KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Így aláztak meg egy szerelmes kislányt az iskolában

Olvasd el ezt a szomorú történetet a levélpapír szemszögéből - az édesanya írása.
Forrás: www.wmn.hu - szmo.hu
2016. június 01.



Megrázó levélben reflektált egy édesanya arra, hogy szerelmes kislányát megalázták az iskolában.

A kilencéves lány élete első szerelmeslevelét akarta elküldeni az órán. A tanár azonban észrevette és elvette a levelet. Majd hagosan felolvasta az osztály előtt, összetépte és kidobta. Az osztály hangosan nevetett, a kislány és szerelme, a kisfiú pedig szinte megsemmisült a szégyentől.

A történtek mélyen megrázták a lányt és édesanyját, Fionát is. Fiona az esetre reagálva megírta a „levél monológját”, és elküldte a WMN-nek.

Olvasd el ezt a szomorú történetet a levélpapír szemszögéből:

"Nekem már nem fáj semmi, miattam ne aggódjatok. Holnap elvisz Gizi néni a nagy zsákban, a reinkarnációról már lemondtam, nincs a suliban szelektív hulladékgyűjtés, pedig ha egyszer megint levél lehetnék, esküszöm, jobban vigyáznék. Persze azt nem tudom, hogyan vigyáznék, mert a papír az papír, téphető, gyűrhető, az égetésről ne is beszéljünk, de akkor is vigyáznék, elvitetném magam valami szellővel, nem fogna rám a toll… vagy mantráznám annak a kislánynak, hogy ne, ne írj meg, nem szabad, baj lesz belőle!

Jaj, pedig de kedves volt, de édes, bolondos, gyermeteg szerelem: gyöngybetűkkel írta, itt-ott alaposan rá(m)nyomva a tollat, picit fel is szisszentem, de mosolyogtam, szépen ittam a tintát az udvari kispadon, a napot is hagytam, hadd süssön át rajtam.

De mit fecsegek itt össze-vissza, inkább elmesélem részletesen, hogy is kerülök a tanári asztal melletti kukába. Darabokban.

Füzetlap volnék, a borítón lovak, én középütt lapultam sokáig, nem ért még el hozzám a tollbamondás. A kislány harmadikos. Szerettem vele lenni, kedélyes, kedves gyerek, tisztán tartja a dolgait, engem is, a lovaimmal együtt.

Kicsit persze szeleburdi, egyszer elhagyott már a suli mosdójában, de szerencsére távol a vizesblokktól, sőt: egyszer voltam étkezőtálca is. Azonban nem panaszkodhattam, csak hetente kétszer kellett suliba mennem, az otthoni íróasztalra pedig kellemesen odasütött a nap délután. Jókat szunyáltam, míg a kislány mást tanult. A heti két iskolanap persze tele volt kalanddal, kihívással, a szomszéd lapból a múlt héten gyűrtek galacsinokat, firkálás is akad bőven, aranyosak ezek a gyerekek, na.

Velem azonban más volt a célja a kislánynak.

tanulas3

Pár napja levegőzni vitt az iskolaudvarra. Ragyogó napsütés volt, a friss, kora nyári szél bele is borzolt a lapjaimba. A gesztenyefa mögötti padon, ahová a kislánnyal ültünk, szándékosan nálam nyitotta fel a gyerek a füzetet. Kitépett, gondosan ügyelve a szakadás minőségére. Igyekeztem én is nagyon, nem lett csálé a széle, sejtettem, hogy valami fontos feladatom lesz, szépnek kell lenni. A kislány lefektetett a padra, fellibbenő sarkamon átszűrtem egy kicsit a napot, kíváncsian vártam, mi következik. Izzadtak az ujjai. Ittam a nedvet egyenletes eloszlással, nehogy foltot hagyjon, és ekkor már tudtam, levél leszek, igen, én igazi levél leszek!

A kislány írni kezdett. Megszólítás. (Szent isten! Neki ír, annak a fiúnak, igen, a kis barna, szemüvegesnek, ő lesz az! Simon.) Szünet. Hosszú szünet. (Írjál, írjál, ne csigázz, nem bírom, hadd lássam!) Beléd vagyok zúgva.

(Te jó ég, micsoda boldogság, szerelmes levél lesz belőlem! Köszönöm a sorsnak, köszönöm ezt a nemes szerepet!)

A kezdeti megtorpanás, bizonytalan sorvezetés után gyöngybetűkkel született meg a kilencéves kislány életének egyik legfontosabb, de legalábbis legemlékezetesebb irománya: az első szerelmes levele.

Meghatottan adtam át magam a tollsercegésnek, elnéztem az izgatott, kerek pofiját, kimelegedtem az izzadó kis ujjak alatt.

Becsöngetésre elkészültünk. Elkészültem. Óra előtt, a folyosón még egyszer átfutotta a tartalmat a szerelmes szerző, majd a legnagyobb csodálatomra egy kémcsőbe görgetett. Élete első szerelmes levele… és palackpostát alkalmaz? Fantasztikus! Gondosan el volt tervezve minden. A kislány arca virágos, szeme izzó, homloka gyöngyözik: átadta a levelet a futárnak. A fiú osztálytársa bizalmas barát, segített a kis palackot a fiú padjába rejteni. Aztán kénytelen voltam összegörnyedve várakozni egy napig.

Persze semmit nem aludtam. Vajon mit szól majd a fiú? Mikor talál rám? Ugye, nem ejti le a kémcsövet? Egyedül olvas majd el? Fogok neki tetszeni? Mosolyog? Elhűl? Mi lesz velem? Mi lesz a kislánnyal? Ahogy másnap az első órára becsengettek, a szívem úgy kalapált, majd kiverte a kémcső dugóját. Szaladoztak a betűk a felszínen, fickándozott a tartalom. Simon beült a padjába. Kikukucskáltam. Piros póló volt rajta, élénk, akár a szerelem! Ahogy az üvegfalon keresztül őt kukkoltam, hirtelen behajolt a padba. Észrevett! Meglátott! És már nyúlt is értem, amikor dörgedelmes tanárhangtól visszariadva rántotta ki a padból a kezét. Én is megijedtem.

Szerettem volna egyszeriben felzabálni minden gyöngybetűt, eltüntetni a kilencéves szív lenyomatát, mert tudtam, éreztem, Simon mozdulatából világossá vált, hogy nagyon nagy baj van.

Közeledett a tanári hang, recsegő, mély, unott és dühös. Simon feszengeni kezdett a székén. Én füleltem, lapultam, reménykedtem, hogy átvészeljük az otromba pillanatot. Átvészeljük mind: Simon, a kislány, a leheletfinom, gyermeki intimitás – és én.

Azt ígértem, elmesélem részletesen, mi történt, de legyetek egy kis belátással. Nem könnyű. Én csak egy félfamentes, csíkos füzetlapnak születtem, ám a sorsnak és a kislánynak köszönhetően valódi szerelmes levéllé avanzsáltam. Olyan titkot őrizhettem, olyan üzenetet vihettem, ami világokat mozgat, amitől élesebbek a színek, gömbölyűbb a gömbölyű, és amiről az a drága kislány hónapok óta álmodozik. Legyetek belátással, hadd ne kelljen részleteznem, hogyan gyalázott meg a tanár engem, tépte darabokra az éltető illúziót… és rúgott acélbakanccsal mindenbe, amit pedagógiának nevezhetünk.

kislany

Igen, a tanár odalépett, kiszedett engem a padból, a kémcsövet eldobta (azóta se tudom, hol lehet), engem kigörgetett… és gyalázatos módon tett mindannyiunkat a földdel egyenlővé: kávészagú, rezes hangon, rutinos hangerővel olvasta fel a kislány szivárványos szavait, hallottam, ahogy ripityára törik mindegyik a linóleumon.

Hangsúly nélkül, érthető tempóban, hogy mindenki, de mindenki megértse: most belezi ki a magánélet legrejtettebb odvait.

Pusztulj, titok, pusztulj, szerelem!

Az osztály felröhögött.

Ordítani tudtam volna. De én csak egy hangtalan levél vagyok. Egy személyes üzenet, egy gondolat, érzés, magánügy. Így aztán némán tűrtem, ahogy darabokra tépett a díszpedagógus. Nagyon fájt, mi tagadás. Hát még a kislánynak…

És ahogy a papírkosár felé hajított a merénylő, röptömben még láttam, hogy válik Simon arca egyszínűvé a pólójával.

Fiona"

Szakértői vélemény a pad alatti levelezés büntetéséről

Az eset kapcsán a WMN egy szakértőt is megkérdezett a pad alatti levelezésről, és arról, hogy ebben az esetben mit tehet, és mit nem tehet meg a tanár. Dr. Gyurkó Szlivia gyerekjogász egyértelműen elítéli a történteket:

"Ennek a felelősségre vonásnak számos formája van, azonban egyik sem sértheti a gyerekjogokat. Így nem lehet megalázó vagy lealacsonyító, sem pedig erőszakos, és nem sértheti a gyerek magánélethez való jogát sem. (...) A gyerekekkel kapcsolatban azonban hajlamosak vagyunk elfeledkezni erről az alapjogról, pedig tudnunk kell, hogy a gyereknek is van privát szférája. Joga van ahhoz, hogy ne kutassunk a cuccai között, ne olvassunk bele a naplójába vagy a leveleibe."

A teljes szakértői véleményt olvasd el a WMN cikkében.

Forrás: WMN

A képek csak illusztrációk, forrás: Pixabay

Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg másokkal is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Próbálkozik, küzd, és nagyon szeretne visszajönni” – Emberfeletti módon harcol a 16 éves evezős, aki januárban kapott agyvérzést
Csapata nagyon várja vissza Csillát, akinek rehabilitációja kórházban és otthon is zajlik. Családjának gyűjtést is szerveztek.


Klubja és csapattársai gyűjtenek annak a 16 éves magyar bajnok evezős lánynak a rehabilitációjára, aki januárban kapott agyvérzést – számolt be az RTL Híradója.

A tragédiát születési rendellenesség okozta. A lány a bénulásból korábban kórházban lábadozott, de egy hosszabb rehabilitáció után most hazamehetett.

Csapattársa szerint nagyon mosolygós, vidám lány volt, akinek személyisége hiányzik az edzésekről. Győri klubjának vezetője szerint pedig az élsportnak is nagyon hiányzik a 16 éves lány. Alföldi Zoltán a Híradónak elmondta: „Körülbelül 2-2 és fél évnyi kitartó munkát követően beérett a gyümölcs, hiszen magyar bajnok és válogatott evezős lett.”

Edzője arról is beszélt, hogy különleges, a sportjához köthető rehabilitációs gyakorlatokkal igyekeznek javítani Csilla állapotán:

„A gyógytornagyakorlatokat mind az evezős mozgáshoz csatolják: fogja meg az ágynak a szélét, mintha a lapát nyele lenne, úgy rúgjon a lábával, mintha elrúgná a hajót maga alól. Ami persze még nem sikerül neki annyira, de próbálkozik és küzd. És nagyon-nagyon szeretne visszajönni”

– fogalmazott a csatornának Bíró-Lakó Szandra.

Csilla szerda óta ismét otthon gyógyulhat. Édesapja szerint kezdetleges mozgásra már képes a kezével. Most arra várnak, hogy a torkában lévő kanült ki lehessen venni, ami után újra tanulhat beszéni.

Csapattársai gyűjtésbe is kezdtek, hogy ezzel segítsék a családot.

Az RTL Híradó riportja Csilla gyógyulásáról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: