KÉK HÍREK
A Rovatból

New Orleans-i terrortámadás: „Egy kislány, akit táncolni láttunk, miközben sétáltunk az utcán, olyan lapos volt, mint egy párna” – Megrázó vallomások a szemtanúktól

Többen is elmondták, mit éltek át, mikor kitört a pánik, és lövéseket hallottak az ünneplő tömegben.


Az újévi terrortámadásban 10 ember meghalt, 35-en megsebesültek, miután egy férfi teherautóval a New Orleans-i Bourbon Streeten mulatozók közé hajott és tüzet nyitott rájuk. A támadás a francia negyedben történt, hajnali 3 óra 15 perckor, közel ahhoz a helyhez, ahol az ünneplők összegyűltek, hogy megnézzék a város szilveszteri tűzijátékát - írja a New York Post.

"New Orleans városát terrortámadás érte" - közölte LaToya Cantrell polgármester a szerda hajnali vérengzésről, az FBI pedig hamarosan megerősítette, hogy "terrorcselekményként" vizsgálják az ügyet.

A sofőrt a mészárlás után lelőtték – erősítette meg az FBI, amely a helyszínen hagyott robbanóanyagok miatt is vizsgálódott. A meglőtt két rendőr állapota stabil – közölte a rendőrség.

A szóvivő elmondta: „Ez az ember annyi embert próbált elgázolni, amennyit csak tudott”. A férfi ezután kiugrott a járműből, és azonnal lőni kezdett a rendőrökre, akik viszonozták a tüzet.

A Fehér Ház közölte, hogy Joe Biden elnököt tájékoztatták a vérengzésről.

A megrémült szemtanúk megrázó beszámolói szerint „kicsavart” és „iszonyatosan eltorzult” holttesteket láttak.

Jimmy Cothran és barátja hajnali 3 óra körül észrevették, hogy valami történik a Bourbon Streeten, ezért úgy döntöttek, bemennek egy közeli szórakozóhelyre. Elmondása szerint perceken belül egy csoport nő is beszaladt, hogy elbújjanak az asztalok alá. Cothran azt mondta, hogy ő és barátja felszaladtak az emeletre. Mikor szétnéztek, nyolc holttestet számolt meg, amelyek az utcán feküdtek.

„Közvetlenül előttünk halt meg valakinek az anyja” – mondta. „Egy elhunyt férfi hátán guminyomok voltak, és amikor valaki megfordította, a hasán is olyan nyomok voltak, hogy egyértelmű volt, hogy meghalt" - mesélte.

„Egy kislány, akit táncolni láttunk, miközben sétáltunk az utcán, olyan lapos volt, mint egy párna” – folytatta.

„Csak ment. Minden lövés – test, test, test, test. Hihetetlen volt" - idézte fel a szörnyű pillanatokat.

Jim és Nicole Mowrer azt nyilatkozták a CBS News-nak, hogy hirtelen nagy zajokat hallottak, és észrevették, hogy a teherautó „nagy sebességgel” száguld az utcán. A pár elmondása szerint azonnal megpróbáltak segíteni az áldozatokon, de látták, hogy már halottak.

„Miután elhaladt mellettünk, lövéseket hallottunk, láttuk, hogy a rendőrök ebbe az irányba futnak” – folytatta. „Addig maradtunk a fülkében, amíg el nem állt a lövöldözés, majd kijöttünk az utcára, és sok emberrel találkoztunk. Meg akartuk nézni, miben segíthetünk.”

Egy másik szemtanú, Whit Davis a CNN-nek azt mondta, hogy a támadás idején egy szórakozóhelyről távozott éppen. "Mindenki elkezdett kiabálni és sikoltozni, mi hátraszaladtunk, aztán bezárkóztunk, majd mikor csend lett, nem engedtek elmenni” – mondta Davis. „Amikor végre kiengedtek minket a klubból, a rendőrök intettek, merre menjünk, és azt mondták, hogy gyorsan hagyjuk el a területet. Láttam néhány holttestet, és rengeteg embert, akik éppen elsősegélyben részesültek.”

Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter elmondta: „Szívünk szakad meg azoknak a családjaiért, akik életüket vesztették, és imádkozunk azokért, akik sérülést szenvedtek. Hálásak vagyunk az elsősegélynyújtóknak bátorságukért, és felszólítjuk a lakosságot, hogy legyenek éberek" - írja a A CNN.

Egy helyi szemtanú, aki a Bourbon Streeten tartózkodott szilveszterkor, azt mondta, hogy a város acél barikádjai nem álltak a helyükön a támadás előtt. „Voltak vékony narancssárgák, amelyeket akár ujjal el lehetett tolni. Valójában furcsának tartottuk".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kaszás Nikolett barátnője: Itt valami nincs rendben
A túrázót a Pilisben keresték hetekig, majd szeptember 28-án találták meg. A barátnő szerint „mindenki értetlenül áll a halála előtt”, miközben a rendőrség közigazgatási eljárás keretében igyekszik tisztázni a körülményeket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 03.



Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult el túrázni a Pilisbe. A keresés hetekig tartott, a holttestét végül szeptember 28-án, egy nagyszabású kutatóakció során találták meg.

A Borsnak megszólaló közeli barátnő szerint a család nem fogadja el, hogy Niki öngyilkos lett.

„A család rengeteg baráttal együtt jelent meg a kutatás helyszínén. Külön sátrat kerítettek el nekik, amit polgárőrök álltak körbe, hogy oda senki se tudjon bemenni. Amikor megtudták, hogy ő lehet az, aki az erdőben fekszik, összeroppantak. A rendőrök az utolsó ismert ruházata alapján azonosították, majd úgy tudom, hogy a családnak is meg kellett néznie” – idézte fel.

A barátnő úgy fogalmazott, „mindenki értetlenül áll a halála előtt”.

„Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy... Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna”

– mondta.

A hírek szerint a személyes tárgyai mellett egy palackot is találtak, amelyben fagyálló lehetett. Mint írják, a rendőrség vizsgálja az öngyilkosság lehetőségét.

A hatóságok szerint a holttestet szeptember 28-án, délelőtt 11 óra után találták meg. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint az ügyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ez maga volt az alávetés” – 50 hónap börtönre ítélték a szexuális visszaélésekkel vádolt P. Diddyt
A bíróság több, mint 4 év szabadságvesztésre és 500 ezer dolláros bírságra ítélte a rappert két nő bántalmazása miatt. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.


Sean Combs, ismertebb nevén P. Diddy, 50 hónapos börtönbüntetést kapott, emellett 500 ezer dolláros pénzbírságot is meg kell fizetnie – írja a BBC. A bíróság bűnösnek találta két volt barátnőjével szemben elkövetett szexuális visszaélések miatt.

Az ítélet kihirdetése előtt Combs bocsánatot kért a volt barátnőjétől és a családtagjaitól, és azt mondta: számára már az is büntetés, amin keresztülment. Azt ígérte, ilyen soha többé nem fordul elő, és kegyelemért esedezett.

Arun Subramanian bíró szerint az ítélet méltányos, figyelembe véve a bűncselekmények súlyát és az enyhítő körülményeket.

Úgy fogalmazott, Combs „bántalmazta őket, fizikailag, érzelmileg és pszichológiailag”. A bíró szerint mindkét nő olyan traumát szenvedett el, amely egy életre szól.

Hozzátette azt is, hogy

a zenésznek megvolt a pénze és a hatalma ahhoz, hogy megtegye, amit tett. „Ez maga volt az alávetés”

– mondta. A bíró elutasította a védelem azon állítását, hogy Cassie Ventura és a másik áldozat, akit Jane álnéven emlegettek, beleegyezett volna a történtekbe.

Combsot tavaly szeptemberben tartóztatták le, miután a neve felmerült egy szexkereskedelem miatt indított nyomozásban. Ezután egyre súlyosabb vádak jelentek meg.

Cassie Ventura súlyos bántalmazásokról beszélt. Egy másik nő arról számolt be, hogy Combs „drogokkal etette”, és „folyamatos kismedencei fájdalmakat” tapasztalt. Tanúskodott egy férfi prostituált is, akit a producer bérelt fel, és elmondta, hogy milyen sok babaolajat használtak.

A hatóságok Combs otthonában több mint 1000 üveg síkosítót és babaolajat találtak.

Kid Cudi rapper is vallomást tett. Azt állította, Combs meg akarta ölni. Vallott a producer volt asszisztense is, aki azt mondta, Combs megtámadta és megerőszakolta őt.

Egy volt szövetségi ügyész, Mark Chutkow szerint a hatóság valószínűleg csalódott. Úgy nyilatkozott: „A bírónak voltak kemény szavai Combsszal szemben, de az ítélet nem igazán tükrözi ezt.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: