FELFEDEZŐ

Így tette tönkre egy 'ártatlan' félmeztelen fotó egy tanárnő addig makulátlan karrierjét

Szerinte teljesen más lett volna a dolog kimenetele, ha egy férfivel történik meg ugyanez az ő pozíciójában.

Link másolása

Lauren Miranda rémálma egy átlagos tanítási napon kezdődött. Éppen matekórát tartott a Long Island-i Bellbort középiskolában, amikor megpittyent a telefonja. Egy barátja küldött neki üzenetet a másik épületből.

Kiderült, hogy egy meztelen fotó terjeng az emberek között és a gyerekek úgy gondolják, hogy a tanárnő van rajta.

"Egyszerűen azt gondoltam, hogy ez lehetetlen. Szinte meg is voltam sértődve rá, amiért ő is elhiszi, hogy én lehetek a képen"

- mesélte a Guardian hasábjain Lauren.

Ám amikor megérkezett az igazgató irodájába, az felé fordította a számítógép monitorját, hogy szembesítse a kérdéses fotóval. És ott volt a meztelen igazság: egy félmeztelen kép, róla.

A fiatal nő tudta, hogy csakis és kizárólag egyetlen emberrel osztotta meg ezt a fotót - egy férfi kollégájával, akivel randizgatott.

"Ez egy olyan dolog, amiről olvasni szoktál az újságokban, de sosem gondolnád, hogy veled is megtörténhet"

- mondta.

Ez a pénteki nap, 2019 január 11-e, örökre megváltoztatta a fiatal nő életét, kirobbantva egy élénk eszmecserét az állampolgári jogokról, a "sexting", vagyis a szexuális tartalmú üzenetek elterjedésének koráról, a közösségi médiáról és arról, hogy egyáltalán mennyi jogunk van szexualitásunk kifejezéséhez.

Mindennek a középpontjában pedig ő, Lauren állt.

"Soha nem vágytam semmi másra, minthogy matektanár lehessek. Olyan büszke voltam magamra és arra, amit 25 éves koromra elértem. És ezeket a mérföldköveket elrabolták tőlem egyetlen kép miatt, amin látszik a felsőtestem."

A fiatal nőt azonnali hatállyal felfüggesztették a január 11-ei, igazgatói irodai beszélgetés után. Pár hónappal később az iskolatanács megszavazta az elbocsájtását egy márciusi, zárt ülést követően.

Lauren most perben áll az iskolai körzettel és az adminisztrátorokkal, vissza szeretné kapni a munkáját vagy legalább egy 3 millió dolláros kártérítést a nemi diszkriminációért cserébe. Szerinte nem történt "teljes és megfelelő" felülvizsgálat az ügyében.

Az iskolai körzet azonban elutasította az ügyet, Joseph Giani főfelügyelő nyilatkozatára hivatkozva, miszerint: "A körzet nem kommentál aktív peres ügyeket."



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: