„Ki tudja mióta kínozták ezt a kis ártatlan kislányt” - megdöbbentette a helyieket a 10 hónapos jászkiséri baba állapota
Babakocsi az udvar közepén, körülötte játékok – így éltek a gyerekek abban a jászkiséri házban, ahol négy kisgyermeket nevelt a család. A múlt héten mentő érkezett a házhoz: a legkisebb, mindössze 10 hónapos kislány elájult, ezért kórházba kellett szállítani, derült ki az RTL Híradóból.
A babát a jászberényi kórházban vizsgálták meg, és az orvosok megdöbbentő dolgokat találtak. Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta:
Az RTL Híradó információi szerint a kislány csak 5 és fél kilót nyomott, így két-három kilóval volt könnyebb az átlagnál. Úgy tudják, hogy korábban már egyszer kórházba került – akkor is bántalmazás miatt értesítették a hatóságokat.
A gyermek szüleit – egy 38 éves nőt és 43 éves élettársát – kiskorú veszélyeztetése miatt vették őrizetbe. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
„Megalapozott a gyanú, hogy a szülők huzamosabb ideig nem látták el gondozási kötelezettségüket, a gyermek egészségügyi problémáival nem fordultak orvoshoz, nem megfelelően gondozták, nevelték, táplálták a gyermeket, így a szülői kötelezettségüket súlyosan megsértve veszélyeztették a kiskorú egészségét, testi épségét” – tette hozzá Ocsovai Ágnes.
A környékbelieket mélyen megrázta az eset.
„Egyszerűen nem is értem, felfoghatatlan ez, hogy ilyen a mai világban megtörténik” – mondta az egyik szomszéd.
– tette hozzá egy másik.
A kislány születése után négy hónapig még a kórházban maradt, csak ezután vihették haza. Nem tudni, milyen gyakran találkozott védőnővel vagy családsegítővel, és a Hetényi Géza Kórház, valamint a megyei kormányhivatal sem adott érdemi választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre.
Egy szomszéd arról beszélt, hogy a családsegítők már korábban is kapcsolatban álltak a családdal.
„Tudom, hogy a babakocsit azt úgy szereztek nekik a családsegítők. Nekem akkor is a családsegítő, akivel beszéltem, azt mondta, hogy szépen terelgeti a gyerekeket. Ez volt ilyen február környékén” – mondta.
A kormányhivatal azt közölte, hogy gondoskodtak a gyerekek elhelyezéséről. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, pontosan mi lesz a 10 hónapos kislány és három testvére sorsa.
Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni: