KÉK HÍREK
A Rovatból

„Mintha egy horrorfilm elevenedett volna meg” – Szemtanúk beszéltek a philadelphiai repülőgép tragédiáról, amelyben egy beteg kislány és az édesanyja is meghalt

A környékbeliek szerint pokoli látvány volt a kigyulladt gép, amelynek roncsai nagy területen szóródtak szét. A hatóságok szerint még napokba telik, mire kiderül, hányan sérültek meg a tragédiában.


Egy beteg kislányt hazaszállító egészségügyi repülőgép alig egy perccel a felszállás után csapódott a földbe Philadelphiában – írja a New York Post. A tragédiában a fedélzeten tartózkodó hat ember, valamint egy járókelő is életét meghalt.

A Learjet 55 típusú repülőgép pénteken, helyi idő szerint 18:06-kor szállt fel az északkelet-philadelphiai repülőtérről, és kevesebb mint egy perccel később, alig 6,4 kilométerre a repülőtértől zuhant le.

A gép 1500 láb magasra emelkedett, majd enyhén jobbra, később balra fordult, ezután meredeken süllyedni kezdett, és egy forgalmas útra csapódott. A fedélzeten utazott a beteg kislány, az édesanyja, egy orvos, egy mentős, valamint a két pilóta.

A philadelphiai polgármester szerint a szerencsétlenségben 19 ember megsérült, de ez a szám még növekedhet. A hatóságoknak több napba telhet, mire pontosan meghatározzák a halálos áldozatok és sérültek végleges számát. A hatóságok azt kérték, hogy ha valaki a környéken járt és eltűnt, jelezzék a hozzátartozók. Szerintük még napok kellenek ahhoz, hogy végleges számot tudjanak mondani, hogy hányan sérültek meg a szerencsétlenségben. Még sok tényt nem tudnak,az sem világos, hogy a tragédia idején hányan tartózkodtak a helyszínen - mondta a polgármester.

A Shriners Children's Philadelphia kórház közleményében megerősítette, hogy „egyik gyermek páciense és annak édesanyja is meghalt a péntek esti szerencsétlenségben”. A kórház dolgozói és a többi beteg is gyászolják a kislányt, akitől néhány órával a baleset előtt búcsúztak el.

A repülési naplók szerint a gép „mindössze egy percig” volt a levegőben, mielőtt lezuhant. A személyzet a zuhanás előtt nem jelzett semmilyen problémát a légiforgalmi irányításnak – közölték a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal illetékesei. Az NTSB nyomozói továbbra is keresik a pilótafülke hangrögzítőjét, amely „valószínűleg megsérült és eltörhetett” - mondták.

A baleset helyszíne a szemtanúk szerint olyan volt, „mintha egy horrorfilm elevenedett volna meg”.

Egy helyi lakos így nyilatkozott: „Olyan volt, mintha a Hulk száguldott volna végig”. A környéken több ház és autó is kigyulladt, a mentőcsapatok órákig küzdöttek a lángokkal. A tűzoltók beszámolója szerint öt tüzet kellett megfékezniük. A területen pedig nagy kiterjedésben szóródtak szét a roncsok, az úttesten pedig egy mély kráter keletkezett. A polgármester azt kérte a város lakóitól, hogy ha bármilyen törmeléket találnak, hívják a 911-et, és „ne nyúljanak semmihez”.

Egy férfi azt mondta, hogy éppen vezetett, amikor zúgást, majd hangos robbanást hallott. „Mindenki sikoltozni kezdett” - mondta. Egy másik szemtanú a helyi médiának azt mesélte, hogy a robbanás „megvilágította az egész eget”.

„Az imént láttam, hogy egy repülőgép nekiütközött az épületnek és felrobbant. Az ég kivilágosodott" - mondta egy szemtanú a WPVI-TV-nek, és úgy jellemezte a balesetet, mintha egy földrengést élt volna át. A 23 éves Ryan Tian azt mondta a Philadelphia Inquirernek, hogy éppen vacsorázni kezdett, amikor meglátott egy „hatalmas tűzgolyót”, amely narancssárgává változtatta az eget. „Azt hittem, valami megtámad minket” – mondta.

A hatóságok, köztük az FBI és a Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatal, vizsgálják a baleset okát. A helyszínt bűnügyi területként kezelik a nyomozás idejére.

A Learjet 55 típusú repülőgép a mexikói székhelyű Jet Rescue Air Ambulance tulajdona volt. A fedélzeten tartózkodók mind mexikói állampolgárok voltak. A járat a Missouri állambeli Springfieldbe tartott, ahonnan egy rövid átszállást követően továbbment volna Tijuanába. A repülésirányítókhoz nem jelentettek problémát - mondta az NTSB elnöke.

A tragédia megrázta a helyi közösséget és a kórház dolgozóit, akik megrendülten gyászolják a fiatal pácienst és édesanyját.

Fotók és videók ITT láthatók.

Források: 6abc.com, New York Post, BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kínozták, féregnek és kutyának hívták nevelőszülei azt a nyíregyházi kisfiút, akinek a holttestét egy csomagtartóban találták meg
A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 20.



Egy kétéves kisfiú holttestét találták meg egy autó csomagtartójában két éve Nyíregyházán. A gyermeket nevelőszülei súlyosan bántalmazták: éheztették, rendszeresen verték, és megalázó nevekkel illették. Az eset megrázta az egész országot.

A kisfiú 15 kilóról 8 kilóra fogyott, és több súlyos fejsérülést is szenvedett. A hatóságok szerint a nevelőanya alkalmatlan volt a gyermekek gondozására, ennek ellenére egy helyi gyermekotthon mégis rábízta a kétéves Sanyikát és egyéves húgát, derül ki a Tények riportjából. A kisfiú három hónapnyi szenvedés után meghalt.

„Folyamatosan bántalmazták a nevelőszülő háztartásában” – mondta a tárgyaláson Molnár Szabolcs ügyész.

Amikor a gyermek meghalt, nevelőanyja a holttestet a saját autójának csomagtartójába tette, majd elvitte a rendőrségre. A boncolás során kiderült, hogy a kisfiú testén számos sérülés volt, és súlyosan alultáplált volt.

„A gyermek holttestében nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülés volt, kóros alultápláltság. Egyébként a családjukban ezt a gyermeket rendszeresen féregnek és kutyának nevezték”

– mondta az ügyész.

A nő azóta szabadlábon védekezik, és időközben megszülte harmadik gyermekét. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, amit a nevelőanya elfogadott, és beismerte bűnösségét. A bíróság azonban nem fogadta el ezt a megállapodást, így az ügy tárgyalással folytatódik, és a nő súlyosabb büntetésre számíthat.

Mellette a vádlottak padján ül az a nevelőotthon egykori vezetője is, aki annak ellenére helyezte el a gyermekeket ennél a családnál, hogy a gyámhatóság alkalmatlanság miatt vizsgálatot kért a nevelőanyával szemben. Őt kiskorú veszélyeztetésével vádolják, de tagadja a felelősségét.

A Tények riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális: 11 éves unokaöccsük előtt erőszakolt meg egy fiatal nőt 3 férfi Dunakeszin
A három férfi Dunakeszi külterületére csalta a nőt, akit megerőszakoltak és bántalmaztak.


Megerőszakolt és bántalmazott egy nőt három férfi március 4-én este - írja a Police.hu. A társaság tagjai autóba ültettek és elcsalták a nőt, majd Dunakeszi külterületére vitték.

A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták. Eközben folyamatosan fenyegették.

Ezt egy 11 éves kisfiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.

Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket. Március 14-én fogták el és állították elő a 20, a 22 és a 29 éves férfiakat. A Pest vármegyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Súlyos baleset a Honvédség újdörögdi gyakorlóterén: a mentőhelikoptert is riasztották
A súlyos baleset a Magyar Honvédség egyik gyakolóterén történt. A minisztérium közlése szerint ketten sérültek meg, őket kórházba kellett szállítani.
F. O. - szmo.hu
2025. március 21.



Súlyos baleset történt pénteken a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén – közölte a Honvédelmi Minisztérium. A közlemény szerint ketten sérültek meg, az egyikük állapota súlyos, életveszélyes, őt az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházba szállították mentőhelikopterrel. A másik sérültet a veszprémi kórházban ápolják.

„A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium együtt érez a sérültekkel, minden szükséges támogatást megad nekik” – írták.

Az eset körülményeinek vizsgálata megkezdődött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rémségek a játszótér körül – Szolnoki képviselő figyelmeztette a lakókat a gyerekek körül ólálkodó cukros bácsikról
A helyiek szerint egy világos autóból szólították le többször a gyerekeket, akiket magukkal is vittek volna. A rendőrség tud az esetekről, a szülők aggódnak.


Menkó Gyula szolnoki önkormányzati képviselő a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy az elmúlt napokban több lakossági bejelentést is kapott a környező településekről. A bejelentések szerint világos színű autóból gyanús személyek gyerekeket és fiatalokat szólítanak le az iskolák, illetve forgalmasabb helyek környékén, és megpróbálják magukkal elhívni őket.

A képviselő az esetekről értesítette a körzeti megbízottat, aki továbbította az információkat a felettesének.

A rendőrségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy hozzájuk is érkezett két bejelentés az ügyben, ám konkrét bűncselekményre utaló gyanú nem merült fel.

„Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy vigyázzunk egymásra, az sosem árthat” – nyilatkozta Menkó Gyula a Blikknek. Elmondása szerint a figyelmeztetést a rendőrséggel történt egyeztetés után tette közzé, és bár vegyes reakciókat kapott, fontosnak tartotta a lakosság tájékoztatását.

A rendőrség azt ígérte, hogy fokozottan járőröznek majd az oktatási-nevelési intézmények környékén. Menkó hozzátette:

„Néhány, a kiírásomhoz tett hozzászólásból kiderült az is, hogy a megelőzésre fektetve a hangsúlyt egyes iskolákban rendkívüli szülői értekezletet is tartottak.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: