SZTÁRVILÁG
Az előadóművész a közösségi oldalán jelentette be az örömhírt. Elmondása szerint a kisfiú természetes úton jött világra, az anyuka és a baba is jól vannak.
SZTÁRVILÁG
Leandro De Niro-Rodriguez és két másik fiatal 2023 nyarán halt meg túladagolás következtében. A New York-i nyomozók szerint egy bűnszervezet tagjai adtak el nekik hamis tablettákat.
SZTÁRVILÁG
Májusban vonult vissza a közélettől, most azonban egy személyes családi esemény miatt tért vissza a Facebookra. Nemrég született unokája nevét is elárulta.
SZTÁRVILÁG
Bár még tart a vagyonmegosztás a két fél között, a DK-s politikus mégis boldogan mutatta meg közösségimédia-oldalán Gyurcsány Ferenccel közös újszülött kisunokájukat, Rózit.
SZTÁRVILÁG
A miniszterelnök nem felejtette el, hogy apák napja van. Két unokájával közös fotót posztolt a családi ünnep alkalmából.
SZTÁRVILÁG
A szörnyű tragédia nyomait megtalálták a házban, a kihallgatás során pedig az is kiderült, hogy a vádlott férfi miért támadhatott az apjára.
SZTÁRVILÁG
A boldog szülők egy meghitt fotóval tudatták a nagyvilággal a csodás hírt. A baba március 29-én jött világra.
SZTÁRVILÁG
Megszületett az 52 éves rapper lányának első gyereke. A kisfiú középső nevével nagypapája előtt tisztelegnek.
SZTÁRVILÁG
A nő és unokája egy defekt miatt szálltak ki a kocsiból. Az érkező teherautó vezetője 9 másodpercig nem az utat nézte, ez pedig elég volt a tragédiához.
SZTÁRVILÁG
A Blikk által feltárt történet rámutat, hogy az idős, kiszolgáltatott emberek nemcsak az unokázós csalóktól, de sokszor saját családtagjaiktól sincsenek biztonságban.
SZTÁRVILÁG
Schobert Norbi és Rubint Réka örömhírrel lepte meg rajongóit. Bár valójában nem Larának vagy Norbikának lett gyermeke, hanem a család kutyája lett apuka.
SZTÁRVILÁG
A bántalmazott dolgozók nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Ezért az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja az 58 éves nőt.
SZTÁRVILÁG
Új taggal bővült a Zámbó család. Az énekes középső fia, Szebasztián már kétgyermekes apuka. A legkisebb Zámbó egy ausztriai kórházban született meg.
SZTÁRVILÁG
A Mokka vendégeként Gáspár Győző elmondta, hogy sosem szerette a karácsonyt, ami leginkább gyerekkorából fakad.
SZTÁRVILÁG
Miközben a Tisza Párt elnöke szerint több százezer gyermek és idős honfitársunk az alapvető egészséges élelmiszerhez sem jut hozzá.
Népszerű
Ajánljuk