ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Újabb elborult keresztnevek közül lehet választani a szülőknek

Az MTA frissítette az adható keresztnevek listáját. Vannak furcsaságok bőven.
Családinet.hu - szmo.hu
2017. május 03.


Link másolása

Havonta több tucat névadási javaslat érkezik a Magyar Tudományos Akadémiára ahhoz az ötfős testülethez, akik végül döntenek az anyakönyvezhető utónevek listájának bővítéséről. Az MTA folyamatosan frissíti a listát, de minden névjavaslatot természetesen nem fogadnak el - írja a Családinet.hu.

Legutóbb kihullott a rostán például a Táblácska, Cukorka, Balaton, de a főnök szó becézése, a Főni is.kisbaba

Illusztráció: Pixabay

Lehet viszont már fiúgyermeket például Cicerónak, Ozirisznek, Periklésznek, Spartakusznak, Zeusznak, esetleg Szókratésznek, Szolónnak vagy Platónnak hívni. Lányok pedig kaphatják egyebek mellett az Edda nevet.

A nevek elbírálásánál lényeges kikötés, hogy a fiúk csak fiú utónevet kaphatnak, a lányok pedig csak lánynevet, az uniszex névötleteket azonnal elutasítják, csakúgy, mint a nem magyar kiejtés szerint leírt neveket.

Az is szempont, hogy a név ne legyen hátrányos a viselője számára.

Furcsának vagy szokatlannak nevezhető nevek azonban így is akadnak bőven.

2017-től anyakönyvezhető különleges férfi nevek:

Apaj, Agamemnon, Alpár, Aurélián, Barakony, Benája, Bors, Ariel, Dzsamal, Dzsasztin, Dzsúlió, Cvi, Csatár, Boáz, Brájen, Enrikó, Erdő, Erős, Euszták, Gotlíb, Fajsz, Fernándó, Jefte, Jukundusz, Hannibál, Hamilkár, Hárs, Gida, Góvinda, Fortunátó, Kajetán, Karcsa, Kardos, Karion, ​Kerubin, Krizosztom, Koriolán, Kos, Kövecs, Kratosz, Kücsid, Lizander, Modesztusz, Malakiás, Malik, Manóhar, Melkisédek, Mózsi, Naftali, Nárájan, Naróttama, Nepomuk, Odiló, Orlandó, Piramusz, Polikárp, Raúf, Rátold, Román, Srídhara, Tamerlán, Tonuzóba, Tullió, Vérbulcsú, Vitályos, Vulkán, Zílió, Zuriel.

A különleges női nevek:

Adelgund, Adeodáta, Agrippína, Ajándék, Ájlin, Ajnácska, Akaiéna, Áldáska, Ánfissza, Annunciáta, Angyalka, Arany, Árpádina, Asszunta, Balzsam, Barack, Barka, Baucisz, Bogárka, Brohe, Búzavirág, Cila, Csaga, Delfina, Dezideráta, Dzsindzser, Ekaterina, Életke, Eperke, Fahéj, Fehérke, Füzér, Gesztenye, Giszmunda, Gyopárka, Hágár, Hatidzse, Havaska, Hófehérke, Hunorka, Ifigénia, Immakuláta, Ingeborg, Kandida, Kisanna, Korall, Küllikki, Lula, Maminti, Mátka, Mirandolína, Moána, Nájiká, Nilüfer, Nurbanu, Oana, Opika, Őzike, Pintyőke, Pompónia, Poppea, Psziché, Remény, Romi, Rozamunda, Skolasztika, Szengláhák, Szüntüké, Tavaszka, Tűzvirág, Ünige, Vanília, Vrindávani, Zöldike.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezekre a dolgokra figyelj nagyon használt autó vásárlásakor – ezt javasolja egy szakértő
Jackson, a szerelő három tippet javasol azoknak, akik járművásárlás előtt állnak.

Link másolása

Manapság úgy tűnik, hogy egy új autó vásárlása nehezebb, mint valaha. A regisztrációtól a biztosításig sok mindent kell figyelembe venni, ami általában nagy fejfájást tud okozni. Sokan elkerülik a bonyodalmakat használt autó vásárlásával, ami kevesebb stresszt és pénzköltséget jelenthet, bár a karbantartás kiemelten fontos marad.

Számos egyszerű dolgot megtehetünk, hogy pénzt takarítsunk meg a helyi szerelőnél végzett rutinvizsgálatokon, és ezek valóban sorsfordítóak lehetnek. Egy „Jackson the Mekanic” (Jackson, a szerelő) néven ismert tiktoker feltöltött egy videót, amelyben elmagyarázza, hogy néhány gyors ellenőrzés milyen nagy segítséget jelenthet, amikor használt autót vásárlunk. A videót már több mint 81 000-en látták, és sokan hálásak a tanácsokért.

Három dolog, amit muszáj megnézni:

1. Olajszint

Jackson kiemeli, mennyire fontos az olajszint ellenőrzése. „Először is húzza ki a nívópálcát” – kezdi magyarázatát. Majd úgy folytatja: „Nagyon fontos, hogy először egy ronggyal törölje le, majd helyezze vissza a pálcát.” Fontos továbbá, hogy csak akkor ellenőrizzük, amikor az autó le van állítva. Videójában megmutatja, hogy az olajszint eléri-e a pálcán lévő jelzést, ami azt jelzi, hogy minden rendben van.

2. Hűtőfolyadék szintje

A hűtőfolyadék a motor hőmérsékletének szabályozására szolgál. Ennek ellenőrzéséhez Jackson elmagyarázza: „Kétféleképpen ellenőrizheti: közvetlenül a radiátorról, vagy a kiegyenlítő tartályról." Soha ne végezzük el ezt az ellenőrzést, ha az autó és a motor még meleg. Jackson a videóban szereplő autóról úgy találja, hogy abban túl kevés a hűtőfolyadék, ezért vizet tölt hozzá, hogy elérje a szükséges szintet.

3. Fékfolyadék szintje

Jackson szerint az egyik legfontosabb dolog a fékfolyadék szintjének ellenőrzése. „Amit itt figyelnünk kell, az a szín és a szint, így láthatjuk, hogy a színe szép és új, és a maximum szintig van töltve." Videója végén megmutatja a maximális folyadékszintet is, ha nem lennénk biztosak benne.

A Daily Express egy cikkében ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy bár a Jacksonhoz hasonló tikokerek egyszerűnek tűnő autókarbantartási tippjei néha félrevihetnek: ha nem a megfelelő módon vigyázunk járművünkre, könnyen magas számlájú javításba futhatunk bele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Fővárosi Lakásügynökség nem vállal garanciát a nem beépített bútorokért és a gépeket is a főbérlőnek kell javíttatnia
Az ügynökség programja szerint nagyon jól járhat az, aki értékesíteni vagy kiadni szeretné lakását. Azonban számos fontos kérdés merülhet fel, amikkel érdemes tisztában lenni.

Link másolása

A 24.hu írta meg, hogy a Fővárosi Lakásügynökség programjával kapcsolatban egyik olvasójuk kiszúrt néhány kellemetlen problémát.

A főváros garantálja, hogy a kiadó megkapja a bérleti díjat, és amikor visszakapja a lakást, az ugyanolyan állapotban lesz, mint amikor átadta

– mondta ezt még március végén Karácsony Gergely főpolgármester, amikor bejelentette a Fővárosi Lakásügynökség indulását a projekt vezetőjével, Kovács Verával tartott közös sajtótájékoztatóján.

A lap egyik olvasójának elsőre megtetszett a főváros ajánlata, sőt még azt a kockázatot is vállalta, hogy ha nem tudja eladni, akkor kiadta volna, hogy „ne legyen vele nyűg.” Sőt még azt is vállalta volna, hogy a piac ár alatt keres rajta, mert a lakással járó ügyintézés terheitől megszabadult volna. A szerződés tervezete során viszont számtalan dolog kérdésessé vált számára:

Az általános szerződési feltételek (ÁSZF) szerint a Fővárosi Lakásügynökség kötelezettséget vállal arra, hogy a bérleményt rendeltetésszerűen és a bérleti szerződés rendelkezéseinek megfelelően használja, állagát pedig a jogviszony időtartama alatt megőrzi. Ebbe viszont nem tartozik bele a „rendeltetésszerű használattal együtt járó elhasználódás” és a „be nem épített bútorok” sem.

Kérdéses, vajon mit takar a rendeltetésszerű használat, de az biztos, hogy nem úgy kapná vissza a lakását, ahogy átadja.

A lap felkereste a Fővárosi Lakásügynökséget, ahol azt a választ kapták, hogy

a „rendeltetésszerű használat” a lakások lakás céljára történő használatot jelenti (tehát nem üzleti célra, nem irodának használják, hanem arra, hogy ott emberek lakjanak), ez tehát nem lehet eltérő értelmezés kérdése véleményük szerint a bérbeadó és a bérlő között. Hozzátették: a „rendeltetésszerű használattal együtt járó elhasználódás” tartalma a gyakorlatban (és bírói gyakorlatban) jól meghatározható.

"A szerződés garanciát vállal arra, hogy minden beköltözőre legalább 12 nm alapterület jut (így a bérbeadó tudja, hogy maximum hányan fogják használni a lakást), a bérbeadó meghatározhatja, hogy lehet-e dohányozni vagy állatot tartani. Ennek megfelelően a bérbeadó előre láthatja, hogy a határozott időtartam alatt meghatározott számú ember lakáscélú használata esetén milyen mértékű elhasználódásra kell számítani, ami minden bérbeadás (és saját használat) szükségszerű velejárója" – fogalmaztak.

"Az ÁSZF jelenlegi szövege a lakástörvény szerint osztja meg a terheket a tulajdonos és a lakásügynökség között, tehát a szerződés teljes egészében a jogszabályt követi [...], a bérbeadó a lakásügynökséggel tart kapcsolatot, a munkák felmerülése és elvégzése esetén mi közvetítünk, így pont ezért, rajtunk keresztül, tud intézkedni külföldről is (erre közvetítő, magyarországi megbízott nélkül egyébként nem lenne lehetősége)"

– írták.

A lap szerint ugyanakkor az is felvet kérdéseket, hogy a szerződéstervezet szerint „a bérbeadó az életveszélyt okozó, az épület állagát veszélyeztető, továbbá a lakás vagy a szomszédos lakás rendeltetésszerű használatát akadályozó hibák esetén a hiba jellegének megfelelően késedelem nélkül köteles elhárítani, illetve kijavítani", amire a tulajdonosnak 30 nap áll rendelkezésre. Ám ennél komplikáltabb a dolog egy társasház életében, ahol adott javítási munkálatok elvégzéséhez a közgyűlés jóváhagyására is szükség van.

A lakásügynökség erről azt írta: ha a munkák elvégzésének időtartama objektív okok miatt nem tud határidőben megvalósulni, úgy „az nyilvánvalóan nem esik a tulajdonos terhére”, ettől tehát nem kell különösebben tartania a tulajdonosoknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Májusban többször is leállnak az OTP szolgáltatásai – ezekre kell figyelni
Az egyik leállás a jelenlegi hétvégét is érinti. Több online ügyintézés nem lesz elérhető.

Link másolása

Májusban többször is leállnak bizonyos szolgáltatások az OTP-nél – figyelmeztet a bank.

Az első leállás 4-5-én (vagyis ezen a hétvégén), a második május 19-én lesz esedékes.

Az OTP közlése szerint 2024. május 4-én 22:00 órától május 5-én hajnali 1:00 óráig a következő szolgáltatások nem lesznek elérhetők:

A bank a május 19-i leállásról a következőket közölték: fejlesztési okokból 2024. május 19-én hajnali 2:00 órától 3:00 óráig a következő szolgáltatások nem lesznek elérhetőek:

  • InternetBank,
  • MobilBank online termékigénylés (folyószámla, személyi kölcsön, áruhitel, értékpapírszámla).

Felhívták a figyelmet, hogy a tervezett fejlesztések, szolgáltatás módosítások bankszünnapnak számítanak akkor is, ha a szolgáltatások csak rövid ideig, és nem egy teljes napig szünetelnek.

via Pénzcentrum.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Cuki, morcos vagy őszinte? Így reagált a hétnapos Trent az újszülött-fotózásra
Örült-e valaha valaki tiszta szívből, amikor hétnaposan babafotózásra vitték? És őszinte volt-e a mosolya később, amikor meglátta a róla készült „cuki” fotókat?

Link másolása

Ohio államban, Cincinnatiben egy anyuka elvitte hétnapos babáját egy újszülött-fotózásra, amely különleges pillanatokat örökített meg. A baba, Trent, már ébren volt, amikor anyukája behozta a fotózásra. A fotós, Lauren Carson elmondása szerint

a kisfiú szokatlanul morcos arckifejezéseket vágott, amelyek egy zsémbes öregúrra emlékeztettek.

Azonban Carson szerint Trent teljesen jól érezte magát a fotózás alatt, nem volt nyűgös vagy ideges, csupán szokatlanul grimaszolt a kamerába. „Egy évtizede fényképezek újszülötteket, de ilyen reakcióval még nem találkoztam” – mondta Carson.

Az édesanya, Jessica Mundy elmesélte, hogy

Trent már korábban is vágott hasonló arcokat, így nem lepte meg a kisfiú viselkedése.

A fotós és az anyuka is nevetésben tört ki, amikor látták a baba vicces grimaszait.

A képek gyorsan népszerűek lettek a közösségi médiában, ahol sokan megosztották a kisfiú világfájdalmas arckifejezéseit. Azt csak remélhetjük, hogy Trent hozájárult képeinek nyilvánosságrahozatalához. Valószínűbb azonban, hogy nagyobb korában, mikor szembesül, hogyan híresült el hétnapos korában, nem lesz őszinte a mosolya, vagy a fintora. Egy biztos: a fotós igazat mondott, amikor elmondta, szerinte ezek a különleges pillanatok örökre emlékezetesek maradnak mind az anyuka, mind a fotós számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk