KÉK HÍREK
Szemtanúk szerint nagy csattanás és sikoltozás rázta meg az estét. Többen azonnal rohantak segíteni a vérző sérültekhez, hat embert kellett ellátni.
KÉK HÍREK
A kocsiban hatan utaztak, mindenkit kórházba kellett szállítani. Az egész úttesten szétszóródtak a kocsiban szállított személyes tárgyak.
KÉK HÍREK
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.
KÉK HÍREK
A 31 éves férfi a munkahelyére tartott motorjával két éve, amikor egy menetrend szerint közlekedő busz elütötte. Édesanyja azóta sem tudja túltenni magát a tragédián.
KÉK HÍREK
A balesetben megsérült motorosért mentőhelikopter érkezett a helyszínre. Az érintett útszakaszon nem lehet közlekedni a helyszínelés ideje alatt.
KÉK HÍREK
A kocsit egy másik jármű lökte a falnak egy kereszteződésben. Az összetört autó vezetője egy háromgyerekes édesanya azt mondta, hogy annak örült, hogy egyedül ült a járműben.
KÉK HÍREK
Az ütközés után még megműtötték, de az állapota súlyosbodott. A település és a közösség gyertyagyújtással emlékezik rá.
KÉK HÍREK
A kocsi egyszer csak minden előzmény nélkül kitört, és a korlátnak vágódott. Csak a szerencsének köszönhető, hogy senkivel nem ütközött, és nem hajtottak bele.
KÉK HÍREK
A súlyos baleset tovább nehezítette a péntek délutáni csúcsforgalmat, több sávot lezártak, a buszok is jelentős késéssel közlekedtek.
KÉK HÍREK
A menetrend szerint közlekedő motorvonat egy pick-upnak ütközött, majd az oldalára borulva állt meg. A kocsi vezetője a helyszínen meghalt.
KÉK HÍREK
Az ütközés ereje miatt több utas sokkos állapotba került. Az egyik szerelvény eddig tisztázatlan okból hátrafelé indult el.
KÉK HÍREK
A busz egy személyautóval ütközött, emiatt kötött ki a járdán. Súlyosabb baj is történhetett volna.
KÉK HÍREK
Egy teherautó gémje ütközött a hídnak, a szakembereknek le kellett zárniuk a külső és a leállósávot. Az országhatár felé vezető oldalon jelentős torlódásra kell számítani.
KÉK HÍREK
A gép eseménytelenül leszállt, de karbantartási ellenőrzéseket kell végezni rajta. Egy újonnan küldött repülőgép szállítja vissza Budapestre az utasokat.
KÉK HÍREK
A helyszínre a celldömölki önkormányzati tűzoltók, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Mobillabor, valamint a celldömölki önkéntes tűzoltók érkeztek. Nem sérültek meg az üzemanyagot szállító kocsik, nem történt szivárgás.
KÉK HÍREK
A baleset pénteken kora reggel történt Debrecenben. Mindkét sofőr beszorult az autóbuszba, egyiküket kézi erővel, a másikukat feszítővágó segítségével szabadították ki.
Népszerű
Ajánljuk