KÉK HÍREK
A Rovatból

Spanyol vonatbaleset: nyilvános a feketedoboz felvétele – a mozdonyvezető nem is sejtette, mekkora a baj

A mozdonyvezető első hívása még nyugodt volt, csak egy „beakadást” jelentett. Percekkel később már tűzről és sérültekről kiabált a telefonba.


Nyilvánosságra került a vasárnapi, legalább 42 halálos áldozatot követelő spanyolországi vonatbaleset utáni első segélyhívás hanganyaga. A felvétel szerint az Iryo mozdonyvezetője eleinte nem is sejtette, mekkora a baj, és még nem tudta, hogy a szerelvényébe egy másik vonat is belecsapódott. A beszélgetés átiratát a Cordopolis/elDiario.es hozta nyilvánosságra, amit később az El País is megerősített.

A baleset január 18-án, vasárnap 19:45-kor történt Adamuz (Córdoba) térségében. Az Iryo 6189-es, Málaga és Madrid között közlekedő járata körülbelül 200 km/órás sebességgel haladt, amikor a mozdonyvezető „beakadást” észlelt, és a szerelvény kisiklott. Az első telefonhívás során a mozdonyvezető még nyugodt hangon jelentette az esetet az atochai irányítóközpontnak:

„Halló, Atocha, nézze, épp most történt egy beakadás Adamuz magasságában.” Jelezte, hogy a vonat leblokkolt, és a helyzet felméréséhez el kell hagynia a fülkét. „Szükségem lesz bejárásra” – mondta a központnak, ekkor még nem tudva, hogy három kocsi már kisiklott, és áldozatok is vannak.

A második hívásban a mozdonyvezető hangja már sürgető volt. „Közlöm, hogy kisiklás történt, és a szomszédos vágányt is elfoglalom. Ismétlem: kisiklás, és a szomszédos vágányt is elfoglalom” – jelentette, majd kétségbeesetten kérte a forgalom azonnali leállítását. „Sürgősen meg kell állítani a forgalmat a vágányokon, kérem.” Ekkor már tüzet is észlelt az egyik kocsiban, és sérültekről is beszámolt. „Tűz is van… el kell hagynom a fülkét, mert ellenőriznem kell, rendben? Egyik kocsi ég. És kérem, küldjenek sürgősségi szolgálatot, tűzoltókat és mentőket is, mert sérültek is vannak a vonaton.”

Az irányítóközpont ekkor még azzal nyugtatta, hogy nem érkezik másik vonat a szomszédos vágányon, a valóságban azonban a Madridból Huelvába tartó Alvia alig húsz másodperccel a kisiklást követően már bele is csapódott az Iryo hátsó kocsijaiba. A baleset egy 2021 és 2025 között szinte teljesen felújított pályaszakaszon történt.

A Vasúti Balesetek Vizsgálóbizottsága szerint az Iryo mintegy 500 métert tett meg a síneken kívül a kisiklás és a végső megállás között. A spanyol csendőrség helyszínelői a vizsgálat során különös figyelmet fordítanak a 6-os számú kocsira, amely a gyanú szerint elsőként siklott ki. A nyomozók vizsgálják, hogy a balesetet a vonat műszaki hibája vagy a pálya sérülése okozta-e.

A halálos áldozatok száma szerdára 43-ra emelkedett, miután a mentőalakulatok egy újabb holttestet találtak az Alvia roncsai között. A vizsgálat jelenleg egy lehetséges síntörésre és a kisiklást követő eseménysor részletes rekonstrukciójára összpontosít. A csendőrség egy, a forgóvázhoz tartozó tengelyelemet talált a pályától nem messze egy patakban. A hívásnaplók szerint emellett a térségben egy másik vonat is feszültségvesztést jelzett a felsővezetékben közvetlenül az eset után - írja az El País.

Három nappal a katasztrófa után újabb halálos vonatbaleset történt Spanyolországban, ezúttal Barcelonánál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas autóbalesetben halt meg Jákli Mónika, a Nyerő Páros egykori szereplője
Az ismert fitneszmodell fának csapódott a szlovákiai Nagymegyernél Mercedesével, amely rommá tört az ütközéstől. A 31 éves nőt hiába próbálták újraéleszteni, már nem tudtak segíteni rajta.


Súlyos autóbaleset történt szerda hajnalban Szlovákiában: egy luxus Mercedes fának csapódott, darabokra szakadt és ki is gyulladt Nagymegyernél – számolt be róla a Paraméter.

A lap több forrás egymástól független forrásra hivatkozva azt írta, a volánnál az ismert fitneszmodell, Jákli Mónika ült, aki a balesetben életét vesztette.

A tragikus baleset hajnali négy óra előtt történt a 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között, a nagydűri letérőnél.

A Nagymegyer felé tartó Maybach egy balkanyarban, eddig tisztázatlan okból letért az útról, és a fák közé csapódott. Az ütközés erejét jelzi, hogy az autó vélhetően nagyon nagy sebességgel haladt.

Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka a Paraméternek azt mondta, a sofőr teste a kigyulladt autó mellett feküdt, amikor az egységük a helyszínre ért.

A nőt elhúzták az égő roncstól, és megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, de minden igyekezetük ellenére sikertelenül.

Jákli Mónikát a közönség az RTL Nyerő Páros című műsorának 2023-as évadából ismerhette meg, ahol akkori párjával, Boráros Gábor MMA-harcossal szerepelt. Később a hasonló formátumú Exek csatájában is együtt vettek részt. Egy közös kislányuk született, kapcsolatuk azonban 2024 őszén véget ért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Sorsára hagyták a barátai a 21 éves nőt a havas tokodi hegyen, egy helyi férfi terepjáróján múlt az élete
A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei a tokodi Nagy-Völgy dűlőben keresték a nőt, aki este 8-kor kért segítséget. A sikeres mentés után a bajba jutottat kórházba szállították további ellátásra.


Magára hagyták a barátai a sötét, havas tokodi szőlőhegyen, egy 21 éves nőt. Óriási szerencse, hogy volt nála mobiltelefon, amiről hívta is a rendőröket, miután teljesen átfázott és eltévedt.

A Komárom-Esztergom vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint a segélyhívás január 17-én, este nyolc óra körül futott be: a nő elmondta, hogy a tokodi Nagy-Völgy dűlőben rekedt.

A Dorogi Rendőrkapitányság járőrei azonnal a helyszínre siettek, és először a tokodi pincéknél kezdték keresni a nőt, majd a kutatást a táti pincék felé bővítették ki. A keresésben egy helyi férfi is segített, aki útbaigazítást adott, merre lehet a keresett hétvégi ház.

A nagy hó miatt azonban a rendőrök szolgálati autójukkal nem tudták megközelíteni a területet. A férfi ekkor felajánlotta, hogy saját járművével viszi fel a rendőröket a dombos, havas hegyoldalra. Az összefogásnak köszönhetően hamarosan meg is találták a bajba jutott nőt a hétvégi ház előtt. Azonnal beültették a meleg autóba, betakarták, majd kórházba szállították.

Tokod Pincevölgyének több völgye van, ezek közül a Nagy-völgy a leghosszabb, meredekebb, magasabban fekvő szőlőhegyi szakaszokkal és hétvégi házakkal – ez magyarázza, miért volt nehéz a megközelítés a télies körülmények között. Január első felében országszerte havazással és kemény fagyokkal kísért időjárás uralkodott, a vastag hó több helyen is akadályozta a közlekedést.

Az eset kapcsán a rendőrség ismét felhívta a figyelmet a téli időjárás veszélyeire. Azt tanácsolják, senki ne induljon el egyedül ismeretlen, külterületi helyszínre, és ne hagyja magára a társát. Egy Facebook-felhasználó az incidenssel kapcsolatban megjegyezte: „Minek ellenség ha ilyen barátai vannak az embernek. Szerencse, hogy volt nála mobil és ment a segítség.”

A rendőrség szerint az is fontos, hogy mindig legyen nálunk feltöltött mobiltelefon, és a tartózkodási helyünket osszuk meg egy hozzátartozóval. A réteges, időjárásnak megfelelő öltözet mellett hangsúlyozták, hogy aki bajba kerül, azonnal kérjen segítséget, és ne várja meg, amíg az állapota rosszabbra fordul. Az időben érkező segítség és az együttműködés ezúttal is életet menthetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenet: Boráros Gábor is majdnem meghalt korábban abban a kanyarban, ahol Jákli Mónika életét vesztette
Az influenszer Nagymegyer és Alistál között szenvedett halálos balesetet egy hírhedt kanyarban. A sportoló szerint volt párja akár 180 km/h-s sebességgel is haladhatott, a rendőrség még vizsgálódik.


Szerda hajnalban halálos autóbalesetet szenvedett Jákli Mónika a szlovákiai Nagymegyer és Alistál között, miután autójával fának csapódott. Az influenszer a kórházba szállítást követően hunyt el. Volt párja, Boráros Gábor órákkal a tragédia után a baleset helyszínére ment, ahol virágot helyezett el és gyertyát gyújtott – írja a Blikk.

A férfi a lapnak elmondta, a baleset egy hírhedt kanyarban történt, ahol korábban ő is majdnem pórul járt.

„Emlékeztem rá, mert egyszer én is majdnem elszálltam itt, de nekem sikerült megfognom az autót. Móninak nem volt szerencséje, mert berepült a fák közé, ha ez nincs, talán még most is él. Azt hallottam, akár 180-nal is mehetett.”

Boráros Gábor arról is beszélt, hogyan értesült a történtekről.

„Hajnali négy körül hívott Móni egyik barátnője, de még nem is tértem magamhoz, fel sem fogtam, mit mond, csak annyit értettem, hogy valami baj van… Aztán nem sokkal később hívott egy rokonom, aki a dunaszerdahelyi tűzoltóknál dolgozik, ő erősítette meg, hogy Móni kórházba szállítás közben meghalt.”

Az MMA-harcos elmondta, bár már nem éltek együtt, Jákli Mónika a kislánya édesanyjaként nagyon sokat jelentett neki. A gyermeknek még nem tudta elmondani a tragédiát.

„Zora most nálam volt, reggel elvittem óvodába, és, mikor elbúcsúztunk, kérdezte, hogy akkor ugye délután anya jön-e érte? Nem tudtam mit mondani, csak nyeltem a könnyeimet… Fogalmam sincs, ezt hogy fogom elmondani. Keresek egy pszichológust, hogy segítsen feldolgozni ezt a helyzetet, mert szerintem Zorának és nekem is szükségem lesz rá.”

Jákli Mónika és Boráros Gábor korábban egy pár voltak, közös kislányuk is született, Zora. Több magyarországi tévéműsorban szerepeltek együtt, többek között a Nyerő Párosban és az Exek csatájában.

A szlovák rendőrség közlése szerint a baleset röviddel hajnali négy óra előtt történt. A jármű eddig tisztázatlan okból tért le az útról. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó – földön fekvő embert rugdosnak a Pécsi Est előtt, élesedik a vita a razzia után
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság csoportos garázdaság miatt nyomoz egy tavaly novemberi pécsi eset ügyében. A felvételt a klubbal folytatott nyilatkozatháború után hozták nyilvánosságra.


Videót tett közzé a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság arról, ahogy egy kidobónak tűnő férfi üt-rúg egy földön fekvő embert a Pécsi Est szórakozóhely előtt – szúrta ki a Népszava. A bántalmazást a támadó társai végignézték.

A felvétel olajat öntött a tűzre a klub és a hatóságok között már amúgy is elmérgesedett vitában. A rendőrség közleménye szerint az eset még tavaly november 21-én, este fél 11-kor történt a pécsi Rákóczi út 46. előtt. Csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt nyomoznak ismeretlen tettesek ellen, és szemtanúk jelentkezését várják.

A videó nyilvánosságra hozatalát egy múlt pénteki razzia előzte meg, amely után a szórakozóhely és a rendőrség között nyilatkozatháború tört ki – írta a HVG.

A rendőrök kutyákkal együtt szállták meg a klubot, leállították a zenét, felkapcsolták a villanyt, és mindenkit igazoltattak. Kábítószert nem találtak. A Pécsi Est alapítója, Gellai Gergő szerint a hatósági fellépés indokolatlanul kemény volt. Azt állította, a rendőrök ártatlan embereket bűnözőkként kezeltek, falhoz lökték, majd hosszasan egy szál pólóban várakoztatták őket a mínusz öt fokos hidegben.

Szerinte az egyik rendőr azt is mondta neki, hogy addig fognak visszajárni, amíg nem találnak valamit.

A rendőrség közleményben reagált, nemtelen vádaskodásnak nevezve a klub állításait. A hatóság azzal indokolta az ellenőrzést, hogy a szórakozóhely közvetlen környezetéhez köthetően tavaly óta összesen négy büntetőeljárás indult. Ezek egyike a most videón is bemutatott bántalmazás, amelynek sértettje sajtóhírek szerint eszméletét vesztette és kitört a foga.

Gellai Gergő a felvétel közzététele után elítélte a történteket. „Természetesen azonnal közöltük a biztonsági szolgálatot végző céggel, hogy vizsgálja ki az esetet, segítse a hatóságok munkáját a felderítésben és járjon el szigorúan, hogy még hasonló eset se forduljon elő a későbbiekben” – közölte. Hozzátette,

a felvételen nem az egyik vendégüket bántalmazták, „hanem a klub előtt a vendégeket zaklató, agresszív személy, akitől a biztonsági szolgálat többször is megtagadta a belépést, amire ő agresszióval reagált”. Ettől függetlenül hangsúlyozta: „a felvételen látható tett elfogadhatatlan, és semmilyen módon nem magyarázható”.

A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a felvételen látható férfiakat felismeri, vagy az esettel kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, a 112-es központi segélyhívón, vagy jelentkezzen személyesen a Pécsi Rendőrkapitányságon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk