlott genfi orosz-ukrán tűzszüneti tárgyalásokról, amelyek két nap után kézzelfogható eredmény nélkül értek véget. Mind az orosz, mind az ukrán fél nehéznek minősítette utólag az egyeztetést, egyedül a Steve Witkoff és Donald Trump veje, Jared Kushner vezette amerikai tárgyalócsapat beszélt „jelentős előrelépésről.”

A felek elsősorban a kelet-ukrajnai Donbász régió és a zaporizzsjai atomerőmű sorsáról egyeztettek. Moszkva azt követelte, hogy Ukrajna adja fel a keleti régiónak azt a fennmaradó egyötödét, amelyet az agresszor hadserege a már négy éve tartó háború alatt sem tudott elfoglalni. Kijev pedig azt akarta, hogy az oroszok adják vissza az ellenőrzést Európa legnagyobb atomerőműve felett, hogy az USA és Ukrajna közösen üzemeltethesse azt.

Az álláspontok a beszámolók alapján Genfben sem közeledtek.

Rácz András szerint a tárgyalások kilátástalanságát előre jelezte, hogy az orosz delegációt ismét a külpolitikailag teljesen súlytalan Vlagyimir Mengyinszkij volt kulturális miniszter vezette, aki nem a tűzszünethez szükséges kérdésekről tárgyal, hanem hosszú előadásokat tart Oroszország birodalmi szerepéről. A szakértő elmondta: Moszkva számára a tárgyalás nem a háború alternatívája, hanem az eszköze, amivel időt nyer a folytatáshoz, miközben azt a benyomást kelti, hogy ez a konfliktus megoldhatatlan, és ezzel igyekszik kifárasztani a Nyugatot.

Az oroszok számára a háború megnyerése nem Ukrajna megszállását jelenti, hanem az ország alávetését a Kreml akaratának: egy engedelmes kormány hatalomba juttatását és a teljes Donbász elfoglalását. Rácz szerint a putyini elit ugyanabban a pszichológiai helyzetben van, mint a Trianon utáni magyar vezetés: vissza akarják szerezni az elveszett birodalmiságot, és ezért készek komoly áldozatokat is hozni.

A Krím-félsziget 2014-es elfoglalását a Felvidék 1938-as visszaszerzéséhez, a Donbász megszállását Kárpátalja 1939-es megszállásához hasonlította.

„Az idő előrehaladtával egyre drágábbak voltak ezek a kisebb sikerek, de alapvetően sikerek voltak. És akkor ezután jött úgymond a nagy kaland, ami nekünk a Szovjetunió elleni háborúhoz való csatlakozás volt 1941-ben, az oroszoknak pedig Ukrajna teljes körű megtámadása 2022-ben” – magyarázta.

A Kremlhez több szálon kötődő Valdai Vitaklub orosz külpolitikai agytröszt februárban publikált egy jelentést arról, hogy az ukrajnai háború miatt megcsappantak az ország erőforrásai, miközben a szomszédos posztszovjet államok függetlenségi törekvései megerősödtek. Oroszország a technológia és az energiahordozók felvásárlása terén erősen kiszolgáltatottá vált Kínával szemben. Putyinnak és környezetének azonban az ukrajnai háború megnyerése abszolút prioritás, a többi területen elszenvedett befolyásvesztést pedig járulékos veszteségként kezelik.

A harctéri dinamika a patthelyzetet tükrözi. Míg Ukrajna februárban néhány nap alatt 201 négyzetkilométernyi területet foglalt vissza, Oroszországnak a teljes 2025-ös év alatt nagyságrendileg 4600 négyzetkilométert sikerült elfoglalnia, ahol nem volt egyetlen jelentős város sem. Ez olyan, mintha egy támadó fél egy év alatt például a berettyóújfalui járást foglalta volna el Magyarország területéből.

Ukrajna addig tudja folytatni ezt a harcot, amíg a nyugati támogatás kitart mögötte. Jelenleg törés nem látható ezen a téren, csak átrendeződés: tavaly augusztus óta már nem az amerikaiak szállítják a fegyvereket, hanem az európaiak vásárolják meg az amerikai fegyvereket Ukrajna számára. Az USA továbbra is nyújtja a kulcsfontosságú hírszerzési támogatást, Ukrajna pedig a költségvetése 52 százalékát külső pénzügyi támogatásból fedezi.

Az Oroszország-szakértő szerint amíg Vlagyimir Putyin hatalmon van, addig folytatódni fog a háború. A helyzeten az változtathatna, ha Putyin megbetegedne és lemondana, vagy meghalna, ugyanis onnantól lesz mozgástere az új orosz vezetésnek. „Nem biztos, hogy Putyin utódja abbahagyja a háborút, de neki legalább lenne választása – Putyinnak nincs. Minden hozzá közeli forrás arról számol be, hogy az elnök szent meggyőződése: az ő történelmi küldetése megnyerni ezt a háborút.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Fidesz kivégzős AI-videója ellen egyelőre senki sem tehet semmit, jogi szürkezónába tartozik
Fidesz a hivatalos kampányidőszak előtt tette közzé a katona kivégzését mutató AI-videóját a Facebookon. Az időzítés miatt jelenleg sem a reklám-, sem a választási, sem a médiahatóság nem tud eljárni ellene.


Valóságos jogi szürkezónába került a Fidesz legújabb, mesterséges intelligenciával készült háborús videója, amelyben egy magyar katonát végeznek ki, miközben a kislánya hazavárja.

A felkavaró tartalommal szemben egyelőre három magyar hatóság is széttárja a kezét: az egyik a politikai reklámok miatt, a másik a kampányidőszak hiányában, a harmadik pedig a Facebook írországi székhelye okán nem tud eljárni.

Ha egy gazdasági társaság jönne elő hasonló hirdetéssel, egyértelműen megsértené a magyar reklámetikai szabályokat, de a politikai reklámok nem tartoznak az Önszabályozó Reklám Testülethez. „Nem etikus dolog a reklámban félelemmel, halállal riogatni vagy, bármi olyan dologgal, ami az emberi méltóságot sértheti, vagy félelmet kelthet,

de hangsúlyozom, eddig tudunk elmenni, mert hivatalosan mi politikai reklámot és politikai tartalmú reklámot nem véleményezünk, a magyar reklámetikai kódex hatálya alá ezek nem tartoznak”

– fejtette ki Gerendi Zsolt, a testület főtitkára.

A politikai hirdetések ügyében a Nemzeti Választási Bizottság lenne illetékes, de a testület csak a hivatalos kampányidőszakban járhat el.

„A hivatalos választási kampány 50 nappal a választás előtt kezdődik, ami még két nap. A Kúria joggyakorlata értelmében csak ebben a szűk időszakban vizsgálhatjuk a politikai hirdetéseket”

– mondta Litresits András ügyvéd, az NVB szocialisták által delegált tagja.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság pedig jelezte, hogy a Facebookot üzemeltető, Írországban letelepedett Metával szemben joghatóság és hatáskör hiányában nem tud eljárni

– írta a 24.hu.

A helyzet február 21-én változhat meg, a hivatalos kampány kezdetével. Ha a hirdetés akkor is fut, az NVB már vizsgálhatja az ügyet, amennyiben valaki kifogást nyújt be.

Litresits András szerint a bizottság megállapíthatja a jogsértést, eltilthatja a jogsértéstől vagy akár bírsággal is sújthatja a hirdetőt, bár hozzátette,

a fideszes többségű testületet ismerve nem tartja reálisnak, hogy elmarasztalják a Fideszt. Alternatívaként a bírósághoz fordulás vagy a Facebooknál történő tömeges bejelentés jöhet szóba.

A videó éles politikai reakciókat váltott ki. A Fidesz Budapest a videó melletti szövegben úgy fogalmazott: „Ez most még csak rémálom, de Brüsszel arra készül, hogy valósággá váljon.” Az ellenzéki oldalon a Demokratikus Koalíció rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz. „Ezt a videót mindenhonnan törölni kell, a videó megrendelőivel, elkészítőivel, és terjesztőivel szemben pedig a törvény erejével kell eljárni” – írta közleményében Arató Gergely DK-s képviselő. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint „amit most tettek Orbánék, az a legalapvetőbb emberi és erkölcsi normákat tiporja sárba.” Litresits András szerint a videóra inkább a közveszéllyel fenyegetés vagy annak kísérlete húzható rá.

A gazdasági reklámtörvény tiltja az erőszakos vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönzést, valamint a gyermek- és fiatalkorúak fejlődését károsító reklámokat, de ezek a szabályok a politikai hirdetésekre nem terjednek ki. Az AI-tartalmakra az iparági állásfoglalás szerint az az alapszabály érvényes, hogy a reklám nem lehet megtévesztő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk