A NAP SZÉPE
A budapesti Szabó Laura lett a 200. Anna-bál szépe, első udvarhölgye a balatonfüredi Windisch Laura, második udvarhölgye pedig a szintén balatonfüredi Zsoldos Laura lett. A bál szépei vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.
A NAP SZÉPE
Az amerikai Claude Thompson kissé túlreagálta az apró félreértést, majd ahogy manapság illik, gyorsan el is panaszolta a közösségi médiában, milyen súlyos tiszteletlenség érte.
A NAP SZÉPE
A Dánielek visszatértek a legnépszerűbbek közé, míg a Kamillák most kezdenek betörni. A lányoknál több a változás a helyezésekben.
A NAP SZÉPE
Ezentúl Ancsa, Ili és Teca nevet is lehet adni a gyerekeknek, de továbbra sem támogatják az idegen helyesírással írt neveket.
A NAP SZÉPE
De az önálló Dani névvel se próbálkozz. Itt a frissen elutasított keresztnévötletek listája!
A NAP SZÉPE
Rengeteg kérelem érkezik be, a Nyelvtudományi Intézet munkatársa elárulta a legfurcsábbakat.
A NAP SZÉPE
Indonéziában az a szokás, hogy a kicsiknek 'beszédes' nevet adnak, mert hisznek abban, hogy ez a későbbiekben meghatározza az életét.
A NAP SZÉPE
Azért lett egy magyar keresztneve is Bill Skarsgardnak, mert Magyarországon esett teherbe az édesanyja.
A NAP SZÉPE
Rossz hírünk van, ha Máriaterezának, Azadnak vagy Maninak szeretted volna elnevezni csemetédet.
A NAP SZÉPE
A lányoknál az elmúlt évekhez hasonlóan dobogós az Anna, de most csak a második helyet kapta. Tudod melyik név szorította le az élről?
A NAP SZÉPE
Nem tudsz megjegyezni egy keresztnevet? Állandóan elhagyod a cuccaidat? Mindig ugyanaz a dallam jár a fejedben? Van megoldás!
A NAP SZÉPE
A finneknél fiúk is kaphatnak lányneveket, az USA-ban akár Messiás vagy Kossuth is lehet a kicsi keresztneve - de mi is ott vagyunk a listán.
Népszerű
Ajánljuk