HÍREK
A Rovatból

G7: Magyar Péter ötlete több mint évi 500 milliárddal terhelhetné a költségvetést

A Nők40 mintájára a férfiak is korábban mehetnének nyugdíjba – legalábbis ezt tervezi a Tisza. A program több százezer férfit érinthetne, de csak gazdasági fellendülés esetén.


Ahogy arról hétfőn írtunk, kiterjesztené a Nők40 nevű nyugdíjprogramot a férfiakra is a Tisza Párt, amennyiben sikerül beindítani a gazdaságot – mondta Magyar Péter.

A Nők40 2011 óta működik. Azok a nők mehetnek nyugdíjba a 65 éves korhatár előtt, akik legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek. Ebből legfeljebb 8 év lehet gyereknevelési ellátás, mint a gyed vagy a gyes.

A rendszer sok esetben nem éri meg azoknak, akik nem tudnak tovább dolgozni nyugdíj mellett, mert az induló nyugdíjuk alacsonyabb lesz, mintha kivárták volna a 65 éves kort. A visszafoglalkoztatás viszont kedvező lehet mind a dolgozónak, mind a munkaadónak: a munkavállaló jövedelme nőhet, a cég pedig kevesebb közterhet fizet. Ezért sokan választják ezt az utat – emlékeztetett a G7, a Telex gazdasági rovata.

Molnár László, a GKI szakértője a portálnak elmondta: a férfiaknál is hasonló szabályozás működhetne. Ő úgy számol, hogy körülbelül 350 ezer férfi lenne jogosult a kedvezményre. A pontosabb becsléshez viszont szükség lenne az 58–65 év közötti férfiak végzettségi és jogosultsági adatainak ismeretére.

A kötelező sorkatonai szolgálat beszámítása hasonló kérdés lenne, mint a nőknél a gyes vagy a gyed. A szakértő szerint a férfiaknál is az lenne a legelőnyösebb, ha nyugdíjasként tovább tudnának dolgozni. Ebben az esetben a jövedelmük növekedne, a munkaadó terhei pedig csökkennének.

A férfiak átlagosan 10 százalékkal többet keresnek, ami magasabb nyugdíjat is jelent. Ha a férfiak is ugyanúgy élnének a lehetőséggel, mint a nők, az évente több mint 500 milliárd forinttal terhelné meg a költségvetést.

Ezért Magyar Péter szerinte tényleg csak akkor vezetné be a férfiaknak szóló kedvezményt, ha sikerül beindítani a gazdaságot.

A Nők40 jelenleg mintegy 240 ezer korkedvezményes nyugdíjast érint. Ez a tétel a körülbelül 7000 milliárd forintos nyugdíjkassza közel 8 százalékát teszi ki. A program költsége nagyjából megegyezik a 2022-től újra teljes összegű 13. havi nyugdíjéval. Ennyi pénzből akár 14. havi nyugdíjat is lehetne fizetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Színészek reagáltak Molnár Áron Alföldi Róbertről szóló állításaira
Molnár Áron egy YouTube-műsorban állította, hogy Alföldi Róbert megalázó módszerekkel dolgozott a próbákon. A Blikknek névtelenül nyilatkozó színészek megerősítették az állításokat, míg Udvaros Dorottya és Verebes István intézményesített szakmai etikai bizottság felállítását sürgetik.


Molnár Áron színész csütörtökön a Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora című YouTube-műsorban beszélt arról, hogy Alföldi Róbert rendezőként megalázó módszereket alkalmazott vele szemben. Molnár szerint a színházi szakmában régóta téma Alföldi munkastílusa.

„Hányszor lett kimondva bizonyos próbafolyamatoknál, hogy hogyan tett tönkre embereket? Én dolgoztam vele egyszer, és iszonyú megalázó volt, engem nagyon sokszor alázott meg” – fogalmazott a színész.

A vádakat névtelenül nyilatkozó művészek is megerősítették a Blikknek.

Egy férfi színész, aki Alföldi igazgatása alatt, 2008 és 2013 között dolgozott a Nemzeti Színházban, arról számolt be, hogy félt a próbákon. „Ha nem tetszett valami, vagy akaratunkon kívül nem csináltunk valamit tökéletesen, megkaptuk a magunkét. Káromkodva szidott minket” – mondta.

Egy színésznő ugyanebből az időszakból úgy emlékezett, hogy a próbafolyamatok elején gyakran sírva ment haza, de szerinte ez a rendező módszere volt a „szereplők belső gátjainak áttörésére”, és a maximumra törekvés motiválta. Egy korábbi, 2013-as történetet idézett fel Stohl András is, aki szerint Alföldi egy gyulai próbán „ezerrel csuklóztatott” egy fiatal színészt a hőségben, mire ő egy bukósisakkal a kezében elindult felé, de a rendező elrohant.

Az ügyben megszólalt Udvaros Dorottya is, aki szerint az ilyen problémákat a szakmának kellene megoldania, nem a nyilvánosság előtt. Verebes István rendező ennél élesebben fogalmazott: szerinte intézményesített etikai bizottság hiányában az egész csak „nyilvános csámcsogás”, ami árt a szakmának.

„Akik az elmúlt évtizedekben nem szólaltak meg, azok most a gyávaságukat szégyellik elsősorban” – jelentette ki Verebes.

A Centrál Színház közleményben állt ki Alföldi Róbert mellett. Megerősítették, hogy minden darabját műsoron tartják, és a következő évadban is rendez náluk, a Closer című produkciót viszi színpadra.

„Emellett természetesen támogatunk minden olyan kezdeményezést, ami a színész szakma etikai kódexének megteremtésén fáradozna” – tették hozzá.

A Budaörsi Latinovits Színház, ahol Alföldi szintén dolgozik, nem kívánt a Blikknek reagálni.

Alföldi Róbert nem nyilatkozott a mostani vádakkal kapcsolatban, de egy korábbi interjúban beszélt a munkamódszereiről. „Én nem gondolom, hogy átlépem a határt. Ha mégis, és úgy érzem, hogy nekem valami sok, akkor fontos, hogy azt helyre tudjam rakni, és azt tudjam mondani, bocsánat. Lehetünk a legdurvább és legszenvedélyesebb konfliktusban, én a próba után leülök az illetővel ebédelni” – magyarázta.

A magyar színházi visszaélések témája a 2020-as Eszenyi Enikő-ügy óta van napirenden - emlékeztet a lap az anyagban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Váratlan lépés a Tisza Pártban: Radnai Márk távozik a Tisza Szigeteket éléről
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke bejelentette, hogy a továbbiakban nem ő irányítja a párt aktivistahálózatát. Kormánybiztosként egy új, pártatlan társadalmi egyeztetési rendszer kiépítésére koncentrál.


Jelentős átszervezésről döntött a Tisza Párt vezetése: Radnai Márk, a párt alelnöke és a „működő és emberséges Magyarországért” felelős kormánybiztos a továbbiakban nem irányítja a párt aktivistahálózatát, a Tisza Szigeteket. A politikus egy szombati Facebook-posztban jelentette be a döntést.

A lépést azzal indokolták, hogy a kormány egy olyan széles körű társadalmi egyeztetési rendszert hoz létre, amely minden állampolgár számára pártállástól függetlenül biztosít beleszólást a közös ügyekbe. Radnai Márk szerint összeférhetetlen lenne, ha ugyanaz a személy vezetné a párt aktivistahálózatát és a mindenki számára nyitott, pártatlan állami konzultációs platformot.

„Azt ígértük, hogy olyan országot építünk, ahol minden állampolgár véleménye számít, függetlenül attól, hogy tagja-e bármilyen politikai közösségnek” – írta Radnai.

Hangsúlyozta, a lépés nem a Szigetek jelentőségének csökkenését jelenti, sőt, a közösségek megerősítését szolgálja. Kiemelte, hogy éppen a közösségek fontossága miatt olyan új vezetőt keresnek az élükre, aki teljes energiájával a hálózat építésére és fejlesztésére tud koncentrálni, míg ő a kormányzati részvételi rendszer kiépítésére összpontosít.

„A Szigetek voltak a változás motorjai. Több tízezer ember munkája, hite és kitartása nélkül nem jutottunk volna el idáig” – fogalmazott a kormánybiztos.

Radnai egyelőre nem jelentette be, hogy a Tisza Szigeteket ki vezeti majd a jövőben.

A TISZA Szigetek a párt tavaszi győzelmének egyik kulcsszereplői voltak, az alulról szerveződő hálózat elengedhetetlen volt a mozgalom országos sikeréhez. A mostani döntést előkészíthette, hogy Radnai kormánybiztosként már korábban felvázolta egy, a Nemzeti Konzultációt leváltó új intézmény tervét, a párt pedig nemrég egy belső kérdőíven mérte fel a Szigetek tagjainak véleményét a közösségek jövőjéről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Édesanyja elmondta, miért esett össze a Loophia énekesnője a Budapest Park színpadán
Egy korábban nem diagnosztizált szívbetegség okozta a Loophia énekesnőjének rosszullétét a Budapest Parkban. A család megerősítette, hogy az elvégzett alkohol- és drogtesztek negatív eredménnyel zárultak.


Szombat estére kiderült, mi okozta a Loophia énekesnőjének pénteki rosszullétét: egy korábban nem ismert szívprobléma miatt esett össze a Budapest Park színpadán. Szolnoki Zsófia Sárát a helyszínen újra kellett éleszteni, jelenleg stabil állapotban van kórházban.

Az énekesnő édesanyja az RTL Híradónak beszélt arról, hogy a kórházban derült fény a lánya rejtett betegségére. Azt is elmondta, hogy a vizsgálatok során alkohol- és drogtesztet is végeztek, mindkettő negatív lett

szemléz a 24.hu.

A Loophia zenekar pénteken az Elefánt előzenekaraként lépett fel a Budapest Parkban. A koncertjük első száma közben az énekesnő hirtelen összeesett a színpadon. A helyszínen lévő egészségügyi személyzet azonnal megkezdte az ellátását, majd stabil állapotban szállították kórházba.

A történtek után az Elefánt zenekar úgy döntött, elhalasztja a saját koncertjét. A Facebookon közzétett bejegyzésükben azt írták, a jegytulajdonosokat e-mailben és a hivatalos felületeiken tájékoztatják a továbbiakról. „Mindannyiunkat nagyon megrázott az eset” – tették hozzá a közleményükhöz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kihúzták az Ötöslottó számait, 19-en azonnal milliomosok lettek
Szombat este megtartották az Ötöslottó sorsolását, ahol a telitalálat ugyan elmaradt, de sokan örülhettek. A 19 darab négytalálatos szelvény tulajdonosa fejenként több mint 2,1 millió forintot nyert.


Szombat este megtartották az Ötöslottó 23. heti számsorsolását, de telitalálatos szelvény ezúttal nem volt.

A 315 millió forintos főnyeremény így tovább halmozódik, a következő játékhéten már 450 millió forintért lehet játszani. A Joker-játék főnyereménye szintén tovább nő, ott 330 millió forint lesz a tét.

A szombati sorsolás kézi húzással történt, mivel a Luxor-sorsolás utolsó számjegye páros szám volt.

A sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 19, 51, 62, 72, 78.

Bár telitalálat nem született, 19 darab négytalálatos szelvény tulajdonosa egyenként 2 191 780 forinttal lett gazdagabb – írta a Blikk.

A háromtalálatos szelvényekre 22 920 forintot, míg a kéttalálatosokra 2930 forintot fizetnek.

A Joker nyerőszáma a 013967 volt, de a főnyereményt ezen a játékon sem vitte el senki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk