KÉK HÍREK
A Rovatból

„Összeismerkedtek egy fiatal olasz sráccal, és ő élte túl egyedül” – épp a túlélő nem tartozott a baráti társasághoz, amelynek tagjai eltűntek vagy meghaltak a hajóbalesetben

A balesetet szenvedett fiatalok barátja is csatlakozott a keresőkhöz, egész nap a vízen volt. Őt is hívták a buliba, de egy családi esemény miatt nem tudott velük tartani.


Csak egy túlélője van a dunai hajóbalesetnek, mikor egy kishajó ütközött egy szállodahajóval. A Verőcénél történt tragédiában nyolc utasból egy férfi úszott ki a partra, ő értesítette a rendőrséget. Két holttestet megtaláltak, öt utast még keresnek a mentőegységek.

A túlélő egy olasz férfi, aki a partra úszott. Az OMSZ közlése szerint négy mentőegység érkezett a helyszínre, ahol az olasz férfit ellátták. Fejsérüléssel, kulcscsont sérüléssel, zúzódással, helyszíni állapot stabilizálással szállították sűrgősségi osztályra.

A keresőegységek a Duna partján találták meg az egyik férfi holttestét, majd később a Megyeri híd közelében egy női holttestet. Az eltűntek kereséséhez egyik barátjuk az interneten kért segítséget. Ő is egész nap a vízen volt. Azt mondja, nem érti mi történhetett.

Elmondása szerint 19 és 40 év közöttiek voltak a jachton. Egy fesztiválon voltak, ott ismerkedtek meg az olasz fiatallal, aki túlélte a balesetet.

Őt is hívták a buliba, de egy családi ünnepség miatt nem tudott velük menni - mesélte a férfi a Tényeknek.

Úgy tudja, hogy a tragédia idején épp egy másik buliba tartott a társaság, ekkor ütköztek össze a szállodahajóval.

A rendőrség nyomoz, hogy kiderítse, ki volt a hibás a balesetben.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt a talaj egy BMW alatt Debrecenben – döbbenetes videón, ahogy a sofőr elképedve körbejárja az autóját
A járókelők döbbenten nézték, ahogy a BMW első kereke eltűnik a földben. A felbugyogó víz még a közeli mélygarázst is elárasztotta, az autósok pánikszerűen menekítettek.


Beszakadtak a térkövek egy kocsi alatt a debreceni belvárosban, csőtörés okozta az omlást – számolt be az RTL Híradója.

Vasárnap délután különös jelenet játszódott le a belvárosban: egy csőtörés miatt hirtelen víz öntötte el az utcát, az emberek bokáig érő, sáros áradatban gázoltak az egyik üzletház előtt.

A föld alatti vezetékből olyan erővel tört fel a víz, hogy kimosta a térkövek alatti talajt. Egy autó jobb első kereke alatt egyszerűen eltűnt a föld, a kocsi megsüllyedt. A tulajdonos döbbenten járta körbe járművét. Egy szemtanú csak annyit mondott: „alig hitt a szemének”.

A felbugyogó víz nemcsak az utcát, hanem a közeli mélygarázst is elárasztotta. A felhajtókon vízesésként zúdult lefelé, és az ott parkoló autókat gyorsan ki kellett hozni, hogy ne károsodjanak. A jelenet olyan volt, mintha egy süllyedő hajóból mentették volna a járműveket.

A meghibásodott vezeték miatt az érintett utcában ideiglenesen elzárták a vizet. A lakók több órán át csak lajtoskocsikból juthattak hozzá ivóvízhez. A helyszínt biztonsági szalaggal zárták le. A gödör mélyén még mindig szivárog a víz a gerincvezetékből. A szakemberek szerint a teljes helyreállítás akár három hétig is eltarthat.

Debrecenben nem ez volt az első eset, amikor csőtörés okozott ilyen gondot. 2020-ban egy több sávos úton szakadt be az aszfalt, három évvel később pedig egy beomló burkolat egy egész autót nyelt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Hátborzongató baleset Budán: hatalmas üvegtábla zuhant a zebrára
A közelben dolgozók hatalmas puffanást hallottak, majd szilánkok borították el az utcát. A rendőrség azonnal lezárta a környéket, folyik a baleset kivizsgálása.


Budán, a II. kerületben, a Lövőház utca és a Fény utca sarkán történt egy ijesztő baleset: hatalmas üvegtábla zuhant a zebrára. A Telex egy olvasója képeket is küldött a helyszínről, és levelében azt írta: „Csodával határos módon pont nem volt senki a zebrán.”

A közelben lévő étterem egyik dolgozója elmondta, hogy csak a puffanást hallotta, majd azt látta, hogy az üveg szilánkokra tört az utcán. Azt is hozzátette, hogy a rendőrség már a helyszínre érkezett.

A II. kerület hivatalos Facebook-oldala szerint

„építési baleset miatt ideiglenesen le kellett zárni a Fény utcát a Retek utca és a Kis Rókus utca között, illetve lezárták a Lövőház utcát is a körút és Fény utca között”.

A baleset pontos okát egyelőre nem lehet tudni. Az olvasó szerint a közeli építkezésen egy daruról szakadhatott le az üvegtábla.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
A féltékeny férj agyonlőtte a feleségét, majd másnap újra ölt, mert tudta, hogy úgyis börtönbe kerül
A 30 éves virginiai férfit nem sokkal később közúti ellenőrzés során fogták el, az autójában vele utaztak a kiskorú gyermekei is. Coleman elismerte, hogy ő követte el a kettős gyilkosságot.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. július 29.



Június 22-én, kedden riasztották a rendőrséget a virginiai Ridgeway városában, miután lövések dördültek az utcán. A kiérkező járőrök először a 68 éves William Leroy Morey holttestét találták meg az utcán, majd az egyik közeli házban egy másik áldozatra is bukkantak: a 22 éves Mandy Colemanra. Mindkettőjüket lőfegyverrel ölték meg, írta az Indepedent.

A hatóságok gyanúja hamar a fiatal nő férjére, a 30 éves Joshua Corbett Colemanra terelődött.

A férfit nem sokkal később közúti ellenőrzés során fogták el, az autójában vele utaztak a kiskorú gyermekei is.

A rendőrség közleménye szerint a gyerekeknek nem esett bántódásuk.

Coleman a kihallgatás során elismerte, hogy ő követte el a kettős gyilkosságot.

Azt mondta, hogy először a feleségével veszett össze, mert úgy gondolta, hogy a nő megcsalta. A vita hevében bement a szobájába, elővette a pisztolyát, és fejbe lőtte a feleségét.

Ezután azt mondta: „megöl még egy embert”, mivel „úgyis börtönbe fog kerülni”.

Elővette az AR-15 típusú fegyverét, autóba ültette a gyerekeit, és elindult megkeresni William Leroy Moreyt. Mivel nem találta otthon, visszatért arra a házhoz, ahol a feleségét megölte. Morey később megérkezett a házhoz, hogy meglátogassa Mandy Colemant és a gyerekeket.

A hatóságok egyelőre nem közöltek részleteket arról, hogy pontosan milyen kapcsolat volt Morey és a család között. A rendőrség 2500 dolláros, azaz közel 850 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel azoknak, akik érdemi információval tudnak szolgálni az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Életveszélyesen megsérült egy ötéves gyerek az M3-ason – felborult az autó, amiben utazott
A kocsiban hatan utaztak, mindenkit kórházba kellett szállítani. Az egész úttesten szétszóródtak a kocsiban szállított személyes tárgyak.


Egy ötéves gyerek életveszélyesen megsérült, amikor az autó – amelyben utazott – felborult, mert a szalagkorlátnak ütközött az M3-ason – számolt be a Tények. Az autóban hatan utaztak, mindenki kórházba került. A baleset Vásárosnamény térségében történt.

Az úttesten rengeteg rengeteg cipő, ruha és egyéb személyes tárgy szóródott szét az úttesten. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője a hírműsornak elmondta: „Az egyik mentőhelikopter egy ötéves, koponyasérült gyermeket szállított életveszélyes állapotban kórházba a helyszíni ellátás után. A másik mentőhelikopterrel egy többszörös súlyos végtag- és mellkasi sérüléseket szenvedett nőt szállítottunk a traumatológiai osztályra.”

A TV2 riportja két súlyos balesetről:


Link másolása
KÖVESS MINKET: