KÉK HÍREK
A Rovatból

Átment a „kifogástalan életvitel vizsgálaton” a javítóintézet letartóztatott igazgatója – írja a 444.hu

A kormány a kegyelmi ügy után vezette be ezt az eljárást, amelyen minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének át kell esnie, és ilyenkor ellenőrzik a jelölt pszichológiai alkalmasságát is.


Mi is írtunk korábban róla, hogy a Budapesti Javítóintézet igazgatóját letartóztatták, mert kiderült, hogy élettársával együtt két - a gyermekvédelmi intézményrendszerben nevelkedett - lányt is prostituáltként futtattak.

A férfit korábban elismert szakemberként említették, még elismerést is kapott. A botrány nemrég pattant ki, amikor kiderült, hogy az 57 éves férfi és 32 éves társa a gyanú szerint két nehéz sorsú lányt patronált, majd szexmunkásként dolgoztattak őket, miközben papíron a javítóintézetben vállaltak munkát.

Az ügyben vizsgálat indult. A 444.hu információja szerint

J. Péter

átment a „kifogástalan életvitel vizsgálaton”, amit a kormány a kegyelmi ügy után vezetett be.

Az ilyen jellegű vizsgálaton minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjének át kell esnie. Ebben ellenőrzik a jelölt pszichológiai alkalmasságot is. Mivel ezen a férfi megfelelt, így nem emiatt indítottak eljárást ellene.

A lapnak több forrás is azt mondta, hogy nem hiszik, hogy csak ez a két áldozata lett volna az intézményvezetőnek és az élettársának. A rendőrség szóvivője is azt közölte, hogy „vizsgálják azt is, hogy a korábbi években esetlegesen ez az illegális tevékenység folyt-e”, és „arra is vannak vizsgálatok, hogy további sértetteket beazonosítsunk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kommandósok vitték el a nagybani piac urát – Letartóztatták a milliárdos üzletembert
A NAV kommandósokkal erősített egysége a napokban razziázott a piacon. A lebukott cégek számláiról több mint 9 milliárdot inkasszóztak, legalább 70 embert vittek el.
F. O. - szmo.hu
2025. június 01.



Ahogy már beszámoltunk róla, szerdán, a legforgalmasabb kereskedési napon tartott nagyszabású akciót a NAV a Budapesti Nagybani Piacon. A rajtaütésben kommandósok is részt vettek. A 24.hu információi szerint legalább 70 embert állítottak elő, közülük többen letartóztatásba kerültek.

A hatóságok több mint 9 milliárd forintot inkasszóztak a lebukott cégek számláiról. A Fővárosi Törvényszék megerősítette a Magyar Nemzet értesülését, amely szerint

harminc napra elrendelték a piac egyik legbefolyásosabb vállalkozójának, M. A.-nak a letartóztatását.

A lap szerint M. A. neve már évekkel ezelőtt is felmerült egy büntetőeljárásban. Egy együttműködő gyanúsított akkor azt állította, hogy a férfi társaival együtt egy olyan bűnszervezetet irányított, amely milliárdos károkat okozott. A vallomás szerint a csoport „megvoltak a megfelelő hatósági kapcsolataik”.

A cikk azt is megemlíti, hogy M. A. jó kapcsolatot ápolt az azóta a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt jogerősen elítélt Portik Tamással is. M. korábban azt állította, hogy „a városban neki van a legnagyobb hatalma”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
A gyerekkori naplójába is feljegyezte, hogy 13 évesen zaklatta a karateedző
A most 31 éves nő állítja: 17 évvel ezelőtt megerőszakolta az ezdő, aki azzal vált hírhedtté, hogy egy kalandparkban felrúgott egy kisfiút.


Több más bűncselekmény gyanúja miatt is feljelenthették az elmúlt időszakban azt a karatemestert, aki azzal vált hírhedtté, hogy a szolnoki kalandparkban felrúgott egy kisfiút. Tavaly a Tényeknek egy fiatal nő azt állította, hogy A. Tibor tizenhét évvel ezelőtt megerőszakolta, az ügy kirobbanásakor pedig a rendőrségi feljelentést is megtette.

„13 éves voltam, amikor ezek a borzalmak megtörténtek velem.

Visszatekintve, gyerekként folyamatosan manipulált, érzelmileg zsarolt, majd szexuális visszaélést követett el ellenem.

Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen előfordulhat, hiszen családi ismeretség révén lettem a tanítványa. Az elkövetett szexuális erőszak után halálosan megfenyegetett, majd még 2016-ban is zaklatott” – mondta a Blikknek Nádasi Adrienn.

A nő másfél évtizede jár pszichoterápiára, és elmondása szerint azután törtek elő belőle az átélt borzalmak, miután a férfi ellen eljárás indult gyermekbántalmazás miatt. Amikor megtette a feljelentést, a nyomozók nyolc órán keresztül hallgatták ki.

„Akkoriban naplót vezettem, így abból az időből megvannak a feljegyzéseim, amelyekben beszámoltam az akkor friss élményekről. Az írásaimat a rendőröknek is be tudtam mutatni. Most egy igazságügyi írásszakértő is vizsgálja a hitelességüket”

– mondta a Blikknek a most 31 éves Adrienn.

A lap úgy tudja, hogy az ügyben szexuális bűncselekmény miatt elindították a nyomozást, de elévülés miatt megszüntették azt. A nő ügyvédje szerint azonban nincs veszve minden.

„Adriennen kívül tudomásunk van három másik sértettről, de folyamatban van az újabb információk beszerzése és értékelése. Amennyiben egy bűncselekményt folytatólagosan követnek el és több személy sérelmére, az elévülés kezdő időpontja a legutolsó bűncselekmény befejezésétől indul” – mondta a Blikknek Adrienn jogi képviselője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvakította a lemenő Nap, halálra gázolt egy idős férfit egy fiatal sofőr Szombathelyen
A helyiek szerint ezen a szakaszon nincs gyalogátkelő, és már több súlyos baleset is történt.


Meghalt az az idős férfi, akit Szombathelyen gázolt el egy fiatal sofőr szombat délután. A férfi olyan helyen ment át az úton, ahol nincs zebra. A helyiek szerint már több súlyos baleset is volt ezen a részen. Úgy vélik, jó lenne egy zebra, mert a közelben nincs, és sokan az áldozathoz hasonlóan próbálnak átkelni a túloldalra.

A sofőr fékezés nélkül ütötte el a férfit, akinek az életéért hosszan küzdöttek, de már nem tudták megmenteni. Az autó vezetője azt mondta, nem vette észre az útra lépő idős embert, mert a lemenő Nap fénye elvakította.

A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Háznak ütközött egy autó Újpesten, akkora repedés keletkezett, hogy ki lehetett látni az utcára
A kocsit egy másik jármű lökte a falnak egy kereszteződésben. Az összetört autó vezetője egy háromgyerekes édesanya azt mondta, hogy annak örült, hogy egyedül ült a járműben.


Egy háznak csapódott egy autó Újpesten, az kocsi is összetört és az épület is megrongálódott. Repedéseket okozott a falon, sőt egy akkora lyuk is keletkezett, hogy azon ki lehetett látni az utcára.

A lakó és a szomszéd is a hatalmas csattanásra lett figyelmes, és a szobába lépve megdöbbenve látták, hogy a hálószoba fala egy részen beomlott.

A szoba életveszélyessé vált, de a szomszédos konyha és szoba fala is sérült, azt szakember vizsgálja majd meg.

Az autót vezető háromgyerekes anya elmondta, annak örül, hogy egyedül ült az autóban. Mikor kiszállt belőle, sírva fakadt, miután meglátta mi történt. Őt egy másik autó lökte meg a kereszteződésben, utána csapódott a falnak.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy senki sem sérült meg.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: